A McLaren igen nagyot próbál gurítani legújabb szupersportkocsijával, a P1-essel. Erre persze szükség is van, hiszen a LaFerrari és a Porsche 918 Spyder egyaránt komoly rivális lehet, de a britek nem bízták a véletlenre: lenyűgöző tesztvideókkal bizonyítják, hogy a P1 szélsőséges időjárási körülmények közt is megállja a helyét.
A Jaguar igazán fontos újdonsággal készül a szeptember 9-én kezdődő Frankfurti Autószalonra: a márka történetének első hobbiterepjáróját leplezik majd le, melyről a napokban egy friss, ropogós teaser-fotót is kiadtak, hogy fenntartsák az érdeklődést. Most azonban itt egy újabb kép a C-X17-ről, mely talán a gyáriak által egyelőre titkolt sajtóanyagból szivároghatott ki.
A Honda idén nyáron már a harmadik Jazz-generációval rukkolt elő. Az Észak-Amerikában és Japánban egyaránt Fit néven ismert bajszos kisautó európai kivitelének hivatalos bemutatóját a jövő heti Frankfurti Autószalonra várjuk, kicsivel későbbre pedig a Mugen is beígérte a maga sportos kisautóját.
Dízellel bővíti minimalista kisautójának motorválasztékát a Tata. Egyelőre technikai részleteket nem tudni, így azt sem hozták nyilvánosságra, hogy mekkora hengerűrtartalomra, illetve teljesítményre számíthatunk, valamint a motor származásáról sem beszéltek. Az viszont biztos, hogy új lendületet próbálnak majd adni az olcsó kisautó eladásainak.
Igazságtalannak tűnhet, hogy ha egy autó nem kap öt csillagot az EuroNCAP-nál, azt már csalódásnak minősítjük, de manapság nemigen akad olyan autó, amely ne kapná meg a legjobb lehetséges osztályzatot. Így ma már egy négyes minősítés is kevésnek hat.
Nehéz lenne megmondani, hogy az InEco nevű tanulmányból mennyi jut el a szériagyártásig, de úgy tűnik, van benne néhány ígéretes megoldás.
Szuzuki Oszamu, a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor miniszterelnök közös autózása tette hivatalossá az új SX4 S-Cross sorozatgyártásának indítását a ma délelőtt, Esztergomban tartott bemutatón. Az esemény pusztán formális volt, a gyár parkolójában már ezerszám állnak a szállításra váró új SUV-k.
Az autógyárak ragaszkodnak autóik két-három évenkénti átdolgozásához, pedig a dolog ritkán sül el jól. Egy formatervbe úgy belenyúlni, hogy ne ártsanak neki, nem könnyű, és általában nem is sikerül – az új részek ritkán passzolnak az eredeti formához. Ezúttal azonban meglepően jó munkát végeztek a Renault tervezői: a Mégane-nak egyáltalán nem ártott az átalakítás, sőt, talán még egységesebb látvány, mint korábban.
A Honda Fit – vagy ahogy nálunk ismerik, a Jazz – harmadik generációjának japán premierje kapcsán került elő a stílus kérdése, amely mostanság sok gondot okozott a japán gyártónak. Fura frontkiképzésű modelljeiket nem igazán fogadta jól a piac, ezért most csináltak valami még furcsábbat.
Aki figyelemmel kísérte a Mercedes G osztály eddigi karrierjét, rájöhetett, hogy a vonzereje épp időtlenul célszerű karakterében rejlik: aki ilyet vesz, egyszerre jelzi, hogy szörnyen gazdag, és hogy nagy ívben tesz a divatra, mert megteheti. Most a Startech szakembereinek eszükbe jutott, hogy miért ne lehetne ugyanezzel eladni a másik ős-terepjárót, a Land Rover Defendert?
A szabványosítás elvileg jó dolog, de vannak veszélyei is. Ilyen, hogy ha valamit rosszul terveznek meg egy ilyen közös padlólemezben, akkor a hiba számos típust érinthet. Most úgy hallani, a nemrég bevezetett MQB platform egy kellemetlen hibájára derült fény, amely a VW Golf mellett az Audi A3-asban és a Seat Leonban is felbukkanhat.
A Renault is készült a Frankfurti Autószalonra, méghozzá egy új tanulmányautóval. Bár egyelőre elég szűkszavúak, annyi azért kiderült, hogy valami igazán elegáns dologra számíthatunk.
Az S osztály alapjaira a hagyományokhoz híven ismét készül kétajtós változat, és ha csak fele olyan jól néz majd ki, mint a rajzokon, ez lesz az évtized legszebb Mercedese.
A Citroen olcsó modellcsaládjának előhírnöke a Cactus tanulmány, amely kifejezetten ötletes, és ha nem is szép, de egész vagány fellépésű. Ha ezt sorozatban is gyártják majd, méghozzá viszonylag olcsón, ahogy a gyáriak nyilatkozataiból sejthető, a Nissan Juke-nak lesz mitől tartania.
A Smart a ForFour és a Roadster bukása óta tartaléklángon üzemel: hat éve, a jelenleg futó ForTwo bemutatása óta még tanulmányautókra sem nagyon költenek. Most azonban ismét rászánnak némi pénzt a márka megújítására, hátha ezúttal több sikerrel járnak.
A városi kisautók piaca nem túl nagy Európában, de úgy néz ki, mégis érdemes harcolni érte. A Peugeot-Citroen legalábbis elkészíti a 107-C1 páros utódját, és úgy tűnik, nincs már messze a bemutató.
A Lexus eddig nemigen próbálkozott egyéni formákkal: még legradikálisabb szériamodelljeik is inkább divatosnak készültek, mint korszakalkotónak. Most viszont mintha szakítani próbálnának ezzel a hagyománnyal, bár az eredmény egyelőre érdekesebb, mint amilyen vonzó.
A CLA formája eleve sportosságot sugall, és most bemutatnak két olyan változatot, amelyekkel valóban nagyon gyorsan lehet majd haladni. A új utcai modell, a CLA 250 Sports mellett a CLA 45 AMG versenyváltozata is elkészült.
Az Audi szűk egy héttel a premier előtt nyilvánosságra hozott minden lényeges információt a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Sport Quattro tanulmánnyal kapcsolatban. Ahogy korábban is sejteni lehetett, nagyobb, drágább és komplikáltabb lett az autó, mint 2010-es elődje, de talán épp ezért megéri majd az Audinak gyártásba küldeni.
A Porsche célja, hogy jövőre eredménnyel küzdhessen a győzelemért, de addig még rengeteg munka vár a gyári csapatra. Nem csak megbízhatóvá és gyorssá kell tenni az LMP1-es prototípust, de azt is fel kell mérni, hogy az egyes pályákon milyen beállítások lehetnek ideálisak. És bár a Porschének hatalmas tapasztalatai vannak a múltból ilyen téren is, az új autóval bizonyos értelemben újra kell kezdeni a munkát.
Bár a Fiat 500 különböző változataival lassan Dunát lehetne rekeszteni, időnként azonban igazán érdekes modellekkel próbál újabb bőrt lehúzni kisautójáról az olasz gyártó. A legújabb Abarth-kivitel teljesítményben a legkeményebb, Ferrarinak készített 500-assal is felveszi a versenyt.
A Jaguar valami egészen újszerűvel készül a Frankfurti Autószalonra: itt mutatják meg elsőként, hogy milyennek képzelik a márka első hobbiterepjáróját.
Eddig csak az i8 tanulmány-változatával találkozhatott a közönség, de a Frankfurti Autószalonon már a végleges modellt láthatjuk. Számos részleten változtattak: a szériamodell kellemesebb arányú lett, és úgy tűnik, a használati értékét is megpróbálták javítani.
Egy szürke furgonra nemigen figyelnek fel az emberek, de sosem tudhatjuk, mi rejtőzhet benne. A Mercedes haszonjárműves részletének tervezői eljátszottak a gondolattal: mi lenne, ha összkomfortos lakóautóvá változtatnának egy ilyen semmitmondó külsejű járművet. Aztán a terveket meg is valósították.
Ahogy az autógyárak egyre csendesebb modelleket készítenek egyre nagyobb méretű gumikkal, úgy lesz egyre jelentősebb a gördülési zaj. Úgy tűnik, az Audi elégelte meg először a jelenséget, mert a Continental már a második gyártó, amely csendes gumikat készít az RS6-os és RS7-es számára.