Sofőrlimó szinte mindenből készült már, a terepjárótól a Trabanton át a sportkocsiig, de a Lamborghini Aventadorhoz hasonló méregdrága sportkocsik eddig még nemigen estek áldozatul. Egy brit limuzin-kölcsönző cég, a Cars for Stars azonban most egy ilyen tervet mutatott. Az persze kérdéses, hogy lesz-e belőle valami, hisz egy ilyen szupersportkocsit nemigen szokás szétvágni, még ilyen célból sem.
A Lada Niva – más néven a VAZ-2121 – az egyik legrégebbi, folyamatosan gyártott személyautó: 1977 áprilisában készültek el az első példányok, és a típus azóta is meglehetősen népszerű, annak ellenére, hogy ma már aligha nevezhető korszerűnek.
Tudjuk, hogy Kínában lényegében nincs védjegy-védelem, vagy ha igen, csak elméletben – eddig még senkit nem büntettek meg azért, mert lemásolta más termékét. Nem csoda, hogy erre az új iparágra sem csapnak le a hatóságok, amely olcsó autóknak kölcsönöz drága külsőt.
A Genfi Autószalonon leleplezett LaFerrari rendelési kérelme hétvégére elérte a tervezett darabszám kétszeresét. Nem kérdés, hogy az Enzo utódja a következő évek egyik sokat emlegetett sportautója lesz, ezért talán nem is mindegy, hogy az a 499 darab, ami forgalomba kerül, milyen színeket kap majd.
Közös autómárkát alapít Kínában a Brilliance és a BMW. A két autóipari óriásvállalat szövetségének újabb szülötte kínai források szerint a Zhi Nou, azaz Ígéret nevet kapja.
Igazi matuzsálem lesz a jól csengő nevű terepjáró, mire megérkezik az utódja, hisz az előző Pajerót még 1999-ben mutatták be. A maga idejében nagy durranásnak számított, hisz ez volt az első önhordó karosszériás terepjáró a Mitsubishi kínálatában, de mára a 2006-os modellfrissítés ellenére is elavult hatást kelt.
Elfogadta az Országgyűlés a Magyary Programot, amelynek köszönhetően egyszerűbbé válhat a közúti közlekedéssel kapcsolatos ügyintézés. Az egyszerűsítés lényege, hogy bizonyos eljárások során elkerülhető legyen az ügyfél személyes megjelenése.
A Skoda pénteken hivatalosan is bemutatta a magyar sajtónak és néhány kiválasztott vendégnek az Octavia legújabb generációját. A cseh gyár sikermodelljének előző két széria több mint 3,7 milló eladott darabja magasra rakta a lécet.
A Pacific Scientific nevű, eddig lényegében ismeretlen vállalkozás egy új autómegállító megoldást mutatott be a közelmúltban. A Pit-BUL fantázianevű szerkezettel illetéktelen behatolókat lehet fogni, méghozzá anélkül, hogy nagyobb kárt tennének az autóban.
Az ifjabb Guillermo és testvére, Iker Echeverria fejéből pattant ki a Vühl 05. Persze volt honnan meríteniük, apjuk, az idősebb Guillermo Echeverria harminc éven keresztül épített GT és formula autókat, sőt versenyzett is velük.
A Kia terméktervezési alelnöke, Benny Oeyen nyilatkozott a sajtónak a Provo jövőjével kapcsolatban. A szándék megvan, ez azonban nem biztos, hogy elegendő lesz.
A Mitsubishi legsötétebb napjaiból származó megállapodás még mindig él, sőt, úgy néz ki, eredményesebb, mint valaha. Megjött az első olyan autó, amelyet a két japán cég együtt fejlesztett ki.
Amikor Orbán Viktor január 25-én a kecskeméti gyárcsarnokban kiszállt az első új Mercedes CLA volánja mögül, már sokan beszélték, hogy a Mercedes-Benz különleges sorsot szán ennek az autónak. A Job No. 1 teljes külső felületét felparcellázzák, és az így létrehozott négyszögeket darabonként 10 ezer forinttól bocsátják a jótékonykodni vágyó magánszemélyek és cégek rendelkezésére.
Az adományozók szabadon dönthetnek, mire használják a megvásárolt körülbelül tenyérnyi felületet. Az akcióhoz létrehozott webes szerkesztőfelületen maguk a jelentkezők szerkeszthetik majd meg és helyezhetik el arcképüket vagy az általuk képviselt cég logóját a karosszérián. Ha a CLA, körülbelül tíz négyzetméteres felülete teljesen megtelt, az autó megkapja az egyedi dekorációs fóliát, majd országjáró turnéra indul.
Minden évben elérkezik az idő: itt a tavasz, az autókra felkerülnek az alufelnik, az utakat ellepik a motorosok és ismét megnyitja kapuit hazánk legnagyobb évindító autós-motoros rendezvénye, az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS).
Bár már az eredeti Saab is kínai kézben van, a Beijing Auto még akkor jutott a Saab régi gyártósoraihoz, amikor a GM a márka megszüntetését tervezte. A kínai autógyár mindent megvásárolt, amit az amerikaiak hajlandók voltak eladni. A frissítés előtti 9-3-as komplett gyártósorát, és a Saab régebbi négyhengeres turbómotorjait mindennel, ami az előállításukhoz kell. Mindez a kínaiaknak kincset ért, hisz a 9-3-as amellett, hogy viszonylag korszerű, kiemelkedően biztonságos.
Noha csak 499 eladó darab készül belőle, a Ferrari Genfben bemutatott modellje, a LaFerrari rendelői igényeinek száma máris ezer fölött van. Újfent beigazolódott, hogy ezekben a gazdaságilag nehéz években sem felelőtlen döntés drága sportautókat gyártani: a LaFerrariért 1,3 millió eurós (400 millió forint) ára ellenére kapkodnak a vevők.
Kazahsztáni összeszerelő üzem építéséről írt alá megállapodást pénteken Párizsban a PSA Peugeot-Citroen konszern és az orosz Agromash Holding - írja az Automotive News Europe hírportál. Az üzemben a Peugeot 301, 3008 és 508 modelleket, valamint a Partner furgont szerelik majd össze kezdetben évi négyezres, majd később tízezres darabszámban.
Több mint 600 fogyatékossággal élő ember már megkapta a gépkocsiszerzési támogatást az új rendszerben, közülük 350-en új autót tudtak vásárolni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkára szombaton egy budai Suzuki márkakereskedésben tartott sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatásra jogosultak - köztük mozgáskorlátozottak, vakok, gyengénlátók, hallássérültek, autisták és értelmi fogyatékossággal élők, illetve családtagjaik - még a hónap végéig benyújthatják igényüket a szociális és gyámhivatalokhoz, ha az első jelentkezési időszakba be akarnak kerülni.
A Mitsubishi a kelleténél jobban megijedt az utolsó Colt európai sikertelenségétől, talán úgy gondolták, hogy valami mást kell kitalálni. Ebben van is valami, de ha már csinálnak egy tényleg apró kisautót, akkor azt miért keresztelik el Space Starnak? Akkor már inkább a Colt, vagy a Mirage, ahogy Japánban hívják.
A Ssangyongnál értékelem, hogy ragaszkodnak az elveikhez. Ha már egyszer úgy gondolták, hogy a Royal College of Arton formatervezést előadó Ken Greenley lesz a megfelelő személy arra, hogy kitalálja a külsejét (mintha nem tudnák, hogy aki nem tudja, az tanítja), úgy ragaszkodtak is ahhoz, hogy a váltótípus is hűen kövesse az előd által kitűzött irányvonalat.
Nem lett szép, ez tény.
Ahogy Genfbe menet elnéztem, a B osztály legfrissebb, kecskeméti kiadása bejön a jól szituált anyukáknak, mert elég sokat lehet belőle látni az utcán. Azt hiszem, ezt a modellcsaládot eddig is az ő érdeklődésük tartotta életben, a férfiemberek nem túlzottan tudnak érte lelkesedni, még akkor sem, ha elismerik: praktikus.
Nehezen érthető, de minden nagyobb autógyár külön kínálatot fejleszt Brazíliában. A Hyundai is beállt a sorba, ennek köszönhető a Daciák megfelelőinek tűnő HB20 sorozat, amely a praktikus értékeket ötvözi démoni megjelenéssel. A magasított HB20X-ről már megemlékeztünk, és most elkészült a szedán, amely csak egy lehelletnyivel tűnik kevésbé rémesnek.
Ebben a formában persze soha nem fogjuk viszontlátni Európában. A kocsiban eleve olyan sportkormány van, amibe még a legnagyobb japán bonsai-tudósok sem tudnának légzsákot álmodni. Itt inkább álljunk is meg, mert félő, hogy az európai inkompatibilitás-lista olyan hosszú lenne, hogy kilógnak a cikk kereteiből.
A McLaren-stand sztárjának a P1-et szánták. Ott is állt, messzire sárgállott a tömegben, magasra felcsapott ajtóival úgy nézett ki, mint egy támadásra készülő sziámi harcoshal, kilencszáz lóerő, vagy nyolcszáz, netán ezer? A számok – egy bizonyos szinten felül – már nem mondanak semmit.
A Renault ZOE villanyautó, a Skoda Octavia, a második generációs Toyota Auris és az új RAV4 egyaránt öt csillagot kapott, bár a részeredmények alapján azért látszik némi különbség az egyes autók biztonsági színvonalában.