Ismét a Suzuki lett a magyarok kedvence

Újautó-piaci statisztika - 2021. első félév

2021.07.12. 15:03

Kezd magához térni az új autók piaca hazánkban. Bár az első féléves adatok szerint még nem értük el a 2019-es szintet, de a tavalyit már sikerült túlszárnyalni. A január nehezen indult, de az utóbbi néhány hónapban rendre több autót adtak el, mint a tavalyi év azonos időszakában. A vevők Suzukit és SUV-okat akarnak.

Az év első hat hónapjában összesen közel 65 ezer új személyautót adtak el Magyarországon – derül ki a Datahouse kimutatásából. Tavaly ilyenkor valamivel 56 ezer alatt állt a számláló, 2019-ben viszont majdnem 75 ezernél tartott. Úgy tűnik tehát, kezd magához térni a piac a koronavírus miatti gyengélkedést követően.

Mindenki SUV-ot akar

Az is világosan látszik, hogy a vevők mit akarnak: elsősorban SUV-okat vagy crossovereket. Ez a megállapítás aligha éri meglepetésként azokat, akik nem reklámszatyorral a fejükön közlekednek, hiszen a különféle hobbiterepjárók és szabadidő-autók rendesen megszaporodtak, a trend pedig nem akar múlni. Beszédes adat, hogy e sorok írásakor visszatekintve a Totalcar legutóbbi új vagy használt tesztautóira, tízből nyolc ezekbe a szegmensekbe sorolható.

420A2254

A Datahouse adatait vizsgálva számokban is kifejezhető az elképesztő SUV-őrület. Az újonnan forgalomba helyezett személyautók közel fele, egész pontosan 46,73 százaléka sorolható ezek közé. Ráadásul míg tavaly még több kisautó fogyott, mint kompakt hobbiterepjáró, addig most ez a C-SUV-ként hivatkozott szegmens előzött. Így jelenleg a három legnépszerűbb kategóriának a szubkompakt crossoverek, a kompakt vagy alsó-középkategóriás autók és a kompakt SUV-ok számítanak. Ennek a folyamatnak a nagy vesztesei kétségkívül az egyterűek, amelyek egyre inkább kivesznek a palettáról, piaci részesedésük az első félév adatai alapján alig hat százalék.

Tarol a Suzuki

Ami a márkákat illeti, tavaly ilyenkor még a Toyota volt a legnépszerűbb, idén januártól június végéig azonban már ismét Suzukiból fogyott a legtöbb. Népszerűségük talán részben az esztergomi gyártásnak is köszönhető, mindenesetre az összes eladott személyautó 14,85 százalékát adják. A jelek szerint tehát a turbómotorok és a lágy hibridek sem riasztják a vevőket, de legalábbis ellensúlyozza a bizonytalanságot a motorra, váltóra és feltöltőre vállalt tízéves garancia. Ellenben csak a Suzukinak sikerült két számjegyű szeletet kiharapni az újautó-piac nagy tortájából, a második helyezett Toyotának 9,89 százalék jutott.

vitara-10

A dobogó harmadik fokára még a Ford fért oda, megelőzve a Kiát és a Škodát. Nagyot esett vissza az előző esztendő azonos időszakához képest a Volkswagen: tavaly ilyenkor bő ötezer eladott autóval másodikok voltak, most négyezer alatt maradva hetedikek, beszorulva a Dacia és a Fiat közé. A prémiumgyártóknál a Mercedes előzte a BMW-t, az Audi elé pedig még a Volvo is befurakodott.

Ha kicsit elrugaszkodunk, és megnézzük, mi zajlik az átlagember számára felfoghatatlanul drága kocsik világában, azt látjuk, hogy a Ferrari már-már népautóvá válik, hiszen tizenötöt passzoltak el újonnan június végéig. Maseratiból és Lamborghiniből ezzel szemben négy-négy, Aston Martinból csupán három gazdásodott.

A Vitara népszerűsége töretlen

Most pedig menjünk bele kicsit a részletekbe, vagyis tekintsük át, hogy kategóriánként melyek voltak a legkeresettebb modellek. Kezdjük mindjárt az úgynevezett B-SUV szegmenssel, ahol a Suzuki Vitara az úr továbbra is. A piacvezető kategóriát sikerült úgy letarolnia, hogy az eladások közel harmadát magáénak tudhatja 4549 darabbal. Már a második helyezett Dacia Dusternek is jelentős a lemaradása, abból csupán 2880-at adtak el. Hogy pont e két modell fogyott a legjobban, jól mutatja, mennyire árérzékeny piac is a magyar.

vitara-12

Némileg meglepő a Jeep Renegade harmadik helye, de azt hozzá kell tenni, hogy 2020 első felében is hasonlóan jól állt az olasz-amerikai SUV. És azért nyilván nem arról van szó, hogy tele lenne vele a magyar úthálózat: a számok javát a reexport adja. A Fordnál a Puma házon belül megverte az Ecosportot, a Volkswagennél T-Rocból több fogyott, mint T-Crossból.

B-SUV
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 SUZUKI VITARA 4549 32,02%
2 DACIA DUSTER 2880 20,27%
3 JEEP RENEGADE 1634 11,50%
4 FORD NEW PUMA 1097 7,72%
5 VOLKSWAGEN T-ROC 579 4,08%
6 OPEL CROSSLAND X 481 3,39%
7 HYUNDAI KONA 460 3,24%
8 FORD ECOSPORT 438 3,08%
9 VOLKSWAGEN T-CROSS 409 2,88%
10 RENAULT CAPTUR 245 1,72%
Forrás: Datahouse

S-Cross, az Octavia-verő

Az alsó-középkategóriás, illetve kompakt autókat tömörítő szegmensben szerepel a Datahouse kimutatásában a Suzuki SX4 S-Cross, amely felépítését tekintve simán elférne a SUV-ok között is. De ha már itt van, akkor nem vegyül el a tömegben, inkább élre áll. Az eladások majdnem negyedét, 24,03 százalékot tudhat magáénak. Ezzel előzi a hazánkban szintén nagyon népszerű Škoda Octaviát, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy szoros lenne a verseny. Tíz százalék fölé még a Kia Ceed és a Toyota Corolla fért be.

DSC03465

A Ford Focus a féléves adatok tükrében bőven előzi a Golfot, amely elé befért még a konszerntárs Škoda Scala, valamint a távol-keleti riválisok közül a Hyundai i30. Bár hajtásmód szerint nem szelektál a lista, a tisztán elektromos modellek közül Leafből például 76, ID3-ból 68 példányt adtak el.

C-Alsó-közép
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 SUZUKI SX4 S-CROSS 3236 24,03%
2 SKODA OCTAVIA 2078 15,43%
3 KIA CEED 1806 13,41%
4 TOYOTA COROLLA 1539 11,43%
5 FORD FOCUS 775 5,75%
6 SKODA SCALA 505 3,75%
7 HYUNDAI I30 503 3,73%
8 VOLKSWAGEN GOLF 449 3,33%
9 SEAT LEON 345 2,56%
10 RENAULT MEGANE 298 2,21%
Forrás: Datahouse

Koreai előny a kompakt SUV-oknál

A C-SUV szegmensben dél-koreai kettős győzelem született, méghozzá viszonylag szoros küzdelemben. Az első helyet a Kia Sportage tudhatja magáénak, annak ellenére, hogy korosodó, éppen leváltás előtt álló modellről beszélünk. Száz példánnyal több kelt el belőle, mint Hyundai Tucsonból: 1341-1241 az állás. Őket két Toyota követi: a RAV4 és a C-HR, a teljes keleti uralom jegyében ötödik a Nissan Qashqai.

DSC04546

A prémiumok közül a Volvo XC40-et vették a legtöbben, 452-en, ez több mint duplája például az Audi Q3 eladásainak. Érdekességet találunk a lista végén is: UAZ 2206-osból pontosan ugyanannyi ment el, mint Mercedes-Benz GLA AMG-ből: egyetlen egy. Nyilván nem ezek a modellek fogják meghatározni az utcaképet a következő pár évben.

C-SUV
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 KIA SPORTAGE 1341 12,75%
2 HYUNDAI TUCSON 1241 11,80%
3 TOYOTA RAV4 1101 10,47%
4 TOYOTA C-HR 811 7,71%
5 NISSAN QASHQAI 634 6,03%
6 FORD KUGA 452 4,30%
7 VOLVO XC40 439 4,17%
8 VOLKSWAGEN TIGUAN 409 3,89%
9 KIA NIRO 408 3,88%
10 SSANGYONG KORANDO 388 3,69%
Forrás: Datahouse

Ha kisautó, akkor japán

A kompakt SUV-okkal szemben pozíciót vesztő kisautós kategória éllovasa a Suzuki. A szegmensben összesen eladott több mint hatezer autó közel negyede, 24,39 százaléka volt Swift. A húsz százalékot közelíti a Toyota Yaris is, a jelek szerint tehát a magyar vevők a megbízhatónak tartott japán kiskocsikat részesítik előnyben. Harmadik helyre röpítette kedvező ára a Dacia Sanderót, de ebből már csak 524-et helyeztek újonnan forgalomba.

Suzuki Swift 2020 12

Ezzel szemben Ford Fiestából mindössze 176-ot, Volkswagen Polóból 148-at tudtak eladni. Elsősorban utóbbi esetében lehet ok csalódottságra, hiszen a VW kisautója tavaly ilyenkor az ötszázat környékezte. A tisztán elektromosak közül Renault Zoéból 51, BMW i3-ból 50, míg Honda E-ből 5 került ki az utakra.

B-Kisautó
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 SUZUKI SWIFT 1527 24,39%
2 TOYOTA YARIS 1243 19,86%
3 DACIA SANDERO 524 8,37%
4 RENAULT CLIO 394 6,29%
5 HYUNDAI I20 378 6,04%
6 SKODA FABIA 278 4,44%
7 SUZUKI IGNIS 272 4,35%
8 OPEL CORSA 253 4,04%
9 CITROEN C3 239 3,82%
10 MINI MINI 206 3,29%
Forrás: Datahouse

A törpeautóknál a stílus a lényeg

A miniautók mezőnyében nem akar elfáradni a Fiat 500: 2822-t adtak el belőle, vagyis a méretosztály bő háromnegyedét uralja. És akkor ebben még nincsenek is benne az Abarth 500-asok. De itt is jelentős a reexport. Mellette eltörpül a Toyota Aygo és a Kia Picanto eredménye, a többiek pedig a futottak még kategóriát képviselik.

b2 IMG 8558

Legjobb batáraink

Ez már a nagyobb méretű SUV-ok játszótere. Magabiztos fölényt tudhat magáénak a Škoda Kodiaq 21,37 százalékkal. Közvetlenül mögötte találjuk a Volvo XC60-at és a Peugeot 5008-at. Elég vegyes tehát a kép az élmezőnyben. A Mercedes-Benz GLC-ből a sima és a Coupé külön-külön is túlteljesítette a BMW X3 és az Audi Q5 számait.

DSC07211

Sőt, utóbbi, a Q5 nem fért be az első tízbe sem, szemben egyebek mellett a Nissan X-Traillel és az Alfa Romeo Stelvióval. Villanyos fronton a Mercedes EQC-ből 22-t, a BMW iX3-ból 18-at, a Jaguar I-Pace-ből 6-ot szippantott fel a magyar piac az elmúlt hat hónapban.

D-SUV
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 SKODA KODIAQ 720 21,37%
2 VOLVO XC60 417 12,38%
3 PEUGEOT 5008 317 9,41%
4 MERCEDES GLC-CLASS SUV 271 8,04%
5 KIA SORENTO 247 7,33%
6 MERCEDES GLC-CLASS COUPE 197 5,85%
7 LEXUS NX300H 196 5,82%
8 BMW X3 173 5,14%
9 ALFA ROMEO STELVIO 173 5,14%
10 NISSAN X-TRAIL 133 3,95%
Forrás: Datahouse

Fontos győzelem a Volkswagennek

Nemcsak a magánvásárlók, hanem a flottások körében is népszerű a D-szegmens, amit itt felső-középkategóriaként jelöl a statisztika. Sokkal egyértelműbb lesz azonban, hogy melyik osztályról beszélünk, amint meglátjuk a benne szereplő modelleket. A Volkswagen egyeduralmának lehetünk tanúi, hiszen a 3150 eladott autóból 685 Passat volt, 475-öt tett ki a konszerntárs Škoda Superb, 280-at pedig a Volkswagen Arteon.

VW Passat Variant TDI 2020 25

Pozíciót rontott, de még így is negyedik a Ford Mondeo. Javítani tudott viszont a 3-as BMW, amely 244 eladott példányával megverte a 158-ig jutó Mercedes-Benz C osztályt, miközben az Audi A4 limuzinként és Avantként összesen 96-ot produkált.

D-Felső-közép
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 VOLKSWAGEN PASSAT 685 21,75%
2 SKODA SUPERB 475 15,08%
3 VOLKSWAGEN ARTEON 280 8,89%
4 FORD MONDEO 251 7,97%
5 BMW SERIES 3 244 7,75%
6 TOYOTA CAMRY 182 5,78%
7 MERCEDES C-CLASS 158 5,02%
8 MAZDA MAZDA6 134 4,25%
9 VOLVO V60 134 4,25%
10 BMW SERIES 4 M4 COUPE/CABRIO 74 2,35%
Forrás: Datahouse

Mercedes-siker a nagy- és luxusautóknál

Kereken kétszáz darab E osztályt vettek honfitársaink az esztendő első felében. 5-ös sorozatú BMW-ből 146 fogyott, harmadiknak viszont nem az Audi jött be: a Lexus ES300H megelőzte az A6 limuzint, sőt a Volvo S90-et is. A kombiknál már más a sorrend: ott Volvo V90 volt a legnépszerűbb, de második az A6 Avant. Követi őket a BMW 5 Touring és az E Klasse T-modellje.

mercedes-benz e 300 e 4matic amg line 2

A királykategóriában, a luxuslimuzinoknál szintén a Mercedest találjuk az élen: továbbra is az S osztály viseli a koronát 137-es darabszámmal. A 7-es BMW-ből sokkal kevesebbet, húszat adtak el, így azt megelőzte a Porsche Panamera (31). Audi A8-ból akkor is csak nyolcat számlál a táblázat, ha hozzáadjuk az S-t.

E-Nagyautó
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 MERCEDES E-CLASS 200 21,76%
2 BMW SERIES 5 LIMOUSINE 146 15,89%
3 LEXUS ES300H 77 8,38%
4 AUDI A6 LIMOUSINE 57 6,20%
5 VOLVO S90 56 6,09%
6 VOLVO V90 45 4,90%
7 AUDI A6 AVANT 36 3,92%
8 BMW SERIES 5 TOURING 33 3,59%
9 MERCEDES E-CLASS T-MODELL 30 3,26%
10 MERCEDES E-CLASS COUPE/CABRIOLET 29 3,16%
Forrás: Datahouse

A benga SUV-okkal mi a helyzet?

A böszme nagy SUV-oknál a Mercedes GLE verte a BMW X5-öt és X6-ot, a Volvo XC90-et és az Audi Q8-at egyaránt. Megfigyelhető, hogy a - mondjuk úgy - hagyományos hobbiterepjárók jobban szerepeltek a kupésított változatoknál, nyilván nem véletlenül. A lankás tetővonal sokkal inkább megosztja az emberek ízlését.

E-SUV
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 MERCEDES GLE-CLASS SUV 264 14,72%
2 BMW X5 249 13,88%
3 BMW X6 189 10,54%
4 VOLVO XC90 184 10,26%
5 MERCEDES GLE-CLASS COUPE 145 8,08%
6 VOLKSWAGEN TOUAREG 133 7,41%
7 TOYOTA HIGHLANDER 132 7,36%
8 LEXUS RX450H 97 5,41%
9 AUDI Q8 90 5,02%
10 MERCEDES GLE-CLASS COUPE AMG 56 3,12%
Forrás: Datahouse

A még nagyobb behemótok esetében az Audi Q7 vitte a prímet. Itt érdemes egy pillanatra megállni, és belegondolni, micsoda hatalmas mennyiségben ontják a gyártók a különféle SUV-típusokat. A Q7 testvére, a Q8 az előző összevetésben szerepelt, emez pedig itt található 99 eladott példánnyal. Mögötte bő harminccal lemaradva a BMW X7 vívott nagy harcot a Mercedes GLS-sel, de győzött. Azt is kiolvashatjuk az adatokból, hogy aki G Mercire költött, nem sajnálta azt a kis plusz aprót az AMG-ért, abból több fogyott, mint a simából.

F-SUV
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 AUDI Q7 99 25,58%
2 BMW X7 65 16,80%
3 MERCEDES GLS-CLASS 61 15,76%
4 MERCEDES G-CLASS AMG 45 11,63%
5 LAND ROVER RANGE ROVER 39 10,08%
6 MERCEDES G-CLASS 28 7,24%
7 AUDI Q7 S 17 4,39%
8 MERCEDES GLS-CLASS AMG 14 3,62%
9 MERCEDES GLS-CLASS MAYBACH 7 1,81%
10 BMW X7 M 4 1,03%
Forrás: Datahouse

Sportkocsiról álmodom

Az utóbbi időben valahogy feltűnt, hogy egész sok Mustang rohangál a magyar utakon. Nem volt véletlen a megfigyelés, 2021. első felében 91-et adtak el. Mögötte a BMW 8-as szériáját, az AMG GT-t, valamint a Porsche 911-et.

DSF7118

Egzotikusabb kéne? A 2019 őszén bemutatott Ferrari Romából négyet, 812-esből hármat, 488-ból és SF90-ből kettőt, Portofinóból, F8 Spiderből és F8 Tributóból, valamint GTC4 Lussóból egyet-egyet vittek haza az álmok megvalósításának jegyében. Nissan GT-R-t hárman, Audi e-tron GT-t ketten engedtek meg maguknak.

S-Sport
Ssz. Márka-Modell-Verzió 2021.01 - 06 Piaci rész. %
1 FORD MUSTANG 91 28,53%
2 BMW SERIES 8 41 12,85%
3 MERCEDES AMG GT 38 11,91%
4 PORSCHE 911 32 10,03%
5 AUDI TT COUPE 23 7,21%
6 MAZDA MX-5 20 6,27%
7 BMW Z4 17 5,33%
8 BMW SERIES 6 GRAN COUPE 9 2,82%
9 PORSCHE BOXSTER 7 2,19%
10 LEXUS LC500 5 1,57%
Forrás: Datahouse

És a többiek?

Csak érintőlegesen nézzük meg a többi szegmenst. A mikrobuszok közül a Ford Tourneo Custom fogyott a legjobban. A kisebb egyterűeknél a Dacia Lodgy, a nagyobbaknál a Toyota Proace City Verso, még eggyel feljebb a Ford S-Max győzött.

Az abszolút győztes pedig...

Ha kategóriáktól függetlenül összesítjük az eredményeket, nagyjából azt kapjuk, amit várnánk: a Suzukik és a SUV-ok halmazának metszetéből kerül ki a győztes: a Vitara. A második helyre az SX4 S-Cross, a dobogó harmadik fokára a Dacia Duster fért oda.

A tíz legnagyobb példányszámban eladott új autó 2021. első félévében
1. Suzuki Vitara 4549
2. Suzuki SX4 S-Cross 3236
3. Dacia Duster 2880
4. Fiat 500 2822
5. Škoda Octavia 2078
6. Kia Ceed 1806
7. Ford Tourneo Custom 1691
8. Jeep Renegade 1634
9. Toyota Corolla 1539
10. Suzuki Swift 1527

Figyelemre méltó a Fiat 500-as negyedik helye, érdekes a Jeep Renegade szereplése a top 10-ben, miközben a Suzuki Swift már éppen csak befért erre a listára. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy mondjuk Jeepből valóban több szaladgál idehaza: míg a Swiftet tényleg hazai magánvásárlók veszik elsősorban, addig a Renegade jobbára a reexportnak köszönheti számait.

Adatok forrása: Datahouse

Böngésszen készleten lévő új autókat a Jóautók kínálatában.