A PSA konszernen belül régóta probléma, hogy miképp válasszák el egymástól a Peugeot és a Citroen modelljeit. Frederic Banzet, a Citroen ügyvezetője azt ígéri, a jövőben nem készül több átcímkézett Peugeot-klón a márkánál.
A Volkswagen Amarok annyira ésszerű szerkezet, hogy már a neve hallatán is az ásító unalom jut az ember eszébe. Nem baj ez egy pick-up esetében, ha cserébe hasznos – és az Amarok az – de az valahogy eszünkbe sem jutott, milyen lehet a sematikus kisteher, ha néhány ügyes kezű tuningmester kezelésbe veszi. A VW gyári szakemberei most megmutatták.
Ahogy a Wörtherseetreffen alkalmával szokás, a VW tervezői hagyták elgurulni a gyógyszerüket: olyan Golfot készítettek, amely fej-fej mellett gyorsul egy Lamborghini Gallardóval. Volt már durvább is, de nem sokkal.
Nemrégiben a Fisker csődjétől volt hangos az amerikai sajtó, most pedig egy másik, államilag is támogatott cég szüntette be a működését. A VPG Autos valószínűleg a világ legormótlanabb járművét gyártotta, kifejezetten mozgássérültek számára, de a gép nem igazán lett népszerű – az eladások nem tartották el a gyárat.
A Volkswagen Kínában már márciusban kénytelen volt egy 384 ezer autót érintő visszahívást elrendelni, de most már Japánra is kiterjesztették az akciót. A szigetországban ugyan csupán 91 ezer autót kell berendelni a szervizekbe, de a történet így is elég kínos a németek számára.
Két nagy politikai párt, a Zöld Párt és a Szociáldemokrata Párt (SPD) terjesztette a német törvényhozás elé azt a javaslatot, amely az autópályán történő balesetek csökkentését célozza. Ha megszavaznák, azzal megszűnne az utolsó olyan autópálya-hálózat Európában, ahol nincsen általános sebességkorlátozás.
A Beijing Auto luxusmodelljét már többféle helyszínen és többféle néven láthattuk, de ez most már valóban a sorozatgyártásra szánt kivitel. A Shengbao D sorozat a Saab 9-5 első generációján alapszik, de ez nem igazán látszik rajta. Csak a műszaki tartalmat nézve találunk ismerős elemeket.
Ahogy az Audi, a Seat és a VW, a Skoda is készített egy különleges, egyedi autót a rendes évi GTI találkozóra, a Wörtherseetreffenre. Ezúttal a Rapid az alap, amelyből minden eszközzel igyekeztek érdekessé tenni. Nem egyszerű feladat ez egy unalmasnak tervezett családi szedán esetében, de a végeredmény nem is rossz.
A General Motors az elmúlt években nem csak a Pontiac és a Saturn márkákat vesztette el, de velük együtt a Mazda MX-5 ellenfeleinek szánt kis sportkocsik gyártása is megszűnt. Ugyanakkor most, a Toyota GT-86 és a Subaru BRZ megjelenése kapcsán kiderült, hogy elérhető árú, hátsókerék-hajtású élményautók iránt még mindig bőven lenne igény. Úgy tűnik, a GM is megpróbál beszállni erre az újra felfedezett piacra.
Elsősorban a tengerentúli eladások növekedésének köszönhetően jó hónapot zárt az Audi áprilisban: a Volkswagen csoporthoz tartozó prémiummárka autóiból 133 ezer kelt el világszerte, 6,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A repülőgép és a közúti járművek ötvözete nem új ötlet, de igazán jól kivitelezni eddig még nem sikerült. Pedig már az 1940-es években készült szárnyas harckocsi, és az azóta eltelt bő hetven évben még sokan próbálkoztak a tetszetős ötlet megvalósításával.
A japán gyártó egyre kevésbé képes megtartani európai vásárlóit, erősen hiányos modellpalettájának köszönhetően. Úgy néz ki, a probléma már olyan kellemetlen, hogy a cégvezetés megpróbál visszatérni a legnépszerűbb személyautó-kategóriákba.
A BMW 220 ezer autót hív vissza a 3-as sorozatból a légzsák javítására. A visszahívási akció a 2001 decembere és 2003 márciusa között gyártott modelleket érinti.
Jó ideje nagy volt a csend a Bugatti Veyron konkurenseként beharangozott SSC Tuatara körül, de a napokban kiderült végre, hogy mikor és mennyiért érkezik az új amerikai szupersportautó.
Immár hivatalos: hamarosan egy SUV-val bővül az Alfa kínálata. A Fiat globális terjeszkedési szándékában fontos szerepet kaphat az apróság, amely leghamarabb 2015 végén érkezhet.
Vészesen közel már az idei Pikes Peak-i hegyiverseny, az indulók lassan mind felfedik újításaikat. A 2012-es kategóriagyőzelem után a Toyota sem tétlenkedett, és az idei versenyre tovább csiszolták elektromos versenyautójukat, a TMG EV P002-t. A cél a tavalyi rekord faragása.
A magyarországi használtautó-piac tavalyi év végén vett lendülete az idén is kitart: januártól március végéig 10,4 százalékkal több használt gépkocsi cserélt gazdát, mint 2012 első negyedévében. Továbbra is az öreg, olcsó autókra van kereslet.
Maga az M GmbH elnöke, Friedrich Nitschke beszélt róla, hogy cége már dolgozik az első háromhengeres M motoron. Természetesen félelmetesen erős lesz a motor – fajlagos teljesítménye állítólag meghaladja a 200 lóerő/litert is – csak az a kérdés, mit kezdenek majd a varrógép-hanggal.
A LaFerrari vezető formatervezője, Flavio Manzoni utalt rá, hogy egy még különlegesebb modellen dolgoznak. Azt persze senki nem tudja, hogy pontosan mi lesz az, de sokaknak vannak róla elképzelései.
A Seat az új Leonból is versenyautót faragott, ahogy az elődből is. A Wörthi-tó mellett rendezett giga-GTI találkozóra a Seat ezúttal nem valami egyedi tanulmányautóval készült, hanem a Leon új kupás változatával.
Lassan, de biztosan nő a Magyarországon kapható villanyautók választéka, de a potenciális vevőket mindig ugyanaz a mumus rettenti el: a töltés. Amikor fél éve a Nissan Leafet teszteltük, még csak egyetlen gyorstöltésre alkalmas nyilvános kút volt a fővárosban, ezen kívül az ELMÜ telephelyein és néhány szálloda garázsában alakítottak ki olyan állomást, ahol a kiválasztottak szűk csoportja gyorstölthet.
Közel félmilliárd dolláros (110 milliárd forintos) beruházással építené fel új gyárát Mexikóban a Honda. A japán gyártó CVT sebességváltók előállítására szakosított üzemet tervez Celaya városába.
A Volkswagen 1974-ben mutatta be a Scirocco első generációját, mellyel a Karmann Ghiát váltották le. 1982-ben érkezett a második széria, mely egészen 1992-ig maradt gyártásban, utána viszont hosszú évekig nem készült a németeknél ilyen nevű modell, mígnem 2008-ban feltámasztották a Sciroccót.
Már nem sokat kell várni a következő M3-as BMW-re, a hírek szerint ősszel megérkezik a szériaváltozat. Az új modell bemutatása úgy tűnik, igazán időszerű is lesz, az autó ugyanis lassan hiánycikké válik.
A Qoros a kínai Chery autógyár és az Israel Corporation közös vállalkozása. A nagyközönség idén Genfben láthatta először. A mérnököket és tervezőket a világ minden részéről gyűjtötték össze, azért hogy egy, a fiatalok számára különösen vonzó terméket készítsenek, ennek érdekében 8 collos központi érintőképernyőt építettek bele.