Minél nehezebb egy jármű, annál jobban koptatja a kerekein lévő abroncsot, és az elektromos autók pedig jóval nehezebbek, mint hagyományos társaik. A kopás azonban nem csupán bosszúság.
Az olasz Pagani elképesztően kívánatos és baromi drága szupersportautókat készít, amikben gyönyörű hangú V12-es motor énekel. Most, hogy közeledik a hagyományos üzemanyaggal hajtott autók vége, a legtöbb gyártó az elektromos hajtás mellé mozdul, de a Pagani egyelőre nem hajlandó ilyesmit gyártani.
Manapság sokan félnek attól, hogy kisköbcentis turbómotorokból hoznak ki embertelen durva teljesítményt a gyártók. Az aggodalmat egyértelműen az okozza, hogy a felhasználók egyszerűen nehezen hisznek abban, hogy egy ilyen, túlfeszítettnek tűnő motor hosszútávon is tartós lehet.
Pár napja valaki nagyon ráfaragott a naivitására: pár percre járó motorral magára hagyta a kisteherautóját, aminek szinte azonnal lába kélt. A VI. kerületben, a Király utcában magányosan kerregő furgonba bepattant egy alak, akinek annyira megtetszett a jármű, hogy magával is vitte.
A környezetvédők egy ideje erősen bírálják a világ nagy olajtársaságait, hogy fogadkozásaik ellenére lényegében semmit sem tesznek a klímavédelem érdekében. Most azonban nyilatkozott egy olajipari csúcsvezető.
Egyre nagyobb a felhajtás az elektromos autók körül, ám úgy tűnik, egyelőre nem elég nagy ahhoz, hogy az amerikai autósok tömött sorokban induljanak el a szalonokba villanyautót vásárolni. Sokan mást választanak, mást választatnának.
Bizarr baleset történt Győrzámolyon a napokban: valaki egy lovaskocsival ment neki egy villanyoszlopnak. Bár ezek a járművek nem épp a szédületes tempójukról híresek, így is megtörténhet a baj.
Az elektromos autók amerikai vásárlóinak egy része inkább „szerelemből” vesz elektromos modellt, ahelyett, hogy kihasználnák az autó legnagyobb előnyét, a viszonylag olcsó üzemeltetést.
A BMW az elmúlt években több merészebb, megosztó formavilágú modellt is bemutatott. A bajor márka autóinak évtizedek óta meghatározó dizájneleme a hűtőrács, amit bátran formáltak a dizájnerek, gondoljunk csak a hatalmas, egyes esetekben megvilágított vesékre. Ezek a megoldások több esetben nagy visszhangot keltettek, illetve mémesedtek is az online térben. Adrian van Hooydonk, a BMW vezető formatervezője szerint ez hosszú távon előnyös folyamat, véleménye szerint ugyanis az a forma, ami már a bemutatásakor minden embernek tetszik, hamar megöregszik.
Az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Nagyfüged térségében, három személyautó ütközött össze. A 88-as km-nél a belső sávot foglalják el a sérült járművek.
Erős a forgalom a főváros irányába, így lassulásra, esetenként torlódásra kell számítani
-az M3-as autópályán Hatvan és Budapest között,
-az M7-es autópályán Balaton és a főváros között,
- a 7-es főúton Lepsénynél,
- a 71-es út és a 7-es főút kereszteződésénél.
Továbbá a Balaton környezetében lévő utakon is élénk forgalomra lehet számítani.
A 311-es főúton Farmos belterületén két személyautó ütközött össze. A 12-es km-nél félpályán halad a forgalom.
A 11-es főúton, Esztergom belterületén, csőtörés miatt a 67-es km-nél félpályán halad a forgalom.
Az ünnepi kamiontilalom ma 22.00-ig lesz érvényben!
Az M31-es autópályán, az M0-s autóút felé vezető oldalon, Nagytarcsa térségében dilatációs szerkezetet javítanak. A 2-es és az 1-es km között csak a belső sáv járható.
Az M1-es autópályán Győr elkerülő szakaszán a Rába híd felújításán dolgoznak, a 123-as és a 129-es km között, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a külső és a leállósávot lezárták. A forgalom a belső sávon, illetve az ellenkező, Budapest felé vezető oldal belső sávján halad. A főváros irányába a külső és a leálló sáv használható.
Jelentős forgalomtereléssel járó munka folyik a magyar-szlovák határszakaszon, a 14-es főúton a Vámosszabadi határátkelőhelynél, a Medve-híd szlovákiai oldalán. A munkavégzés miatt a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem hajthatnak át a hídon, nekik kijelölt terelőúton, a 13-as főúti monostori határhíd felé kell kerülőt tenni!
Forrás: utinform.hu
Címlapkép: Krizsán Csaba/MTI (illusztráció)
Az autóval és a biciklivel közlekedők is jól járnak a felújított 3-as metró átadásával, ugyanis hamarosan kezdődik a metrópótló sávok átalakítása. Több forgalmi sáv, illetve kerékpársáv is lesz Budapesten.
83 éves biciklist gázolt halálra egy 23 éves nő Kiskunhalas közelében. Az idős férfi a biciklijét tolva akart átkelni az úton, nem vette észre a közeledő sportautót, amely elütötte. A rendőrök megszondáztatták a sofőrt, akiről kiderült, hogy alkoholt fogyasztott. A Tények számolt be a vasárnap délelőtt 11 órakor történt balesetről.
Az Electreon egy járművek vezeték nélküli töltési megoldását fejlesztő izraeli cég. A napokban egy rekordkísérlettel hívták fel magukra, illetve a vezeték nélküli töltés előnyeire a figyelmet. Zárt pályán, száz órán keresztül haladtak folyamatosan, elektromos üzemben egy plug-in hibrid Toyotával, anélkül, hogy megálltak volna feltölteni az autót.
Újabb startup alakult elektromos autók gyártására, ám ennek a cégnek az üzleti modellje lényegesen eltér az egyesült államokbeli és kínai villanyautós startupok módszerétől.
Bár a spanyol baleseti statisztikák javultak, a városközpontokban rossz a helyzet. Emiatt újabb ötletek merültek fel.
A japán sportautó kultúrát ünneplő fesztivál elsősorban a gyári állapotú klasszikusokról szól, de a 4000 négyzetméteres kiállítótérben felvonultatott 100 ritkaság között néhány igényesen megépített tuning és versenyautó is látható lesz, például Karotta Hangyászát is testközelből láthatják majd az érdeklődők. A magyar gyűjtők mellett nemzetközi kiállítók is érkeznek, ami a rajongók számára kultikusnak számító filmekből, animékből és videójátékokból megismert legendák európai, sőt, talán japán szinten is egyedülálló válogatását jelenti, mert egyszerre lesznek jelen az Európában hivatalosan forgalmazott különlegességek és a japán belpiacos ínyencségek.
A Hot Wheels és a Matchbox sokak meghatározó játékszere volt gyerekkorában. Órákon át képesek voltunk őket tologatni a gyerekszőnyegen, parkettán – szüleink örömére –, vagy a földön, betonon, homokban. Viszont azzal, hogy felnövünk, a kisautók iránti rajongás nem minden esetben múlik el. Van, akinél a tologatást felváltja a gyűjtői kedv. És ha valaki ezt pedig nagyon komolyan gondolja, és a legritkább játékautókat a gyűjteményébe akarja tudni, akkor készüljön fel, drága lesz. Nagyon. 10+1-es listába szedtük a legdrágább Hot Wheels és Matchbox autókat.
„Egy provokátor aki körbejárja a falut, és azt csinál, amit akar” – így jellemezte a falu egyik gólyáját egy felsőcsernyei lakos. A helyiek beszámolói szerint az állat több autót is megrongált az utóbbi időben.
Miért nem lehet MOL Limóval, vagy más carsharing-szolgáltató autójával átmenni a Lánchídon? És zöldrendszámos autóval? Valamint mi lesz a környéken élőkkel? Ezekre és még sok más kérdésre kaphattunk választ a BKK keddi online fórumán, ami a Lánchíd jövőjéről szólt.
Vizsgálatot indít a Magyar Államvasutak, miután szerintük a Volánbusz nem megfelelő járművet biztosított a Dombóvár és Pécs közötti vonatpótláshoz. Az említett vasúti pályaszakaszon vágányzár van érvényben, így Dombóvártól a vonatok helyett a Volánbusz szállítja az utasokat, vonatpótló autóbuszokkal.
Beköszöntött a jóidő, tehát az ország megindul a Balatonnak. Ez senki számára sem meglepő, jópár évtizede bevett gyakorlat, az életünk része. Ahogy az M7-es autópályán történő balesetek is. Hosszú hétvégi útinformunk következik.
Jim Farley, a Ford vezérigazgatója nem a Teslát vagy a régi piaci ellenfelet, a General Motorst tartja vállalata legnagyobb versenytársának az elektromos autók piacán.
Pintér Sándor belügyminiszter módosította a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályait – derül ki a legutóbbi Magyar Közlönyből.