Hírek

2014. március 21., 13:20 Módosítva: 2014.03.22 08:39
123

Nem kell ide írni semmit. Minden meg lett írva, minden el lett mondva. Szövegben és képben is.

2014. március 21., 06:22 Módosítva: 2014.03.22 06:50
8

A Mercier-Jones név gyakorlatilag ismeretlen, de ha sikerül, amit terveznek, ez már nem lesz így sokáig. A kis vállalkozás ugyanis a világ leggyorsabb légpárnás járművét szeretné sorozatban gyártani – persze ha akad elég érdeklődés.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 20., 16:51 Módosítva: 2014.03.21 14:55
16

Korábban már turnézott a Kia a Track'ster tanulmánnyal, amely érdekes középút volt a Kia Soul és a Hyundai Veloster között. A kétajtós, erősen megszélesített, mokány kisautóba 250 lóerős motort szereltek, így nem csak a külseje sportos, de jól is megy.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 20., 14:34 Módosítva: 2014.03.21 14:48
19

Akinek netán kétsége lett volna afelől, hogy a BMW tovább szaporítja a modelljei számát, csalódni fog: a luxusautó-gyártónál már a hatodik magasított modellre bólintott rá a cégvezetés.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 20., 11:22 Módosítva: 2014.03.21 13:23
11

Négy éves vizsgálat ér véget azzal a peren kívüli megegyezéssel, amelyet a Toyota és az Egyesült Államok legfelsőbb ügyészsége kötött. A főügyész szerint bizonyítást nyert, hogy az autógyártó lényeges információkat titkolt el a vásárlók és a hatóságok elöl autói konstrukciós hibáival kapcsolatosan, amivel életveszélyes helyzetet teremtett.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 20., 06:26 Módosítva: 2014.03.21 12:20
8

Miközben a General Motors Európában épp felszámolni készül a Chevrolet márkát, amely az egykori Daewoonál – ma GM Korea – tervezett és gyártott autókat forgalmazott, itt egy egész európai arányú, vadiúj Chevrolet modell, amely akár a Cruze utódja is lehetne. A típust persze nem hozzák Európába – egyelőre csak Egyiptomban forgalmazzák majd, bár nem kizárt, hogy később megszokott látvánnyá válik a Közel-Kelet más országaiban is.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 19., 17:19 Módosítva: 2014.03.21 06:36
4

A valaha volt legrosszabb arányú, legügyetlenebbül feldíszített terepjáró címére is pályázhatott volna az EXP 9 F tanulmány, amelyet eredetileg a Bentley szabadidő-autó prototípusának szántak. A reakció is ennek megfelelő volt: a közönség és a sajtó döbbenten kereste a jelzőket. A Bentley eleinte magyarázkodott volna, de hamar rájöttek, hogy erről kár tovább beszélni. Azóta nem hallottunk a szerencsétlen tanulmányról – egészen mostanáig.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 19., 15:12 Módosítva: 2014.03.20 18:08
2

A régimódi Crown Victoria leváltásával a Taurus maradt az egyetlen nagy személyautó a Ford kínálatában, de úgy hallani, ez sem marad sokáig. Az utódja már nem az első generációs Volvo S80 alapjaira épül, mint az aktuális modell, hanem a Mondeo műszaki alapjaira, így könnyebb és kisebb lesz.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 19., 11:31 Módosítva: 2014.03.20 11:25
58

Megszokhattuk, hogy a Mercedes minden modelljéből készül AMG változat, ha van értelme, ha nincs – ebben az esetben azt mondanánk, inkább van. És ez várhatóan még csak a tuningprogram első fokozata.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 18., 15:30 Módosítva: 2014.03.19 17:02
20

A Skoda számára még mindig a Fabia a legfontosabb típus, hisz még tavaly is több, mint kétszázezret tudtak eladni belőle. Nem csoda, hogy nem hagyják teljesen elöregedni.

Távolról sincs vége, olvasson még

Csodálatos maradékok

2014. március 18., 11:44 Módosítva: 2014.03.19 06:37
48


Mindig akad egy pár kép, amit a memóriakártya sarkából összesöprünk egy-egy rohanó autószalon-nap végén. Ezek aztán általában a resztli-könyvtárba kerülnek későbbi feldolgozásra. Közel sem mostohagyerekek ezek, csak szervesen nem kapcsolódnak egymáshoz, arra pedig kevesek, hogy önállóan megálljanak a lábukon. Ilyenkor kerülnek ide ezek a kis szerelemgyerekek.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 18., 11:14 Módosítva: 2014.03.19 09:35
19

A Porsche vizsgálata állítólag fényt derített a hibára – egy nagy terhelés alatt álló csavarkötés miatt mentek tönkre sorban a leghegyesebb 911-esek.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 18., 06:13 Módosítva: 2014.03.18 13:33
2

Idén ünnepli fennállása huszonötödik évfordulóját az egyesült államokbeli Panoz sportkocsigyár. A jeles alkalomra az Esperante Spyderből faragnak különmodellt. Nem meglepő módon összesen 25 darabot készítenek belőle, és mintegy 40 millió forintba kerül majd.

Távolról sincs vége, olvasson még

Mágnes tartja az úton a jövő Volvóit?

2014. március 17., 17:02 Módosítva: 2014.03.17 17:09
61

Újabb, autonóm autózással kapcsolatos kutatási eredményről számolt be a Volvo. A svédek megoldásának lényege, hogy a kamerarendszer és a műholdas kommunikáció helyett mágnessel tartanák az úton az autót. Igaz, ehhez nemcsak az autókba kell beépíteni a megfelelő rendszert, hanem az utakat is alkalmassá kell tenni annak használatára.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 17., 16:19 Módosítva: 2014.03.18 11:40
1

Az autóiparban számos gyártónál megfigyelhető az egységes, moduláris padlólemezek használata. Az egyik legismertebb talán a Volkswagen MQB névre keresztelt platformja, amelyre a konszern számos modellje épül. Most két másik német gyártó, a BMW és a Mercedes is további egységesítést fontolgat.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 17., 14:24 Módosítva: 2014.03.18 11:40
44

Az Opel a Genfi Autószalonra készítette el az Astra OPC alaposan átdolgozott változatát, az Extreme-et. A legerősebb gyári Astra-változatról eddig csupán fotókat láthattunk, most azonban videóra is vették - méghozzá olyan környezetben, amelybe talán leginkább illeszkedik: a versenypályán.

Távolról sincs vége, olvasson még

Több modellt is eldobhat a PSA

2014. március 17., 06:41 Módosítva: 2014.03.18 17:39
3

Több modelljétől is megválhat a közeljövőben a PSA-konszern. Azt azonban egyelőre nem tudni, mely Peugeot és Citroen modelleket érinti a szűkítés. Carlos Tavares vezérigazgató tervei szerint továbbra is a lehető legtöbb szegmensben jelen kívánnak lenni, de alaposan átgondolják, hogy mely típusokkal célozzák meg az egyes kategóriákat.

Távolról sincs vége, olvasson még

Nagy visszatérésre készül a Peugeot?

2014. március 16., 14:32 Módosítva: 2014.03.17 06:47
40

Huszonöt éves szünet után jövőre térhet vissza a Dakar rali mezőnyébe a Peugeot. A francia gyártó az 1980-as években komoly sikereket tudott felmutatni a világ egyik legkeményebb terepversenyeként számon tartott Párizs-Dakaron. 1987-ben és 1988-ban egy 205 T16-ossal, a következő két évben pedig egy 405 T16-ossal nyerték meg a viadalt - a győzelmeket két legendás pilóta, Juha Kankkunen és Ari Vatanen hozták a csapatnak.

Távolról sincs vége, olvasson még

Bezár a legendás műhely

2014. március 16., 13:12 Módosítva: 2014.03.17 14:27
12

Az olasz Bertone formatervező műhelynek számos klasszikus autót köszönhetünk. Ők rajzolták meg többek közt a Lamborghini Miurát, a Countach-t, a Fiat X1/9-et vagy éppen a Citroen XM-et is. A több mint százéves dizájncég azonban most komoly anyagi gondokkal küzd.

Távolról sincs vége, olvasson még

Sokat hoz a konyhára a Porsche

2014. március 16., 10:22 Módosítva: 2014.03.16 17:09
8

Több mint ötmillió forintos nyereséget termel autónként a Porsche a Volkswagen csoportnak. Az elemzők szerint így házon belül a Lamborghinit és a Bentley-t is lenyomta a márka - a tavalyi évhez képest azonban nemcsak a Porsche eredményei javultak, hanem a teljes konszern eladásai is emelkedtek.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 16., 08:05 Módosítva: 2014.03.18 06:26
54

A Ford GT40 egy ritkasága, egy prototípus kerül árverése hamarosan. A Le Mans-t is megjárt példánynál már csak egy öregebb darab maradt fenn a legendás típusból.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 15., 18:45 Módosítva: 2014.03.16 12:16
11

Egy ideje már nem hallottunk a diktátorok és maffiózók kedvenc autóépítőjéről. A páncélozott szörnyűségeiről ismert Dartz most egy White Horse nevű guruló bunkerrel támad, ami a Black Dragon fantázianevű modell utóda.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 15., 16:30 Módosítva: 2014.04.13 18:27
102

Művészek, sportolók és tudósemberek társaságában vehette át Michelisz Norbert a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést ma a budapesti Művészetek Palotájában.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 15., 11:56 Módosítva: 2014.03.16 14:40
23

Aranyszínű felnik, sok-sok karbon és újragondolt belső. Sokadik próbálkozás után, a TSportline elkészítette a legdrágább Tesla Model S-t.

Távolról sincs vége, olvasson még
2014. március 15., 08:44 Módosítva: 2014.03.16 09:13
51

Egy japán magazinban új fantáziaképek jelentek meg a következő év végére várható új Nissan GT-R-ről, de ennél sokkal érdekesebbek a japánok által kiszivárogtatott műszaki részletek.

Távolról sincs vége, olvasson még