Nem is értem honnan ez a súlyos és lassan mindent behálózó BMW-monománia, amikor a szerkesztőségi BMW állomány egy darab, nálam mindössze két évvel fiatalabb, szerencsésen megmenekült E21 318i-ből áll. Mindenesetre van – és most még az is eszembe jutott, hogy egy BMW-ben folytatott bizarr szexre az angol a Hofmeister kinky kifejezést használhatná.

De most: hírek.

Egy izgalmasan mocskos M3

Handrás fényképezte két napja ezt az E92 M3-at, amin messze a legszebb rész a kopoltyú fölé csapódott sár:

Fotók: Handrás

És a mélytengerihal-forma tükör:

Ember és autó, amikor lelki társakká válnak

Vic olvasónk talált a Használtautó.hu-n egy sötétzöld E39 525 TDS-t, amit a +36205255525 telefonszám tárcsázásával vásárolhatunk meg. Szeretném remélni, hogy a 2,2 milliós vételárnak a szám is része.

Forrás: Használtautó.hu

További kellemes napot kívánok. Münchenben a külső hőmérséklet jelenleg 5 Celsius fok, a páratartalom 61 százalék, keleti irányból 13 km/h sebességű szél fúj.

Ha a Totalcar szerkesztőségében robotolva eltelik az ember agya betűkkel meg bitekkel, mindig jót tesz egy kis szünet. Modern, világos, klimatizált irodaépületünk számos lehetőséget kínál a villám-rekreációra. Lemehetünk a földszintre a kóla- és Túró Rudi automatához. Felmehetünk idegesíteni a programozókat. Kimehetünk a kávégéphez a konyhába. Vagy odamehetünk az ablakhoz.

Éhes, szomjas nem vagyok, beszélgetni nem akarok – odamentem hát az ablakhoz, és mit láttam? Természetesen BMW-ket.

A szép, kicsattanóan egészséges négyajtós E30 gyakori vendég itt az Árpád úton, mindig öröm a szemnek, még így, porosan is. Akárcsak a nagytesó, az E32.

Milyen viccesen egyformák, mintha egy gyerek- és egy felnőttkori képet tettünk volna egymás mellé ugyanarról a kocsiról. Króm ablakkeret, teli dísztárcsa, dupla kerek lámpa (nem látszik, de tudjuk), meg persze a Hofmeisterknick, magyarul hokibot.

Két jó kis nyolcvanas évek végi autó a 21. századi műanyagtengerben. Jó rájuk nézni, még a 7-es helytelen parkolása dacára is.

És mielőtt rákezdenénk, hogy ezekabéemvések, nézzenek csak ide:

Suzukival, mi több, Suzukikkal is lehet ám járdára parkolni. Sőt, mint látjuk, az Árpád úton rendezett pofátlansági verseny mai napi eredménye eddig: Suzuki–BMW 2:1

Az igazság pillanata közelg. Megkeresett minket az évente esedékes fogyasztácsökkentő-díler. Mármint nagyjából éves bontásban ajánlanak nekünk tesztelésre egy fogyasztáscsökkentő csodaszert. Igazából nem nagyon érdekelnek minket a fogyasztáscsökkentő csodaszerek. Az ember úgy harmincéves korára belátja, hogy az autó kábé annyit fogyaszt, amennyit, a fogyasztás függ az időjárástól, a közlekedéstől, dugóban több, országúton kevesebb, függ a vezető jobb lábától, a stílustól. Vagy éppen nem függ semmitől, mert már épp elég olyat hallottunk, hogy valakinek mindig X litert fogyaszt az autója, történjen bármi.

Én a legutóbbi olajcserénél például elhatároztam, hogy kipróbálom a Prolongot, mert VMax Zsolt azt mondta, csökkenti a fogyasztást; egy olajcsere periódus alatt nagyjából annyival, hogy benzinre átszámítva a megtakarítás pont kiadja a Prolong árát, mindenesetre a kopást érezhetően csökkenti. Viszont ez sajnos elfelejtődött, a Tehén továbbra is prolongmentesen eszi a városi 17-et és országúti 12-t.

A legújabb projekt, amit már nem úszhattunk meg, mert egy autós médium kutyakötelessége utánajárni az ilyeneknek, egy tabletta, amit a tankba kell rakni. Értelemszerűen nem tesztautókat teszünk tönkre ilyesmikkel, úgyhogy önként jelentkezőket kértünk. Én lettem az egyik – egy nagy, benzines V6-ost csak nem nyír ki egy kapszulányi bármi, gondoltam. A fogyasztás csak az egyik ígéret, úgyhogy teljesítményt is mérünk: ma 14.00-ra megyünk  teljesítménymérés.hu műhelyébe, és bemérjük a Tehenet, meg egy Kari által hozott dízel haszonjárművet.

Vajon tudja-e egy tízéves japán automata a gyári értékét, ami 180 ló? Eddig nem érdekelt, de már kezdek izgatott lenni. Remélem, nem megy tönkre. A fogyasztáscsökkenésnek és a teljesítménynövekedésnek egyaránt nagyjából nulla százalék esélyt adok, de a Tehenem teljesítménye már kezd érdekelni. Jó, jó, pont elég erős, de úgyis azt szeretem benne, ahogy bőg, meg amilyen simán jár. De hány ló meg Newtonméter?

És hallott már valaki erről a cuccról?

„Nyilván ráálltunk egy csatornafedélre” – mondta a Nati, miután beszálltunk a Fiatjába, és megjegyeztem, hogy valaminek nagyon rossz szaga van. Elindultunk, elmúlt. Aztán a következő beszálláskor megint, és ott már egészen biztosan nem volt csatornafedő.

Kerékívre kent, lassan bomló mókust vizionálok. Esetleg mosómedvét, bár annyit nem autóztunk, hogy mosómedve-életteret keresztezzünk. Eszembe jut még némi kilötykölődött garnélalé, de megnyugtat, hogy az biztos nem.

Két vagy három nappal később egy csillogó Fiat, az aprópénztartóba olvadt Lindt eltűnt, vigyorogva szállok be – a mókus mellé. Bár nem is annyira mókus. Inkább makréla. Vagy kardhal hasaalja. Nem tesznek neki jót a múló napok, a dekompozíció katonás léptekkel halad előre.

„Alvázmosás következik” – mondja a Nati, de addig is elmegyünk valami gyomorforgató légfrissítőt vásárolni, a mókust legyőzendő. És akkor a termék:

Turbó! Turbó! Lassan húsz éve hagytuk el a turbók évtizedét, és még mindig feltűnnek. Elhűlve repítjük a kosárba, és mondanám, hogy azon gondolkoztam, hogy vajon egy szétforgatás után hirtelen leállított turbó odakozmáltsága fog viaskodni a lassan barátunkká alakuló bomló mókussal, de nem gondolkoztam ezen.

Aztán kiderült, hogy csak egy vizesen a csomagtartóba dobott esőkabát volt, amit eltakart valami más.

A Népítéleteket nem szerkesztjük. Minket nem zavar, ha valaki elfogult, hiszen külön faktorként épp mi kérdezünk rá, mennyire szereti az utóját. Ha azonban az ítélet hasznavehetetlen, mert semmi érdemleges nem derül ki az autóról, esetleg a szerző csak azért írta, mert éppen unatkozott, és még nem is látott ilyen autót, vagy látott, de közelről soha – hát az ilyen ítéletek a kukában végzik.

Most viszont Nyegleo kolléga, a Népítélet rovat éber gondozója percekig röhögött csendesen maga elé.

Kérdem, na mi az?

Átnézek a monitorjára: egy Mercedes SLR.

-És mi ezzel a baj?

Akkor mutatta a címét, meg a szöveget.

"Nagyon szeretem a mercimet mert nagyon gyors es nagyon szep. Romaniaban az enyem a 8. slr mclaren mercedes. ennek nagyon orulok mert ritka auto. nincs vele semmi bajom nagyon gyorsan megy hisz a v12-es biturbo motor van benne. olyan hangja van a szepsegnek hogy a szor is felal a hatamon ha hallom a hangjat. eloszor nem tudtam eldonteni hogy mit vegyek. vagy egy FERRARI ENZOt akartam venni vagy ezt a szepseget. azer dontottem igy mert az ENZOBOL romaniaban van mar 12 darab es nem akartam a 13. lenni."

Nem baj, ha valaki nem tud helyesírni, épp ezért hívják az olvasót olvasónak: ő nem író. Nagyobb baj, hogy már a szöveg alapján is nyilvánvalóan soha nem látott ilyet közelről, még kevésbé ült benne. Az igazi humor azonban, mint Nyegleo ráirányította a figyelmemet, a fotó.

-Mi a baj? Nem vagyok egy nagy Photoshop-búvár – mondom Nyegleónak.

-Hát például hogy a kép aljában felejtette a rákopizott rendszámot.

És tényleg. Az erdélyi humorzsákját! Az ország egyébként tényleg stimmel, .ro-nevű szolgáltatóról jött az ítélet.

Nézzük, milyen hibát lehet még elkövetni egy kamu Népítélet előállításakor. Programozónk, és egyben a TotalCar egyedi rendszám adatbázisának gazdája, Füge csak annyit kérdezett, mit keres egy bukaresti ideiglenes rendszám egy marosvásárhelyi fiatalember autóján?

Tényleg, vajon mit?

Sokat derültünk tehát, és mire nagyjából összeszámoltuk, hány hibát is követett el a vélhetően kiskorú elkövető, Nyegleo már vagy az ötödik helyen találta meg a neten az alapul szolgáló sajtófotót.

Kedves Norbert, gratulálunk!

Reggelente, ahogy beesek a fővárosba az M1-esen, végiggurulok a Budaörsin, át a BAH csomóponton, majd itt, ha közepesen sűrű a forgalom, lecsapok jobbra a MOM Park mögé a Győri útra, a végén ki jobbra, majd egyből balra, kiosonok az Attila útra, és innen kúszok fel a Lánchídra. Aztán megyek tovább a Váci út felé.

A Győri úton, ezen a fekvőrendőrrel és aljas egyenrangú kereszteződésekkel fűszerezett hangulatos kis utcában szinte mindig ott áll egy autó, amit nem tudok elégszer megcsodálni. Egy fájin kis Dacia.

Hát most lefotóztam, íme. Eredetinek tűnő műszaki állapot, gazdag díszítés zsúfolt békebeli autósboltok kirakatából, és egy hatalmas Dacia Fan Club matrica. Isten éltesse a klubot is, a büszke tulajt is még százhúsz évig.

Aztán a szerkesztőségben megpróbáltam utánanézni a titokzatos Dacia Fan Clubnak. A (hozzánk)  legközelebbi magyar találat a saját fórumunkban lakik, de az saját bevallása szerint inkább fun club. Azért találtam egy igazi Fan Clubot is. Innen származik például az alábbi kép:

 

Gyönyörű, nem?

Elkészült a nagy mű, ki is mentem Csömörre Művész Zolihoz. Utólag visszatekintve idióta szakbarbár vagyok, hogy csak a garázsban kezdtem fényképezni, és kihagytam a két, különlegesen mókás házőrző kutyát. Legközelebb jobban résen leszek, elvégre ott volt Rembrandt bullmasztiffja, vagy a neves brit festő, Sir Ewdin Landseer, akiről még kutyafajtát is elneveztek (egy újfundlandi-színváltozatot), tehát a művészek kutyái sose érdektelenek.

Zolinak van dramaturgiai érzéke. Először hagyja az embert nézelődni a garázsban.

 -Hű, de szép Mátra tank – mondom némi elemi veteránmotoros szakértelmet mímelve. Ja, így Zoli, aki most épp ezen dolgozik, aztán látok még két ugyanilyen tankot a földön, hát igen, három barátja épít egyszerre három Mátra motort. Akkor jó.

-És mi ez a felirat? – kérdem a szép színösszeállítású Urbachra mutatva. És ezért sem szabad elemi veteránmotoros szakértelmet mímelni, mert akkor a Művész Zolik megdöbbennek.

-Urbach? Nem tudod?! Urbach László, az egyik leghíresebb magyar motortervező. Ő tervezte a Mátrát.

Na ja, utóbbi az egyetlen, amit az előzmények tudatában már sejtettem.

A világháborús NSU motort meg se nézem, hiszen a fő helyen Zoli legfontosabb saját prodzsektje, egy harmincas évekbeli Harley Davidson, amit csavarra szétszedéstől restaurál gyári állapotúra. Egy nagy HD könyv is épp ott van szétnyitva, ahol a korabeli modellek fényezését lehet megnézni, nyilván ez a legkönnyebb egy Művész Zolinak: a fényezés. Nekem az a változat tetszik, ami a következő évi, de Zoli hamar meggyőz, hogy az övére illő art deco sas se piskóta.

Ilyen Harley persze elsősorban Lehotka Gábornak vagy Michelle Wildnak való, akik az orgonálás vagy a gruppenszex követelményeinek megfelelően rutinosan multitaszkolnak, és legalább háromfelé filgyelnek egyszerre. Itt egy pénisz, ott egy sor billentyű, pedál, csappantyú, hopp, még két pénisz, és a megvilágításra is figyelj, meg a hajad se takarja ki a negyedik péniszt, nagyjából ilyen lehet motorozni egy jó hetvenéves Harleyval.

Jobb kéz, gáz, bal kéz, előgyújtás, a váltókar bal kézről, neutral, high illetve low fokozattal, kuplung bal lábnál. Szerencse, hogy a Mátrának köszönhetően Zoli hamar felmérte, veteránmotorszűz vagyok, úgyhogy mutat egy érdekességet, a szivatót. A szivató egy Freud-korabeli hüvelyöblítő készségre emlékeztet, a tankból kell kihúzni. De nem a keverési arányt változtatjuk meg, egyszerűen kiszippantunk egy kis benzint a tankból, és a blokkba fecskendezzük, ha jól értettem, mert a blokk még nincs bent.

Az olajat meg valami külön kézi pumpával kell a forgattyúsházba dolgozni. Zoli azt mondta, szól, ha kész lesz, akkor majd természetesen bemutatjuk ezt a borzalmat. Olvasóink megnyugtatására: igen, Zolinak egy normális motorja is van, természetesen ezzel csak akkor fog motorozni, ha úgy érzi, nagyon jó napja van.

Ja, igen, majd' elfelejtettem: elhoztam a VMax átfestett alkatrészeit. Zoli egy állat: a tankdeklit úgy megcsinálta, hogy azóta se térek magamhoz. A hétvégén remélem lesz időm felszerelni. Aztán kiveszem az akksit és rárakom a töltőre. És amikor bejön az első 12 fok, megyek egy óvatos kört.

Egy kortárs mexikói receptekkel operáló szakácskönyv hatására, szerdán Dim sumra módosítottam a szokásos szusit. A Dim sum kínai, nem mexikói, de a könyvben van egy mexikói elemekkel operáló Dim sum recept. (most ez megy mindenfelé, van már neve is, Fusion Kitchen, vagy világkonyha) A sokkal találóbb, experimental cooking elnevezéssel, enyhén szólva nemzetközi háztartásunkban -mexikói, ír, magyar- ugyanezt műveltük Olaszországban. 2000-ben. Azóta is így főzök, de az ír elemek (krumplikrumplikrumpli) mellőzésével.

Az atomcsípős töltött paprika krumplival és parmezánnal volt az egyik legnépszerűbb találmányunk.

 

A Dim Sumhoz bébipolipokat és apró tintahalakat vettem, és trancsír közben láttam, pont megfelelő méretű partnerei a Mexikóban vásárolt Mustang mecsónak. Kicsit összeengedtem őket az asztalra játszani, és az egyik, szép playboy-rózsaszínre főtt tintahal élénk érdeklődést mutatott a kemény, fehér fastback iránt.

 

A lények végül kis tésztabatyukban végezték, sok újhagymával és fűszerekkel együtt. Egyikük boldogan halt meg, ő már megcsinált egy Mustangot.

 

Fotók: Enzo

Tévedtem, mégsem a Kavinsky-videó a nap ferraris találata. Hanem ez – stílusosan Enzo olvasónktól:

A mai nap vásároltam egy gyöngyszemet. Ugye autós bögrék mindig is voltak, sikerült ma beszereznem (teljesen véletlenül) egy ferrarisat. Az ára 149 forint. Ha az lenne ráírva, hogy „Official Product”, akkor 2990 forint lenne. És most jön a lényeg, hogy mi is van ráírva:

Hát igen, a perelhetetlenségnek ára van.

Meg aztán a hamis Ray-Ban az új eredeti Ray-Ban.

Nos, így jár az ember, ha két napig nem nyitja ki hírolvasó programját, amiben többek között a friss Napirajzok is érkeznek – és th0mi olvasónknak kell felhívnia figyelmem a legújabb, autóközpontú részre.

Az már épp elég meggyőző volt, amikor Grafitember 13 óra dedikálás után zombifikálódva rajzolt nekem fejből egy tökéletes arányú Miurát – amit én elég hitványan tudtam csak reprodukálni egy Fiat 500 oldalán –, de ez, ez egész egyszerűen odabasz:

Forrás: Napirajz

Ez csak egy kis darab kivágott ízelítő, tessék átkattintani a történetért, ja és feltétlenül olvassák el a szerző megjegyzéseit a hozzászólások között. Például ezt:

Ja, és a hozzáértőknek MINDENFÉLEKÉPPEN szeretném jelezni, hogy futózott P7 van a BMW felnin, alatta 40-es acél pogácsa, tőcsavarozva. A pocsgumi persze piros, és jobbról már levált a SPARCO matrica, de Gyulus hoz szerdán!

Részletek!

Micsoda pompás kisfilmet küldött át Bál olvasónk! Egy kétperces, képileg leginkább A Scanner Darkly-s, önéletrajzi ihletésű animáció, Vincent „Kavinsky” Belorgey francia elektronikus zenész tavalyi, 1986 című albumára. Nézzék meg, mert fasza:

„Hú, kanyarodjunk egy pillanatra le balra, ezt meg kell néznem” – mondom az anyámnak, akivel tegnap együtt ebédeltem. Az Erzsébet téren sétálunk keresztbe a Vapiano irányába, ahol nem sokkal ezután gombás-cukkinis pizzát (ő) és spenótos-paradicsomos tagliatellét (én) fogyasztunk. Előtte azonban: szakmai program.

Az anyámat nem érdeklik különösebben az autók, leszámítva, hogy még csak véletlenül sem venne szedánon kívül más formájút. Ebbe az egy szálba kapaszkodom, és ezt mondom, a sok érdektelen fekete autó felé haladva: nézd, ez egy nagyon különleges BMW! Egy fekete M5 felé lépkedünk ugyanis, amiről közelről kiderül, hogy nem is M5, csak a tulajdonos kipufogószám-gyarapító tuningja kettőről négyre. Blech.

Na de a lényeg: a Maserati GranTurismo. Azt kérdezi az anyám, miután felvázolom neki a lényeget, hogy ezt ugyan hogy vettem észre, mire kifejtem neki, hogy részben ezért fizetnek, meg hát ez annyira jellegzetes. Azért cibálom őt bele ebbe a nyilván érdektelen programba, mert soha életembe nem láttam még élőben Maserati GranTurismót, pedig igencsak kedvelem.

Kedveltem. Egészen addig, amíg az Anna fel nem hívta a figyelmem a Mondeo-lámpákra:

Onnantól nem.

De képzeljék, élőben a lámpában semmi mondeós! Ez egyszerűen egy mindenestül gyönyörű autó, a szélbe horpasztott hűtőmaszktól az elülső sárvédők ívein át a C oszlop Maserati-emblémáján keresztül a hátsó sárvédőkig, és utána a nagyszerű segg, lámpástul, kipufogóstul, minden. Az anyámat annyira nem köti le, elmegyünk inkább enni (a tésztát és a pizzát végül elfelezzük).

Aztán egy óra múlva felszed az Anna a Madách téren, Volvókat mutat a fényképezőgépén, én meg a Masert a sajátomon, megállapítom, hogy a GranTurismo a tökéletes tíz év múlva tízéveset-kocsi, neki viszont nem tetszik:

– Kurva nagy fekete ocsmány pióca, most értettem meg – mondja, és nevetünk.

Hozzáteszi még, hogy saját tíz év múlva tízéveset cikkében a Quattroporte szerepelt, mert hát az tényleg szép.

Ekkor természetesen elmegy velünk szemben egy Quattroporte, mi pedig a Margit-híd után jobbra fordulunk, hogy megcsináljunk egy kocsit, amit vagy két éve meg szeretnék csinálni – és amiből itt egy kevés, előételnek jövő keddre (MP3):

A benzinzabáló rozsdaszörnyek sorozat nem érhet véget. Nekem biztosan nem fog, mert lemegyek a garázsba és ott áll egy, van hozzá kulcsom is, csak a csomagtartó nem nyílik mostanában. De van ilyenje másnak is, íme egy fitt kombi a belvárosból.

Már túlmentem rajta, amikor eszembe jutott, fotózni itt is lehet utcán, sőt, itt lehet igazán. A fényképezőgép keresőjében látom, ez egy igazán öreg tanker, mintha több lenne benne az anyag is, pedig azt a 1986-os 200-asokból sem sajnálták.

A világoskék 245 GL az enyémnél komolyabb autó, nem csak az anyag miatt. Velem egyidős, nem az autómmal: 1979-esnek vagy ’80-asnak tűnik. A 200-as sorozatban a kockalámpa 1979-ben vette át végleg a kerektől a feladatot (a 242GT kivételével, ott még maradt) A típusjelzések stílusa is 1979-re utal, 1980-tól már olyannak kellene lennie mint a ’86-oson.

1980 volt az utolsó éve az állat lökhárítónak, az enyémen egészen szolid van ahhoz képest. Kész anyagveszteség. A többi autó nem létező lökhárítói mellett még azért jó. És a legszebb, ami a szedánomnak nem is lehetne: az ötödik ajtó zsanérjai. Hejjj, hány kiló lehet egy darab? Kettő-három? Kéne egy jó kis 245-ös zsanér. Csak úgy, emelgetni.

Harmóniában ezzel a kompozícióval talán csak a Pietà vetekedhet. Minden részlete gyönyörű, személyes kedvencem mégis az élére állított karton, amiben a fólia bugyrában összetorlódnak a dobozok.

Omm küldte. Köszönjük.

Cris olvasónk találta valahol ezt a képet, amin még akkor is lehet szórakoztató meglepetésekre bukkanni, ha már öt perce nézzük:

Amerikában mindent jobban csinálnak. Még egy olyan jellegzetesen magyar szórakozást is, mint mások lehazaárulózását. Itthon mindenféle kajmánokkal és ajtónyitásra szolgáló eszközökre emlékeztető orrú emberekkel kell ehhez asszociálódni – Amerikában elég venni egy Honda Civicet! Larry fotója Floridából mindent megmagyaráz:

„Légy amerikai. Vásárolj és bérelj amerikai termékeket. Ne légy hazaáruló.” Fotó: Larry Parker

Van az autószerelők nagy halmaza. Ezen belül egy – elég nagy – részhalmaz: azoké az autószerelőké, akiknél van számítógép a műhelyben, legalábbis az iroda-részben. Sok autószerelő inkább emailezésre, elsősorban funpicek küldésére és fogadására használja, amivel nincs is bajom.

Mekkora a részhalmaznak az a részhalmaza, amelyik úgy használja a számítógépet, mint Mazda Mester? Nála gépen van az összes kliensautó mindenféle adata, például a zöldkártya és a műszaki lejárta. És amikor kakukkol nála a gép, felhív engem, én meg feltöltöm a Mazda akksiját, berakom és átviszem zöldkártyázni.

A Mazda egy tökéletes autó. Létjogosultsága nagyjából ennyiben ki is merül, hiszen nagyon keveset használom. 17 éves, és tessék, nem bírom eltekerni az óráját a 160 ezredik kilométerig. Most nagyon keményen megfogadtam, hogy idén belerakok…nem is emlékszem már, mit fogadtam meg. Tízezret? Az irreálisan sok. Ötöt? Na jó, megyek, amennyit tudok.

Tavaly végülis egyszer elmentem vele Pécsre. Valami ilyesmit idén is kitalálok. Na mindegy, egyelőre átvittem Mazda Mesterhez zöldkártyázni. Megállapítottuk, hogy az autót ugyanolyan finom porréteg lepi, mint a vitrin tetejét; ez a garázsból a büdös életben ki nem mozdulók mikroszemcsés burkolata.

Mazda Mesternél láttam egy csápos emelőre rakott dobozos teherautót is, amit az alkonyi félhomályban már nem a legnagyobb sikerrel fotóztam le. Aztán megállapítottam, hogy az Index–Mazda Mester távolság gyalog körülbelül fél óra, autóval pont annyi, hogy a Mazda ne melegedhessen be.

Mint az olajnyomás-mérőn látszik, még pont a 2 kg/cm²-s osztás fölött van. A víz már persze percek óta meleg, de az olajnyomás mindig árulkodik a nem teljesen üzemmeleg motorról: az igazi egy milliméterrel az osztás alatt. Olyankor érezni is, hogy tökéletesen nyugodt az alapjárat, és sokkal készségesebb örömmel pörög fel.

Volt egy zörgés, amit Mazda Mester felszámolt, középtájt, a váltónál vált le egy kicsit egy hővédő lemez. Mellékeltem néhány igen fontos fényképet. Az egyiken látszik, milyen az, amikor a szerkesztőségi Zsiguli mellől zöldkártyázáskor hiányzik a Mazda:

A másikon, hogy milyen jó, amikor visszatér, én vakuval rávillantok, mire ő valami kőkorszaki, piros angel eye-félével reagál:

Van még a zöldkártyám plakettjének színe és a környezetvédelmi osztályba sorolásunk:

És a riasztóm távirányítója:

Először is az történt, hogy átvételkor nem tudtam kinyitni a Mazdát, nem puttyogott, ahogy szokott. Mazda mester azt mondta, ő nem szokta az udvarban beriasztani az autókat, csak kulccsal zárta be. Aha! Viszont az elem alighanem kimerült benne, mert a kijelző nem jelzett ki semmit.

És tényleg: az AAA-s Duracellből már a sav is szivárog. Tényleg ritkán használom a Mazdát. Na de majd idén!

Egy darabig nem lesz több mexikói autótemető-szökevény, a reptérre menet megsimogattam az utolsó, egyáltalán nem legpengépp, de leglehengerlőbb és újszülött verdáját (erről a halálos csapásról később bővebben), és felültem a letapizott autónál is szerényebb hátsó lábteret kínáló repülőre.

De addig is: szavazzon a januári Mexikó-sorozat legpengébb verdájára! Lássuk a jelölteket.

Shelby Mustang 350GT

A Mustang nem ritkaság Mexikóban, az első generációs modell itt nagyon népszerű, Magyarországon is kéne mindenkinek, itt is van egy 1965-ös 350GT.

Ford Mustang Mach I

Az 1965-ös és a 2005-ös rokonok között az Espada-profillal, de nagyobb teljesítménnyel (Super Cobra Jet, 375 lóerő) büszkélkedő Mach I-et se rugdosnám el magamtól, főleg így patinásan, pirosban nem.

Plymouth Barracuda

A Barracuda a Mustang ellenfele volt a hatvanas években. Egyformán pengék mindketten.

Chevrolet Camaro

Az igazán ocsmány szörnyetegek kedvelőinek itt ez a Camaro.

Ford Galaxie

Nem csak a szedán, a kupé is öt méternél kezdődik? Az 1966-os Ford Galaxie ezt is tudja, potom 15 000 pesóért cserébe.

Chevrolet Bel Air

Kell a négy ajtó? A baba/bili/strandkorlátkék Bel Air négy ajtajához sok króm és egy V8-as is jár.

Volkswagen Bogár

Belvárosi kis járművek kedvelőinek ideális autó a strapabíró Bogár, mexikóvárosi taxira festve.

Dodge Ram

Macsóknak a legtökéletesebb választás: egy single cab Dodge RAM, pirosban.

Ford Country Sedan

Nagy a család, de taszít a Dákó? A Ford Fairlane alapokra épült Country Sedant a klónozott utánfutóval nagycsaládosok sem tudják zavarba hozni.

Volkswagen Bora

Kínlódjon a halál egy lepattant fossal! Megbízható, keveset fogyasztó és garantáltan halálunalmas Bora, grafitszürkében, a megkeseredetteknek.

Tessék szavazni:

Forrás: It’s just a bit of fun

Ez a kellemesnek tűnő garzonlakás meglepő helyen van: egy Man gyártmányú kukásautó belsejében. Így néz ki kívülről:

Ashnur olvasónk küldte, köszönjük.

Forrás: It’s just a bit of fun

Majdnem 40 évig kimaradt nekem, most meg már lassan függő vagyok: másodszor vittem a családot busójárni. Ezúttal kicsit elréteseztük az időt, úgyhogy a partraszállást lekéstük, pedig a délszláv Muppet-adaptáció egyik leglátványosabb része, amikor három ladiknyi szarvas szőrmók a vasárnap 13:00-s ágyúlövésre átevez a szemközti szigetről. Utána viszont még jó hosszasan ott hőzöngenek a busók, úgyhogy nincs veszve semmi.

A legnagyobb érdeklődéssel természetesen a busó gépparkot vártam: fejlődött-e valamit tavaly óta. Hogy fejlődött-e?! Haha! Detroit feleekkora slamasztikában se volna, ha ilyen komolyan vennék az innovációt. Tavaly például még nem láttam, most már igen: kerti traktor is szerepel a transzporterek között, az egyik egyenesen Ruggerini gyártmány. Amiről persze most hallottam először, de legalább a neten utánanézve kiderült, hogy a cég ma is virágzik, háromnyelvű honlapon hirdetve mezőgazdasági kisgépeket.

Babakocsi, törökök felirattal, a lényeg a marionett-szerűen dróttal előmereszthető veres, méretes pénisz. A busók nem dogmatikus társaság, ezt jelzi a GPS feliratú kolomp, meg hogy tavaly a hegyes varázslósipkákat és UV zöld banyaálarcokat se vettem észre, idén meg mintha közepesen erős Harry Potter-ébredés színesítené az ijesztgetési palettát.

Idei kedvenc szettemből többet is láttam, remélem, a magyar divattervezők is rákapnak, a lényeg tehát a következő: bunda, akár fehér és fekete bunda vegyesen, terroristamaszk, azon pedig kalap, a karimán körben művirágokkal.

Fontos fejlesztői tanulság, hogy az állatkoponya minden autót-járművet feldob. Tehén, kecske, mindegy, csak szarva legyen. Akárcsak a kukoricaszár, csuhé, vagy mi, mindenféle kukorica-alkatrészek, ki hitte volna, hogy az élő népművészet a törökök elleni harcra emlékezve ilyen pompás szimbiózist hoz létre NDK eredetű járművek és jócskán a 2. mohácsi csata után elterjedt haszonnövények között.

Ami idei, az a Wartburg-busókabrió, ami az alvázas szerkezetnek köszönhetően jól bírja, ha nagyobb testű busók egyszerre ugrálnak és kerepelnek benne. És ugyancsak a Waresznél tűnt fel, hogy de tényleg, vajon miért van minden busójármű körül borospince-szag? A lámpákon morcosítás, a géptetőn szarvak, plusz bunda, hogy ne legyen túl texasi. Viszont orrot és bajuszt még Amerikában se pimpelnek a tepsikabriókra. A tükörről fánk lóg, fánkokat egyébként minden szarvra szívesen tűznek a busók.

Egyébként megfigyelték, hogy a csuhét a kasztnira csirkehálóval rögzítették?

Utólag is elnézést kérek viszont minden busótól, aki alkohollal kínált, hogy hát egyrészt zérótolerancia, meg nálam elvi kérdés is. Viszont valahogy nem jó ez, hogy a lényegi attrakció vasárnap van. Szombatra is próbálnak programokat csinálni, például volt Mohácson valami népművészeti hogyhíjják, meg No Thanks koncert, de ha szombaton volna a busódeszant, az ágyúzás meg a máglya, szívesebben csinálna az ember kétnapos programot.

A Busórájder tulajdonosa, vagy építője, vagy jogi képviselője számon kérte rajtam a tavalyi beszámoló olajfolyásos részét. Azért nem tudom, pontosan ki lehetett, mert a busóálarc alatt terrorista maszkot viselt, az alatt meg gondolom alapos busó módjára még be is kormozta az arcát. Mindenesetre idén már új – illetve, na jó, másik – blokk hajtja a Busórájdert: egy 125-ös MZ. Így már az olaj se folyik (tényleg, japánosan porszáraz a motortér). Lada váltó és diffi, Lada fékrendszer, egy jobboldalt lógó kis pöcs a gáz, ami anatómiailag közelebb van egy lelógó dróthoz, mint egy pedálhoz.

Van némi gyanúsan lógó szigszalagos doboz, ami ebben az erősen alkaidás káoszban különösen pikáns, viszont a műszerezettség megfelelő: egy bicikliken használatos digitális kilométeróra szolgáltatja a fontos adatokat. És biciklilámpa is van elöl, egy darab. A kecskekoponyában, a szemüregekben piros LED-ek, éjszakai hatásfokozásra – nem tudom elégszer mondani, milyen fontos a fényhatások terén az Alfa Romeóhoz nyúlni.

Futott még Poklade 2008 feliratú koporsó, emberi és állati erővel vont kordék, különböző vinnyogó banyák, spanyol turisták, akik úgy látszik, tudják értékelni a Busójárást, pedig Spanyolországban rengeteg a vicces fesztivál, a San Fermíntől a Tomatinán át a Fallasig. Hiába, mindenhol jó, de ezt a sponsored by Al-Kaida fílinget csak itt kapja meg az ember.

Az 1973-as modellévvel lépett érvénybe Amerikában a nemzeti autópályabiztonsági hivatal 215-ös számú szövetségi gépjármű-biztonsági szabványa, ami 5 mérföld per órás ütközések alakváltozás nélküli elviselésére képes lökhárítók installálására kötelezte az autógyártókat. Ezek voltak a hetvenes évek második felét meghatározó, rettenetesen ronda 5 mph bumperek, amik különösen a kecses brit és olasz roadstereket pusztították el.

A hetvenes évek nem hiányoznak, de egyetlen dologért most mégis visszautaznék. Hogy fapofával prezentáljam a hivatalnak ezt a képet, amit Apamackó küldött:

Fotók: Apamackó

Frissen fotóztam ezt a praktikus kis lökhárítót! A tulaj szerint csak 84 kg. Nem vasúti: régi BKV sín. A téli csúszós utakon javítja a tapadást, lévén a jármű hátsókerekes.

Természetesen a gumipók innen sem hiányozhat:

Vannak egyszerű dolgok az életemben, ami most következik, az nem az. A probléma, hogy egyszer mindenképpen vásárolnom kell egy autót, amiben S54B32 motor van – de képtelen vagyok eldönteni, melyik legyen az:

1. A Bakancs: 2001-es vagy 2002-es M kupé
2. 2001 és 2005 közötti E46 M3 kupé

A Bakancsban elképesztően vonz a hülye forma, az M3-ban meg, izé, hogy az egy M3.

Szóba jöhetne még a szintén S54B32-motoros Z4M kupé vagy roadster – a kupéban ráadásul ültem már négy kört versenypályán –, csak sajnos a Z4 borzasztóan ronda, és hiányzik róla a cápakopoltyú, ezért kiesik és ismét kiesik.

Akárhogy is, Atom megtalálta leendő autóm rendszámát, ami most épp az M3 felé billenti Buridan életképtelen szamarának fejét:

Állítólag kész. Elvégeztetett. Művész Zoli elkészült a V-Max grafikáival. Képet is küldött a tankról, ezt itt:

Rajta van minden, ami kell, Fudzsi-szan, vízesés, bambusz, darumadár kis piros fejjel, kis piros kandzsi. Úgy látom, elég szépen sikerült a papíron szétterülő tus imitálása, nyilván nem technikailag, inkább hangulatában olyan, de airbrush-sal tényleg lehetetlen tusrajzosan festeni.

Szóval állat.

A két hullámos oldaldekli dekorálását teljesen Zolira bíztam, hiszen az emben bízzon a művészben. Átküldött két vázlatot, mindkettőt megvettem.

Az egyiken a leghíresebb japán motívumok közé tartozó cseresznyevirágzás látható. A japánok számára a tevékenységek non plus ultrája a cseresznyevirágzás megszemlélése, főleg, hogy náluk a virág-cseresznyefa külön faj, értékelhető gyümölcsöt nem ád. Díszfa.

Vele szemben, illetve a túloldalon pedig a japán juhar leveleit kapja fel egy kis forgószél. Hát igen, Művész Zoli művész, de én azt hittem, képző. A végére meg kiderül itt nekem, hogy igazából költő.

Forrás: Használtautó.hu

Lionel találta a napokban ezt a Tavriát, amit eladója a következő mondattal jellemez:

A típusnak megfelelő állapotban van, karbantartott, téligumikkal szerelve. Olcsó alkatrész-utánpótlás. Első autónak első osztályú. Sokban hasonlít a Lada Samarához, a hátsó ülések lehajthatók.

És csak annyit kérdezett: a típusnak megfelelő állapotban van?

Furdal a kíváncsiság, hogy ez vajon mit jelent.

AlieNre lehet számítani:

Fotók: AlieN

De mielőtt teljesen éjszakai műsorsávvá alakulnánk, nézzünk egy kis technikát, méghozzá a kerámia féktárcsák kopását, amiről a Ferrari 599 GTB kapcsán már volt szó:

Ez egy Mercedes-Benz SLR McLaren kerámia fékje, szóval nem igaz, hogy a textúráját úgy megőrzi, ahogy azt láttuk a vadiúj Ferrari 599 GTB-n, a fékbetét igenis szépen lekoptatja ezt a tárcsát is, de valami fura vonalak persze ottmaradnak.

Ez itt pedig az első olyan kép, amin az SLR-t szemből kívánatosnak tartom:

És akkor vissza Ms. Balls idomaihoz, úgyis mindjárt itt az éjfél: