SUV összehasonlító terepteszt – 2016.

Az SUV-kat, vagy mondjuk magyarosan, suvokat nem azért szeretik, mert olyan fene nagy akrobaták lennének Afrika kősivatagaiban, a havas Alpokban vagy a Bakony saras ösvényein. Ha a fontos szempontokat keressük, a jó helykihasználás, a magas üléspozíció, meg a presztízs, bármit is jelentsen, már közelebb jár az igazsághoz. Mind komoly érvek a magas építés mellett, de ennyi elég is, ennél többet köszöni, nem is kérne a terepjárós holmikból a jellemző suv-vásárló. Suttogó szélzajt, ringató rugózást, úgy általában személyautós komfortot szeretne, marcona, mutatós külsővel.

Minden más kategóriától durván elléptek a suvok eladásai, amióta a gyártók ráfeküdtek az igények kiszolgálására. Az összkerékhajtást sokan meg sem rendelik, hiszen nem akarnak dzsindzsázni, csak a gyerekeket vinnék oviba. A mérnökök viszont mára egész ügyes, olcsón gyártható összkerekes rendszereket tenyésztettek ki, amelyek személyautókban is vadul terjedni kezdtek. A suvok csúcsmodelljei mindig elöl is, hátul is hajtanak, ha másért nem, hogy hunyorítva el lehessen adni őket sivatagi, alpesi vagy éppen sárdagasztós óriásplakátokkal.

Három differenciálművet, valódi, körmös diffizárakat ma már suvban senki nem használ. Tíz autónkból kilencben nagyon hasonló elven működő, többtárcsás, olajban futó tengelykapcsoló zárja össze részlegesen vagy egészben a két tengelyt, az úr az elektronika. A szenzorokon, a vezérlésen, és leginkább annak programozásán múlik, milyen ügyesen boldogul az autó, amikor egy-két kerék elveszti a tapadását.

Nem arra valók ezek a rendszerek, hogy órákon át nyektessék az autót válogatott terepakadályok között. Az offroadosok fitymálják is őket, pedig amire kitalálták, arra a legtöbb kiválóan alkalmas: havas, csúszós úton, sáros földúton kihúzzák a csávából a suvost, ha eltévedt. A valódi offroad a mi civilizált világunkban inkább extrém sport, az arra épített célgépekkel nem sokan szeretnének kiruccanni Parndorfba shoppingolni, amire viszont tökéletes eszköz egy suv.

Mindent a maga közegében érdemes vizsgálni, ezért nem küldtük be a suvokat a Hungaroring területén működő vezetéstechnikai tanpálya legkeményebb off-road szakaszaira. Valahogy kiráncigáltuk volna őket a második-harmadik kanyarból, de nem akartunk leszakadt lökhárítódarabokat gyűjtögetni a sárban. A motokrossz-pályát vettük birtokba, ahol az alapszintű terepezési fogásokat oktatják úgynevezett crossover-tanfolyamokon. Instruktorunk megnyugtatott, a suv-tulajdonosok túlnyomó többségének már ez is a komfortzóna vakmerő elhagyását jelenti, még akkor is, ha egy valamire való offroados csak mosolyogna a lankák láttán.

Egyértelmű, hogy a száraz, napsütéses időben egyik autónak sem jelentett valódi kihívást a motocross-nyomvonal, ennek ellenére itt is részletgazdagon, éles kontraszttal rajzolódtak ki az egyes karakterek. Nem elakadni akartunk, hanem megismerni őket. Technikai feladatnak az átlózást találtuk ki, épített vasrámpán és valódi árokban. Itt a differenciálzárak és a kipörgésgátló működése egyből látszik. És amit már a felvezető sorozatban megmutattunk, gyorsulási versenyt rendeztünk a fellocsolt műgyantán, ahol az öt párbaj után egyesével mértünk kilépő sebességet úgy, hogy mind a négy kerékkel a jéghez hasonló tapadású nedves felületen kapaszkodtak fel a győztesek.

Nem voltunk válogatósak az autók összegyűjtésénél. Legutóbbi suv-tesztünk óta egy csomó új modell jött ki, ezekre, illetve az onnan kimaradókra koncentráltunk, de nem számított sem az ár, sem a nemesi rang, csak hogy összkerekes suv legyen. Egy rendes terepjárót is akartunk viszont etalonnak, így kapóra jött a Mercedes ajánlata a tesztre: egy G osztály. Őt megizzasztani nem sikerült, de legalább kivihettük a sárba ezt az autótörténelmi tirannoszauruszt.

típus	gumi	teljesítmény	önsúly	tesztautó ára
Dacia Duster 1.5 dCi	Dunlop Grandtrek	109 LE	1295 kg	5,13 M Ft
Ford Kuga	Continental Winter Contact	180 LE	1702 kg	10,8 M Ft
Mazda CX-5 2.5 AT	Toyo Open Country	192 LE	1380 kg	11,18 M Ft
Mercedes G 350 D AT	Pirelli Scorpion Zero	211 LE	2570 kg	39,47 M Ft
Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D AT	Michelin Pilot Alpin	150 LE	1610 kg	11,09 M Ft
Nissan X-trail 1.6 dCi	Bridgestone Blizzak	130 LE	1555 kg	10,40 M Ft
Ssangyong Rexton 2.0 e-XDI AT	Bridgestone Blizzak	155 LE	1985 kg	9,34 M Ft
Subaru Forester 2.0 D AT	Bridgestone Blizzak	147 LE	1615 kg	12,08 M Ft
Suzuki Vitara 1.6 AT	Yokohama WDrive	120 LE	1185 kg	7,09 M Ft
Volvo XC90 D5 AT	Pirelli Scorpion	235 LE	1929 kg	25,84 M Ft

Mivel az öt- és negyvenmillió közötti vad szórásban illetlenség lenne győztest hirdetni, nem is tesszük. Értelmes rangsoroláshoz amúgy is furcsa lenne kizárólag a tereptulajdonságokat nézni, márpedig elsősorban erre figyeltünk. Tudatában vagyunk, hogy az eltérő gumik valódi terepen hajtásrendszertől függetlenül mindent eldönthetnek, de ezen a teszten nem volt túlzott torzító hatásuk. Így aztán egy laza rendezést megengedek magamnak: olyan sorrendben következik az egyes autók leírása, amilyen szívesen terepre vinnénk őket.

Mercedes G 350 d

Nincs mit szépíteni, közúton igazi büntetés a Mercedes G, mint Geländewagen. Méreteihez képest borzalmasan szűk a fülkéje, hülyén ül benne az ember, és olyan magas, hogy a bejutáshoz fel kell mászni rá. De nem csak ez a szörnyű, hanem ahogy a mázsás hidak minden apró úthibán vadul megcibálják, és a két és fél tonnás súlya miatt még a kimondottan izmos V6-os dízelmotor is nehezen indítja meg. Nem is azért veszik, mert kellemes autó lenne, hanem mert brutális a megjelenése, és egy BMW X5-ös fölött is át lehet nézni belőle.

A G osztály viszont a marcipánként ráborított luxusbevonat alatt még mindig egy katonai terepjáró, két merev híddal, három zárható differenciálművel. Terepszögei, rugóútjai, hasmagassága önmagában elég, hogy egy komolyabb akadálynál leiskolázza a teljes mezőnyt, de a bizarr valóság, hogy a negyvenmilliós Mercinél a legkisebb az esély, hogy valaha is terepet járjanak vele.

Természetesen fölényes tekintettel pózolt mind a rámpán, mind az árokátkelésnél, ahol eleve kétszer olyan mély részt választottunk neki, hogy legalább kicsit átmozgassa magát. A középső és hátsó diffizár bekapcsolása után egészen más jellegű akadályokat lép át, mint a suvok, de az is igaz, hogy nyitott diffikkel hamar zavarba jön. Mechanikából oldja meg, ahol a többieknél csak az elektronikában lehet bízni. Kapcsolgatni kell a zárakat, no meg vigyázni a magaslesről dirigált tonnákkal, mert a G osztállyal hamar bejut az ember olyan vadregényes helyekre, ahol már a borulás is reális veszély. A G-osztályellenesek mondásában pedig (három difizára van, de kell is neki) - pláne a tetemes önsúly tekintetében - van valami.

Dacia Duster 1.5 dCi

Miért van az, hogy a Duster, amint megérzi az anyaföldet a kerekei alatt, kivirágzik? A tesztnap végén arra jutottam, hogy a Dacia tervezésénél nyilván kiemelt szerepe volt a terepezésnek. Jók a terepszögei, a rugóutak is az átlagosnál hosszabbnak tűnnek, az elektronika is rutinosan rugdossa a féket a levegőben lévő keréknél. A Duster, ha elmegy a tapadás bármelyik keréken, ütemes fékezgetéssel elképesztő ügyesen imitálja a differenciálzárat, és magabiztosan kapaszkodik fel olyan helyeken, ahol egy hagyományos értelemben vett suvval neki se indulnánk. Nem kell tekergetni az üzemmódváltóját, bekapcsolt összkerékhajtással magától mindent jól csinál.

Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a Dustert nem félti az ember. Nyilván azért sem, mert messze a legolcsóbb autó a mezőnyben, de az előadásmódja is hihetetlenül meggyőző: nem puffan folyton a rugóút végét jelentő bakokba, a váltó rövid egyese szinte terepfokozatként működik, és az autó mozgása, ahogy van, azt sugározza, jól érzi magát a terepgyakorlaton. Annyira ügyes volt az egész tesztnapon, hogy nem félek kijelenteni: a Duster igazából átmenet a valódi terepjárók és a suvok között. Más kérdés, hogy napi használós autóként azért megbocsátónak kell lenni vele. Nem véletlen, hogy bónuszkörre - egy kicsit Baja Buggy stílusban - mindenki ezt vitte. Imádtuk, töretlen rajongói vagyunk.

Ssangyong Rexton 2.0 e-xdi

Automata váltó felezővel, alvázas felépítés független hátsó futóművel, mindez egy gömbölyded, modernnek ható dobozban: a Rexton fura szerzet. Több mint tíz éves konstrukció, és ezt nagyon érezni rajta, de a maga régi vágású módján szimpatikus jelenség. Mind méretben, mind súlyban tekintélyes, még a Volvo XC90-nél is nehezebb, ennek ellenére határozottan törtet előre a dágványban, és nem lehet zavarba hozni holmi átlózási feladatokkal.

Ugyanazzal a primitív, de hatékony módszerrel dolgozik a diffizár-imitációja, mint a Dusteré, ritmusos fékezgetéssel püföli magát át az akadályokon, ami a teszten messze a legjobb stratégiának tűnt az árokátkelésnél. A G Mercin kívül csak a Rextonnak volt felezője, ami a Dusterhez hasonló mértékben kiemeli a divat-suvok közül. Határtalan nyugalommal lehet vele ballagni – igaz, a közel két tonnás súlyával nem olyan könnyed, mint a Dacia, de ár/érték arányban hasonlóan jó, és látszik, hogy  a Ssangyongnál komolyan vették a terepezést. A kétliteres turbódízel 155 lóereje nem tűnik soknak, de elhihetik: mindenre éppen elég.

Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D

Az Autó, Ami Senkinek Nem Jutna Eszébe, közönségkedvenc lett a nap végére. Minden porcikáján látszik, hogy becsületesen megtervezett, tisztességesen megépített gép, a Mitsubishi legszebb napjait idézi. Nem lehet azzal bélyegezni, hogy terepautósra venné a figurát, mint az előző három, sőt, ormótlan túllógásaival inkább esetlennek tűnik a mezőn. Amíg neki nem indul vele az ember.

A motor döbbenetes nyomatékgörbéjével szinte alapjáraton mormogva mászik fel a kaptatókon, ahol a szélvédőn csak az égboltot látja az ember, az automata váltó pedig tökéletesen kihasználja a képességeit. Egy nyiszogás nem sok, annyi nem hallatszik a keményebb akadályoknál sem, az összkerékhajtás egészséges magabiztossággal osztja a nyomatékot hátra. Az Outlanderben lenyűgöző harmónia lakik, és egészen meglepő mozgáskultúrával közlekedik terepen is.

A műgyantás gyorsulást fölényesen nyerte sokkal erősebb autókkal szemben, és az okos elektronika sárdagasztáskor is észrevétlenül segít a háttérben, így aztán a Mitsubishivel a legnagyobb természetességgel közlekedünk ott, ahol a többiek már keményen izzadnak. Ráadásul - minden előítélet ellenére - nagyon nehezen veri le az orrát.

Subaru Forester 2.0 d

Az a baj, hogy egy Subarutól eleve sokat vár az ember az unásig sulykolt összkerekes elhivatottság miatt. A Forester viszont alig tud többet, mint bármelyik utána következő, nyilvánvalóan nem terepezésre szánt divat-suv. Az automata váltó alapjáraton is nagyon húzza már, ha viszont nyomatékra van szükség, bőgetni kell. A kipörgésgátló hamar felteszi a két kezét, így a Foresterrel könnyen talál az ember olyan emelkedőt, ahol megállás után már nincs kedve elindulni. Sokkal esetlenebbül mozog, mint a hasonló tudású, de olcsóbb Outlander.

Azért vannak pozitívumok is. Egyrészt japánosan puritán beltere aprólékos gonddal van összerakva, nagyon minőségi benyomást kelt. A lejtmenetvezérlője isteni. És hasmagasságban, terepszögekben is valamivel erősebb az átlagnál.

Suzuki Vitara 1.6

A Vitara aktuális generációjának bemutatójánál kimondottan hangsúlyozta a Suzuki, hogy ez nem terepjáró, a névhez tapadó sárrögök már csak a múltbeli legendákat színezik. Vagyis a Suzuki új slágerterméke beállt a sorba, amit egyébként nagyon jól tett, viszont terepen nem vártunk tőle sokat. Ennek ellenére bőven ott a helye a középmezőnyben, sőt, annak tetején, amit leginkább méreteinek és elképesztően alacsony, 1,2 tonna alatti súlyának köszönhet.

Hasznos az összkerékhajtáshoz járó terep üzemmód, amelyben finomabban lehet adagolni a gázt, de ezen kívül a Vitara nem mutat többet, mint bármelyik átlagos suv. Nem is kell neki persze, hiszen hétköznapi, közúti használatra tök jó, sőt, káprázatos fogyasztásával és jópofa hangulatával az egyik legjobb vétel annyiért, amennyiért adják.

Mazda CX-5

Vastagon a középmezőnyben járunk, ami a terepképességeket illeti, és a Suzuki-Mazda-Ford hármas nagyon közel van egymáshoz. A Mazda nehezebb, mint a Vitara, ezért megfontoltabban kell haladni vele, viszont semmit se kell nyomkodni, mindent magától csinál, és egész jól. Elég ránézni, ilyen testtel nem indul az ember vaddisznót lőni, de amit tudnia kell, tudja.

A motokrosszpályán gond nélkül végigment, és rezgő léccel bár, de az árkon is átküzdötte magát. Dolgozik benne az elektronika, finoman próbálja megfékezgetni a kipörgő kerekeket, de messze nem olyan határozottan, mint mondjuk a Daciánál. A CX-5 nagyon kulturált, tündérien kecses suv, amellyel boldogan jár az ember közúton, és ha néhanapján hóba vagy sárba téved, van némi biztonsági tartaléka.

Ford Kuga 2.0 TDCi

A Kugában annyira észrevétlen az összkerékhajtás, hogy alánéztünk, van-e alatta diffi hátul. Egy gomb nem sok, annyi nem árulkodik róla, felirat sehol, egyszerűen csak ott van, és egy ilyen autóban ez teljesen oké. A Ford érzi a kor hangulatát: a franc se akar gombokat nyomkodni, hogy kimásszon a pocsolyából. Az összkerékhajtása tud annyit, mint a Mazdáé vagy a Suzukié, viszont a meglepően nagy súlya miatt kicsit darabosan lépeget át a gödrökön.

Ha személyautóként hasonlítgatnánk őket, közvetlen kormányzása és a fordosan élénk futómű alapján máshol végezne, de ez most egy terepteszt, ahol nem szerepelt le, ám semmi érdekeset sem mutatott.

Nissan X-trail 1.6 dCi

Nem rosszabb a Nissan hajtása, mint az előző hármasé, nem is azért szorult a sor végére, mert a név alapján többet várnák tőle. Hanem az X-trail nagy, motorja pedig picinyke. Közúton még elboldogul az 1,6-os dCi a termetes bódéval, viszont túl lassan, túl nagy fordulaton jön meg a nyomatéka, ami terepen nagyon kellemetlen. Mentségére legyen mondva, el nem akadt, de ha mondjuk heten megültük volna a hétülésesként is rendelhető Nissant, nem fogadtam volna rá, hogy el bír indulni a kaptatón.

Volvo XC90 D5

A végére hagytam azért egy kis finomat. A Volvo is kakukktojás volt a tesztben, feszengve adták oda, nem terepre való, gondoljunk rá luxus-suvként. mondták. Az is. Skandináv iparművészet a beltere, a maga egyszerűségében tekintélyt parancsoló a külseje. Kár, hogy négyhengeres, ezt sajnos mindig muszáj megemlíteni, ettől függetlenül stílusával, finomságával magasan kiemelkedik a mezőnyből. És ahhoz képest, hogy nyilvánvalóan nem terepre szánták, itt is megcsillantott valamit a tudásából. A Haldex-hajtást sem véletlenül találták fel a svédek.

Kipörgésgátlója például úgy varázsol, hogy a műgyantán közel kéttonnás súlya ellenére jó volt a második helyre. Légrugójával olyan magasra tudja felpumpálni magát, hogy a hasmagassága nagyobb lesz, mint bármelyik autónak a tesztben, kivéve a G Mercit. A rámpán viszont ő volt az egyetlen, amelynek nem sikerült megfékeznie az elemelkedő kerekeket, ezért tettem a sor végére. Persze nem lesz ettől rossz autó az XC90, és nyilván mindannyian a legszívesebben ebben laknánk.

típus	kilépő sebesség
Mitsubishi Outlander	63,5 km/h
Volvo XC90	60,5 km/h
Suzuki Vitara	60 km/h
Ssangyong Rexton	59,5 km/h
Ford Kuga	59 km/h

Álljanak itt a vizes műgyantán mért kilépő sebességek annak tudatában, hogy itt aztán tényleg sok múlik a gumin – könnyen lehet, hogy a Mitsubishi a Michelinnek köszönhette a győzelmét, de a szubjektív tapasztalatok itt is alátámasztották a mért adatokat. A párbajban vesztes Nissan X-trail például kettesbe váltva durván elvette a gázt, míg a Volvóban és a Mitsubishiben érzésre is finoman hangolt rendszerek dolgoznak: nem csak azon munkálkodnak, hogy ne pörögjön túl egyik kerék sem, hanem a rendelkezésre álló tapadást maximálisan igyekszenek kihasználni.

Nagy suvtesztünk végén megint csak oda jutottunk, hogy nincs mindentudó autó, vagyis ami terepen jó, az közúton kínlódik, illetve fordítva. Lehet tologatni a varázscsúszkákat, vannak kivételesen szerencsés egyvelegek, mint például a Mitsubishi, de ahogy egyre ügyesebbek az autók a dágványban, úgy követelnek egyre több kompromisszumot aszfalton. A tesztben lejjebb végzett autók között viszont nem egy gyöngyszem akad, amellyel a szerényebb terepképességekért cserébe boldogan darálja az ember a kilométereket sztrádán.