Hírek

2023. március 14., 13:10 Módosítva: 2023.03.18 06:31
111

2023. március 14-én reggel 8 órakor gyalogosok közé hajtott egy személygépjármű a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél. Az autós öt embert sodort el, akik közül kettő könnyebben sérült. Őket a kiérkező mentősök látták el.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 14., 11:36 Módosítva: 2023.03.18 16:36
149

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfivel szemben, aki 2021. július 24-én a vádirat szerint olyan állapotban ült volán mögé, hogy nem észlelte az előtte forgalmi okból megállt járművet, ezért annak fékezés nélkül nekiütközött. A vétlen gépkocsiban ülő nő több csontja eltört, de a balesetet okozó autóban ülő kiskorú is könnyebben sérült. Innen jön a csavaros rész.

fekete-auto-980x846.png
Fotó: Magyarország Ügyészsége
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 14., 10:41 Módosítva: 2023.03.16 08:32
29

113 kilóval könnyebb, mint a gyári első generációs Mazda MX-5, és az aerodinamikai mutatói is kedvezőbbek. Ráadásul nem csupán a karosszéria növelheti az elfogyasztott bogarak számát, hanem az opcionálisan kompresszoros 1.6-os motor, illetve ha az sem elég, az LS V8-as átépítés is.

Tlibekua MX -38 eredmény
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 14., 06:15 Módosítva: 2023.03.16 16:47
8

Tíz évvel ezelőtt divatos téma volt a médiumokban, hogy az ezredforduló előtti évtizedekben született fiatalok nem akarnak saját autót birtokolni.  Ez nem teljesen igaz.   shutterstock 114918844

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 14., 06:14 Módosítva: 2023.03.18 12:52
70

A világ egyik legnagyobb villanyautó-gyártója, a BYD új európai gyárának keres helyet. Nagy-Britannia kiesett a versenyből, Magyarország mellett többek között a lengyelek is szeretnék megszerezni a beruházást. 

japanese-carmakers-face-a-reckoning-moment-as-byd-enter-their-ho

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 17:45 Módosítva: 2023.03.16 16:47
1

A 2015-ös botrány óta folyamatosan csökken a dízelek iránti kereslet. 2016-ban az Egyesült Királyság területén még az új autók 47 százalékában duruzsolt dízelmotor, ám ez a szám 2022-re csupán 5,1 százalékra esett. A csökkenés ráadásul azóta is tart: idén februárban 14,6 százalékkal fogyott kevesebb dízel, mint egy éve ilyenkor.

420A5453
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 15:11 Módosítva: 2023.03.17 11:47
36

Tavaly október elsején és másodikán ért véget az a kezdeményezés sorozat, aminek égisze alatt elzárták a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca közötti szakaszon az autóforgalom elől. Az előző évi 15 hétvégét, amikor a gyalogosok, biciklisek és a rolleresek vették birtokba a szakaszt, sikeresnek ítélték, így a hagyomány most hétvégétől folytatódik.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 15:11 Módosítva: 2023.03.16 09:34
20

A baleseti statisztikák sajnos pontos képet nyújtanak az egyes országok, régiók autózási kultúrájáról. A feltörekvő országoknak van dolguk.  d1f IMG 9477

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 14:17 Módosítva: 2023.03.18 06:31
103

41 jármű, köztük 5 kamion ütközött össze szombaton délután, valamivel fél három előtt az M1-es autópálya 26-os kilométerszakaszán a Budapestről kifelé vezető oldalon. “Olvasónkat teljesen megdöbbentette az a hozzáállás, ami néhány, az M1-es tömegbaleset után dugóba szorult társától tapasztalt: voltak többen is, akik nemes egyszerűséggel visszafordultak, és a mentőknek hagyott üres sávon indultak el visszafelé.” - írja a Telex egy beküldött videó kapcsán.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 13:44 Módosítva: 2023.03.18 15:03
880

Az új tulajdonosa szerint 2003-ban lopták el ezt a Honda NSX-et, majd az autó Észak-Karolina Yadkin nevű folyójában landolt. Most egy 2019-ben eltűnt személy autójának kihalászása közben találtak rá véletlenül, az aukción pedig 8500 dollárt, vagyis hárommillió forintot fizetett érte a Helix Auto Works nevű marylandi cég. Újraépíteni enyhén szólva is ambiciózus kalandnak ígérkezik.

333983143 1205454863665581 8707221408828151828 n
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 11:49 Módosítva: 2023.03.15 15:05
18

Az M1-es sztrádán történt szombati tömegszerencsétlenségben során olyan mértékben sérült a burkolat, hogy azonnal cserélni kell - közölte Facebook-oldalán az autópályát kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Hétfőn kora délelőtt meg is kezdték a munkát.  burkola2.png

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 10:59 Módosítva: 2023.03.16 16:47
124

2023. február 21-én a HVG fotósa a Bajcsy-Zsilinszky úton kék villogókra lett figyelmes. A megkülönböztető fényjelzés két fekete Mercedes felől érkezett, amik a buszsávban álltak meg, ameddig a szállított fontos személy, Polt Péter legfőbb ügyész beugrott egy rövid időre az Arany János utcai metrómegállónál lévő térképboltba. A Népszava megkereste a Legfőbb Ügyészséget és a Terrorelhárítási Központot (TEK). Az újságírók arra szerettek volna választ kapni, hogy a két szervezet szerint minden rendben volt-e Polt februári magáncélú parkolásával.

1382373 689883667696878 1294112201 n
Fotó: Haász János / Index
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 06:05 Módosítva: 2023.03.15 11:37
11

A világ legnagyobb autógyártóit is tömörítő konzorcium elérkezettnek látja az időt, hogy látványos fejlődésen menjen keresztül az a head-up display technológia, amit az autóipar ma használ. A befektetői csoport a brit Envisics mellett tette le a voksot, akiket megdobtak egy 50 millió dolláros finanszírozással, amit a cég termékfejlesztésre és a kijelzők autógyárakhoz való eljuttatásának felgyorsítására fordítanak.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 13., 06:05 Módosítva: 2023.03.16 14:36
68

A Porsche Classic tíz év alatt 2000 régi alkatrészt tett újra elérhetővé, így a katalógus ma már 80 ezer tételből áll azok számára, akik régi Porschék felújításába vágnak. A klasszikus 911 magnézium forgattyúsháza viszont kiemelten fontos, hiszen így már komplett F- és G-szériás motorokat lehet építeni friss fémből.

Kurbelgehaeuse Musteraufbau 005 sRGB layout (1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 16:03 Módosítva: 2023.03.15 17:03
31

Tunisz közelebb van hozzá, mint Palermo, 84 négyzetkilométer az egész, bő hétezren lakják, az egy főre jutó Fiat Pandák száma pedig minden jel szerint magasabb, mint bárhol a világon. Ez Pantelleria a Fiat dokumentumfilmjében.

FIAT   WELCOME TO PANDELLERIA 2-39 screenshot.png
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 16:01 Módosítva: 2023.03.15 11:37
249

A bpiautosok.hu osztotta meg a videót, amin egy Opel Corsa láthatóan túl gyorsan érkezik meg egy kanyarba, mely következtében megúszik az autó hátulja.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 13:51 Módosítva: 2023.03.14 14:18
88

A Mitsubishi bejelentette a középtávú konszernen belüli stratégiáját. A bejelentéssel együtt összesen 16 autót mutattak, igaz ezekből 13-nak csak a sziluettje látható, és rendes neve is csak négynek van. Azt mindenesetre tudjuk, hogy lesz új Colt, bár sziluettből ítélve itt is egy ASX-hez hasonló Renault átcímkézésre lehet számítani.

Mitsubishi-Challenge-2025-main-1024x576.png
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 11:31 Módosítva: 2023.03.16 06:18
846

Egy kamion fedélzeti kamerája rögzítette a megdöbbentő képsorokat, melyen látható hogyan rohant bele az álló kocsisorba. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 10:01 Módosítva: 2023.03.17 10:02
191

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a szombati tömegszerencsétlenség körülményeit. A sztráda kezelője pedig közölte, az útszakasz lezárása a porvihar miatt nem merült fel, de a veszélyekre felhívták a figyelmet. kép3 598

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 07:40 Módosítva: 2023.03.15 11:37
152

Beszámoltunk a tegnapi tömegbalesetről az M1-es autópályán. Akkor még csak sérültekről és egy életveszélyes sérülést szenvedett személyről tudtunk. A mentés és a romok eltakarítása egész éjszaka zajlott.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 12., 06:12 Módosítva: 2023.03.15 17:03
36

Aki a dél-budai agglomerációban lakik, annak nem lehetnek ismeretlenek a nyári szezon péntek délutánjainak és szombat reggeleinek végeláthatatlan dugói. Ilyenkor az agglomeráció többtízezer fős ingázó lakossága keveredik a nyaralni indulók tömegével. Az autópálya ilyenkor Letenye felé Martonvásárig kb. lépésben, Székesfehérvárig nagyjából 50-60-nal, Siófokig pedig olyan 90-100-zal járható a sűrű forgalom miatt. Visszafelé már sokkal jobb a helyzet, hiszen az autópálya Székesfehérvártól az M0-ás autóút csomópontjáig három sávos, ami sokkal hatékonyabban oszlatja el a vasárnap esténként visszafelé tartó autótömeget.

Az M1-M7 közös bevezető szakasza Dél-Budán, még 2010-ben - Fotó: Czimbal Gyula/MTI
Az M1-M7 közös bevezető szakasza Dél-Budán, még 2010-ben - Fotó: Czimbal Gyula/MTI
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 11., 18:19 Módosítva: 2023.03.15 08:40
3475

A police.hu tájékoztatása szerint szombat délután fél háromkor az M1-es autópályán, Herceghalom térségében hat kamion, öt kisteherautó és 32 személyautó ütközött össze, több jármű kigyulladt. A baleset a Győr irányába vezető sávban történt, de egy kamion a Budapest felé vezető oldalra is átcsúszott, ezért az autópályát mindkét irányban lezárták, a forgalmat az 1-es útra terelik.

Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 11., 16:13 Módosítva: 2023.03.14 14:17
86

Ha valaki olcsó, jól vezethető, sportos hobbiautót keres, akkor szinte biztos, hogy kórusban fogják ordítani neki az autós arcok, hogy a Mazda MX-5 az igaz út. A szűnni nem akaró, világszintű rajongás persze nem alaptalan, hiszen az MX-5 legnehezebb változata is elég könnyű, az összes hátul hajt és mindnek kiváló a balansza.

Távolról sincs vége, olvasson még

A Nissan szintre hozná a hatótávnövelős és robbanómotoros autók árát

2023. március 11., 16:13 Módosítva: 2023.03.14 16:32
66

Az elektromos autók terjedésének továbbra is elsősorban az áruk szab határt. Jelentős, több millió forintos árrés húzódik még a hibrid és a hatótávnövelős elektromos modellek között is. A Nissan Qashqai lágy hibrid változata például azonos felszereltség mellett 2,75 millió forinttal olcsóbb, mint az e-Power variáns.

IMG 1107
Távolról sincs vége, olvasson még
2023. március 11., 16:12 Módosítva: 2023.03.17 06:39
564

A legnagyobb magyar Teslás közösségben ma reggel osztottak meg egy Tesla dashcammel készült felvételt, amelyen két egymással  faszméregető  versenyző autós látható. A felvétel a Szentendrei úton készült, ma reggel. A videón jól látszik, ahogy az éppen zöldre váltó lámpánál egy Audi TT lendületből kívülről előzi a felvételt készítő autót. A tőle balra álló Tesla Model 3 vezetője nem volt rest, azonnal a gázra lépett, az elektronok dolgoztak, így egyhamar azonos sebességgel haladtak egymás mellett az Audival. 

A reggeli baleset - olvasói felvétel
A reggeli baleset - olvasói felvétel
Távolról sincs vége, olvasson még