Hírek

2022. február 21., 12:37 Módosítva: 2022.02.23 13:27

Időről időre muszáj beszélni róla: a fényszórókig érő vízben gázolni autóval nem kifejezetten jó ötlet. Most egy Škoda Octavia kombi sofőrje gondolta kétéltűnek kocsiját, nem is igazán tudni, miért tűnhetett jó ötletnek, amit csinált. A videó elején még határozottan látni, hogy hajtanak az első kerekek, a Škoda nem úszik, hanem gurul. Egy ponton azonban előre billen, emberünk pedig nyomja ugyan a féket, de az már nem segít.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 21., 12:01 Módosítva: 2022.02.24 09:34
938

Több millió forintos kárt okozott két tettes a honvédség járműveiben azzal, hogy száz autó katalizátorát tulajdonították el. Ellenük a Nagykátai Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a 2022. február 18-án megtartott ülésén elrendelte a tettesek letartóztatását.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 21., 09:17 Módosítva: 2022.02.24 14:29

Tipikusan a forma jogi védelméhez használt vázlat bukkant fel, amely a Honda CR-V következő generációját ábrázolja. A váltás időszerű lehet az idén – végső soron 2016-ban láttuk először az aktuális modellt, bár Európába csak 2018-ra érkezett meg – és úgy néz ki, a Honda az új generációval megszabadul a korábbi, megosztó formai részletektől.

cr-v pt
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 21., 06:04 Módosítva: 2022.02.23 12:37

Idén kerül piacra a Toyota első igazi nagyszériás villanyautója, a bZ4x. Bár nemrég tucatnyi elektromos koncepcióautót mutattak be egyszerre, bár az esemény inkább gesztus volt, a félkész modellek legkorábban évek múlva kerülhetnek gyártásba. A japán fogyasztók azonban nem túl lelkesek, a piaci viszonyok miatt nem fogják árusítani a bZ4x-et az anyaországban.

2
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 20., 17:03 Módosítva: 2022.02.22 16:02

1984-ben jelent meg a W124-es, mely sokak szerint az utolsó igazán tartós és minőségi mérnöki munkával készült Mercedes. Több mint 2,5 millió darab készült belőle a 70 lóerős dízeltől a több mint 380 lóerős V8-asig, amivel a világ végéig ketyegő kombi taxitól a négyajtós izomautóig terjedt a skála, mellette meg kupé és kabrió karosszériával is kínálták. Mára minden szép ‘124-es potenciális kívánatos veterán, de az ilyen AMG tuningosak különösen jól hozzák a korszak báját.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 20., 17:03 Módosítva: 2022.02.22 06:11

Minden idők egyik legszebb gran turismo-ja a Ferrari 250 GT Berlinetta SWB, mely egyike a ‘60-as évek legcsodálatosabb sportautóinak. Ennek az autónak a versenysikerei ágyaztak meg a legendás és mindennél többet érő 250 GTO-nak. A rövid tengelytávú (2,4 méter) Berlinettát és az autózás aranykorát értelmezi újra az RML restomodja, mely tényleg úgy néz ki, mintha futurizmussal fűszerezték volna az eredeti formát.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 20., 10:19 Módosítva: 2022.02.23 06:22
50

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be az amerikai állami posta (USPS), hogy hat év vajúdás után sikerült kiválasztani az ikonikus Grumman LVV postásautó utódját, ami az Oshkosh Defense által gyártott, Ford-motoros NGDV lesz. A megkötött szerződés szerint a járművek leszállítása jövőre kezdődne és tíz évig tart majd. A USPS igényeitől függően 50 000 és 165 000 példányt kell majd ezalatt a tíz év alatt megépítenie az Oshkoshnak. Az NGDV-k első körben alacsony fogyasztású dízel motorokat kapnak, de a későbbi években már az elektromos változatát gyártaná az Oshkosh. A belső égésű motorral szerelt változatok azonban egyszerűen átalakíthatóak lesznek majd villanyossá, legalábbis az ígéretek szerint. Az elmúlt egy évben a katonai járműgyártó már elkészítette a prototípus példányokat és megkezdte a nullszéria gyártását is, amelyekből egy már kiállításokon is részt vett. A Washington Post szerint egy ilyen kiállított jármű tűnt fel az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) egyik munkatársának.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 20., 02:45 Módosítva: 2022.02.23 06:22
295

Hajdú-Bihar megyében ellenőriztek a rendőrök, ahol ismét horogra akadt két túlsúlyos tréler. A szerelvényeket Polgár térségében az M3-as autópályáról vezették ki ellenőrzésre, ahol kiderült, hogy meghaladják a megengedett maximális súlyt.

kép2 578
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 19., 14:07 Módosítva: 2022.02.23 06:22
236

A Rywire Motorsport Electronics alapvetően benzines sportkocsik elektronikájának és kábelezésének átalakításával foglalkozik, de nemrég elkészültek ezzel az S2000-essel, amely tisztán elektromos.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 19., 12:50 Módosítva: 2022.02.23 06:22
288

Még tavaly augusztusban írt ki a Volánbusz két közbeszerzést, összesen 164 darab szóló, CNG, azaz sűrített földgáz üzemű autóbuszra. Mindkét tendernek a nyertese az MAN Kamion- és Busz Kereskedelmi Kft. lett. Így mind a 164 CNG meghajtású autóbusz új MAN Lion's City 12 G lesz. Az egyik közbeszerzés 79 darab M3/II, azaz kétajtós elővárosi kivitelű buszról szól, amelyekből Szolnokra 40, Zalaegerszegre pedig 39 darab érkezik. A másik tenderben 85 városi kivitelű, vagyis M3/I kategóriájú autóbusz érkezik. Ez utóbbiakból Szegedre tíz, Budapestre pedig 75 darab jut. Egy elővárosi Lion's City G 92,4, egy városi pedig 92,8 millió forintba került, így összesen 15 milliárd forintból valósul meg a beszerzés, amelyhez a hitelt az EIB biztosította.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 19., 10:05 Módosítva: 2022.02.22 06:23
598

Bugatti Chiront vásárolni rettentő drága, de ez talán senkit nem is lep meg, hiszen ez ma a legnagyobb számok autója, a mérnöki tudás rettentő gyorsan szaladó szobra. 2022 januárjában jelentette be a Bugatti, hogy a 2016-os Genfi Autószalonon bemutatott szupersportautó minden példánya elkelt, így a tehetős megrendelők már az utolsó darabok színét és extráit válogatják össze a gyártás tényleges megkezdése előtt.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 19., 07:12 Módosítva: 2022.02.20 10:32
65

A sajtóközlemény szóhasználatából érdekes következtetések adódnak, ez ugyanis hidrogénmotort emleget, ami arra utal, hogy a Renault a Toyotához hasonlóan dugattyús motorban égetné el a gázt.

renault hydronymus
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 16:39 Módosítva: 2022.02.23 06:22
52

A Fordnál mára egyértelmű túlsúlyba kerültek a terepjárós fazonú autók. Erre van igény, és úgy néz ki, nagyrészt ilyen modellek is van a csőben, főleg a Kínán kívüli piacok számára.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 15:40 Módosítva: 2022.02.23 06:22
808

Az autók utastereit egyre inkább eluralják a kijelzők, így a gyártók is próbálnak egyre újabb és újabb dizájnokkal előrukkolni, lásd például a Mercedes EQS 141 centi széles üveglapját, a HyperScreent. Ennél jóval finomabb ötletet dolgozott ki a Continental, ami szembemegy a trendekkel: ahelyett, hogy kihangsúlyoznák a képernyőket, inkább teljesen elrejtik őket. A megoldásért most nagydíjat ítélt nekik a German Design Awards nemzetközi zsűrije az Autóalkatrészek és kiegészítők kategóriában.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 15:37 Módosítva: 2022.02.23 06:22
507

1986-ban jelent meg a harmadik generációs Supra, melyet népszerűsége okán  a Toyota  teljesen le is választott a Celicáról, mely a ‘80-as évek végére keresztmotoros alapokra költözött. Az utód töretlen és egyre nagyobb népszerűsége, a folyamatosan egekbe törő árakkal szinte elhomályosította, pedig az A70-es egyszerű ék formája és bukólámpája azért elég kívánatos.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 13:59 Módosítva: 2022.02.22 06:23
4

A Faraday Future szupererős, szupergyors, szupertágas luxusautóját 2017 eleje óta ismerjük, de már csaknem mindenki lemondott róla, hogy egyszer megvásárolható lesz. Ám úgy néz ki, mégsem mindenki: a gyártó nemrég jelezte, hogy február 23-án, azaz a jövő hét szerdáján mégis megtartják a bemutatót.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 12:04 Módosítva: 2022.02.22 06:23
1215

Igazán sietős lehetett annak az audisnak a dolga, akit Nógrád megyében, a mátraszőlősi körforgalom közelében mértek be a rendőrök. Majdnem ráduplázott ugyanis az adott szakaszon megengedett sebességre: 110 km/h helyett 205-tel hajtott, amikor a traffipax elsült.

k%C3%A9p 228
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 12:02 Módosítva: 2022.02.22 06:23
45

A korábbi becsléseket is meghaladta a Renault csoport nyeresége 2021-ben: az év során 888 millió euró nettó nyereséget hozott a cég, valamivel többet, mint a 800 millió körüli elemzői becslések.

IMG 0384
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 10:20 Módosítva: 2022.02.20 17:14
56

Olyan fejlett nyugati országokban, mint Franciaország, nagyon nehéz bárkit is utcára tenni manapság. Ám úgy néz ki, a Stellantisnál azért megpróbálják csökkenteni a létszámot, ha máshogy nem, hát a feleslegesnek ítélt dolgozók halálba szekálásával.

stellantis
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 08:40 Módosítva: 2022.02.22 06:23
5772

Mintegy négyezer új autóval a fedélzetén sodródik az Atlanti-óceánon egy teherhajó. A Felicity Ace huszonkét tagú legénységét a portugál haditengerészet és légierő katonái már kimentették, ők biztonságban vannak egy hotelben, azonban maga a hajó az Azori-szigetek közelében halad irányítatlanul.

3bc42afe-a99c-408a-8f96-66f3515b5224 b7096e6a
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 18., 06:02 Módosítva: 2022.02.22 06:23
40

Egyértelműen ideiglenes intézkedésről van szó, de így is meglepő, hogy a Mercedes Németországban nem fogad megrendeléseket az E osztályra.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 17., 16:44 Módosítva: 2022.02.22 06:23
28

Jeff Koons viszonylag ismert és sikeres kortárs művész, akinek volt már néhány ellentmondásos alkotása. A hajtogatott lufi-formájú, ember nagyságú szobroktól a klasszikus giccsen át a felnagyított gyurmakupacig mindenféle ötletet megvalósított már, most pedig szuperszínes BMW-ket kínálnak majd az általa tervezett mintával, horror áron.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 17., 13:34 Módosítva: 2022.02.22 06:23
57

Amerikában komoly hagyománya van a reklámcélra átalakított autóknak, nem állnak meg holmi Minik tetejére támasztott redbullos dobozoknál: a Wienermobile egy 8 méter hosszú hotdog, a Lobstermobile egy Bogár és egy kétméteres homár alkotta kompozíció, a Cadbury Creme Egg autója pedig egy kvázi Kinder-tojás kerekekkel.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 17., 12:48 Módosítva: 2022.02.20 15:17
5378

A japán járműgyártók egy része a Toyota vezetésével tavaly egyértelműen kiállt a belső égésű motorok mellett, és most itt van egy kézzel fogható tárgy is, amely a fogadkozásnak némi hitelt ad. A Toyota nyolchengeres sportmotorja, amelyet a Yamaha alakított hidrogén-üzeműre.

h2v8
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. február 17., 11:24 Módosítva: 2022.02.22 06:23
49

Egészen szürreális bűnügyet göngyölítettek fel a ceglédi rendőrök a napokban. A késő esti órákban kaptak bejelentést arról, hogy a Dugovics és a Baross utca kereszteződésénél valaki feltört és elmozdított egy parkoló autót. A kiérkező egyenruhások nem is egy, hanem két megrongált járművel szembesültek, a kihalt vasútállomáson pedig egy indokolatlanul ácsorgó férfire akadtak, akit összefüggésbe is tudtak hozni a bűncselekmények elkövetésével.

Távolról sincs vége, olvasson még