Amikor az ember egyetemre jár, általában nem dúskál a pénzben, viszont közlekedni így is szeretne, és néha tényleg az autó a legjobb megoldás. Hogy milyen típust válasszon egy kezdő, arra rengeteg érvényes válasz létezik, ezért mi most tekerünk még egyet a feladványon és megpróbáltunk kiválasztani néhányat a félmillió forintos értékhatár környékén lévő ajánlatok közül.
Mindannyian 300 lóerős, könnyű sportkocsiról álmodunk, aztán beülünk valami egészen másba, ami már a nevünkön van, kikanyarodunk a rossz minőségű, gödrös főútra, amit 60-as táblával tettek használhatóvá és végig hasonló minőségű utakon tesszük meg szokásos napi köreinket a munkahelyünk, a gyerek óvodája és a bolt közt és vissza. Biztos, hogy ehhez sok erőre és bonyolult technikára van szükségünk?
Ha beüt valamilyen új sorozat, én vagyok az, aki valahogy nem tud azonnal felülni a hype-vonatra. A zseniális Braeking Badet is csak két évvel az utolsó rész megjelenése után néztem meg. Mondták, hogy erős, egyre csak mondták, aztán egy unott, esős őszi délutánon nekifeküdtem, és rohadt jó volt. Így voltam a Stranger Thingsszel is, 2016 nyarán jött ki, én meg idén ősszel daráltam le a nyolc részt. Mindenkinek ajánlom, tényleg, fantasztikus, még úgy sem tudom utálni, hogy egy fenemód olcsó trükkre, a nosztalgiára épít. A nyolcvanas évek összes jellegzetes popkulturális emléke ott van benne, helyenként csak utalás szintjén, mint egy Cápa poszter a falon, de néha konkrétan újraforgattak jeleneteket, például az E. T.-ből.
Kénytelen vagyok megint itt panaszkodni, ha nem tenném, akkor gyomorfekélyt kapnék a felgyülemlett idegtől. Most hívott a fényező, hogy a műanyag küszöbburkolatot nem tudta visszatenni (de szerintem csak lusta volt leszedni és visszarakni), a szomszédos szerelő meg nem tudja kicserélni az önindítót. És ez nevezi magát szerelőnek? Három csavar fogja az egészet, ha lenne szerszámom és emelőm, pillanat alatt én kicserélném. Azt mondja nem fér hozzá. Hát bő nyállal bekaphatja, az ő trógersága miatt, most kerítsek hétvégén egy szerelőt, aki soron kívül meg is csinálja keddre és nem ilyen kókler, mint ezek. Pedig ha normális lenne, akkor hozzá vinném máskor is, de így biztos elkerülöm, mint migráncs a kerítést.
Nyolc évig volt meg az előző 190-esünk, még egy bő hónap, és ez a mostani is már négy éve fut nálunk. Az annyi, mint tizenkét boldogan eltöltött év 190-es szívódé négyhengeresekkel. Szép, hosszú idő, s ha beleszámolom, hogy az elsőt, EFY-t 432 ezer kilométerrel vettük, 516 ezerrel adtuk, a mostaniban, IIH-ban majdnem 360 ezer volt, amikor megvettük, s mindjárt átlépi a 400-at a számláló, az már kilométerben sem kevés – 84+36 ezer, az összesen 120.
Ha épp nem a Csótány ad feladatot, vagy nem a BMW bejáratása van porondon, akkor a harmadik autó, hűséges Octaviám gondoskodik az aktív pihenésről. Rachel hónapok óta mondogatja, hogy sötétben nem látja az utat. Ha én vezettem, láttam, bár nincsenek komoly elvárásaim. Egy vidéki út alkalmával Dani cimborám jegyezte meg, hogy az irányjelzőm erősebben villog, mint tompított fényszóróm fénye. Néhány héttel később, pedig már én is megijedtem, annyira nem láttam semmit sötétben. A xenon fényforrások ritkán némulnak el, inkább csak a fényerejük csökken exponenciálisan, és a színük lesz egyre kékesebb. Akár 70%-ot is csökkenhet a fényerő, de esetemben összetett problémára gyanakodtam. Általános jelenség, hogy a korosodó, xenonos VW-konszern termékek nagyon gyengén világítanak. Beszámolok az én megoldásomról, hátha valakinek hasznos lehet.
Egyre többen tudják rólam, hogy egy ideje autóimádattal teli szívem egyik csücskében a Volvók vannak. Ezt hangoztatom is, ha valaki éppen autót akar venni és találok az igényeinek megfelelő típust a svédek közt. Amikor Papp Tibi összetörte az Avensist, lehetséges utódként egy 2,4-es, benzines S60/V70-et ajánlottam figyelmébe. Hogy végül miért vásárolt mégis Audit, az már egy másik történet.
T.I.R., Konvoj (Gumikacsa), Hungarocamion Truck Kupa. A 80-as években nem az autós újságíró, hanem a (Hungaro)kamionos volt az élet császára. Hungarocamion ugyan már 2006 óta nincs (40 év után ekkor lett a maradékából Waberer's), de nyomaival itt-ott még találkozhatunk. Legjellemzőbb példája a meglehetősen tartós anyagból készült ponyva újrafelhasználása, de lelkes emberek még próbálkoznak a velünk porladó guruló történelem feltámasztásával is. A lenti videóban Béke Tóni és csapata szabadít ki egy egykori hungarós hűtős félpótot, ami így reménykedhet, hogy újra járhatja az utakat.
Itt az első hó, így pont illik ide az a hír, hogy véget ért a Burlak második kiadásának tesztútja. A következő út már az Északi-sarkra megy. Ennek örömére kiadták a teljes útról készült filmet (oroszul tudók előnyben). Bónuszként a korábban látott zöld előd (az egy terepjáró nem terepjáró-szellemében nem járnak egyedül) mellett egy darabon feltűnik egy konkurens cég mindentjárója, a csőrös Fjodor. Ebben akad pár érdekes megoldás, mint például a fafűtésű kályha, a fűtés miatt. Minden van a filmben a jó eséllyel végleg elakadt Ural-tól kezdve a már megszokott futómű-problémákon át (mínusz sokban azért könnyen törik a fém) az indítási nehézségekig.
Elérkeztünk a "használtat vagy újat?"-sorozatunk negyedik részéhez. Az első posztban a 2,5 millió forintos kérdést tettük fel. Abban az ársávban még logikusnak is tűnik a dilemma, hogy egy fapados új, vagy egy, valamilyen szempontból jobb használt autót vennénk-e. Aztán megnéztük a használtpiac négymilliós ársávját, amennyiért újonnan már jó nevű gyártók kompaktjait is megkapjuk, majd felugrottunk 10 millióig, amennyiért már rendes prémiumautók is vannak. Ez történt eddig. Kimaradt viszont a 6-6,5 millió forintos lépcső, ezt a hiányosságot pótoljuk most.
Gondolom, sokan láttak már rönkfutóversenyt, amikor az embernek a vízben úszó rönkön kell egyensúlyozva futnia. Na ez is valami hasonló, csak Bobcattel. Vagy esetleg egy kis búj-búj zöldág JCB-kkel.
Döbbenetes látvány a Can-Am versenyautó és pápamobil áthatásából létrehozott izé. Nem is nagyon tudtuk volna mihez kötni, ha a Jalopnikon utána nem járnak, hogy mi a szösz ez. Úgy néz ki, valamiféle bonyolult, többszörös áttételű humornak szánták, az eleve karikatúra-jellegű kaido racer stílus karikatúra-jellegű paródiájának, kei-car méretben.
Furfangos Simon régi barátom. Együtt jártunk középiskolába, együtt roncsderbiztünk, együtt borítottuk ki szüleinket remek ötleteinkkel, azok kényszeres megvalósításával és rakétakísérleteinkkel. Ha találkozunk, mindig történik valami. Tudományos értekezéseink előrébb lökik a világot, a fel sem merült problémákra is találunk megoldást.
A Csótánnyal vonultunk le nemrég, családilag. Simon és a csapat hozta a formáját, volt mikroszkóp, flipper, gyerekeknek demonstráció, miért nem szabad égő olajat vízzel oltani. Aztán előkerült az Univerzum három példánya '75-ből. Tudományos, ismeretterjesztő magazin, negyedéves előfizetési díj: 15 Ft. Bezárkóztam a lakóautóm hátsó szobájába és elolvastam mindet.
Ezt nézzék, mit találtam a 81. oldalon!
Hűséges, megbízható társ a mindennapokban
Összesen 1db izzót kellett benne cserélni a 12 év alatt. Ezen kívül semmi! Éves szerviz szakszervizben és benzin. Fájó szívvel adtam el, mert már nem volt rá szükség.
Az élet nagy kérdései válasz nélkül-lista ezennel egy ponttal rövidebb: megvan, hány fánk fér bele hatvan másodpercbe a rövid tengelytávos játszóautók brit királyával, egy Caterham 620 R-rel. 310 lóerő, kétliteres Ford Duratec négy hengerrel és a skótok hatszoros olimpiai bajnoka, Chris Hoy a kormány mögött.
A válasz pedig:
Már több mint hét éve annak, hogy kaptam egy telefont a szerkesztőségbe - „valami nagyon régi, pici, gömbölyű Subaru grasszál a Körúton, és ilyen fura, kétsoros rendszám van rajta”. A gömbölyű, pici Subaru csak 360-ast jelenthetett, a fura, kétsoros rendszám pedig a japán Z-s rendszámot, azaz a latinra lefordított képírásos exportrendszámot, amilyet csak katalógusképeken láttam előtte. A három dolog: autó, hely, rendszám kombinációja a legvalószerűtlenebb együttállás volt, amit el tudtam képzelni. Pedig a hír minden porcikája igaznak bizonyult.
Írtam korábban, hogy eladtam a Vianót, és lakóautót keresek. Meg is van, hát persze, hogy Volkswagen. De ne rohanjunk ennyire előre. Határozottan érzem, az irány jó, de senkit nem akarok meggyőzni - mindenki az igényeinek megfelelő járművet válasszon. Naponta döbbenek meg magamon, hogy viszonylag rövid idő alatt mennyire máshogy állok dolgokhoz. Pár éve azt sem tudtam, hogy néz ki egy lakóautó belülről, nem is igazán tartottam ésszerű vételnek. Amatőr szlalombajnokságra válogattam autókat, valami csapatós, driftelős verdát. Aztán változott sok dolog körülöttem. Ami korábban fontos volt, a háttérbe szorult, új dolgok léptek a színpadra.
Avagy ha egyszer beszippantott az olasz autós érzés, bármennyit is szívsz, nem szabadulsz. Az előzmény:
Az autót a rendszám betűi alapján olyan 1994 környékén regisztrálhatták az országban. Előélete így a homályba vész, de ez immár maradhat is így, lényegtelen immár. Az előző tulajdonos feltehetően behozta szülőföldjéről motorhibásan, de két esemény mindenképpen történt: előjött az a gyári hiba amely 1986-ig sújtotta a korai Biturbo modelleket.
Manapság már nem olyan megdöbbentő egy sok száz lóerős, luxuskivitelű terepjáró, de az 1980-as évek közepén szinte senki más nem próbálkozott ilyesmivel - a Lamborghinin kívül. Az LM002 nem lett igazán sikeres, de megmutatta az utat, amelynek a végén bő húsz év múlva az AMG-féle hatkerekű G osztály és a Dartz Prombron pöffeszkedik.
DOLCE VITA és a szabadság érzése
A kanyarokat szereti. A váltó elég rövid utat jár, tökéletesen van hangolva. Alacsony fordulatszámon is el lehet vele autókázni, de nem ajánlott.
Már túl is vagyunk az egy éven, hiszen 2016 októberének legeleje óta használom ezt az Alfát, ami egy 1989-es, tehát még rövid orrú, de azon belül már a faceliftelt, tehát újfajta belsejű 33-as. Sokan, sok mindenre rá szoktak csodálkozni ezzel az autóval kapcsolatban, olykor még az autókhoz elvileg értő kollégáim is, ezért elmondom: ez lényegében ugyanaz a kocsi, mint az 1971-ben megjelent Alfasud, bár sok-sok módosításon esett át – például teljesen máshogy néz ki.
Újabb fénylő koncok hullnak ki a Hiéna pofájából: az Osram Night Breakerekért ezúttal éjszakai csapatós sztorikat vártunk. A szigorú zsűri kiválasztotta a két legjobbat, az utolsó izzóinkat ők nyerték, gratulálunk!
Férfiatlan bevallani, de szeretem az elektromos rollereket. Beviszem a Flóriánig a csomagtartóban, ott kiveszem, napközben azzal megyek ügyeket intézni, ebédelni, este visszadobom a csomagtartóba, aztán irány haza. Persze, mindezt egy robogóval is megtehetem, de ahhoz nem árt valamilyen védőruha, sisak, aztán annyira nem is jó a török büfé előtt hagyni, szóval bizonyos élethelyzetekben macerás tud lenni, a roller a jobb megoldás.
Amikor először találkoztam Imrével, közöm sem volt az MX-5-özéshez. Esztergom felett futottunk össze, a Vaskapu kilátóban. Gyanús volt a kocsija, nagyon ült, és szemre is nagyon könnyű kerekek voltak rajta, a vaskos bukócsőről nem is beszélve. Akkor már nagyon terveztem a vásárlást, szóval le is támadtam emberünket, ugyan mutassa már meg, mit lehet kihozni egy második generációs MX-5-ből. Felpattintotta a géptetőt, és röviden ezt:
Október, az nekem Veterama. Bő húsz éve már, hogy igyekszem minden évben kijutni. Tavaly nem jött össze, idén viszont már muszáj volt, elvonási tüneteim kezdtek lenni. A hangulat, a sok érdekes autó, motor és tárgy között lenni őrületesen jó élmény, akkor is szeretek veteramázni, ha épp nincs szükségem semmilyen alkatrészre. Most sem akartam semmi konkrét dolgot venni, se motort nem építek/újítok fel, projekt autóm sincs jó ideje. Igazi nézelődős, hangulatba merítkezős hétvége volt.
