Az alábbi levelet Tamás olvasónktól kaptam. Szeretném megosztani önökkel, mert szép, a maga összes rétegében szép:

A motormodding-témakörbe okvetlenül beletartozik a viszonylag újkeletű barkácsgép-őrület, a fűrészmotor. Az indítási procedúra különösen bájos, bár egy tucat izmos favágóval csak egy pillanat műve lenne:

Persze az ötlet inverze – a V8-as láncfűrész – még irdatlanabb, még amerikaibb:

A kapcsolódó videókat átfutva pedig még valami eszembe jutott: van egy elmebeteg ismerősöm, régebben szerepelt is a Totalcar szerelem rovatában, mint a Riga mopedek legnagyobb rajongója, nos, ő egy mountain bike-ra is szerelt Riga-blokkot, megtankolta zsaluolaj és nitróhígító keverékével, és azzal járt be Fótról rendszeresen a fővárosba.

A szerkezet egyszerűségéből és átgondolatlanságából adódóan a motor a pedálokat is hajtja, ezért van peg szerelve az első tengelyre, lábtartónak. Mindennek ellenére minden tiszteletem az övé, pláne azóta, hogy otthagyta a felsőoktatást és toronydaruzással üti el a felszabadult idejét.

Néha előnyös, ha egy autós szerkesztőség egy fedél alatt lakik egy bulvármagazin stábjával, jelen esetben a Totalcar a Velvettel. Így legalább néha, pillanatokra, mi autós újságírók is kipillantunk a szakbarbárság sötét, öles gödréből, és belátunk a sztárok irigylésre méltó, csillogó életébe.

Paris Hilton mostanában elég sokat szerepel a címlapokon, nem kétlem, hogy meglehetősen sok pénzt keres csak ezzel, a kozmetikaláncos biznisz pedig szintén érhet azért annyit, mint egy jobb lóttóötös. És akkor az ember a szomszéd asztalnál ülő velvetes kollégától kap egy képet a szuperceleb autóiról. Ezt:

A Bentley Continental GT, a Mercedes-Benz SLR McLaren és a Range Rover akkurátusan, nejlonba csomagolva ácsorog a szabadban, a kép Ms. Hilton Beverly Hills-i otthona mellett készült. Pedig ha valamit tilos, akkor autót így tárolni. Magyarországon utoljára húsz évvel ezelőtt, lakótelepek parkolóiban aszalták ezzel a módszerrel évente ötször használt, télen leadott rendszámú Moszvicsaikat a nyugdíjas bácsik. Azokból a kocsikból sem lett veteránautó.

Mert a festőfólia nemcsak, hogy leszedi a festéket az autó éleiről, kidudorodó felületeiről, miközben finoman csúszkál a kasznin, hanem tökéletesen elzárja a párolgás útját. Éjjel a pára szépen bemegy a sátor belsejébe alulról, majd napközben, amikor a nap megsüti, felfelé távozna, ám ott a nejlon. Tehát rohad, nedvesedik, gombásodik a kaszni, az utastér. Hússzorosára gyorsított avultatás, nem más. És Beverly Hillsben is van annyira párás és hűvös az éjszaka, hogy ez megtörténjen.

Rendben van, hogy Paris Hilton állítólag csak a szomszédban zajló felújítási munkáktól óvja mostanában az autóit ezzel a módszerrel. És valószínűleg nem ő találta ki a nejlont, hanem a kertésze, a sofőrje, az istállómenedzsere, a rossebb tudja milyen láthatatlanul pontszerű, staff feliratú plecsnit hordó, egyenruhás alkalmazottja. De miért nincs garázsa ezeknek az autóknak? Elfogyott az a temérdek pénz? Muhaha!!!

Kérem, ne vegyenek példát az amerikai celebekről. Ha a szomszédban felújítás zajlik, garázs híján vigyék máshova az autójukat. Legyenek okosabbak Paris Hiltonnál. Remélem, azért ez nem lesz nehéz.

Aki úgy jön a most hétvégi Belsőség-bulira, hogy ott is aludna, és még nem jelentkezett, holnap éjfélig tegye ezt meg. Van még pár hely, de csütörtöktől már nem lehet foglalni. A jelentkezéshez bökjön a nevemre itt fönt (↑), és írjon egy rövid levelet.

Aki már jelentkezett alvóhelyért, annak nem kell még egyszer.

Ha csak szombaton vagy vasárnap délelőtt jön, akkor nem kell semmit csinálni, egyszerűen Mórig autózni, és elmondani a jelszót – ami a Lamborghini V12-esének gyújtási sorrendje.

Most kaptam kézhez a fogaskerekeket a hőkezelés után. Annyira szép a vas ebben az állapotában, ha ilyen formája van. Látszik rajta a nyers erő, semmi ferde hajlam a fogaknál, csak az egyenes a király. No és persze búcsút vettünk a transaxle Alfák leggyakoribb váltóbetegségétől is, a szinkronkopástól. Itt nincs semmiféle szinkron, kapcsoló körmök vannak.

Fog is nagyokat csattanni váltáskor, menet közben meg visítani az egyenes fogak miatt…hű de várom már. De előbb még köszörülés, aztán összeszerelés, közben bekerül a Fastcartól vásárolt 4:3-as végáttétel is. Ha minden igaz, akkor a 16-os kerékmérettel olyan 190 km/h körül lesz a végsebesség a 3 literes V6 motorral, 6500-7000 körüli fordulatra számolva (ez a gyári tiltás fölött van, szóval még 190 km/h-se lesz). Azt hiszem ez bőven elég, majd meglátjuk, hogy a gyorsulás milyen lesz.

Ja, és jut eszembe egy kis olasz meglepetés: ha jól tudom, a nyelestengely az összes Alfa transaxle (mármint Alfetta–GTV–75–90 vonal) váltónál egyforma átmérőjű. És ez az átmérő kisebb, mint egy 1200-as Ladáé. Hopp, a meglepetés. Pontosabban csak a vége, ahová a kuplungtárcsa felcsusszan, ott kisebb, direkt lecsökken a tengely vastagsága. Nem tudom, miért, mindenestre most készítettek nekem új nyelestengelyt is, Lada méretű véggel. Így új kuplungtárcsát is kell csináltatnom, aminek a közepe Lada lesz, a külseje meg Alfa lenderék méretű. A nagyobbik baj, hogy a mostani szinter tárcsám így még tartaléknak sem tud megmaradni…nem baj, megy az Alfetta alá. Hihi.

Ezt a képet Baowah küldte:

Azt hiszem huszonhét év és néhány hónap földi élet után láttam mindent, amit érdemes volt. Bagan kimaradt, egye fene.

Viszontlátásra, viszont-hallásra.

Akinek maradtak még könnycseppei közel 14 perc rali után, és elege van a blogot az utóbbi napokban uraló Bimmerekből, Atom talált egy rendkívül romantikus, kellemesen hosszú reklámot, ami az SLR-től visszafelé bemutatja a Mercedes-Benz történetét.

Én a végét láttam már, még március elején, amikor a notórius mergás adást forgattuk. Stuttgartból kaptunk néhány archív Silberpfeil-kazettát, ezekből lettek volna képek vágva a Rudolf Caracciola-szakácsomra, ami persze nem készült el, így csak a dadaizmus maradt. A szalmabálákhoz szaladó, W196-okat néző kislányra emlékeztem, aki egy 300SL-ből kiszálló csajból alakul át, váltogatják ám az idősíkokat rendesen.

Ja, van benne lassított felvételen repülő galamb is, szóval azért tessék vigyázni, de nagyon szép:

Utána meg bármikor lehet Refusedot hallgatni, hogy helyére billenjen a világ:

Rajz: Robert Rettenmayr/Auto Motor und Sport 17/1973

Épp a világ legsúlyosabb versenyautóján, a Vörös Koca becenévre hallgató Mercedes-Benz 300 SEL 6.8 AMG-n gondolkoztam, amikor ránéztem a penge verdákra, és megláttam az általam ismert három autóipari disznó közül a másodikat, a Volvo Suggát – aminek neve szintén kocát jelent:

Fotó: voripeter

Aki annak idején kihagyta volna Csikós Zsolt cikkét az autóról, itt elolvashatja. Ja és remélem holnapra feltölt valaki egy képet a harmadik disznóról. Tényleg, tudja valaki, hogy melyik az? Esetleg tud valaki negyediket?

Nem is olyan régen a csehországi Štramberkben mászkáltam a Tatrák kiváló szakértőjével, Hegével kiegészült felvidéki bagázs társaságában. Štramberk néhány kilométerre van Emil Zátopek – és a Tatra-gyár – otthonától, Kopřivnicétől, onnan jöttünk. Erről hamarosan olvashatnak a Totalcaron, Baowah gyönyörű fotóival illusztrálva.

Morvaország-Szilézia már november közepén is elég hideg volt, a szitáló hóesésben cseppet átfagyva haladtunk a vendégház felé, amikor megláttuk ezt:

Mindnyájunk fejében kigyúlt a konyhanyelven csak hú-egy-régi-kupé-központként ismert terület. Ez közvetlenül a tarkólebenyen található elsődleges látókéreg (17-es Brodmann-area) mellett helyezkedik el. A neurológiai szakkönyvek sokáig Brodmann 17C területként emlegették, 2003 óta azonban az Amerikai Neurológiai Társaság javaslatára Scaglietti-areaként emlegetik. Vázlatosan így néz ki:

Aztán csak álltunk ott, viszonylag hülyén. Az megvolt, hogy nagyjából hetvenes évek, de ennyi. Én még rámentem persze az espadás bigyókra a C oszlop mögött, de ennyi. A vendégház gazdája azt mondta, hogy valami Mitsubishi, de az autó ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, ugyanis egy darab embléma vagy jelvény vagy logó sem volt rajta sehol.

Pár nappal később a szerkesztőségben valamiért nyitva volt az egyik kép a monitoromon, amikor a mellettem kávét kavarva elhaladó Csikós félvállról csak ennyit kérdezett: „Ez a Mitsubishi Celeste mit keres itt?”

Omm sapkája: u-ral-ko-dik

Akkor most már tudjuk. A hetvenes éveket legalább sikerült eltalálni: a Celeste a mostanra kilencedik generációjánál tartó Lancer első kiadásának kupéja volt. 1975 és 1980 között lehetett kapni, és persze egyáltalán nem ez volt az egyetlen neve. Tessék választani: Mitsubishi Lancer Celeste, Mitsubishi Celeste, Colt Celeste, Chrysler Lancer Coupé, Plymouth Arrow.

Kicsi, könnyű, hátsókerék-hajtású autó volt, eleinte 1,6-os, később kétliteres soros négyhengeres motorral, hátul laprugók és merev tengely. Szuper lehetett. Máig lenyűgöz a kékje, ami ugyan nem celesztiális, inkább izotóniás ital. De nem kéne. Így nézett ki ugyanis a másik oldalról:

Ez pedig még projektautónak is cementtel tömött, összekötözött fűzőjű cipőben ugrás a dögkútba.

Tizenhárom perc és harminckilenc másodperc. Ez pontosan tíz perccel és harminckilenc másodperccel lépi túl azt a limitet, ami fölött automatikusan kikapcsolok minden videót, leszámítva a mozifilmeket.

Úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor tizenhárom perc és harminckilenc másodperccel a play gomb lenyomása után még mindig a képernyő előtt ültem, és bár tudtam, hogy ez egy szentimentális maszlag, és csak azért fújkálom (tromb-tromb) az orrom és törölgetem (szlörcs-szlörcs) a szemem, mert a drámai filmzene, és a versenyautókat és versenyzőket mutató lassított képek úgy hatnak a könnymirigyekre, mint citrom gondolata a nyálelválasztásra, azért igazából meghatódtam egy kicsit.

Na jó, igazából azonnal átírtam volna a Gatorade régi, michaeljordanes „I’d like to be like Mike” reklámkampányának szlogenjét arra, hogy „I’d like to be like Walter”. Pedig tényleg sose érdekelt különösebben a ralizás.

Erről lenne szó:

A videó először Scheerti blogján volt, aztán Péter olvasónk küldte át, aztán pár órával majd a Karotta beküldte a Totalcar szerkesztőségi listájára, „a Kari már végigzokogta?” tárggyal.

Kapcsolódó hír: hamarosan olvashatnak Kari Alfa Romeo GTV raliautójának új váltójáról!

Forrás: Streetfire

Fotók: Kari

Igazán szívesen szolgálnék az Anna valamelyik őrült csizmájával ehhez a poszthoz, de ugye ő most Mexikóban van, ezek a képek meg az egy héttel ezelőtti szerkesztőségi értekezleten készültek. A Kari fotózott, a feladat pedig a lábak emberekhez párosítása. Annyi segítséget adok, hogy a jelenlevők névsorát nem kell kitalálni:

Asztalos Angéla
Bende Tibor
Balázs Viktor
Csikós Zsolt
Égő Ákos
Kari
Orosz Péter
Rácz Tamás
Winkler Róbert

Egy pickup béna Budapesten. Egy SUV is. Szűk neki a hely, semmi harmónia és célszerűség. Ezek a böszmék széles utakra, melóra valók, itt igazán szépek. Hörögve repülnek át a fekvőrendőrökön, lepi őket a por, lepattan róluk a festék, de jó elnézni őket. Gyanús felépítményeket buherálnak rájuk, embereket szállítanak a platón, és csakis benzines motorokkal futnak, mert itt dízel legfeljebb egy kamion lehet.

A benzin feleannyiba kerül, mint otthon, az átíratás darabra megy és 10 000 forint alatt van. A kötelező biztosításon kívül egy fix költséggel kell számolni a tulajdonosoknak, az 1968-as olimpia idején fondorlatosan bevezetett és azóta megtartott „tulajdonlási adó”-val. Ennek mértéke az autó értékétől és a hengerek számától függ, minél drágább egy gépjármű és minél több hengeres, annál magasabb az összeg. Így már érthető, itt miért nem luxus egy 25 éves, leütött Dodge teherautóval járni.

A veszélyes rakomány ismeretlen fogalom, egy pickup pedig mindig jól jöhet, ezért szívesen veszik a macsó gépeket. A platósok marketingje is a mexikói szívek közepébe talál, a cowboyos hangulatban reklámozott autók bejönnek a helyi pasiknak.

Ezek a V6-os, V8-as Fordok, Dodge-ok és Chevrolet-k elpusztíthatatlanok, rengeteg veterán melózik a mai napig.

A japánok későn értek ide és drágábbak, de pár Nissan azért akad.

Két vidám eseményen is összefutottam az év végén Tarával és Jenniferrel, akik a floridai Tampából érkeztek ebbe a napsütetlen és latyakos városba szilveszterezni. Mindketten fitneszbuzik, napbarnítottak, és amikor egyikük fotót készített a társaság egy negyedik, vigyorgó tagjáról, azt mondta neki a vaku után: miért nem mosolyogtál?

Idővel persze kocsikról beszélgettünk, Tara előző férje révén sokáig egy BMW M3-mal járt („klassz volt” – mondta), Jennifer meg egy bűnbánó pauza után csak ennyit mondott: Chevy Tahoe.

Egy gigantikus, 2 és fél tonnás SUV, ugyanazon az alvázon, mint a GMC Yukon és a Cadillac Escalade, és nyilván okoz némi bűntudatot ennyi fölös teher mozgatása egy darab sportos női test helyváltoztatásáért.

Fotó: AlieN

Ezt az ádáz fekete példány AlieN küldte, stílusosan nevadai rendszámmal (Nevada és Kalifornia határán található az autónak nevet adó Tahoe-tó). Még érdekesebbek azonban a kétszáz hüvelykes felnikre applikált, papírvékonyan peres gumik, amikről AlieN ezt írta:

Itt Amerikában nem szerelnek külön gumit a felnire, hanem egyenesen „gumibevonatú” felniket árulnak.

Utoljára a Wiesmann Roadsteren láttam ehhez foghatót:

Csak az egy BMW M3 futóművében folytatódik, nem egy teherautó-alvázban. Amerika útjai valószínűleg tényleg olyan simák, mint a sósivatag Bonneville-ben.

Tényleg idáig kellett várni az első Ssangyong Rodiusra?

Fotó: EnzoFerrari

Ja és a minap döbbentem rá, miután láttam egyet az utcán, hogy a Mercedes-Benz R osztály kísértetiesen hasonlít Dél-Korea vizuális atombombájára, és egyáltalán nem azért, mert a Rodiusban Mercedes-motor van.

Fotó: Fenyő Balázs

Fotó: Fenyő Balázs

Sose gondoltam volna, hogy ennyien fényképeznek autókat! Alig néhány hete létezik csak a penge verdák fotóoldal – és a belőle szemezett, A nap penge verdája rovat a Belsőségen – és máris közel kétezer fényképet lehet benne végignézni, Auditól Zondáig.

Ennyi kép között megtalálni valamit egyre nehezebb. Erre valók a címkék. Már használják is őket, hiszen a penge_verdák is címke. De ne elégedjenek meg ennyivel – címkézzék fel képeiket az ábrázolt autó márkájával és a típusával is. Így:

Hogy miért jó ez?

A számítógép buta, fogalma nincs, hogy egy kép kanáripástétomot vagy kanárisárga Corvette Z06-ot ábrázol. De ha fel van címkézve egy kép, hirtelen okos lesz. Meg tudja mutatni nekünk az összes Ferrarit és az összes Aston Martint – pontosabban tudná, ha nem heverne a többségük jelöletlenül.

Aztán ha valaki ír egy posztot a Belsőségre, és szeretné olyan képpel illusztrálni, amit önök készítettek, egy pillanat alatt megtalálja így a megfelelőt.

De még fontosabb, hogy segítsük azokat, akik autókat nézegetnek, és szeretnék tudni, hogy miket látnak a képen. Nem mindenki tudja, hogy egy szürke akármi valójában egy Ford GT. Vagy hogy egy színes, szárnyas BMW maga a Batmobile CSL.

A metaadat a barátunk. Címkézzenek bőséggel: utólag is bármikor lehet.

Feltűnhetett mindenkinek, aki olvassa Clarkson rovatát a Sunday Timesban, hogy a komikusan és olykor irracionálisan hiperkritikus ember az utóbbi három alkalommal mintha egészen más lenne. Emlékeznek például 2004 decemberében írt cikkére a BMW 120d Sportról? Csak úgy csöpögött belőle a nyers iszony, a vége pedig egészen szenzációs volt:

Az utóbbi években vádoltak már azzal, hogy valami bajom van a BMW-vel. Még arról is volt szó, hogy a rettenetes X3-ről írt tesztem után nem kapok tőlük több tesztautót. Ezért is szenteltem az autónak az egész rovatot ezen a héten, ahelyett, hogy csak úgy odacsaptam volna egy, a sajtról szóló hőbörgés végére.

És ezért fogalmazom meg még a szokásosnál is nagyobb műgonddal az értékelést. Tehát: az 1-es BMW egy fos.

Jeremy Clarkson: BMW 1 Series – This car is taking BMW into dangerous territory →

És nézzék mit írt az autó utódjáról, az 1-es kupéról – persze nem elhagyagolható különbség, hogy a hatchbackből egy dízelt vezetett, a kupéból meg a háromliteres biturbó 135i-t (a Totalcar tesztjét itt olvashatják, Csikós Zsolt írta):

A helyzet a következő: a 135i kupé a legjobb autó, amit a BMW jelenleg gyárt. Úgyhogy mindennemű hezitálás nélkül tudom a ritkán adott öt csillaggal értékelni a cég régóta várt magára találását.

Jeremy Clarkson: BMW 135i - Beemed back to the wild days of youth →

Fotók: Csikós Zsolt

És még csak meg sem említi, hogy az autó kívülről ugyanúgy egy szétült kanapé, csak van rajta egy csomagtartó.

Aztán eltelik egy hét, és előkerül az Apple-kártya, amit nem-számítógépekről író emberek akkor szoktak elővenni, amikor megunják az általuk követett iparágat elöntő silány hulladékot:

Egész biztos vagyok benne, hogy ha az Apple-t valaha felkérnék egy autó elkészítésére, megépítenék az autók iPodját, és néhány héten belül úgy tekintenénk a jelenlegi választékra, mint iPod után a kazettás magnóra, a bakelitlemezre és a nyolcsávos magnóra. De addig is meg kell elégednünk a Daihatsu Materiával.

Jeremy Clarkson: Daihatsu Materia – Just a couple of tweaks and it’s an iPhone on wheels →

És nincs vége! Persze erről a tesztautókínálat is tehet: mai cikkében a keménytetős Miatáról ír, és hát arról sajnos tényleg nem lehet rosszat, mi is elolvadtunk tőle, de a mi szívünk azért nem ennyire mindentlátottan kőkemény.

Az MX-5 még mindig egyszerűnek, fürgének és élénknek érződik. Változatlanul őszinte és csodálatos. Még mindig egy jófajta szalonnás szendvics, jó kenyérrel, jó vajjal és jó hússal. Csak épp nyakonöntötték HP szósszal.

Epikus.

Jeremy Clarkson: Mazda MX-5 – It’s far too cool for you, Mr Footballer →

Egészen zavarban vagyok. Kéne neki adni, nem is tudom, egy Fiat Ideát?

Miután a napokban írtam néhány sort az Infiniti által „bionikus gepárdnak” hívott Infiniti FX-ről, kaptam egy levelet a Karitól. Ezt írta:

Itt van két kép, amit én készítettem a torinói autómúzeum bejárata előtt 2003 májusában. Nem tudom milyen autó, de gepárdabb, mint az Infiniti FX, az fix.

Íme a két kép:

Fotók: Kari

Első ránézésére, félig csukott szemmel, a fantasztikus Isuzu Vehicrossra tippeltem, de most már inkább mégsem. Van valakinek tippje? Én még a logóját se láttam soha:

Fotó: Patrick Demarchelier

A szélesre tárt pumák most elmaradnak. Az olajtól csillogó szilikonmellek is. Nincsenek nedvesre szájfényezett, zavarbaejtően eltátott felfújt ajkak, és ennek a naptárnak soha nem fognak összeragadni az oldalai. Helyette itt ez a bukdácsoló koncepciójú divatanyag, keletire sminkelt sztármodellekkel és európaira sminkelt kínai szépségekkel, milliókat érő ruhákban.

Szép, szép, főleg annak, aki nem Vogue-addikt, és nem szerzi meg évek óta az össze olasz kiadást, hogy azok köbméteres tömböket alkotva torlódjanak nem elhanyagolható méretű cipősszekrényén. Mert a Vogue, minden számában, hónapról-hónapra, ugyanezzel a gárdával dolgoztatva két-három ennél erősebb anyagot villant.

Fotó: Patrick Demarchelier

Az idei Pirelli naptár témája a modern kínai nő. Kiváló és unalmas téma, gyönyörűen és unalmasan megvalósítva. A modellek a legprogresszívebb haute couture divatház, a Dior ruháiban, közhelyes keleti díszletek előtt búslakodnak. Szép képek, de érdektelenek, és sok a képzavar. A csajok gésának vannak sminkelve, a felhasznált Dior ruhadarabok pedig japán inspirációkra készültek. Most akkor Kína vagy Japán? Netán a modern kínai nő japán lenne? Vagy mi, európaiak vagyunk ilyen átkozottul felületesek, hogy mindegy? 2008-ban, a Pirelli szerint a nő felületes, és díszes?

A rosszul megvalósított koncepció mellett a csajok se csajok. Jéghidegek és aszexuálisak, a Pirelli naptár első évtizedeinek játékos erotikája teljesen hiányzik ebből az évadból, ebben férfiak is megerősítettek:

„Egy anorexiás, mélabús, full aszexuális gyökér, aki épp azon gondolkodik, hogy felvágja az ereit.”

„Ez egy fázós szűzlány, és zavar, hogy a háttér ferde, azonkívül ma, hogy minden második sarkon van egy keleti szar bolt, én már nagyon nem tudok hasra esni egy kandzsikkal dekorált négyzetrács előtt, sőt, kifejezetten snassz már, mint a nádfonatú madeinchina, eredeti afrikai csetresz, ami negyedik karácsonya cserél gazdát évről évre…”

„Ez egy kislány.”

„Tök depresszió ez a kép, nem dugnám.”

De megőrült volna a Pirelli? Nem, a Pirelli nem őrült meg. A naptárak szépen igazodnak az aktuális modelldivathoz, nőideálhoz és hangulathoz. A hatvanas-hetvenes években csokira barnult, vidám, és szemtelenül erotikus csajok pancsoltak színes tengerpartokon.

Fotó: Hans Feurer

A ’72-’73-as kiadások merevek és modorosak voltak, 1975-től 1983-ig az olajválság miatt nem adtak ki naptárat, a vezetés nem látta helyét az erotikának, amikor nem ment a bolt.

Az újrakezdés vidáman ment, de azóta a Pirelli nők egyre kevésbé bájosak és imádnivalók. Személyes kedvencem; 1969, a szám adja magát, és Harri Peccinotti pofátlan és vagány naptárat készített belőle. Az időutazás egyre indokoltabb.

Fotó: Harri Peccinotti

Itt végignézheti az összes Pirelli naptár összes fotóját, itt pedig elolvashatja a Totalcar képzelt riportját a 2007-es – az ideinél nagyságrendekkel erotikusabb – naptár fotózásáról.

Figyelem: a Pirelli a Totalcar szponzora.

Fotók: GiXXXer Varga

A hibák ellenére délcegen pózoló édesapa és egy gyerekkori fotó után újabb Zaporozsec-alapú élmény: GiXXXer Varga olvasónk megtalálta Kelet-Európa Boss Hossát.

Először egy szegedi motorkiállításon láttuk ezt a fenevadat, kint állt az udvaron. Néztük is messziről, hogy mi az Isten egere ez. Aztán a tulaj felvilágosított minket: Zaporozsec motor egy Házy Dévidzon vázban. Több motoros-meetingen is találkoztunk vele, lévén, hogy ideköltözött a városunkba a srác. Sajnos a motor ma már nincs használatban, hála a bürokráciának. Egyébként a hangja brutális volt, és minden közlekedési helyzet megoldható volt negyedikben. Ilyen inkarnációban igen vonzó, majdhogynem instant get a Záporjocó!

Fotók: Viktor

Egészen különleges gyöngyszemet küldött nekünk Viktor, és nem is csak azért, mert a medzsóhierarchia tetején található Made in England ma már ismeretlen fogalom. Hanem mert Countach-át az elmúlt 35 évben valamikor meglátogatta a Flextündér – sőt, az is lehet, hogy Dr. Flex maga!

2-3 hónappal ezelőtt úgy döntöttem, előszedem a régi medzsóimat, hogy a lassan 2 és fél éves fiam ne csak amerikai autókon szocializálódjon (Verdák-Cars természetesen), hanem érett korára tekintettel, kinyissam szemeit a való világra.

És mit találtam?

Sajnos az idő vasfoga és a gyermeki kreativitás nem múlt el nyomtalanul a Lambó felett. Ez itt például egy nem kellően átgondolt optikai tuningot követően kabrióvá alakult át.

Azt hiszem így nézhetett ki eredeti állapotában:

Azért azt megjegyzem, hogy még mind a négy kereke megvan a kocsinak így 30 év után, ami a mostani kisautóknál egy körülbelül 2 napig tartó állapotot jelent.

Dr. Flexet ugye nem kell bemutatni?

Pengeverdológiai tanulmányainkat egész pontosan ott kell folytatni, ahol tegnap délután abbamaradtak. Az indok egyszerű. Mert bár lehet, hogy nem vall részemről különösebb képzelőerőre, de – jó ég – egy utcán fotózott SLR 722? Csak úgy, egy kombi Focus előtt?

Fotó: malenykij polgar

Ez a kép is csak alátámasztja az ExoticSpotter.com filozófiáját:

The beauty of an exotic is felt most when they are spotted on the streets, side-by-side with regular cars. A true diamond in the rough.

Azaz: egy ritka autó szépsége különösen az utcán jön elő, amikor normális autó mellett áll, csiszolatlan gyémántként.

Korrupciós randim volt egy jelentős céggel, akik reklámarcnak kívánnak szerződtetni. Ha tehetem, az ilyesmiket a Külvárosi Kávéház nevű intézménybe szervezem, amit kajálásra is bárkinek szeretettel ajánlok.

Gyalog mentem, mert bár voltam már ott autóval, gyanítottam, hogy ami autóval 7 perc, ez esetben gyalog 10 lesz, tehát napsütés, séta, állat!

Séta közben, kicsivel a városháza után ebbe a kirakatba botlottam. Talán Roland Úri Divat, vagy valami ilyesmi. Igazi, már-már a durvaságig keménynek mondható Sherlock Holmes rajongó vagyok; a könyv se rossz, de igazából a Jeremy Brett-féle angol tévé-adaptáció a végzetem.

Menet közben rájöttem, hogy gyalog talán még gyorsabb, mint autóval, ezért lassítottam, mert túl korán odaérni majdnem annyira utálok, mint késni. Hó! Sherlock-kalap! És mennyi! A kirakatban!

Élő emberen nem láttam még ilyet. Itt pedig egy kereskedelmi egység ebből él?! Jó, csak az egyik, igazából mellékutcai kirakatot szentelték neki, de a mai kufármentalitással ez is valóságos kereskedelmi öngyilkosságnak tűnik.

Látott már ön élő emberen ilyen kalapot? Hiszen simán lehet, hogy egyszerűen én nem járok elég jó társaságba.

The summer’s really here and it’s time to come out
Time to discover what fun is about

– The Undertones: Here Comes The Summer

Arra gondoltam, amikor egy névtelenségbe burkolózó olvasónk átküldte ezeket a vidám augusztusi képeket egy fekete Murciélago LP640-ről, hogy kizárólag valami undorító, latyakos, nyirkos napon fogom őket posztolni, hogy a maguk nyári feketeségében vigyenek boldogságot az olvasói és nézői szívbe. Nos, ennyire alávaló mégsem vagyok, ma ugyanis süt a nap.

Mert lehet, hogy valakit ez nem feldobna, hanem feneketlen rosszkedvbe taszítana. Állítólag előfordul. Hallottam már ilyenről.

Nemrég a Balatonnál jártam, és Akarattyán egy gyönyörű, fekete Lamborghini Murciélago LP640-re lettem figyelmes. Rögtön meg is örökítettem a mechanikus művészet eme nagy alkotását. Egyszerű, letisztult formaterv, szinte kizárólag egyenes vonalakból. Fantasztikus! Zseniális!

Ajánlom figyelmetekbe a motor kopoltyúit, amelyek az autó álló helyzetében zárva vannak. Elkattintottam úgy 50 képet, és éppen távozóban voltam, amikor feltűnt az autó tulajdonosa. Beült az autóba, és szép lassan kicsorgott vele a kapufeljáróból az utcára, én pedig egy gyors köszönés után megkérdeztem tőle valahogy így: „Bocs… Lehetne nagy gázzal…?”

És… LEHETETT!!! WwrrroooóóóóOOOOOÓÓÓÓÓ! Fantasztikus volt! Néhány szempillantás alatt el is tűnt az autó az utca végén.

Na jó, mégis alávaló leszek. Hallgassuk meg az autó színéhez passzoló ruhákat viselő The Undertones fent idézett számát, ami címe magyarul egyszerűen csak: itt a nyár! A mikrofonnál Feargal Sharkey – akinek tényleg ez a neve.

LP640-tulajdonos olvasóinknak a feltekert Undertonesra végrehajtott belvárosi krúzolást ma estére csak ajánlani tudom.

Éljen a blogoszféra: valaki vette a fáradságot, hogy azonos szögből készült fotókat felhasználva egymás mellé tegyen néhány kínai autót, és az őket inspiráló európai vagy japán modelleket. Íme például az előző generációs Mercedes-Benz C Klasse és a Geely Merrie 300:

Forrás: Damn Cool Pics

Ezek az autók pontosan olyanok, mint a novellák, amiket 15 évesen írtam, helyenként szó szerint átemelt Stephen King-i félmondatokkal és címekkel. Ezért aztán tényleg semmi baj nincs velük, mert ilyenkor az ember még keresgél. És a keresgélés egyik legfontosabb eszköze az imitáció.

Felteszek egy százast arra, hogy 10 év múlva lesz súlyosan kívánatos Geely (a Beauty Leopard Mk. IV mondjuk).

A linket eFi küldte, és aki még nem ebédelt, az semmiképp se kattintson erre a termonukleárisan étvágygerjesztő búvárcsülökre, amit még szeptemberben készített.

Forrás: Damn Cool Pics

Rég bosszankodtam annyit, mint mostanában a gyerekjátékok miatt. Nagyobbik fiamnak, Bálintnak (5) két távirányítós autója van.

Egy ideje nem működik, pontosabban ha a távot fél méterre odaviszi hozzá az ember, kicsit azért működik, de távolabb már átkapcsol a szlovák kettőre, és megáll. Többször szétszedtem, újraforrasztottam az antennáját, megpróbáltam eltekergetni a tekercset a vevőrészében, hátha elmászott egymástól frekvenciában az adó és a vevő. Egyszer már azt hittem, megjavítottam, de másnap újrakezdte a süketséget. Félretettük, a Bálint persze bőgött.

Sebaj, még a múlt nyáron kapott egy Jeepet, hogy a kertben tudjon vele autózni. Hamar kiderült azonban, hogy hiába a háborún edződött technika, a magas építés, az erős motor, a kiváló terepjáró a legkisebb fűcsomóval sem képes megbirkózni. Szobában viszont a Nissannál butább, hiszen bekapcsolás után azonnal elindul (iszonyatos sebességgel) balra hátra, s csak egy karja van a távján. Azt ha előretolod, megy toronyiránt, mint barom. Vezetni tehát elég nehéz, mert a közlekedés véget nem érő, villámgyors Y-fordulók sorozatából áll.

De azt követően, hogy a Nissan tönkrement, a szobai autóvá előlépett Jeep is elkezdett hülyéskedni. Persze rögtön a kisebbik fiamra, Norbira (2,5) gyanakodtam, akit többször rajtakaptam, hogy az antennájánál fogva rángatja a szegény autót. Gyerek dorgál, autó szétszed, antennacsavar meghúz, tesztel. Megint ment, de csak pár napig, aztán az se vette többé a távadást.

Karácsonykor telt be pohár. A Bálintnak hozott a Jézuska egy távirányítós helikoptert (ilyen kis tízcentis, hungarocell-testűt), annak a rotorját a gondos apuka (azaz én) még a trimmelőreptetés alatt tönkretette. Soha nem játszott vele a gyerek, de legalább zokogással telt a karácsony. Hál’istennek a Winklernek volt egy hasonló helije, odaadta nekem, majd arról megpróbálom átépíteni a rotort, az szerintem rendben lesz.

Figyelem: a videófelvétel a történet végére elért harmóniát ábrázolja.

De mivel a Bálint kapott egy ilyen vagány távirányítós cuccot, a Norbinak is kellett valami hasonló a Jézuskától, ő egy bulldózerrel lett gazdagabb. RC, hát persze. Volt is nagy öröm, toltuk bele az elemeket, jött a próba – hát az sem ment egy méternél messzebb. Nézzük a dobozát, Made in China, de legalább Tyco, az elméletileg valami közepes márka, nem filléres gagyi. Rajta is volt az ábra, hogy legalább 7 métert bírnia kellene. Ez meg legfeljebb olyan messze jutott, mint gyerekkorom drótos Wartburgja, tudják, a zöld-fehér Polizei-feliratú PIKO-modell.

Betelt a pohár, elhatároztam, hogy a fiaim ezentúl kizárólag Legót és Burago-modelleket kapnak. Azok bírják, szeretik is mindet. Ám a feleségemet csak-csak piszkálta a bulldózer, múlt vasárnap visszavitte a Tescóba. Be is cserélték volna, de azért kipróbálták a tescósok, és lám – a munkagép szépen robogott fel-alá az áruházi műkövön.

A csere elmaradt. A baj a házunkkal van, naná.

Szörnyű sejtelmem támadt. Tudják, van egy bébifigyelőnk. Az adó fent, a gyerekágy alatt, vevő lent, a dolgozószobában, vagy a nappaliban, attól függően, hol vagyunk éppen. Így mindig tudjuk, ha valamelyik gyerek nyavalyog, nem alszik, de még azt is, ha túl hideg van a szobájukban, mert a készülék távhőmérni is tud. Régebben mindig kikapcsoltuk az adót, de mivel kényelmetlen hozzáférni, mostanában leszoktunk róla, úgyis csak milliwattokat fogyaszt. Hát most felmentem és kilőttem.

Csoda történt. A bulldózer, mint valami dervis, táncot járt a szoba legtávolabbi zugaiban. A Jeep boldogan rohangászott fel-alá a lakás extremitásai között, lerombolva mindent, ami útjába került. Csak a Nissan bénázott, hogyne, hiszen annak korábban eltekertem a vevőjén a tekercset.

Öt perc vesződés a műszercsavarhúzóval (nekem csak hagyományos van, pedig tekercset hangolni műanyag eszközzel szokás, hiszen a fém önmagában is elilleszti a tekercset), és a 350Z is a régi önmaga lett. Amióta minden rádiós táveszköz 40 MHz környékén sugároz, előfordul az ilyen.

Látják, nem kell mindig a kínaiakat okolni.

Egy, már alapjáraton is kissé vészjósló fehér Supra, sugárhajtóműszerűen felépülő turbónyomás, kábé elemelkedő első kerekek, ultimate megleckéztetés: ezt csinálja egy érdekesnek tűnő Supra a forgalomban.

Péter találta, köszönjük.