Ez most nem after party, hanem before party lesz, kezdte múlt csütörtökön beszédét Kovács Tamás, az Opel Hungary ügyvezetője, és ebből a felütésből is jól látszik, hogy a villámos márkánál manapság már nem az öreguras stílus a menő.

Húsz éve viszont mindenki komoly és formális volt, amikor Szentgotthárdon Antall József miniszterelnök beült az legelső magyar Astrába, és kicsit darabos kuplungkezeléssel útjára indította az újkori magyar személyautógyártás történetét. A krétafehér Astra aztán a Közlekedési Múzeum kupolatermébe költözött, húsz éve ott áll, és a közelgő kerek évforduló alkalmából rendezett before partyn újra reflektorfénybe került.

Az Opel pr-mastermindja, Dános András ugyanis kitalálta, hogy a Csipkerózsika-Astrát felébresztik, új folyadékokat és alapos átvizsgálást kap, aztán irány Szentgotthárd, méghozzá saját erőből. Március 12-én fog indulni, hogy pont a huszadik születésnapon, március 13-án lehessen ott az egykori autógyár csarnokában, ahol megszületett.

Remélem, Szentgotthárdon én is tudok majd fordulni egyet vele, és beültetni azokat – például Eszterváry Ervint, Boros Jenőt és Dános Andrist – akikkel akkor ott voltunk 1992. március 13-án, pénteken. Érdekes találkozás lesz, ötünk közül csak az Astra nem változott…

Ez hosszú lesz. Csak szóltam.

A cégnél az év végi szabadságolások előtti utolsó rohamot éltük éppen, az Andrássy már teljes díszbe öltözött, az utcákon mindenhonnan a „Last Christmas” zengett, már émelygett a gyomrom. A távolban felderengett a Szenteste, az ajándékok egy része becsomagolva hevert a ruhásszekrényben, a törölközők mögött, a gyerekeim naponta újabb ötletekkel álltak elő, mit hozzon a Jézuska. Ők is év végi hajrában voltak, akárcsak mi, csak kicsit máshogyan.

Ráadásul nálunk idén még egy összetevő befigyelt a december közepi katyvaszba.

„Fuj, Zsolt, ne lehelj rám. Borzalmas szaga van a szádnak” – ébredéskor bő egy héten át szinte minden reggel így fogadott édes, egyetlen, kedves és empatikus feleségem az ágyban, amint megszokásból hitvesi csókra nyújtotta ajkait. „Elviselhetetlen ez a hígítószag” – tudtam meg a leheletbűz okát. Ennyit az értelmiségi feleség és az autószerelés összeegyeztethetetlen ellentétéről.

Nem a lángeszem, hanem a lidles halogén fejlámpa. Mindig rajtam van, ha szerelek

Joggal kérdezik, miért hevertem én nyakig szerelőruhában, felismerhetetlenségig mocskosan a betonporos, zsíros garázspadlón még december 24-e délután is, miközben odakint összekötözve várt rám a fa a garázsajtónak támaszkodva, hogy kettesben felmenjünk a lakásba. A gyerekeim és a feleségem akkor már kipakolták a díszeket a nappali asztalára, javában sült a pulyka, Jézuska pedig a II. kerület táján dobálta a kéményekbe a legósdobozokat.

Most, ahogy ezeket a sorokat pötyögöm, döbbenek rá, hogy milyen régen nem jelentkeztünk már a Shitgun-projekttel. December 18-án volt az utolsó poszt.

Igaz, ünnepek, új év, a munka ellepett minket, azóta csak kétszer voltunk kinn a Sabc műveknél, ami nem sok. Ellenben olyan szintű előrelépések történtek, hogy most már nem szégyelljük kijelenteni, hogy ha eddig a lejtő mélyére, a gödör felé haladtunk, akkor most már egyértelműen a csúcsra támadunk. Az autó lassan, de biztosan összeáll.

Fel kellett mérni a belső küszöb és a futómű-bekötés állapotát

Péntek este elindultunk Pécsre. Felhívtam szüleimet, akik megnyugtattak, hogy még csak három centis a hó. Legyártottuk az útravaló szendvicseinket, bepakoltunk meleg ruhát, takarókat, ivóvizet, egy benzinkúton vettünk még fagyálló ablakmosó-folyadékot, és kilőttünk. Moha bának kevés dolga volt, mert azt követően, hogy Érdnél felhajtottunk az M6-ra,  csak az M60-as végénél kellett megszólalnia. 

Nézem a Top Gear idei második adását (Season 18 Episode 2), röhögök a marhákon, ahogy szoktam, a sorozat ismét zseniális. Azon felül, hogy Hammond bebizonyítja: a NASCAR korántsem gyerekjáték, a másik két hülye elmegy Kínába, megnézni az ottani helyzetet.

Megdöbbentőek a számok, minden két és fél másodpercben gazdára talál egy új autó, míg 2000-ben kevesebb, mint kétmillió járművet, addig 2010-ben 17 milliót gyártottak. Az átlagos, autóipari dolgozó 240 dollárt keres havonta...

Utánajártak, hogy vajon tényleg annyira félni kell-e már most a kínai autómárkák inváziójától. Szerencsére még nem, hiszen minden új típusuk silány másolat vagy elavult technikát használó, levedlett nyugati típuson alapul.

Ha itt most nem is, ellenben a gigantikus hazai piacon azt csinálnak, amit csak akarnak. Hiába akarta őket perelni a BMW a Zhonghua CEO miatt, hiába fortyogott a Renault, akik ipari kémkedéssel gyanúsították őket tavaly... Diplomáciai csatornákon és a médiában is finoman jelezte a kínai kormányzat, hogy ők jól elvannak az országba behozott Renault-k nélkül is, sőt, készek bezáratni az összes Renault szalont. Gondolhatják, mi lett a vége. Semmi. (Nevezzük csak csicskáztatásnak, amit Kína megengedhet magának.)

Nem hinném, hogy bárki meg tudja őket fogni ezen a szinten. Egyedül Richard Carter szavai adnak reményt, akit megkérdeztek a Geely Phantom-másolatáról: a vásárlók tudják, mi a másolat és mi az igazi minőség. Az évek során felhalmozott tapasztalatot és tudást ellopni nem lehet, csak megvásárolni. Márpedig az autógyártók sem hülyék, hogy saját konkurenciájukat erősítve eladják ezeket.

Mellesleg csodálatos, hogy milyen szemrebbenés nélkül lódít Frank Zhao, amikor Andrew Stevens megkérdi, hogy ez most tényleg egy másolat?

A Top Gear szerint még öt évig tartják a frontot az európai gyártók, aztán elsöpörnek minket. Szerintem nem ennyire egyértelmű a helyzet. Ön mit mond?

A földgolyó másik oldaláról érkezett a levél, mely csak megerősített engem abban, hogy az ausztrálok a világ leglazább emberei (ilyen ősökkel mondjuk nem nehéz). Csodás dolgaik vannak, jó sörük, tengerpartjuk, V8 Supercars-sorozatuk (amely a BTCC-vel egyetemben a világ legkeményebb ilyen bajnoksága), remek versenypályáik és igazi rögbijük. Valahogy elvannak ott a maguk kis földrészén, köszönik szépen. Alkalomadtán pedig az öregfiúk összejönnek egy kis hússütésre az Albert-parkban. (Erről jut eszembe, ilyet akár mi is csinálhatnánk alkalomadtán, tetszőleges budapesti helyszínen, hmm?)

Most pedig következzen Csaba:

Helló!

Melbourne-ben élek lassan fél éve és mint itt oly sokan, én is sportolok. Futok és bringázom. A reggeli futás az Albert tó korul (a Forma 1-es Albert Parkról van szó, mellette lakom jó 50 méternyire) történik, két kör, azaz 10 km.
Délután pedig letekerem a napi 50 kilométeremet szokatlan módon egy vastagkerekű hegyi biciklivel.
A minap, ahogy a Forma1-es pályán tekeregtem - ami egy parkolón vezet át - felfigyeltem pár igen régi autóra.
Továbbmentem, hiszen máskor is lehet egy-egy ilyet látni. A következő körökben egyre több ilyesmi gyűlt össze, ennek fele sem tréfa. Hazaugrottam a fotómasináért és amit tudtam, lefotóztam. A "srácok" (kb. a legfiatalabb tulaj is a dédnagyapám lehetne) a klubban megbeszéltek egy barbacue-s pikniket péntek délutánra és kiültek a parkba egy kis baráti csevelyre.
Annak ellenére, hogy nagy autórajongó vagyok, ezek a veteránok nem hoznak annyira lázba, inkább csak érdekesek számomra. (Sokáig nagy Hondás voltam, de mostanra csak a GT-R kéne nagyon.)
Viszont akiket lázba hoznak e képek, azoknak küldöm autóbaráti szeretettel.
Üdv
Csaba

ui: Nem egész két hónapja, ugyancsak bringázás közben egy régi Rolls Royce-ot pillantottam meg az út szélén. Megálltam beszélgetni a tulajjal, amikor észrevettem, hogy egy hangár előtt állunk (vagy 1000 m2 volt), ami TELE volt régi Rollsszal. Be is invitált és körbevezetett, mesélt, én meg csak ámultam, köpni-nyelni nem tudtam...
Ott  volt pl. Rudyard Kipling autója is 1910-ből. Na majd ezeket a képeket is küldöm hamarosan :)

 Köszönjük!

Meleg, nyári estén ültünk nálad az udvaron az olajos nadrágoktól megfestett kempingszékeken és röhögtünk Tie-on, azon a címeres ökrön, hogy micsoda trójai falovat kapott ajándékba, amikor a Velvet hasonmás versenyén megnyerte Jáksó ezüst Range Roverét, amit a kétállú még a nevére sem vett soha. (Cserébe ennyire iszonyú képet csinált rólad a telefonjával.)

Ott szívtuk a vérét a porrá mállott hátsó ajtóval, a kehes motorral (és mennyire megkönnyebbültél, mikor végre sikerült kiszedni). Ott állt a csodás, kocka LC-d és a Pajero is, amit később megírtam. Ott és akkor derült ki, hogy kafferbivalybalamber és Trebitsch néven igazi törzskommentelő vagy, nem csak itt, hanem az Index fórumain is. Ott, az udvaron derült ki, mennyire is szeretjük mindketten Rejtő Jenőt (te még a bálba is Trebitschnek öltöztél, az igazinak) és a jó zenét.

A kávé erős volt, a sör pedig hideg és én már akkor is csodáltam azt a végeláthatatlan optimizmust, szókimondást és jókedvet, amit magad körül árasztottál. Úgy, ahogy csak a halálos kórral megküzdött ember teszi. Egy jókedv hot-spot voltál ebben a világban és az maradsz nem csak a terepjárósok, hanem mindenki emlékezetében, aki ismert. Testedet legyőzte, szellemeden csorbát nem ejtett a betegség, így maradsz meg nekünk.

Vass Gábor, élt 52 évet, ezt olvassák majd idegenek, ha feléd tévednek ezek után. De mi, akik ismertünk, tudjuk, hogy te voltál az Igazi Trebitsch, és ez nagy szó! Ég veled cimbora, lett volna még mit lesöröznünk, de megtesszük majd egyszer. A Zöld Pofa vizein, ahol csak a Na,mi újság Wagner úr? jár hetykén félrecsapott kéménnyel. Őszinte részvétünk a családodnak, nem felejtünk el.

A sárga tengeralattjáró

"A neve elhallgatását kérő tulajdonos szerint, az esti órákban Akarattyán egy helyi lakos tájékoztatta egy ismerősét, miszerint egy autó beszakad a jégen. Az ismerős keresésre indult az egyik Hummerrel, de nem találta meg a beszakadt gépjárművet, viszont Ő is beszakadt a jégbe.

Akkor hívta segítségül a másik Hummert, aminek ekkor csak az egyik kereke szakadt be, de mivel megmozdulni nem tudott, ott kellett hagynia a terepjárót. Reggelre a második autó alatt is beszakadt a jég."

forrás: Porthole.hu/FB

Imperial Walker AT-AT, avagy a birodalmi lépegető - A birodalmi katonák ellen a jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul.

Gyönyörű történet – nem csak minket hatott meg. A Hummer Búvár Kund Editionből azonnal mém lett és elkezdett terjedni az interneten. A fotosoppos fiúk máris munkához láttak. 

Fizika, érted?

A halak jelleme

Egykori kollégám mondása, „hogy csak a káröröm az igazi öröm, mert nincs benne irigység.” Ennek ellenére nem szép dolog, még ha nehéz is önuralmat gyakorolva tárgyilagosan szemlélni azt, hogy valaki Hummerrel megy a balatonakarattyai jégre és az beszakad alatta. 

A képet olvasónk küldte, köszönjük!

További képek a Porthole jóvoltából itt. 

Már vagy két hete túl vagyok a dolgon, de egyszerűen nem bírtam leülni, hogy megírjam. Majdnem sírtam. Nem vicc. Az Integra előtt nem volt olyan autóm - pedig volt hat -, amit egy évnél tovább használtam volna. Nem telt bele fél év, és vagy elkezdtem utálni, vagy elkezdett szétesni, vagy mindkettő.

Az Inti bezzeg állta a sarat, én meg egyszerűen nem untam meg. Pedig nyolc év nagy idő, igen, ennyi telt el azóta, hogy megleptem magam karácsonyra. No, mindegy, most már mindez múlt idő. Jelenleg rengeteget kutyázom és pont egy sportkocsi az, amire a legkisebb szükségem van, úgyhogy döntöttem: feladtam a hirdetést.
 

Halogattam, amíg lehetett. Beállítottam a garázsba, és inkább kerülgettem. Ha nagyon útban volt, kiálltam vele egy-két napra, de rettentő nehezen szántam rá magam, hogy megbontsam. Hiszen működött, pöccre indult, sőt, egész jól ment. Még így, legatyásodott kasztnival is mindig felgyorsult a pulzusom, amikor elfordítottam a kulcsot.

Egy megbízhatóan működő autót szétbontani?

Tizenöt éve az enyém, ezalatt kétszer szedtem morzsáira. Először, amikor megvettem 96 májusában, törött dugattyúgyűrűkkel, repedt hengerfejjel, faékkel kitámasztott generátorral, agyonkókányolva. Muszáj volt nulláról újjáépíteni. Másodszor 2002-ben újítottam fel, miután összetoltak szendvicsbe. Meggyűrődött az orra és a fara, és a rozsda is előjött már. A nyitott tütéken keresztül etetett motor is szétkopott - nem kellett sokat gondolkodni, szétkapjam-e.

Most viszont csendben nyammogott a rozsda az elrejtett zugokban. Ahol a felszínre tört, ha már nagyon fájt a látvány, elkentem egy kis glettel, ráködöltem némi kéket, és jó volt még egy pár hónapig. Nem szép megoldás, de szerkezetileg annyira egyben volt az autó, hogy még a szétszedés gondolata is fájt. Görgettem magam előtt a hógolyót, amíg akkorára nem nőtt, hogy nem láttam el fölötte.

Kedves olvasóink,

hosszasan magyarázhatnánk, honnan jött az ötlet, és milyen egyéb ötletek jöttek még, de akkor sosem lenne vége. A lényeg, hogy önök most egy kísérlet szem- illetve inkább fültanúi. Természetes, hogy nekem és a Karottának hiányzik a jó öreg rádiózás, de ez igazából nem arról szól: inkább megpróbáljuk hetente egyszer továbbvinni azt, amin az értekezleten a legjobbat vitatkoztunk. Vagy vitatkoztunk volna, de nem maradt rá idő. Sok olyan információ pedig a cikkekbe nem fér bele, mert mondjuk túl belterjes, egy Belsőség-poszthoz ugyanakkor túlságosan kevés.
 

Az FF fura egy jószág. A megrögzött Ferrari-hívők (akik jó eséllyel nem azonosak a célcsoporttal) legszívesebben helyben eltemették volna, hiszen nem elég, hogy négyszemélyes, de összkerekes is. Innen az FF-rövidítés (Ferrari Four) is.

Persze Maranellóban tudják, mit csinálnak és azzal, hogy visszahozták ezt a shooting brake-szerű formát, ismét megmutatták, hogy van még variációs lehetőség négyajtósszemélyes szupersportautó-témára, nem kell leragadni az Aston Rapide-Porsche Panamera-vonalon.

Mi imádjuk, nem csak azért, mert 660 lóerős, hanem már csak azért a finom haszontalanságáért is, mellyel az utas elé is terveztek egy fordulatszámmérővel kombinált sebmérőt. Megkímélve így a sofőrt a folyamatos mennyivel megyünk?-kérdéstől. Hülye olaszok, olasz hülyék, így szeretjük őket.

És a 360 fokos gömbkamera nagy találmány. Csapatnának egyet a havon? Tessék, nézelődjenek nyugodtan, az egérrel lehet húzni a képet.

A Volkswagen nem adja fel. A múltkori kutyás téma után talán úgy érezték, hogy ideje lenne visszautalni a tavalyi év nagyon sikeres reklámsorozatára, a kis Darth Vaderre.

Kombináltak egy kicsit és a végén csak kiadta. A Star Bar-ban játszódó jelenet végén (tudják, ahol Luke és C3PO bajba kerülnek és a háttérben feltűnik a NASA-űrhajós) azonban a seggarcú figura (Ponda Baba a neve és a Quara fajhoz tartozik, a Wookipedia szerint) és pöszeorrú haverja (Doctor Cornelius Evazan, akinek a filmben Obi Wan levágja az alkarját pisztolyostul) ezúttal sem ússza meg. A sötét oldallal nem lehet szórakozni. Még ha kicsi, akkor sem. (De mit keres egy gyerek a kocsmában?)

Mostanában kiadta az élet. Kiszakadt a Porsche-zsák, napokra kiürül a szerkesztőség. Csikós organikus beszámolója az első, melynek kapcsán hosszú, bólogatásba hajló mély egyetértésben konstatáltuk, mint a öreg, bólogató eperfák, hogy igen, a 911, hajjaj, hajjaj...

Telós Bandi egyelőre 911-szűz, ilyen újkorihoz még nem volt szerencséje, ezért gyanakodva figyel minket, valamiféle világméretű Porsche-összeesküvést sejt a háttérben, pedig nem, csak tudjuk, hogy olyan, amilyen.

Papp Tibitől kérdeztem, hogy a bemutatón, melyről éppen megérkezett, ott volt-e Walter, de nem találkozott vele. Viszont Csik volt az, aki Röhrl kapcsán csak annyit jegyzett meg: érdekes, hogy mindenki mennyire az Audival és a Porschéval azonosítja Röhrlt, holott egy Fiattal és egy Opellel lett világbajnok.

A crovakészlet Pege Aladárja megint fején találta a szöget. Tényleg. Közben túrtam itt-ott, vajon mit csinál Röhrl mostanság, így akadtam rá erre a két régebbi videóra. Nem tudom, hogy vannak vele önök, de én (még akkor is, ha Röhrl mellé kapásból oda tudnék még írni pár nevet) kifejezetten becsülni tudom azt, ha egy ember még ennyi év után is csinálja, szereti a sportot és talál még kihívást benne x százezer versenykilométer után is. Walter nagy császár és azért még mindig tudja, merre van az előre. Még egy ilyen aljas és ordas autóval, mint ez a régi 911S is. És ez kérem a tudás és a tehetség. Csoda.

Hogy miért? Nem is tudom, kicsit azért gyanús... (katt a többiért!)

Nem is olyan régen volt egy cikkünk arról, hogy mi hogyan éljük meg a mindennapi közlekedési kultúrát (vagy annak hiányát) idehaza és külföldön. Van, aki magában fortyog, van aki büntetne, de alapjában véve próbálunk nevelni és jólneveltnek maradni minden szituációban. Talán több értelme van és - ha minél több közlekedő viselkedik civilizált ember módjára - akkor a bunkóság lassan olyan ciki lesz, hogy az azt művelő dinka is ingerküszöbét is megüti.

Persze vannak olyan országok, ahol ez az ingerküszöb nagyon alacsony, megütni pedig a helyi erők útjába kerülő autóst fogják. És akkor még örülhet is.

Első videónk Csecsenföldön játszódik. Nem tudjuk kik és hová sietnek a konvojjal, melynek egyik felvezető autója lehet a fehér Samara, jobb egyben a dallamkürt gyanánt Kalasnyikovot ropogtató mitfárerrel. Az biztos, hogy nagyon sietnek és a közéjük keveredő ladás tanácstalansága kiborítja a bilit.

Persze orosz barátainknál is történnek dolgok, bár az ország viszonyait ismerve tán annyira nem is meglepő, hogy a türhő módon parkoló E-Mercedes sofőrje nehezményezi, ha rámutatnak bunkóságára. Kiszáll és üt-rúg, aztán jön a meglepetés egy alumínium baseballütő képében.

Nem tudni, hogy az Audi rendfenntartó sofőrje a sapkás idióta főnöke, aki megelégelte a beosztott durvaságát, vagy egy éppen ott parkoló erősebb kutya, azonban kétségkívül megtalálta a hangnemet, amelyből az ilyenek értenek.

Durva? Az. Ne vegyünk példát róluk, és mielőtt autóba ülünk, ültessük magunk mellé az emberségünket. Jobban megbecsülnek majd a többiek, mint a bunkókat.

 

Egy Vel Satis mellett ácsorogtunk a Weltautónál, mustrálgatva a használttesztre felkínált gépeket, amikor kicsúszott a számon, én bizony nem mernék beleugrani egy kétszázezret futott dCi-be. Winkler persze azonnal lecsapott: milyen autót is vettem a közelmúltban? Jogos, francia is, dízel is, ráadásul minimum háromszor olyan öreg, mint ez. De van egy apró különbség: ami egy közös nyomócsöves dízelnél egy párszázezres szervizszámla, az a mechanikus adagolóm esetében egy ötezer forintos javítókészlet.

Nem véletlenül van alatta a karton

Még ha van is igazság a kicsit sántító párhuzamban, senkit nem beszélnék rá az ódon technikára. Aki végigolvassa a posztot, kap is egy kis ízelítőt, miért. Irdatlan szívás, fogja mondani, teljes joggal, hiszen a csendes többségnek eleve nyűg és kínlódás, ha foglalkozni kell a mozgó dobozzal.

Ki tud felsorolni legalább öt magyar személyautó-gyártót a háború előttről? A MÁG, az ő Magomobiljaival és Magosixeivel, ugye, megvan talán mindenkinek, a Csonkát ismerjük, hiszen az a történelem része, aztán az aradi MARTA-gyár is készített kocsikat, meg nagyon kis szériában Fejes Jenő is képviseltette magát a lemezmotoros gépeivel.

Egyetlen, háromötöd emblémát találtak, abból rekonstruálták ezt a hármat

A New Jersey-i Bloodmasters-brigád az, amelyik lényegében tesz mindenre. Leszarják a sztereotípiákat, a tömeg véleményét és a maguk szórakozásával törődnek. A fenti kép sokat mond legfrissebb videójukról: a végletekig nyers, őrült és egyszerű, ugyanakkor maximálisan szórakoztató is. A szabadság és a haverokkal-bulizunk-a-versenypályán-érzést pumpálja agyunkba minden másodperce.

A Chris Forsberg Formula D driftbajnok köré szerveződött csapat bolondjai az Englishtown-ban található, ritkán használt Raceway Parkba szabadulnak be szakadt patkányaikkal, hogy keresztül-kasul közlekedjenek úton és út mellett.

Nagyobb térképre váltás
Hogy közben lesz egy-két új horpadás a szakadt SX-eken? Kit érdekel? Hogy esetleg beleállnak a gumifalba? És? Ez a kisfilm talán csak még inkább megerősíti meggyőződésemet, hogy önfeledten szórakozni csak olyan technikával lehet, amit nem sajnálunk, mert többre nem érdemes. Tudom, hogy a gépek vannak értünk, nem mi a gépekért kezdetű gondolatsor meddő vitához vezetne, ezért - ha lehet - ne menjünk el ebbe az irányba és főleg: ne verjen éket közénk a tény, hogy bizonyos tárgyakhoz másképpen kötődünk. Utóbbi mondatomat szeretettel küldeném azoknak, akik szerint az ajándékba kapott Shitgun jobb sorsot érdemelt volna. Nem hiszem. Nem tudok elképzelni egy lényegében klinikai halott autó számára méltóbb jövőt annál, hogy ismét szórakoztasson és örömet okozzon. Nekünk pedig ez a fontos és úgy csináljuk, ahogy mi szeretnénk. Csak el kell fogadni és tolerálni más heppjét, ennyi az egész.

Valahogy úgy, ahogy a Bloodmasters srácait is elfogadjuk. Szórakozzanak és szórakoztassanak, íme a videó. Patkányok előre!

Tudják, az elmúlt négy hónapban – hogy is mondjam, hogy ne tűnjek teljesen őrültnek – afféle küldetéstudatom lett. Lehetetlen dolgot készülök megvalósítani: oldtimerrel szeretnék járni. Persze nem minden nap, hiszen hűséges és szintén öreg Honda Spacy robogóm az elsődleges közlekedési eszközöm, mert hülye nem vagyok, hogy két kézzel szórjam a pénzt benzinre, gázolajra, félórákat keressek reggelente parkolóhelyet. De ettől még nagyon sokszor szükség van autóra – gyereket kell oviba, isibe vinni, szállítanom kell cuccokat, ilyenek. Öt munkanapra legjobb esetben is csak négy motoros nap jut, egy tuti, hogy autó után kiált.

Így kaptam meg az autót - pár nappal a szülinapom után, a megfelelő évszámmal a jobb egyen

Nem vagyok egyedül ezzel az oldtimeres közeledéssel. Nem biztos, hogy a Belsőség és a Totalcar olvasóinak átjött, hogy a szerkesztőségben manapság egyfajta csendes forradalom zajlik. Egy csomóan megbolondultunk, és öreg járművet akarunk napi használatba bevonni. Van, aki már űzi is a sportot. És az "öreg" itt olyan járművet jelent, amit a társadalom nagy többsége már evőpálcikával sem piszkálna, a kisebbik része pedig csakis múzeumban fogadna el látványként – belefér a negyvenöt éves amerikai batártól a húszéves robogóig minden, ami valószerűtlen az utcán, pedig egykoron, talán más helyen, nagyon is igazi volt.

Minek is? Csak rablás, pénzkidobás, semmi értelme blablabla, a téligumi-ellenesek n+1 számú érvet tudnak felhozni ellene, lelkük rajta. De azért álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg ezt az alig négynapos videót egyenesen az Újvilágból. Seattle nem egy mediterrán turistaparadicsom, hóból jut itt mindenkinek bőven, minden évben.

A kérdés már csak az, hogy akkor miért nem vesznek téli abroncsot? Miért szívatja magát az autósok többsége évről-évre ilyenkor? Nem akartam hinni, de - úgy látszik - mégis csak lehet abban valami, hogy az autók többsége eleve négyévszakos gumit használ, az új autók jelentős hányadát is ezekkel szerelik. A téli abroncsot pedig merő pénzkidobásnak tartják, hiszen a négyévszakos azért az, mert működik télen-nyáron. Hát nem, a négyévszakos gumi az, amelyik sehol sem jó. Se havon, se vízen, sem szárazon. Hogy érdemes-e a fillérba spórolhatnékból elkövetett gumivásárlásnál megfogott pár ezer forintot szembeállítani egy baleset következményeivel, mely amúgy már egy olcsó téligumi-szettel elkerülhető lett volna, nos, azt döntse el mindenki maga. Addig viszont nézzük, hogyan bénáznak az Államokban és örüljünk annak, hogy volt annyi józan eszünk és van téligumi az autónkon. Ha van. (A videóért köszi Krisztiánnak!)

Könnyen meglehet, hogy már ilyen korán kénytelenek vagyunk kiosztani ezt a címet. A Volkswagennek - úgy látszik - bejött a Csillagok Háborúja-téma, hiszen tavaly több díjat is besöpörtek a kis Darth Vaderrel. A SuperBowl döntőjének legnézettebb reklámfilmje lett, márpedig ez Amerikában nagy szó.

Ami működik, azt nem kell elrontani, a 2012-es Volkswagen Game Dayre ismét egy iszonyatosan vicces és jópofa reklámot hoztak össze. A The Bark Side (bark-ugatni, csaholni) kötelező darab minden SW-rajongónak. A kutyakórusban minden főszereplő felfedezhető, mi az aranyérmet mégis a boldogan farkat csóváló Lord Vadernek adjuk, pedig a végén betipegő whippet-lépegető nagy poén.

Tudjuk, hogy a tűzoltók megszállott emberek. Életüket teszik kockára, hogy másokét megmentsék. Ha megszólal a riasztás, azonnal bepattannak a védőfelszerelésbe, felkapcsolják a kéklámpát és a szirénát, robognak a nagy piros autón a bajbajutottakhoz, akár esik, akár fúj.

Tudjuk, hogy a tűzoltóautók speciálisan felkészített, különleges felépítménnyel rendelkező célgépek, kimondottan tűzoltóknak fejlesztett felszereléssel és célszerszámokkal. Nem csoda, hogy szinte bármilyen mentési feladatot el tudnak látni egy jól kistafírozott géppel. De az alap általában valamilyen sorozatban gyártott teherautó, természetesen olyan, ami a lehető legjobban megfelel a célnak. Csak bizonyos speciális feladatokhoz gyártanak egyedi járművet, mint például a reptéri tűzoltók elképesztő monstrumai.

De ha menni kell, hát menni kell, még akkor is, ha a vonulás közben a Das Boot film zenéje a legstílusosabb aláfestés:

Elképesztő, ahogy az Isuzu alapokra épített, magyar szemmel egészen furcsa elrendezésű tűzoltóautó lendületesen megérkezik az elárasztott útszakaszhoz, és szinte gondolkodás nélkül belehajt a sofőr a vízbe. Egyre mélyebbre süllyed a gép, egyszer csak eléri a szirénát a víz, elhallgat a vijjogás, a kabin egy magas vízfalat tol maga előtt. A felépítményben kuksoló tűzoltók rémülten pattannak fel, a víz itt már nagyjából két méter mély. A dízel motoros teherautó -minden bizonnyal összkerekes, és a légszűrő is a kabin tetejéről kapja a levegőt- a legkisebb torpanás nélkül tör előre a riasztóan magas vízben, tisztán csak a két megdöbbent tűzoltó sisakja és a kék meg piros villogók látszanak.

Ahogy egyre sekélyebbé válik a víz, a sofőr bekapcsolja az ablaktörlőket, amint kiemelkedik a sziréna a vízből, megint tisztán hallani a nénót. A dögrácson uszadékfa és egyéb hordalék akad fent, a kocsiba beszivárgott víz minden létező résen keresztül ömlik kifelé. Az anyósülésen ülő tűzoltó még az ajtót is kinyitja, hogy gyorsabban szabaduljanak meg a zavaros létől. 

Meglehetősen impresszív vonulás, azt meg kell hagyni. Azonban nem mindenki volt elragadtatva a mutatványtól: a feletteseik elővették a tűzoltókat, mivel olyasmit csináltak, amit a helyi hatóságok határozottan ellenjavallanak. Nem túl okos dolog az elárasztott területeken megkíséreli áthajtani bármilyen járművel, ugyanis az áradásokban sokan vesztik így életüket. Szerencsére a helyi polgármester kiállt a tűzoltókért, és megvédte őket: a  gép személyzete vészhelyzetben cselekedett, mikor életek forognak kockán és gyorsan kell döntést hozni. Bizony, mindenki szeretné, ha olyankor, mikor az ő életéért rohannak a szirénázó autóban, győzzenek le minden akadályt.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy a sofőr maga sem gondolta, hogy a víz ennyire mély, viszont mikor már nyakig ültek a lében, nem volt visszaút, nyomni kellett a gázt. Mekkora szerencse, hogy a technika bírta a kiképzést. Nem lennék meglepve, ha az Isuzu ezután sok megrendelést kapna tűzoltóságoktól. Ha valaki hirtelen rákívánt volna egyre, használtan itt vehet is akár.

Péntek reggel láttam a DS-t. Ha motor lenne, Baowah azt mondaná, hogy patkány, lehet pár ilyenből válogatni a Sebesség Oltárán. Most én mondom erre a Citroënre, hogy patkány, de nem koszspray-vel és kamurozsdával, hanem igazi rohadásokkal, évtizedek horpadásait magán hordó lemezekkel, kusza illesztésekkel. Mégis csodálatos. Egyébként egy épelméjűnek tűnő, ápolt külsejű fazon vezette.

Jó volt látni. Ment a Lágymányosi-hídra, én meg másfele, épp hogy le tudtam fotózni.