A Kia Forte, vagy Cerato – azaz a Cee'd lépcsős hátú megfelelője – nem épp érdekes darab, mégis tarol mindenütt a világon. Tavaly 445 ezer példány fogyott, azaz igazán népszerű a jellegtelen, de korrekt ár-érték arányú modell.
A Volkswagen Gol – így, a szó végi f nélkül – évtizedek óta Brazília kedvence, és most megjelent az új változat, amely már karakterében is passzol a globális kínálatba.
Minden idők legeredményesebb Corvette versenyautóját kínálja eladásra egy amerikai aukciós ház. Az 1968-as Chevyt egykori versenyzői segítségével készítették fel az aukcióra: visszakerült bele a hétliteres, közel 700 lóerős V8-as és a négyfokozatú kézi váltó, fényezése pedig az 1971-es daytonai versenyt idézi.
Az arab országok eddig is kiváló piacot jelentettek a sportkocsigyártóknak, de arab autó eddig nem készült ebben a kategóriában. Az egyetlen kísérlet, a marokkói Laraki évekkel ezelőtt eltűnt, de most itt egy újabb próbálkozó, a W Motors, amely nagy nevek segítségével próbál betörni a legdrágább sportkocsik exkluzív piacára.
Összeállt a lista, most kiderül, hogy a melegek milyen autót választanak legszívesebben. A Gaywheels nem külső alapján válogatta össze top 10-ét, hanem praktikus szempontokat vettek alapul.
Álló rendőrautóba hajtott egy figyelmetlen autós vasárnap délelőtt a 11-es főút Szentendre és Budakalász közötti szakaszán. A balesetben senki nem sérült meg - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Éppen csak lecsendesedett a JAC Motors másolási ügye, máris itt az újabb kínai klón. Ezúttal egy a JAC-nál is kevésbé ismert márka, a Shaanxi Victory lopott Amerikából.
A városi miniautók szegmensében is megjelenik a Skoda, ezzel a Volkswagen konszern már három márkával lesz jelen lesz a legkisebb kategória Európában bővülő piacán.
Tíz éve tart az együttműködés a német Brabus, és a Mercedeshez tartozó törpeautó márka, a Smart közt. A tuningolt Brabus Smartokat ma már mindenki ismeri. Készítettek erősített változatot az egyszerű, ForTwo-ból és a ritka Roadsterből is, persze ne gondoljuk, hogy minden alufelnis, középre hozott kipufogóval ékített Smart valódi Brabus termék.
A Párizsi Autószalon törpesztárja lesz a vadonatúj Peugeot 208 legerősebb változata. Ha egy autós érdeklődésű franciának azt mondjuk GTI, elismerő bólintással reagál. Ez a három betű arrafelé sokakban felidézi a dicsőséges nyolcvanas éveket, amikor egy nagy motorral szerelt, könnyű és kívánatos típus, a 205 1.9 GTI jelenítette meg mindazt, amire a fiatal, független férfiak jelentős része igazán vágyott.
Bár a Porsche két hete már teljesen a Volkswagen fennhatósága alá tartozik, a fejlesztések nem álltak le. Az elsősorban sportautóiról híres gyártó többek közt hobbiterepjáró-kínálatát bővítené, de közben kihívja a BMW-t és a Mercedest is.
A Lamborghininek tizenöt hónap alatt ezer példányt sikerült eladnia az Aventadorból. Ezzel a jelenlegi csúcsmodell lett a gyár valaha volt legkeresettebb V12-ese, megelőzve többek közt a Murciélagót, melyből közel két és fél év alatt tudtak ennyit értékesíteni.
A Honda kénytelen volt az alapmodellnél korábban leállítani az előző Civic Type-R gyártását, mert a pörgős VTEC motorok már nem tudtak megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak. A sportos Civic most visszatér, és turbómotort kaphat.
Lehet kezdeni spórolni. Egészen pontosan 768 026 eurót kell összeszedni minden idők legdrágább Porschéjére, a 918 Spyderre. A legújabb, Martini-matricás képeket elnézve minden centjét megéri, még így, álszent hibridként is.
A carsharing, magyarul autómegosztás különböző formái egy ideális világban töredékére tudnák csökkenteni az autók számát nagyvárosokban. Alkalmi autóhasználók közösen tarthatnának fenn autót, olcsó bérautóként kisebb flották szolgálhatnák ki városlakók százait, de még a naphosszat út szélén parkoló magánautókat is kölcsönvehetné, akinek éppen szüksége van rá. Utóbbi ötletet valósítja meg a GM és a RelayRides összeborulása.
Az Audi a 2011-es Genfi Autószalonon mutatta be napjaink egyik leggyorsabb ötajtósát, az RS3 Sportbacket. A gyártáshoz szükséges berendezéseket 150 millió forintból építették fel Győrben, a beruházás pedig gyorsan megtérült: a vevők szinte minden országban egymást taposták a sportkompaktért, így hónapokon belül az összes példány elkelt.
Ahogy a nyugatnémet rokonok levetett cuccaikat küldték régen keletre, úgy került a Dacia Logan MCV gyártása az AvtoVAZ-hoz. Új életét Lada Largusként éli majd - a héten meg is kezdték a forgalmazását Oroszországban.
Szeptemberben, Zsámbékon új vezetéstechnikai pályát adnak át, ahol nemcsak autóval, de motorral, busszal és teherautóval is lehet majd gyakorlatozni. A 13,4 hektáron épülő központban éppen a busz- és teherautó-sofőrök lehetnek majd a leggyakoribb látogatók, ha nálunk is átültetik az EU-s irányelvet, mely szerint kötelező lesz számukra a vészhelyzetek gyakorlása.
Úgy tűnik, rádöbbent a Toyota, hogy mennyire kifakult az összes márkája választéka. A GT86 sikerén fellelkesedve a már prémium Lexus családba is befogadna egy lázadó jellemet, hogy megmozgassa a lassan már poshadó állóvizet a márka körül.
Szinte napra pontosan egy éve mutatta be a Honda az új CR-V koncepcióját, az amerikai modellt a tavalyi év végén már gyártani is kezdték. A japánok most elérkezettnek látták az időt az európai bevezetésre.
Több éve áll a balhé a Nürburgring körül, amióta a tartomány és kétes hírű üzletemberek euró-százmilliókból vurstlit építettek köré. Most jött el a pillanat, hogy bejelentse a csődöt a tulajdonos cég.
Ha a neten keringő képsorozatokat nézzük, a Ferrari toronymagasan veri a Porschét kiégett autók tekintetében. Most mégis a németek hívják vissza az autóikat, amelyek szélsőséges esetekben akár ki is gyulladhatnak.
Az autógyáraknak egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni, ez pedig a luxus- és sportkocsigyártóknak komolyabb gondot okoz, mint a széles modellpalettával rendelkező vállalatoknak. Úgy tűnik, az Aston Martin érdekes lépésre szánja el magát.
Goodwoodból Ulánbátorba egy 1.2-es Chevy Aveóval. Ez volt az ötlete három kalandvágyó britnek. Az Aveo's FIRST Mongol Rally Team tagja nem lelkes diákok, talán éppen ezért is méginkább becsülendő, amit tesznek. Több csapat is abszolválja a 14 ezer kilométeres távot, fix útvonal nincs, a cél Ulánbátor. Hívják mindezt Mongol Ralinak. És teljes mértékben jótékonyságot szolgáló rendezvény, nem is igazi verseny.
Guy White dörzsölt marketinges, Ed Kliphuis beruházási bankár, Arnout Schepers biológia-kutató. Egyiküknek sincs ralis vagy autós tapasztalata, céljuk az, hogy útközben pénzt gyűjtsenek az ottani SOS Gyermekfaluknak. Hogy miért? Csak, mert jót akarnak tenni és életük kalandját abszolválni. Az ötlet Guy agyából pattant ki, a Chevy mögéjük állt, de azt hisszük, ez az a reklám, melyből valóban a rászoruló gyermekek profitálnak. A túra végén maga az autó is az ottani gyermekfalu tulajdonába kerülne.
Igen, feltételes módban, hiszen jelenleg mindhárman itt rostokolnak Budapesten, mivel tegnap este nyolc óra körül a holland rendszámú (18-XNG-4) autót a Ráday utcában feltörték, papírjait és Guy útlevelét, valamint egy laptopot és egy kamerát elloptak belőle.
Ebből nyilvánvalóan látszik a fiúk tapasztalatlansága, hiszen ilyen értékéket nem hagyunk őrizetlenül nagyjából a világ egyik nagyvárosában sem, de ettől függetlenül kérjük azokat, akik netán megtalálták az elveszett tárgyak valamelyikét, vagy egyéb információval tudnak szolgálni az ügyben, hogy hívják Guy-t (0044-770009863) ezen a telefonszámon, vagy írjanak nekünk e-mailt erre a címre.
Köszönjük!
Nem aratott mindenkinél osztatlan sikert a Toyota GT86, de akkora a pezsgés körülötte, ami már elgondolkodtatta a konkurenseket. A Nissannál, ahol egy ideje egyébként is erősen gyúrnak a fiatalos, sportos imidzsre, már ki is adták a direktívát: ki kell állítani ellene egy konkurenst.