Nagyjából ötven autót kerestünk volna a Parkoló Parádén való autóztatáshoz, hétfőn úgy tűnt, egy húszas, nem is eléggé vegyes felvágott lesz csak belőle. Aztán nekilódult a TC-olvasótábor, és egyszer csak ott tartottunk – belefulladunk a sok érdekes kocsiba. Nemcsak hogy jó lesz a szombati rendezvény, hanem ha a jégeső és a tájfun el nem mossa, egyenesen besza'!
Szerintem többnyire kétféle autótulajdonos van: akik az autójukra úgy tekintenek, mint a mikrosütőjükre, tudja azt, hogy elvisz ide és oda és ne kelljen javítani soha. Az ilyen emberek többnyire japán autót vásárolnak, kedvenc témájuk a "képzeld, 20 éve megvan, de 1-szer vittem szervizbe, akkor is csak 10 ezret fizettem." Illetve hogy a kocsi levegővel megy.
Átvert, lehúzott, aztán belém jött
Miután megírtuk, hogy a korábban internet szerte csak civices csalóként emlegetett fazon most márkát és típust váltva megint szedi áldozatait, befutott pár érdekes levél és üzenet. Többen ismerik innen-onnan, ők a szerencsések, de sajnos több olyan történet is eljutott hozzánk, amiben egy újabb sikeres lehúzását írták le.
Mind közül az alábbi a legszebb, nem csak azért, mert annyira hihetetlen, hogy egy tisztességes producer, ha forgatókönyvként tennék elé, kérdés nélkül visszadobná, hogy dolgozzanak rajta, ez így irreális (pedig a képek és a máshonnan, a levéltől függetlenül befutott infók azt mutatják, hogy ilyen nincs, de mégis van). De azért is, mert mindenki, akit valaha átvert, egy picike elégtételt érezhet, és mi, külső szemlélők is jobban érezzük magunkat, ha tudjuk, a karma előbb-vagy utóbb odavág.
Szibéria szájából, de még az Uraltól innen, Perm egy főútjáról jött a hét videója. A kifutó M5-öst hajtották öngyulladásig. Annyi biztos, hogy a benzin kap lángra, talán a videó elején is látható gyorsulgatástól, de a további oknyomozást inkább tegyék meg az M5-szakik a kommentfalon, vagy bárki, aki jól tud oroszul.
Alfára váltott a pesti hondás csaló
A régi TC-olvasók még emlékeznek Papp Tibi esetére a csávóval, aki törött szárnyú verébként vergődött az út szélén a fehér Honda Civic mellett. Elfogyott a benzin, kilőtte a motor a gyertyákat, a gyerekért megy a táborba, de elkésik és persze elveszett az összes papírja, meg a fene tudja még hány csodás istencsapás érte szerencsétlent. Persze Tibi soha többet nem látta azt a közel ötezer forintját, amiből gyertyákat vett a svindlernek.
A kamugép persze foglalkozásszerűen űzi ezt a dolgot, már akkor sokan jelezték, hogy itt vagy ott látták. Én is sokszor találkoztam vele a belvárosban, akkor még fotó nem volt róla, de a fehér Civicet nem volt nehéz megismerni Tibi leírása alapján.
Néhány napja érkezett egy BMW M760Li tesztautó, és annyira megdöbbentően durva, hogy meg akarjuk mutatni két szerencsés olvasónak. 6,6 literes, V12-es biturbó motor viszi, és annak ellenére, hogy 2,3 tonna, 3,7 másodperc alatt éri el a 100-at, ami 10 éve még a Porsche 911 Turbo vadászterülete volt. Viszont nem számít a menés, egy 5,2 méteres bálnában utazni az igazi, ezért a sofőrt mi biztosítjuk, a két szerencsést pedig elfuvarozzuk Budapest egyik tetszőleges pontjáról a másikra. A buli holnap este (15-e) 7 és 9 óra között megy, két turnusban.
Az executive lounge-ba bejutni persze nem elég két szép szem, Hiéna-feladat következik. Menj el egy kellően zsúfolt helyszínre (étterem, buszmegálló, board meeting) és üvöltsd a következő rigmust, de úgy, hogy a fába szorult Pavarotti hozzád képest mutáló ministránsnak tűnjön:
"Sipi tekeri a kormányt, én meg süppedek a bőrbe,
Itt üvöltök, mint egy sakál, vigyetek már el egy körre”
Szegény Citroën
Nem hogy vihar, de tán komolyabb szél se volt. Egyszerűen csak úgy, magától reccsent egyet a nagy ág és BHAMMM. Ezt hallottuk Karottával, mikor még hétfőn az ebédből visszafelé sétáltunk. Kicsit bambán csoszogtunk – nem csak az ebédet, de a korábban szpottolt Tatran látványát is emésztettük. Csak lassan esett le, mit hallottunk. És hogy az a BHAMMM pont úgy hangzott, mint ahogy azt képzeli el az ember, hogy szólhat, amikor egy comb vastagságú ág letörik, és rázuhan egy autó tetejére.
Persze azonnal oda kellett menni, mert már csak ilyen kíváncsi természet vagyok, szeretem megtudni mi és miért történt. Egyesek szerint viszont nem kíváncsi vagyok, hanem konkrétan egy bajmágnes: a szerkesztőségben mindenki tudja, ha a levlistára kerül egy törött Lamborghini, esetleg egy BAC Mono, ne adj isten egy Morgan, vagy bármilyen baleset képe, amit azért osztunk meg, hogy tudják az olvasók, merre ne menjenek épp, azt csakis én kattinthattam, mert valahogy mindig arra történnek a balesetek, amerre járok. Fene tudja, az biztos, hogy én nem tehetek semmiről, csak arra jártam, na. Most is, ez van.
Csak egy régi csirketelep Polgáron. De csirkék helyett Ikarusok, Csepelek, ráncajtók és légfékek támadnak fel haló poraikból.
via Omnibusz
John DeLorean
John Delorean bizonyos tekintetben az autóipar Tony Montanaja volt: nagyban játszott, nagyot nyert, végül nagyot is bukott, ráadásul ehhez is köze volt a kábítószernek. Emberünk felmenői még az Osztrák-Magyar monarchiából vándoroltak ki, a kis John pedig egy alkoholista apa mellett küzdötte be magát a GM-be, mint a legfiatalabb részlegvezető mérnök. Olyan autókat adott a világnak, mint a Pontiac GTO és a Firebird. 1973-ban aztán úgy érezte, össze tudja hozni a saját autóját, ez lett a DeLorean DMC. Az autót a szálcsiszolt acél kaszninak kellett volna eladnia, de nagyon drága volt: 25 ezer dollárt kértek érte, vagyis egy jóval erősebb Corvette-nél is drágább volt. Sajnos a rozsdamentes acél panel nem vonta el a figyelmet a 130 lóerős Renault motor lomhaságáról, így aztán a cég a nyolcvanas évek elejére gödörbe került. DeLorean pedig nem válogatott az eszközökben, amikor a vállalat megmentése volt a cél. 5 millió dollár értékben vett egy dílerrel közösen kokaint és heroint, ezt tízszeres haszonnal adta volna tovább Amerika szerte, míg a hasznot DeLorean részvényekbe fektették volna. DeLorean ráadásul csavart egyet a dolgon: nem a DeLorean Motor Company részvényeit fektette kábsziba, hanem a DeLorean Motor Cars Incorporatedét, ami egy értéktelen, tulajdonnal nem rendelkező cég volt, vagyis nulla befektetéssel akart 50 milliós hasznot realizálni. Aztán néhány beépített rendőr lebuktatta, ám a börtönt eljárási szabálytalanságokra hivatkozva sikerült elkerülnie. Viszont a cég ment a levesbe.
„Az a kotva aztán be nem áll ide a sorra!” - dörgött Jani bá figyelmeztetése a vizsgabázis aknájából, ahogy az öreg dízel-Merci betántorgott az udvarra. Érthető is: egy ennyire kopott, tákolt, horpadt öreg romra sújtson csak le a minden tekintetben korrekt, igényes és ápolt lakosság össznépi megvetése. Hiszen egy ilyen szar már a látványával is szemrákot kelt, hát még akkor, ha beindítják. Amennyiben még egyáltalán be lehet indítani azután, hogy most talán utoljára elvonszolta magát a vizsgasorig.
Azt hiszem, a Parkoló Parádét nem kell magyaráznom senkinek: összejön egy rakás jófajta autóőrült, oszt elmerülnek a gépi buzériában, jól érezzük egymást mind. Imádni szokta mindenki, a legnagyobb baj, hogy az egyre növekvő terület ellenére mindig problémát okoz, hogy elférjünk a Hungexpón.
Fizetésemelést. Mindnek!
Akik ezt a reklámot kitalálták, megrendelték és leforgatták, egyenként csókolnám a lábukat. Igen, picit tán gusztustalan, de ennyi nekem belefér. Ennél mókásabban még nem mutatták meg nekem, hogy egy autó tiszteletet ébreszt.
Ha esetleg lemaradt volna róla, van a témában egy zseniális Napirajz, érdemes kattintani ezt a linket.
Internetes újság vagyunk, viszonylag sok időt töltünk a neten, és egyik nap beesett ez az új őrület, a Youtube. Emberek voltak rajta, sokan, rengeteg videót néznek meg, ráadásul a lejátszó szinte minden számítógépen működik, még külföldön is. Nem tudtunk ellenállni, mi is regisztráltunk rá, és az új videóinkat néhány hónapja már ide töltjük fel. Lesznek rövid, se füle, se farka videók, ezek csak illusztrációk, viszont ide toljuk fel az önálló anyagainkat is, idővel pedig egy-egy régebbi is felkerül majd. Gyere, iratkozz fel, kommentelj, mi pedig hajtjuk nyélen, ahogy eddig, csak már a Youtube-on.
Semmi, csak egy megdöbbentő Lada
Ahogy lassítottam a motorral, észrevettem a furcsa feliratot a csomagtartón. Nem az volt ráírva, hogy Lada 1600, vagy Lada 1500s, esetleg Zsiguli (cirill betűkkel), hanem a Gaál logó, meg még valami volt az emblémán. Létezett ilyen Lada-embléma? Nézzük már meg közelebbről. Más kollégákkal ellentétben nekem nincs Zsiguli-becsípődésem, de eleve ez az egyik legkedvencebb Lada-formám (a csúcs a szememben az ezerkettes kombi, azt bármikor ölelgetni tudnám), ritkán látni ilyesmit az utcán, gyorsan körbe is néztem. És ahogy egyre több részletet láttam, úgy lettem egyre értetlenebb.
Sehol elhanyagoltságra utaló méretes rozsdafolt, a kéderek és a díszlécek sincsenek összefújkálva festékkel. De nem gyári a fényezés, és láthatóan több helyen foltokban is javíthatták a kasznit meg a fényezést is, a kasztni vonalai ezzel együtt is szépen futnak. A hátsó lámpa kristályszerűen kirepedezett, fakult a színe, de a fényezés csillog. A Gaál-műhelyben készített tuning-motorra utal a típusjel helyére ragasztott felirat, de az első szélvédőn meg ott a piros matrica: az autó cseppfolyós gázüzemre átalakítva.
Hogy repül egy közel 9 tonnás, 1000 lóerős teherautó? Hát nem túl jól, de legalább a Kamaz Masternél alaposan dokumentálva. Az utolsó laprugó-hajlást is felvették.
Mire jó az új V-Power?
Egész ügyesek voltak a PR-osok: elcsábítottak egy termékbemutatóra, pedig ilyesmire nem szokásunk elmenni. De a meghívóra ragasztott kipufogótömítés és a nagy betűvel szedett kérdés felizgatott: mégis, mire lehet jó még egy ilyen alkatrész, azon kívül, hogy tömíti a kipufogórendszer illesztéseit? Erősebb mágnesként húzott ez, mint nyugdíjast a túlárazott ágynemű- és edénykészlet bemutatóra a Dunakanyar látványának és az éttermi ebédnek az ígérete.
Természetesen volt híres ember is az eseményen, eljött Talmácsi Gábor is, aki láthatóan notórius álláshalmozó. Motoros világbajnokunk nagyjából mindennek márka- és terméknagykövete (ahogy mostanában mondani szokás: mindennek _is_ nagykövete), egy két lábon járó termékelhelyezés. De nincs ezzel semmi baj, ha egyszer én is bárminek a világbajnoka, meg országosan ismert arc leszek, én is elvállalok pár nagyköveti ajánlatot. Addig is magamban gyakorolom a „nagyon nagy megtiszteltetés... saját tapasztalataim alapján is állíthatom... magam is ezt használom...számomra is fontos” fordulatokat. Talán még Juve felügyelő mondatait is kölcsönveszem a Fantomas visszatérből: „Torkomat a meghatottság szorongatja...” Csak arra kell figyelni, hogy ne Haumann Péter szinkronhangján akarjak megszólalni. Meg talán az örökbecsű „ Csak a Puffin ad nekederőt és mindent lebíró akaratot!” mondatot is ügyesen átalakítom.
Megemlegette ezerszer
kezemen a hámréteg,
amikor egy H7 az
Avensisben kiégett.
De nem lehet a kis japó
a büszkeségtől részeg,
Az Audinál sokkal jobb
a Csessz Ki Mással-részleg.
H1 lámpa 2000-ben?
Hogy eszem a szádat,
Nem láttad, barátom?
Itt kopog a XXI. század.
De ha már az alap
a Hella-múzeum,
Hogy kerül a távfénybe H7,
te majom?!
Mindegy is, kicserélem,
ha már így kiégett,
Segít a net, hogy szereld ki,
youtube-on a lényeg.
Nem vagyok egy rasszista,
pláne nem alkatrészben,
de ez a lámpa bennszülött,
nem kicsit, egészen.
Szívórendszer leszerel,
légszűrőház meglazít...
Mit szedjek még szét?
És még ne is legyek blazírt?!
Szétverem a kezem,
de mindjárt az autót is,
hogy a tökömben gondolták ezt így, verje meg a radai rosseb azt, aki ezt ebben a formájában kitalálta, de tényleg.
Szuper sztorit szúrt ki a Jalopnik a New York Post tegnapi cikkében. A Post Szaddám Huszein utolsó napjairól ír, őrzői mesélnek a kivégzésére váró diktátorról. Például arról hogyan élt kis puritán börtöncellájában, hogyan szívta szivarjait a Fidel Castrótól tanult technikával, vagy arról, hogy nem ette meg a reggeli omlettet, ha szakadt volt. A legérdekesebb mégis az őrökhöz való viszonya, akiket folyamatosan traktált anekdotáival.
Csak nektek mondom el, még titkos a projekt, alig néhányan tudják, hogy utazunk.
Jakabbal, aki hármas állampolgár, óvóbácsi és saját bevallása szerint műszaki analfabéta, beülünk a Trabantba, és elmegyünk Nagyvisnyóra. Ez kb. 780-800 km, még jó esetben is várhatóan eltart úgy 13 óráig, míg odaérünk.
Kozma Zsolti miatt van az egész. A csávót még a Bánki-tavi Belsőség-talin ismertem meg közel két évvel ezelőtt. Épp indulni készültem haza, de rohadtul, amikor ártatlanul belibegett a diplomatakék, tolótetős 230.6-os, orrán szögletes kvarc ködterítőket (ma már halogén lenne a neve) hordó állólámpással a kapun... és akkor le kellett vennem a bukót. Még vagy két órát maradtam, kipróbáltam az (akkor épp harmatgyenge) állólámpást, megvitattuk, dumáltunk. Azóta világi haverok vagyunk, az élet fura kártyákat dob néha.
Olvasgatom Csikós legutóbbi publicisztikáját, és a fene vigye el, a vén kócosnak megint igaza van. Valami haldoklik, de legalábbis kezd úri hóborttá lenni az, ami nem is olyan rég még a mindennapok romatikája volt. Ezzel most nem azt mondom, hogy a technika fejlődése márpedig most azonnal álljon meg, és ha már úgy belejött, lépjen is vissza hármat, de néha jobb megdolgozni az eredményért, ahelyett hogy gombnyomásra elkészülne. Biztos jó lesz ( ha egyszer lesz) egy Enterprise-féle replikátor, de valahogy finomabb a sztrapacska is, ha kézzel reszelem hozzá a krumplit. De a kétes technikai fejlődésen való puffogás mit sem ér egy szaftos maifiatalokozás nélkül. Mert ugye a mai fiatalok már csak gombokat tudnak nyomogatni, mit sem értenek egy vaskos kar meghúzásán, ami aztán zsírban-olajaban fürdő fogaskerekeket forgat el. Már a technikát is elérte a Norbi Update, miközben az autózás kimerül a szelfizésben egy carsharinges villany-Go hátsó ülésén. De nyugalom, azért csak nincs minden veszve, hisz itt van például Zsófi. Amikor épp nem egy Chevelle SS hátsó ülésén gitározik, kamerát fog a kezébe, és autókat fotóz. Nem iPhone-nal, és nem Priust, pedig még csak húszéves. Valamikor beleégett a bit az agyába, hogy fotózni filmre jó, a fotogén autó pedig leginkább öreg. A barátjával, Rolanddal legutóbb például a Mille Miglián jártak, és küldtek is pár fotót. Tudják, olyat, amit lövés után nem lehet előnézetben ellenőrizni, ellenben a vaksötétben kell mindenféle löttyökben fürdetni. Szóval igazi fotókat, a szó márpedig-a-lökhárító-krómos értelmében. Tessék, nézegessék:
A Porsche 930-as, vagy ahogy mindenki ismeri, a Turbo 1975-ös bemutatásakor a leggyorsabb utcai autók közé tartozott, és az 1980-as évek elejére a márka legendájának egyik legfontosabb építőköve lett. Akkoriban szinte semmi nem gyorsult így – az 1984-es, 330 lóerős kivitel 4,8 másodperc alatt ugrott 100 km/h-ra és 17,7 alatt 200-ra – és a 278 km/h-s végsebesség is kivételesnek számított. Ám ekkortájt már egyértelmű volt, hogy kell egy erős utód, amely ugyanolyan nagy ugrás lehet az elődeihez képest, mint a 930-as volt korábban.
A Spazzaneve poszt kapcsán dobta fel a Youtube ezt itt. Ferrari motorhangok V12-től V6-ig. Nekem még mindig az eleje tetszik a legjobban: tiszta hang, sok karakterrel. Nem mondom, még a V10 vinnyogása sem rossz, a V8-ból mintha már hiányozna az erő, de tényleg ott a vége, legalábbis nekem.
Ha neadjisten megszakadna a stream, próbálkozz ezzel vagy ezzel.
A futam történéseiről körről-körre az Index percről percréjében olvashatsz: A 2017-es Indy 500 körről körre.
További hasznos olvasmány a témában:
- Most komolyan, győzhet Alonso Indianapolisban?
- Egy csokornyi érdekes tény az Indianapolis 500-ról
- Az elmúlt két évtized leggyorsabb pole-ját hozta az Indy 500 kvalifikációja
A későbbiekben csatlakoztam netes fórumokhoz és csoportokhoz, ahol láttam, hogy az autóm szinte az összes típushibán átesett.