Hírek

2022. július 27., 16:01 Módosítva: 2022.07.28 11:05

Akár négyezer dolláros kedvezményt kaphatnak New Jersey-ben azok, akik új elektromos vagy plug-in hibrid járműveket vásárolnak. Újra elindult ugyanis a Charge Up New Jersey nevű program – jelentette be Phil Murphy, az amerikai állam kormányzója. Hozzátette, ez az összeg csak azon lakosok számára lesz elérhető, akik 45 ezer dollárnál alacsonyabb értékű járművet vásárolnak. A 45 és 50 ezer dollár közötti összértékű modellekre kétezer dolláros támogatást lehet igénybe venni. A program emellett otthoni töltőállomások kialakítására is lehetőséget biztosít, ehhez 250 dolláros támogatást nyújt. 

DSC03648
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 27., 13:03 Módosítva: 2022.07.28 12:55

A jelenlegi 6 ezer euróról jövőre 4500 euróra, míg 2024-től 3 ezer euróra csökkentené a 40 ezer eurónál kevesebbe kerülő elektromos járművekre vonatkozó állami támogatás összegét a német gazdasági minisztérium. Az ennél drágább járművek vásárlását ösztönző támogatást pedig 5 ezer euróról mindössze 3500 euróra vágnák vissza jövőre, míg a 65 ezer eurónál drágábbakét már egyáltalán nem támogatnák – számolt be a hírről az Autoevolution. A lap cikke szerint a támogatási értékhatár a mostani 65 ezerről 45 ezer euróra csökkenne 2024-től.

P90423618 highRes the-bmw-i4m50-6-2021 cr
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 27., 13:03 Módosítva: 2022.07.30 18:10

Az Alfa Romeo 2016-ban tért vissza komolyabb modellel a közepes szedánok mezőnyébe. A Giulia főleg a formatervével és a Quadrifoglio sportváltozattal robbantott nagyot, de az eladások nem igazán tükrözték a rajongást. Az autó megérett a frissítésre, a ráncfelvarrásról néhány álcázott prototípuson kívül most láthatunk először képeket.

Instagram.com/alfaromeo.ita
Instagram.com/alfaromeo.ita
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 27., 11:16 Módosítva: 2022.07.28 17:21

A Concept Aceman a Mini új elektromos crossovere, amellyel a márka villanyautós jövőjének új dizájnnyelvezetét mutatja be. Adrian van Hooydonk, a BMW dizájnfőnöke szerint teljesen új éra kezdődik a Mini életében, de a csapat igyekezett megtartani azokat a történelmi motívumokat, amelyek Minivé tették a Minit.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 27., 10:43 Módosítva: 2022.07.30 17:23

Még csak ma reggel írtuk meg, hogy a 7-es főúton hasított valaki 181 km/h-val egy Audi S4 Avanttal, a megengedett 90 helyett. Sok idő nem kellett, hogy máris rálicitáljon valaki. Sőt, valójában rögtön két kihívója is akadt a zalai audisnak a rendőrség beszámolója szerint.

07.26
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 27., 06:20 Módosítva: 2022.07.28 10:05

Az autóipar jelenleg hatalmas átalakulásokon megy keresztül, ez a folyamat egyhamar nem ér véget. Sok gyártó gondolja újra stratégiáját, illetve dollármilliárdokat ölnek az elektromos járművek technológiájába.  A legtöbbjük ugyanakkor egyelőre nem éri el a megfelelő bevételt az elektromos járművek értékesítésével. A Porsche szerint ez hamarosan változni fog.

Z3A8766
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 16:15 Módosítva: 2022.07.29 13:20

Bár 2025-ig összesen 35 milliárd dollárt fektetne az elektromos és önvezető járművek fejlesztésébe a General Motors, 2035-re pedig teljesen átállna az elektromos modellek gyártására, egy friss jelentés mégis azt sugallja, hogy bizonyos márkák esetében nincs kijelölt határidő a belső égésű motorok elhagyásával kapcsolatban – írja a Carscoops.

1320071177242
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 16:12 Módosítva: 2022.07.30 06:52

Augusztus 17-én mutatja be az új 911 GT3 RS-t a Porsche. Kétségkívül az év egyik legjobban várt autójáról van szó, a kőkemény sportkocsinak még a márka fanatikusai körében is külön rajongótábora van. A gyáriak szerint a korábbi változatoknál is versenypálya-orientáltabb lesz. Egyelőre egy kedvcsináló képet adtak ki, de az információkkal nem bántak bőkezűen.

S22 3365 fine
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 13:45 Módosítva: 2022.07.29 13:20

Időnként előkerülnek olyan ikonikus utcai vagy versenyautók, amelyeket valamelyik legendás vagy szimplán csak híres pilóta használt pályafutása során. Ezek nyilván mindig hatalmas értéket képviselnek, de vannak köztük olyanok, amelyeket például csak egy-egy versenyen használtak. Mint mondjuk Eddie Irvine F310B-je. Nyilván minél nagyobb nevű, rajongottabb sportemberről, és minél ismertebb gépről van szó, annál többet érhet az autó. Akárcsak Michael Schumacher 2001-es, Monacóban győztes Ferrarija. Most egy másik, szintén Schumi-féle kocsit lehet megvenni.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 13:43 Módosítva: 2022.07.27 11:18

Egy új, az eddigi formavilágtól az ígéretek szerint radikálisan eltérő tanulmányautót mutat be még ezen a héten a Mini. Az Aceman EV nevet viselő újdonság már csak azért is fontos mérföldkő lehet, mert ezzel tervezik megmutatni azt a dizájnfilozófiát, ami a közeljövőben érkező elektromos modellsorozatot jellemzi majd.

mini-concept-due-in-july
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 11:04 Módosítva: 2022.07.30 17:23

Még június elején írtunk arról a transporteresről, aki gumik nélkül, a puszta felnin autózott Budapesten. Mint később kiderült, az Árpád hídtól egészen Csepelig jutott, addigra a felni alaposan szétmállott, és a futómű is kapott. Most kiderültek tettének következményei is.

Screenshot 2022-06-07 at 17.16.24.png
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 09:28 Módosítva: 2022.07.29 12:32

Az idei év egyik legfontosabb autóipari történése kétségkívül a Volkswagen eddigi vezérigazgatója, Herbert Diess távozása. Ahogyan azt mi is megírtuk, a szakember közös megegyezéssel távozik a pozícióból, helyét Oliver Blume, a Porsche jelenlegi első embere veszi át szeptember elsejétől. Most újabb információk láttak napvilágot Diess leváltásával kapcsolatban: szoftverproblémák okozhatták a bukását.

8
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 26., 05:12 Módosítva: 2022.07.26 16:32

A Nascar mindig is a benzinmotorról szólt. Sorhatosokat, V6-osokat, de főleg V8-asokat használtak a sportágban, a motorok lökettérfogata 3,8-tól egészen 7,2 literig terjed, teljesítményük pedig veri az 1000 lóerőt. Utóbbit villanymotorokkal is könnyedén el lehet érni, de a Nascar többi sajátosságát, például a hanghatásokat és a füstös atmoszférát lehetetlen.

ng ford
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 17:09 Módosítva: 2022.07.29 08:51

A SAIC Audi bemutatta a márka eddigi legnagyobb modelljét, a Q6-ost. A számozási logika azt diktálná, hogy a Q7/Q8-nál kisebb kategóriába érkezzen; emellett a hamarosan bemutatkozó Q6 e-tronhoz sincs semmi köze, mivel az elektromos SUV az Audi PPE platformjára, a most bemutatott Q6 pedig a meglévő MQB padlólemezre épül, kizárólag belső égésű motorokkal szerelve.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 15:25 Módosítva: 2022.07.28 15:40

A Porsche Design a Sotheby's-szal kötött partnerség keretében árverez el több, a stúdió 50. születésnapja alkalmából készült emléktárgyakat, köztük kronográfokkal, ruházati- és lifestyle-termékekkel. Ezeknél néhány fokkal érdekesebb, hogy autók is kalapács alá kerülnek, például ez a restaurált 911 S 2.4 Targa. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 15:24 Módosítva: 2022.07.28 15:40

A Northvolt és a Stora Enso finn erdészeti vállalat lignin alapú kemény szén felhasználásával fenntartható akkumulátorok gyártásába kezd - írja az Automotive. A tervekről 2017 tavaszán Mikael Hannus, a Stora innovációs részlegének vezetője a Reutersnek már beszélt, akkor azt mondta, a kereskedelmi gyártás 5-10 éven belül kezdődhet el.

IMG 5598
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 13:09 Módosítva: 2022.08.01 16:59

Mintegy hatvan vadonatúj BMW-t vert össze egy leszakadt felsővezeték vasúti szállítás közben. Az autókat a dingolfingi gyárból indították útnak nem sokkal korábban, a nagyjából 30 kilométerre fekvő Landshutnál történt a baleset.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 12:21 Módosítva: 2022.07.26 11:08

A Ford azt tervezi, hogy lítium-vasfoszfát cellákkal szereli fel a Mustang Mach-E modelljeit már jövőre, 2024 elején pedig az F-150 Lightningeket. Állításuk szerint ezzel 10-15 százalékkal csökkenthetik ezeknek az autóknak az anyagköltségét. Az autógyártó egyébként eddig nikkel-kobalt-mangán összetételű akkumulátorokat használt a két típushoz és az E-Transit furgonhoz.

1
Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 10:46 Módosítva: 2022.07.26 05:24
21

A japán gyártók szkeptikusan állnak a villanyautózáshoz, a közeljövőt többnyire a hibridekre bíznák, igaz, bejelentések és vállalások már történtek. Maguk a japánok ugyanígy ódzkodnak az új technológiától, a villanyautók piaci részesedése a többi fejlett országhoz képest alacsony, ezért érdekes lépés a kínai BYD-től, hogy a szigetországban kezdik forgalmazni elektromos típusaikat.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 09:14 Módosítva: 2022.07.28 05:52

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki még tavaly nyáron próbált büntetőfékezéssel elégtételt venni egy sérelem miatt Csurgó belterületén. Az esetről fedélzeti kamerás felvétel is készült.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 25., 06:04 Módosítva: 2022.08.24 18:13

Őrültség vagy a merchandising zseniális kimaxolása? Amerika nemzeti fagylaltnapjának július 17-i ünneplése alkalmából a Porsche kiadott egy jégkrémsorozatot, amelyet a legikonikusabb modelljeik és színeik ihlettek.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 24., 15:36 Módosítva: 2022.08.24 18:12

Mostantól jobban teszik a cseh bűnözők, ha gyakrabban néznek a hátuk mögé, mert a helyi rendőrség nemrég 10 darab BMW 540i xDrive Touringot vett át, és terveik szerint az elkövetkező években további darabokat kapnak majd.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 24., 14:02 Módosítva: 2022.08.24 18:11

Az első generációs MR2 volt az a középmotoros autó, amely hátsókerék-hajtást és japán sportautós vezetési élményt kínált, viszonylag megfizethető áron. Könnyű belátni, hogy a tulajdonosok miért nyúzták ezeket a típusokat az utolsó leheletükig, de ez az ultra keveset futott MR2 teljesen más kávéház, úgy néz ki, mintha csak most gördült volna le a gyártósorról.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 24., 09:45 Módosítva: 2022.08.24 18:11

Míg az elektromos autók egyre népszerűbbek, a villanyhajtású kabriók száma elenyésző, hiszen a szükséges extra merevítések nagy mértékben növelik a súlyt, és ezáltal negatívan befolyásolják a hatótávolságot is. Az Alpine a Forma-1-es Francia Nagydíjon mutatja be az A110 E-ternité demóautóját, amely a cég első elektromos autója és egyben az első nyitott tetős változata is.

Távolról sincs vége, olvasson még
2022. július 24., 06:23 Módosítva: 2022.07.27 16:13

Egy korábbi cikkünkben már megvizsgáltuk, hogy villanytankokra még jó ideig nem kell számítani, de a hadászat bizonyos területein, például a gyors csapatszállításban juthat szerep az elektromos hajtásnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a General Motors hadászati leányvállalata, a GM Defense leszállított a GMC Hummer elektromos óriásterepjárójából egy példányt az amerikai hadseregnek, hogy megvizsgálja a felhasználási lehetőségeit.

2
Távolról sincs vége, olvasson még