A Peugeot csoport krízisének egyik oka épp az, hogy a vállalat nagyrészt egyetlen piacból, Európából próbált megélni. Így amikor a kontinensen zuhanni kezdtek az eladások, a PSA anyagi helyzete is hamar megrendült. Azt már elhatározta a cégvezetés, hogy Kínában és Latin-Amerikában megpróbál erősíteni a pozícióin, de adódik még egy lehetőség: az észak-amerikai visszatérés.
A BMW jelentette be először a luxusautó-gyártók közül, hogy kisebb méretű alapmodelljeibe a jövőben háromhengeres motorokat épít, de úgy tűnik, mégis az Audinál valósulhat meg először a váltás. A vezérigazgató szerint hamarosan háromhengeres motorokkal kezdik gyártani az A1-es és az A3-as olcsóbb változatait.
Az idén lenne 13 éves a Mitsuoka Orochi, amely elismerten a világ egyik legrandább autója, de a születésnapját már nem éri meg, az ősz elejével befejezik a gyártását.
A Macanban már eleve nincs sok Porsche alkatrész – a padlólemez a VW fejlesztése, ahogy a motorválaszték egy része is – de eddig legalább nem kínáltak négyhengeres változatokat. Ez az állapot azonban nem tarthatott sokáig – hisz a hathengeres Macan változatok alig lehetnek olcsóbbak az alap-Touaregnél: most különösebb felhajtás nélkül becsempészték a választékba a négyhengeres kivitelt is.
A Nissannál láthatóan tisztában vannak egy jó formaterv erejével, és ennek megfelelően komolyan is veszik a témát. A Lanniát például kifejezetten a fiatalabb, kínai vásárlók igényeihez próbálták igazítani. A tanulmányautó ugyan négyajtós szedán, a formája alapján mégis inkább sportos kupénak néznénk.
Sokáig úgy nézett ki, hogy az új Hongqi néhány magasrangú kínai állami tisztviselő kiváltsága lesz – tavaly azt mondták nekünk a sanghaji Hongqi standon, hogy nem eladó – de most mégis bemutattak egy változatot, az L5-öt, amely civilek számára is elérhető lesz.
Pekingben ugyan még csak tanulmányként állították ki a Golf R 400-ast, de a 400 lóerős 2 literes motort, és a köré épített autót sorozatgyártásra szánja a Volkswagen. A vállalat fejlesztési igazgatója megerősítette, hogy a szupererős turbómotor alig különbözik attól, amit már ma is gyártanak, így viszonylag hamar be is indíthatják a gyártást.
Pekingben mutatták be a képeken látható autót, amelyet egyértelműen az európai Accord utódjának szánnak. Erre utal legalábbis, hogy Spirior néven állították ki – Kínában pedig ez a nálunk ismert Accord neve.
Az eseménytelen évek hosszú sora után mostanság ismét erősödni látszik a maradék gyártók vetélkedése a közepes áruszállító furgonok piacán. Elsőként a Ford cserélte le a Transit sorozatot teljesen új modellekre, a közelmúltban pedig a Renault-Opel is megjelent a régi Trafic-Vivaro páros utódaival. Ilyen körülmények között a Fiat és a Peugeot közös haszonjármű-részlege már joggal tarthat attól, hogy ha nem lép sürgősen, akkor hamar hátrányba kerül. Így most átdolgozták a Citroen Jumperből, a Fiat Ducatóból és a Peugeot Boxerből álló középső modellsorozatot.
A Morgan Speedster különleges alkalomra készült: a kis brit manufaktúra az idén száz éves. Így igyekeztek egyetlen autóba egyesíteni a legjobb technikát és a legjellegzetesebb hagyományokat, amelyek a márkát azzá tették, ami.
Nem, balhé nem lesz belőle. A Beijing Automotive legálisan másol Mercedest: még tavaly jelentette be a német luxusautó-gyártó, hogy a BAIC számára hozzáférhetővé teszik műszaki megoldásaik egy részét. A kínaiak éltek a lehetőséggel: a BJ80 terepjáró egy átszabott orrú G osztály, és ezt nem is nagyon titkolja.
Egy kis kínai tervezőstúdió, a CH Auto állította kerékre ezt a kétajtós, alacsony építésű sportkocsit, tisztán elektromos hajtáslánccal.
Az idén hatalmas tűzijátékot tartott a Peugeot-Citroen Kínában. Ez nem véletlen, hisz a cél az, hogy ezen a piacon megháromszorozzák az eladásaikat a következő években, és az újdonságokat látva ez a törekvés nem is feltétlen reménytelen.
Látszik, hogy a Yaris felújításánál is igyekeztek az új Aygóhoz kitalált stíluselemeket felhasználni, de a végeredmény messze nem olyan meggyőző, mint a kisebb testvér esetében. Nyilván lesz, akinek bejön, de az az érzésünk, többen akadnak majd, akiknek nem.
Csak Volkswagenes mércével tűnik sportosnak a New Midsize Coupé, viszont egész jól néz ki, és kifejezetten praktikus. Az az érzésünk, ha ezt gyártásba küldik, a Jettára már senki nem lesz kíváncsi.
A kínai tulajdonú Volvo ad egy hibridet Kínának. Pekingben mutatták be az S60L-t, amely optimális helyzetben akár két literrel elmegy száz kilométert. Máskülönben 5,5 másodperc alatt van százon.
Úgy fest, a Citroen két crossoverrel veszi célba hamarosan a kínai piacot. A DS 6WR után itt a C-XR, egy bazáribb városi terepjáró-tanulmány. Ezt is a Pekingi Autószalonon mutatják be a franciák.
Pekingben mutatta meg a ráncfellvart Touareget a Volkswagen. A menetrendszerinti facelifttel a Touareget is elérte a VW új orrdizájnja.
Tesla S kabrió. Hát eljött ez is. Nem, a Teslának egyelőre nem célja tető nélkül árulni prémium elektromosautóját, amit a képen látunk csupán egy műhely munkája.
Saját pályacsúcsának megdöntésére készül a Subaru. A világ egyik legkeményebb motorversenyének, a Man-szigeti TT-viadalnak a helyszínén még 2011-ben állította fel a jelenlegi rekordot Mark Higgins, egy WRX STI volánja mögött.
Már napokkal ezelőtt megjelentek azok a híresztelések, melyek szerint a BMW egy minden eddiginél különlegesebb luxusautó-tanulmánnyal készül a Pekingi Autószalonra. A találgatások végül beigazolódtak: a bajorok leleplezték a Vision Future Luxury Conceptet.
Az Audi csak nemrég mutatta be sportos kupéja, a TT harmadik generációját, de máris továbbgondolták az újdonságot. A Pekingi Autószalonon le is rántották a leplet a TT-vel szoros rokonságot mutató hobbiterepjáró koncepciójáról. A gyáriak szerint így a TT sportosságát kombinálják a szabadidőautó-kategória előnyeivel.
Egy nem túl sikeres pályafutás után, napokon belül vége a Nissan Murano meg nem értett kabriójának. A Murano CrossCabrio a második generációval együtt véget ér.
Egy újabb adag gyári fotót hozott nyilvánosságra készülő hobbiterepjárójáról a Mercedes. A németek már jó ideje munkálkodnak a BMW X6 riválisának szánt, kupétetős SUV-on, a kezdődő Pekingi Autószalonon pedig már ki is állítják a Concept Coupé tanulmányt.
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a Pekingi Autószalonon rukkolt elő Escort Concept névre keresztelt tanulmányautójával a Ford. A típusjelzést Európában és Észak-Amerikában is hosszú évekig használták sikerrel, de több mint tíz évvel ezelőtt a modell lekerült a palettáról. Azóta már több generációnyi Ford Focus készült, most viszont elérkezett az idő a nagy visszatérésre.