Az igazán jó Swift neve: SX4

Használtteszt: Suzuki SX4 1,5 GLX AC

2017.09.27. 06:10

Családi autóként sokkal értelmesebb választás, mint a Swift, az alkatrészei olcsók, a motorja korrekt és nagyon nehezen megy tönkre. Tényleg ennyire egyszerű döntés több, mint egymillió forintot elkölteni egy nyolc éves Suzukira?

A 2006-ban megjelent Suzuki SX4 tervezésekor a vasaló Swift megnyújtott padlólemezét használták alapként, így a csomagtartó továbbra is kicsi maradt, de szerencsére a beltérben már kényelmesebben el lehetett férni. Legalábbis elöl, mert hátulra is csak a szokásos kisautós, rövid ülőlapos székek jutottak. Aki nagyobb csomagtartót szeretne, kereshet magának a ritkább, Sedan kivitelből, de számolni kell a magasabb alkatrészárakkal, ugyanis a négyajtóst nem Esztergomban gyártották, hanem Japánban. Ha szeretnénk a szomszédoknak meglepetést okozni, nézhetünk Fiat emblémás Sedicit is, ami csak néhány apróbb részletben tér el az SX4-től.

Írhatnék többet az SX4 létjogosultságával kapcsolatban, de a tények attól még változatlanok: ez az autó volt a 2008-as válság előtti évek egyik utolsó slágerterméke. Nyakra-főre jelentek meg az utakon a crossoverek eme korai, kiérleletlen példányai, többek közt az autócsere-programoknak köszönhetően. Az SX4 viszont most ért el abba a korba, amikor már érdemes vizsgálni, mit nyújt hosszabb használat után.

Az Autócentrum Rómaitól elhozott példány 172 ezer kilométert futott, és bár a forgalmi szerint két tulajdonosa volt, végig ugyanaz az ember hajtotta: egy darabig a cége jóvoltából, később azért, mert megvette magának. Az SX4 hiába hirdetett a korai óriásplakátokon négy dimenziót, kartervédő-utánzatokat és némi ténylegesen szabadidőautós kinézetet, a legnépszerűbb változatok csak elöl hajtottak és mellőztek mindenféle terepjárós tulajdonságot. A cikk alanya is egy kétkerékhajtású, polgári változat, pótkerekének helyén némileg értelmezhetetlen gáztartállyal.

Gázüzemben ugyan nem tudtam kipróbálni, de egy ilyen relatíve kis fogyasztású autónál inkább hátrány ez a megoldás, hiszen a pótkereket mindig az amúgy is kicsi csomagtartóban kell tartanunk. A diszkriminációtól viszont nem kell már tartanunk, ugyanis pár éve már nincsenek kitiltva a parkolóházakból az LPG-s autók.

Sokan próbálták terepjárónak nézni a típust, így vásárlás előtt mindenképpen érdemes ellenőrizni a küszöböket, ajtósarkokat, nincs-e kezdődő rozsdafolt valamelyik elemen. A tesztelt példányt sem kímélték. Teli van apróbb horzsolásokkal, horpadásokkal. Nagyon félni azért nem kell, mert ha a fényezés nem is tűnik kifejezetten időtállónak, ilyen fiatal példányok még nem szoktak rohadni. Persze a korabeli Swift rozsda-botrányát tudva az ördög nem alszik, de a gyártó 12 év átrozsdásodás elleni garanciát vállalt, bár ebből az időintervallumból éppen csak kezdenek kiesni a korai példányok. Ha már a küszöbről volt szó, fontos tudni, hogy gyárilag is rücskös felületkezelést kaptak, szóval ne aggódjunk, ha olyat látunk, ez teljesen normális.

Biztonság

A második generációs európai Swift négy csillagot kapott az EuroNCAP töréstesztjén, amit nem meglepő módon megkapott a némileg testesebb SX4 is. A gyalogosgázolási teszten (3 csillag) és a gyermekvédelem (3 csillag) kategóriájában is csillagra azonosan szerepelt az autó, csupán pontszámokban van némi eltérés.


Az SX4 alapesetben két első légzsákkal és ABS-szel volt felszerelve, az ESP csak a drága változatokhoz járt, hiszen azt csak a gyártás befejezte után tették kötelezővé az európai autókban.

Ha sikerül bejutni az autóba (a központi zár távirányítója nehezen akarja az igazságot, típushiba), a jól ismert, Swift ihlette beltér fogad bennünket. A GLX AC felszereltségben már állítható a kormány, van klíma és a rádió lejátssza az MP3-at - persze csak CD-ről. Az SX4 bele egyébként szépen öregszik, 172 ezer kilométer után gyakorlatilag csak a kormányon látszik, hogy nyolc éve használják. Ránézni továbbra is kellemes, hozzáérni már kevésbé jó az anyagokhoz. Továbbra is vicces a kormányon lévő hangerőszabályozó, ami minden egyes gombnyomáskor éktelenül csippan egyet. Menet közben sem kezd el zörögni semmi, de ez gyakorlatilag mindegy is, hiszen az SX4 új korában sem volt egy csendes autó. A kapható leggyengébb, 1,5-ös, 99 lóerős motor kifejezetten bántó hangú, de legalább ezt a közel fapados modellt tűrhetően viszi, hiszen alig nehezebb 1,1 tonnánál.

Az SX4 rugózása szerintem a hétköznapi közlekedésre egész kényelmes, az autóhoz kapható nagyobb, tizenhat colos, elég ballonos kerekek egész jól kisimították az úthibákat. A magas üléspozíciónak köszönhetően könnyű ki-be szállni, nem csoda, hogy az idősebb tulajdonosok imádták. Persze, a magas építés miatt billegni billeg, nem ezzel fogjuk hetvennel bevenni a derékszögű kanyarokat, de azért nem ér le a kilincs sem.

Suzuki SX4 forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 32 850
Forgalmi 6 000
Törzskönyv 6 000
Eredetiségvizsgálat 18 500
Regadó (2008 .) 90 667
Rendszám 6 000
Kötelező biztosítás (25 éves fiatal, 1,5 éves jogsi) 80 640 Ft-tól

A nyolcéves modellciklus során kínáltak kicsivel erősebb, 1,6-os benzinest is, de túl nagy különbség nincs, az 1,5-öshöz hasonlóan az is 7-8 litert fogyaszt. Automataváltó vagy négykerék-hajtás viszont csak az erősebb benzinessel van. A Suzukitól szokatlanul sok, kétfajta dízelmotorral is lehet SX4-et találni. Az egyik egy PSA eredetű 1,6-os, a másik pedig a Fiattól származó 1,9-es (később kétezres). Előbbi nem sokkal nyújt többet, mint a benzinesek, és nem is fogyaszt olyan nagyon keveset (hat liter körül), mivel magas az autó. A Fiat dízelek már feleslegesen erősek, és szintén nem fogyasztásbajnokok. Ha az alap – spórolós – célközönséget vesszük alapul, mindenképpen benzinest érdemes választani.

A tesztút alatt azért csak feltűntek kisebb zajok. A mamut méretű visszapillantók körül érkező süvítést még szerencsére hamar elnyomja a motor- és szélzaj. Zavaróbb viszont a váltó felől érkező hang, amely terheléskor a kétszázas Ikarusok piros jegylyukasztójából ismerős csörömpöléssel zeng. A váltási érzet egyébként hozza az új korában is átlagos szintet, de úgy tűnik, a suzukis váltóhiba ezt a típust sem kerülte el. A zaj egyébként a hiba előrehaladtával nem csak felerősödik, hanem egyre drágább javítást is generál, így érdemes mihamarabb túlesni a dolgon. A cserealkatrészek halmokban állnak, a javítás néhány tízezer forint körül mozog.

Alkatrész megnevezése Bárdi Autó bruttó kisker ár (egységár) Alkatrész márkája
Levegőszűrő 2 750 Ft Alco
Olajszűrő 1 158 Ft Alco
Pollenszűrő 1 819 Ft Alco
Lengéscsillapító / első 1 db 35 989 Ft Kayaba
Fékbetét / első 9 550 Ft Japanparts
Fényszóró 28 377 Ft Depo
Akkumulátor 25 349 Ft Exide Excell
* A táblázat a www.bardiauto.hu webshopban található árak és termékek felhasználásával készült.

Közel háromszáz Népítélkezőnk átlagosan 7,5-re értékelte az SX4-esét, ami elég jó átlagnak tűnik, de az említett hibákon felül számolnunk kell még néhány kellemetlen hibával. Ilyen lehet a gyakori fényszóró-kiégés, vagy a blokkolásgátló nyomásszabályozó-modulja, az úgynevezett hidraulikatömb, vagy ABS-kocka hibája. Utóbbi a 2006-2010 között gyártott típusokat érintheti. A javítás, esetleg csere 40-60 ezer forintba kerül. Érdemes elolvasni a témában készült cikkünket, amiből kiderül, hogy a 2000-es években gyártott Suzukik számos más fékhibát rejthetnek magukban. 

Még használtan is nehéz hová tenni az SX4-et, főleg ezt a példányt közel 1,3 millióért. Mikor kiszálltam belőle, úgy éreztem, hogy egy igen kellemes autó, de racionálisan átgondolva túl sok a „de”. Remekül lehet tehénkedni benne elöl, de hátul kicsi az ülőlap és zavaróan bedől a C-oszlop a fejtérbe. Jó dolog a 16,5 centis hasmagasság, de terepre ezzel sem mennénk. Kellemesen hangzik a 7,5-es Népítélet átlag, meg a Suzukis „sose romlik el” nimbusz, de az akkori, hasonló helykínálattal rendelkező, nagyra nőtt kisautók közül szinte ugyanezt tudja például a Peugeot 207-es is, csak jóval több életörömmel. Vagy akár nézhetjük a Maserati-orros Fiat Grande Puntót ugyanúgy egymillió körüli áron. Ha bátrabbak vagyunk a kínálat aljáról találunk régebbi gyártású, de jóval sokoldalúbb Honda Jazz-t, vagy tágasabb Kia c'eed-et is.

Oké-oké, legyünk igazságosak, ezek mind lent hordják az orrukat, és még négykerék-meghajtás se nagyon volt rendelhető beléjük. Ha ehhez ragaszkodunk már gondban vagyunk, hiszen a Dacia Dusterek még drágábbak, kevesebb pénzért pedig csak Fiat Panda 4x4-eket, esetleg négykerék-hajtású Suzuki Igniseket találunk, bár azokból se túl sokat.

Látható, hogy nem nehéz elkalandozni az SX4-ről más, csábítóbb alternatívák felé, de ne felejtsük el, hogy az Esztergomban gyártott kisautóból óriási a kínálat és így a hozzáértő szerelőkből sincs hiány. Ha ismerősi körében talál egy karbantartott, ismert előéletű példányt, ne adj isten, egy olyat, amit korábban egy idős tulajdonos használt, mindenképpen jó vásárt csinálhat vele.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Suzuki SX4 1,5 GLX AC
Üzemanyag benzin
Lökettérfogat (cm3) 1490
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 73 (99)/6000
Nyomaték Nm/1/perc 133/4100
Könyezetvédelmi besorolás Euro 4
Váltó 5 fokozatú, kézi
Végsebesség km/óra 175
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 11
Kombinált fogyasztás l/100 km / kWh/100 km 6,8
CO2 kibocsátás g/km 159
Fordulókör átmérő (m) 10,6
Saját tömeg kg 1185
Hosszúság mm 4100
Szélesség mm 1730
Magasság mm 1565
Tengelytáv mm 2500
Csomagtartó l 270
Hatótáv (km) 735 (gyári fogyasztás alapján)
Újkori alapár Ft 2 698 000-tól

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.