A dániai Tannisbyben, az Év Autója zsűritagjai számára szervezett teszten jó pár autót kipróbáltunk Csikóssal. Ezek a ma kapható legjobb autók, már csak azért is, mert az új autó mindig jobb, mint a régi. Legalábbis ezt hisszük. Mert csendesebbek, kényelmesebbek, nagyobbak és biztonságosabbak.

De az autózás nem ebből áll, legalább az emberiség pár százalékának a szemében.

A Tannistest hetvenvalahány autója között mindössze négy autó volt, amely nem ezt az elvet követte, ebből három gyakorlatilag ugyanaz. (A negyediket még nem árulom el.) Kettő GT86 – fehér és narancs színben – továbbá egy Subaru BRZ, amely úgymond hangolásában különbözik a Toyotától. Akik nézik a Facebook-oldalunkat, azok tudják: Csikóssal megegyeztünk, hogy minden napot velük zárunk, ott, ahol még rajtuk kívül hatvan-hetven másik slusszkulcs várja, hogy leakasszák a kulcsszoba faláról.

Hogy mi az eltérés? Mi annyit állapítottunk meg, hogy a Subarunak teljesen szabvány belső tükre van, a Toyotának meg klassz retró dizájnú. Továbbá a Subaru jónak látta a sima kályhaezüst műszerfalbetétet, a GT86-ban ugyanott karbonutánzat van. Hivatalosan más a futómű hangolása is, de erről a dán utakon tapasztaltak alapján nem nyilatkoznánk.

Viszont nekem elsőre az volt a benyomásom, hogy más a hangjuk, fordulaton. Egészen pontosan, mintha ötezer fölött mintha a Toyota hangjában lenne egy kis ércesebb felhang. Ezért határoztam el, hogy felveszem mindkettőnek a hangját. Igaz, csak mobillal, de hátha...

Először nézzük Subarut! Ezt még egy kicsit elbénáztam, mert nem kapcsoltam ki teljesen az ESP-t, mindössze sportos üzemmódba raktam, de ez ne tévesszen meg senkit.

Eztán, másnap este, már teljesen kikapcsolt kipörgésgátlással készült a felvétel a GT86 hangjáról.

Bevallom, ekkor elbizonytalanodtam. Segítség! Lehet, hogy tök ugyanolyan a két kocsi hangja?

Mondjuk, nekem így is jó.

(Ui: sokan kérdezik, mikor írjuk meg a GT86-os/BRZ-s kalandjainkat, de végül abban maradtunk, hogy erről már mindent megírtunk (a cikk itt olvasható), amit lehet. És mindent letévéztünk, amit érdemes.)

Vettem egy Cromát! - Frissült a Digó limó

És tényleg nem hazudok. 100 ezerért árulták, annyiért nem fogom otthagyni. Adtak még hozzák két utánfutó alkatrészt, 8 ajtó, 8 ajtókárpit, 3 lökhárító, csomagtérajtó, 3 műszerfal, kb. 10 kilincs. Stb.

A feelinget tudja

Nos, kezdjük az elején. Mikor elkezdtem dolgozni és sokat voltam a németeknél, és láttam ahogy jó időben hopp, rögtön előkerül az összes kabrió ami csak a Földön van, na akkor jöttem rá, hogy ez nekem is kell. Persze már akkor biztos volt, hogy nem játszanak a Z4-sek, MX-5-k, 3-as, meg A4 kabriók.

Quazimodo

A története egy szerencsétlen időszakban kezdődött, amikor úgy gondoltam, hogy fuvarozni fogok. Épp egy munkaerő kölcsönzőnél voltam alkalmazásban és bejelentették, hogy 10 nap múlva átraknak egy másik cégükhöz, ergo ugrik a 3 hónapos folyamatos munkaviszony. Ezért kifutottam a fővárosi autópiacra és megcéloztam a legolcsóbb, nem rozsdás dobozost. 600 000 Ft-ért... A 3/4-ét hitelből.

Kényelmes, de...

Korábbi autóimhoz képest nagyon jó, kényelmes, jól gyorsul, jól rakodható. Különösen élvezem az első futóművét és a kormányszervót, viszont az egyenesfutás a hátsó beállítási hiba miatt rossz. Ámde, sokkal többet fogyaszt, mint amit a gyár közöl.

Nem baj

A történet ott kezdődött, hogy van egy kétütemű Wartburgom, amit nagyon szeretek. Aztán megnősültem, és született - egyelőre - egy gyermekem, ami önmagában még remekül megfért volna a Wartburggal, csak annyi a probléma, hogy szabadidőm egyre kevesebb, és azt is egyre inkább egyéb dolgokkal kell töltenem, így aztán a Wartburgra nem jut elég.

Remélem, mindenki tudja folytatni a mondatot. Ezt a remek (és helyenként farpofa-összeszorulós) videót Karotta Facebook-oldaláról loptam. Köszi!

Nemrég fejeztük be Los Angelesi sorozatunkat. Az egy dolog, hogy hetvenöt gigányi nyersanyaggal tértünk haza. Az egy másik, hogy ebből több mint húsz cikk lett. De maradt még más is a bőröndben. Olyan, ami nem a képernyőre, hanem a falra való. Vagy a fejre. Alább nem egy, nem két, hanem rögtön három ajándékért is versenybe szállhat a kedves olvasó.

1. Shelby American ajándékcsomag

Kevesebb mint tíz méterre a legelső Shelby Cobrától várt ránk egy hetyke táska, Magyarországra címezve. Benne egy eredeti Shelby póló és napellenző. Hogy mit kell érte tenni? Hát kérem, sütni-főzni! Ehető Shelby-terméket várunk, lehet sütni Shelby-sütit, krumpli Cobrát. Lényeg, hogy Shelby legyen és ehető. A képeket komment formájában várjuk.

 

2. Galpin Auto Sports sapka, Mad Mike aláírásával

Egy zseniális figurát ismerhettünk meg Mad Mike személyében, aki boldogan osztotta a tanácsokat, sztorikat és autogramokat. Bár légkondit most nem épített ebbe a sapkába, de azzal hogy az orrunk előtt aláírta, bárki gyűjteményében lehet belőle szeretett darab. A megszerzéséhez némi művészi véna kell. A szerkesztőségi flotta szabadon választott darabját kell pimpelni, és a képet komment formájában elküldeni. Nem kell mást tenni, mint fogni mondjuk Csikós Dezsőjét, egész pontosan egy képet róla, és kézzel, phoshoppal, painttel, bármivel kicsit jobbá tenni. De ott van még a Kredenc, a Cougar, Bende BMW-je, Bandi Rozija. A lista hosszú, nem kell mindet, elég egyet...de azt nagyon!

 

3. Egy kép Jay Leno aláírásával

Ettől a darabtól válunk meg a legnehezebben. Leno boldog mosollyal írta alá nekünk a képet, hívott rajta versenyezni, és rajzolta rá saját képmását. Egy igazi benzinagyúnak felbecsülhetetlen ereklye! Nem is adjuk könnyen! Ahhoz hogy valakinek Leno-autogrammja lehessen, Lenóvá kell válnia. Keressük a legjobb Jay Leno-hasonmást! Vagy a legviccesebbet, esetleg a legtöbb, egyszerre ugyanazon a helyen tartózkodót. Az is plusz pontot jelenthet, ha valami különleges autó mellett áll a a Leno-hasonmás! Lehet fénykép, de akár videó is. Úgyhogy elő a farmeringekkel!

A határidő október 24, szerda, délelőtt tíz óra. Harcra fel!

Erről szól ez a hely. Jackie Stewart utolsó mondatában összefoglalja: egy gyors kör alatt, 7 perc 6-7 másodperc alatt több félelmet és tiszteletet tanulsz meg a pálya és a gép iránt, mint más ember egész életében. (Aki tudja, fordítsa le pontosabban.)

És ha netán odakinn éppen esik az eső, akkor szakítsanak időt erre a filmre, amely a régi Nürburgring utolsó futamán készült, The Last Ringmeisters a címe. Főszerepben Derek Bell, Jacky Ickx és Stefan Bellof. És igen, EZT a konkrét autót nyálaztam végig a borzalmas Cayenne-úton. Ezért érdemes volt.

Szeretettel köszöntünk mindenkit a DoQ szoknyája alól. Mint mostanra tudjátok, újra van Totalcar tévéadás, és ez elsősorban a fent nevezett ruhadarabnak köszönhető.  Gondoljatok hát rá meleg szívvel, és fogyasszátok kábelen egészséggel, van ott rajtunk kívül más néznivaló is.

Természetesen, mint mindig, a tévéadás epizódjai továbbra is láthatóak lesznek ingyen a TC-n és az Indavideón. Évente 20 adás lesz, ősszel és tavasszal 10-10. A DoQ jófejségének hála a szponzorkiszolgálásra sokkal kevesebb energiát kell fordítanunk, mint a múltban, így MX-5-ökben vergődő celebek helyett hosszabb filmekre, és a filmek közt élőben, közönség előtt rögzített beszélgetésekre számíthattok.

Ezek a felvételek nyilvánosak, bárki eljöhet rájuk. A konkrét alkalmakra a meghívást a személyes Facebook-oldalunkon találjátok majd meg, illetve később talán a TC-n is, attól függ, hogy hányan lesztek, és hogy mi mennyit bénázunk a felvételek során.

A helyszín a különleges domborzati viszonyairól ismert Hooter's bár pincéje. A személyzet megtekintésére családosoknak nagyszerű alibit szolgáltathat egy Totalcar-est. És kiváló a burger.

A hátsó sorban a bajszuk alatt topgearező renitenseknek üzenjük, hogy igazuk van, valóban van hasonló blokk a népszerű brit Totalcar-utánérzésben is, de egyrészt ott nincsenek emlők, másrészt sajnos nagyon messze vannak, így oda a legtöbben nem tudtok elutazni. Az Oktogon tér azonban Battonyától Nemesmedvesig mindenki számára csapástávolon belül esik, és ez ellensúlyozhatja azt a tényt, hogy mi rosszabb fejek vagyunk.

A fentiek szellemében kívánok jó szórakozást az évad első adásához, a mielőbbi személyes viszontlátás reményében. És nem, baszki, tényleg nem vezettem, megőrülök.

A legutóbbi szezont úgy fejeztük be, hogy hazudtunk. Önöknek és ami még rosszabb: magunknak is, hiszen egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy lesz-e következő, meg lehet-e még csinálni anélkül, hogy bele ne fulladnánk a műsor fenntartási költségeibe, az ezekkel járó kötelezettségekbe, és a folyamatos, sokszor fárasztó küzdelembe az idővel, technikával és saját ötleteinkkel. Bíztunk, de nem tudtunk. Ez nem a Top Gear, és nem is akar az lenni.

Csak annyit tudtunk, hogy ezt tovább kell csinálnunk. Mert szeretjük, mert élvezzük és a mi gyerekünk, Karotta és Winkler már akkor megalapozták mindezt, amikor még sok helyen az internet sem volt mindennapos, a vágók már akkor szívták a fogukat a cifra határidőkön, amikor még háromfeles floppyra fényképezett az öreg Sony digitális kamera alig egy megapixeles felbontással. Nem, TCTV-nek lennie kell. Mert szeretik és mert szeretjük.

És lett is. Új szelet a vitorlába a DoQ adott és úgy tűnik, hogy kitartó és biztos szél ez. Maga a vitorla pedig színes és dagad, viszi ezt az őrült katamaránt OMG Visualsostul, Totalcarostul. Plusz még mi is lapátolunk, hiszen a sebességből sosem elég, nem dőlhetünk hátra elégedetten, mert akkor vesztettünk. Nincsenek fellengzős vagy magasztos céljaink, egyszerűen jó autósműsort akarjuk csinálni, és ezért mindent megteszünk az elkövetkező tíz részben. Aztán - ha minden jól megy - még sokszor ennyiben. Mi, és az OMG csapata, akik rengeteg új felszereléssel és nem kevés rögtönzéssel oldják meg a sokszor lehetetlent, még olyan áron is, hogy méteres állvány-erdőt építenek egy motor orrára vagy egy vékony műanyaghéjra. Remek cimborák, megszoktuk már egymást annyira, hogy csak a negyedik - együtt töltött - nap végére ordibálunk egy kicsit. De ugyanakkor tudjuk, hogy megint valami jó sül majd ki belőle. És nem lesz több gymkhana.

Csajok persze igen, de ugyanúgy motorok-gépek, nagyon erősek és nagyon gyorsak, olcsók és elképesztően drágák, könnyűek és nehezek, tűz-víz, nevetés és sírás valamint rengeteg ismétlés. Szerdánként, 20:30 20:00-kor a DoQ-n és (a műsor végeztével) a Totalcar címlapján. Emeljük a tétet és mindenkit várunk a képernyők-monitorok elé.

Tartsanak ma is velünk!

Száguldó hotrodok kavarják a port a sivatagban, majd feltűnik a jól ismert, nagyszakállú, napszemüveges fickó is. A ZZ Top kilencéves szünet után tért vissza, új lemezük első számához már klip is készült.

A videó nagyszerűen ötvözi mindazt, amivel egy autóbuzira hatni lehet: vannak itt csinos csajok lenge öltözetben, klasszikus autók – s mindeközben Billy Gibbons énekel utánozhatatlan, reszelős hangján.

Az új lemezen szereplő I Gotsta Get Paid megszületésének egyébként igen érdekes a története. Gibbons még a kilencvenes években, a Gold Star Services/Foam Box stúdióban hallotta a 25 Lighters című számot, melynek címe (25 öngyújtó) arra utal, hogy a dílerek üres öngyújtókat használtak a drogok terjesztésére. Az eredeti előadók DJ DMD, Lil' Keke és Fat Pat voltak. Fat Pat 1998-ban halt meg: lelőtték, amikor átvette volna egyik fellépéséért járó tiszteletdíját. A számot később DJ Screw is feldolgozta – ő 2000-ben, kábítószer-túladagolás miatt vesztette életét.

Gibbonst lenyűgözte a zene és a houstoni gettó hangulata, és már akkor érezte, ebből a ZZ Top is alkothat valamit. Tizennégy évvel később aztán Joe Hardy és G. L. Moon közreműködésével elkészült a ZZ Top változata is, mely az együttes klasszikus stílusába csempészett egy keveset a modern hip-hop ritmusából.

A ZZ Top tehát visszatért, nem is akárhogy: La Futura című albumuk első számát a Classic Rock Magazine olvasói a megjelenéskor a hét legjobbjának választották, a klip pedig kicsit talán az autórajongóknak is szól.

Rút kiskacsa

Az elejétől fogva tetszett, de mikor bemutatták még túl kölyök voltam - egész más volt, ami birtoklási vágyat keltett. A sokadik autónál jártam, mikor váratlan fordulat állt be az életemben - megint bringára ültem és annyira rákaptam, hogy az autó csak állt a ház előtt, ment havonta 50 km-t

Olasz...diesel... de nem lehet nem szeretni

Előre közölném azoknak akik diesel Fiat vételen gondolkoznak, hogy olyan vegyen ilyet aki szeret foglalkozni az autojával, ez nem egy Swift hogy beleül az ember és belehajt 200 000 km-t csak olajcserékkel.

Kicsit makrancos, kicsit fura, de a miénk

Rögtön akkor furcsa volt, hogy nem esik vissza a motor fordulatszáma, ha kinyomjuk a kuplungot. Ezt szerencsére egy kis gázbowden-átpozícionálással megoldották Karcsiék, de azért Pécsről hazafelé érdekes volt vezetni.

Polly a labanc öreglány

Amikor hozzám került, vagyis 2011. októberében, az óra 118 400 pár Km-t mutatott. Ja. Hát persze, én meg Aladdin vagyok az Ezeregyéjszaka meséiből... Ennyire naív azért én sem vagyok. A kocsi tuti nem ennyit futott, de kívül belül tipp-topp állapotban - persze a korához képest - volt/van.

Csendes aszfaltbetyár

A parkolás nehéz vele, mivel hozzászoktam a tolatókamerához de ez pótolható. Multimédiás fejegység és tolatókamera. Meg is vettem és beépítettem őket. Azóta minden könnyebb.

Sipos úrnak nem kellett kétszer szólnia, hogy kéne neki még egy ember egy Los Angelesi kiruccanáshoz. Tíz nap, abból három a Dension-stand menedzselése az RCX-kiállításon, a többi szabadprogram. Bár hónapokig terveztünk és szerveztünk, kint rájöttünk, ha csak párizsis zsemlék csomagolásával töltöttük volna ezeket a napokat, akkor is egy tucat fantasztikus anyaggal tértünk volna vissza. Los Angeles nem csak a Lakers otthona, de az autós szubkultúrák fővárosa is. Willy Wonka csokigyára csak egy sarki trafik, ha választékról van szó, mert Kaliforniában mindent megtalál a benzinagyú, amire csak vágyhat.

Még Camry-t is, vagyis leginkább azt. De a Toyoták tengerében minden sarkon megbújik valami különlegesség. Legyen az tuningolt japán, leültetett német, vagy szétpimpelt amerikai. Nagyjából az első nap végéig tudtuk tartani az elhatározást, hogy nem kapkodunk, nem eszünk gyorskaját és csak az előre lefektetett tervre koncentrálunk. Ehhez képest nagyon felpörgött a tempó. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a túléléshez szükséges táplálékszükségletet a Wendy's-Taco Bell-Pizza Hut bermudaháromszögében vettük fel a tíz nap alatt, mégis fogytunk. Egyszerűen azért, mert mindig késében voltunk, és erről leginkább a helyi parkolók tehettek, melyek szétszpemmelték a receptoraink postafiókját az ott ácsorgó autóikkal.

Rendre meg kellett állnunk fotózni, nyálcsorgatni. Ilyenkor pedig rendre megjelent adott tulajdonos, és ahelyett, hogy elzavart volna minket, hosszú sztorizásba kezdett az autójáról. Nemegyszer hívatlanul toppantunk be műhelyekbe, mert nem tudtunk ellenállni a garázs hűvöséből kacsintgató hotrodoknak vagy lowridereknek. Az utolsó napra pedig kifogytunk a tárhelyből. Hetvenöt gigányi nyersanyaggal tértünk haza, és azzal a zavaró tudattal, hogy legalább kétszer ennyi anyag maradt ott.

Hisz Chip Foose angolnaként csusszant ki az ujjaink közül. Billy Gibbons nem ért rá. Nem maradt időnk egy tuningolt Murcielago tesztjére. Lecsúsztunk a Nissan Z-találkozóról. A lista hosszú. Aztán a képeket szerkesztve, a videókat vágva rájöttünk, nincs min sopánkodni. Sőt, egy életre szóló élménnyel, és csodás anyagokkal lettünk gazdagabbak. Megtapogattuk az első Shelby Cobrát, és ugyanezt tettük egy Toyota 2000GT-vel. Bepillantottunk a West Coast Customs és a GAS műhelyébe.

Ja, és megjártuk Jay Leno vécéjét is, amit ugyan nem mertem lefotózni, de így is kuncogva jöttem ki. A műhelyben található vécé úgy néz ki, mint bárhol egy műhely-vécé. Vibráló neoncső, olajfoltos mosdó. Ami viszont érdekessé teszi, azok a képek a falon. Nem volt egy szabad centi, minden függőleges felüleltet képek borítottak, leginkább autókról és repülőkről. De volt három kép, amelyek kilógtak a sorból. Vastag keretben, elkülönítve a többitől voltak felszögelve közvetlen a kagyló mellé a falra, pont szemmagasságban arra az esetre, ha az ember a nagyobbik dolgát végzi. De ezen a három képen nem gépek voltak, hanem Barack Obama és Jay Leno nevetgéltek. Nem értettem az elhelyezés jelentését, de szórakoztató volt.Ahogy gyakorlatilag minden más is Los Angelesben.

Ha az élet úgy hozza, talán jövőre visszamegyünk. Sokan követték a kalandjainkat, nagyon sok visszajelzést kaptunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves olvasónknak, hogy ha csak monitor túloldalán is, de velünk voltak végig! Sosem éreztük egyedül magunkat. Aki viszont a túráról lemaradt volna, az ne búsuljon, alul megtalálja az összes cikket:

• Kaliforniában is tudnak rólunk
• Shelby American
• Hotrod, Harley, Hamburger
• RCX-kiállítás
• West Coast Customs
• Jay Leno - A garázs
• Jay Leno - Az interjú
• Jay Leno - A garázs újratöltve
• Mutterok motoron
• Chip Foose csak nézett és integetett
• A Hangyász átka
• Gyenge felhozatal Kaliforniában
• Mad Mike - Az interjú
• Nissan Murano Cross Cabriolet
• Igenis létezik időgép
• Toyotafest
• Steve "Carpy" Carpenter és a café racer
• Jack Yang - Világháború a veteményesben
• Egy legenda. Már megint.

(És ha már vette a fáradságot, hogy ideáig legörgetett, elárulom, hogy van egy csomó, kisorsolásra váró értékes ajándékunk. Ne szalassza el a jövő heti hiénaposztot!)

Péter autója még nincsen készen, de nem is lesz soha, mert akkor elveszne a társalgás lehetősége ember és gép közt. Ezt ő maga mondta, amikor arról kezdtünk beszélgetni, honnan szerezte a babkávé szállításához használt vászonzsákot, amellyel a karosszéria egyes felületeit szépen beborította. A válasz egyszerű, de tökéletesen megmutatja, hogy neki tényleg mindenről a golfozás jut eszébe. A zsákot egy kávézóban kapta, miután elmesélte mire kell.

Nem tudom, miért éppen egy újabb kettes Golfon akadt meg a szemem a kárpitos srác remekműve után. A mai hungaroringi Golf találkozón ott sorakoznak a néhány éves ötödik és hatodik generáció tagjai is. Ott van a Bandi-féle R32, a Rézmányi által megénekelt egyes kabrió, rengeteg a kortárs GTI és az jó idő kicsalogatta a csiptuningos TDI híveit is. Mégis úgy veszem észre, ahhoz legalább egy hányatott sorsú hármas Golf kell, hogy valaki bátran kezdjen a fazonírozáshoz.

Péter autója eredetileg piros volt, de most már vannak rajta teljesen rozsdás lemezfelületek és fekete terepminták is. Egy másik patkány-Golf mellett álló társaságtól tudtam meg, hogy a valódi, tehát nem festett rozsdát sósavazással állítják elő. Igen, savval maratják az acéllemezeket, hogy azok egyenletesen rozsdásodni kezdjenek. Csak néhány napot kell várni és kész.

Péter autója elég szofisztikált darab. A kerékjárati ívekre ablakgumikat erősítettek, néhol összevarrták a fényezetlen műanyagokat, felszereltek egy rozsdás keresőlámpát a vezető keze ügyébe, és éppen tegnap került a tetőcsomagtartóra a téli szett, vagyis a szánkó, a síléc és a korcsolya. Az autó napi használatban van és már csak akkor jöttem rá mekkora hülye vagyok, amikor kibuggyant belőlem a kérdés: mit szólnak mindehhez a műszaki vizsgán. A válasz meglepett: mindent vissza lehet alakítani eredetire, egy nap alatt. Gondolom, ehhez rengeteg cserealkatrész is kell.

A bájos patkányon szóviccek is találhatók, úgy, mint a kutyás lábkaparóra írt rattweiler és társai. A többit keressék meg a képeken. A motor korábban egy szöcskében szolgált, kétliteres, dupla vezérműtengelyes változat, körülbelül 130 lóerővel. A jó kis Weber karburátorokkal biztosan sokat hozzátesz az összetéveszthetetlen autó hangulatához, amellyel talán nem csak vonulni, de menni is lehet. A tulajdonost ez nem túlságosan érdekli, sokkal jobban érdekli, hogyan lehetne még tovább fejleszteni a koncepciót.

Irigylem azokat a megszállottakat, akik képesek egy húszéves, teljesen átlagos autóval hetekig vagy akár hónapokig foglalkozni, hogy azt többé senki ne keverhesse össze a több tízezer hasonlóval. Előre szólok, hogy az alábbiakban egy szó sem esik majd ízlésről, most az elszántságot pontozzuk.

A Hungaroring felső parkolója ma tele van szent őrültekkel és autóikkal, hiszen éppen most zajlik a Golf-találkozó, ahol a közönség először láthatja élőben a Volkswagen Golf hetedik generációját, melyről a Totalcaron az elmúlt két hétben már minden megtudhattak. Az országos premier előtt megtelt az összes pálya-közeli parkoló, de a kiemelt helyekre kizárólag golfosokat engedtek fel.

A több száz, főleg egyes, kettes és hármas Golf között kevés az eredeti állapotú példány. Vannak itt kedvesen rozsdásított patkányok, hódít a stickerbomb-stílus és persze a megkerülhetetlen "VR6-os blokkot az egyes kasztnijába"-vonal képviselői is eljöttek.

A képeken látható, dupla körlámpás gép egy bizonyos Szabié, aki a motortér feliratának tanúsága szerint az édesanyja pénzéből valósította meg álmát: a teljesen bebőrözött Volkswagent. Az utastér kellemes, bordó színárnyalatot kapott, olyan lehet benne ücsörögni, mint egy százéves szivarszobában. Nem hiányzik a zene sem, de jól látható, hogy ebben az autóban nem a hangerő a lényeg, hanem az ódon hangulat és a tapintási élmény.

A kesztyűtartón stopper ül a bőr tokjában, a lábtérben polírozott poroltó, kevés csillogás, sok meghittség. A motorházban a megszokott, szerintem nem tuningolt négyhengeres blokkot látni, a szokottól alaposan eltérő környezetben.

Hosszan találgatom, hogy ki kellett-e szerelni mindent a kárpitozáshoz, vagy idomított egerekkel érték el az alig látható helyeket. Láttak már bőrözött vízcsöveket, rézzel futtatott generátort, vagy autómodellt a szintén bőrös akkutartón? Nem? Akkor most pótolják. A környéken ténfergők szerint a rejtélyes alkotó foglalkozása kárpitos, így már értjük. Kőművesként biztosan nem vágott volna bele ebbe az átalakításba.

Ma takarítottam ki előző telefonom memóriáját, nem szívesen adok rajta túl úgy, hogy személyes biteket tartalmaz a memóriája. Letöltöttem vagy kétszáz fotót, egy rakás névjegyet és videót majd a biztonság kedvéért még egyszer átfutottam a lassan kővé dermedő, régi képeket. Jó kis nosztalgiázás kerekedett belőle olyan fotókkal, melyek éppen e célból készültek valamikor régen és nem jelentek meg (jó eséllyel) sehol. Van sok, kattintson bátran, hátha ön is olvasott már Totalcart akkoriban...

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68. az India leggazdagabb emberei-listán, de azért mégiscsak áll a neve mellett 825 millió dollár. Anand Mahindrával jó volt interjúzni, ráadásul a fél szerkesztőség azóta is úgy emlegeti, mint a milliárdos haverom. Ami természetesen erős túlzás, de az tény, hogy amikor az interjúban a Mumbai-i Mahindra Blues Festival került szóba, ráadásul én érdeklődtem, Mr. Mahindra megígérte, hogy elküldi a fesztiválról szóló DVD-ket.

És tessék már meg is jött. Ana Popovic, Buddy Guy, John Lee Hooker Jr., Taj Mahal Trio, Johnny Lang, Matt Schoefield. 825 milló dolláros barátunk - ha ennyit megoszthatok a nagy nyilvánossággal - egy emailt is írt, mely szerint Jimmie Vaughan már majdnem tuti a jövő évi Mahindra Blues Festivalra.

Tudják-e melyik az az egyetlen, magyar – nem oktató-, és nem versenyfilm -, amely kizárólag autókról szól? Sokan talán nem ismerik, hiszen elég rég készült, a címe: Kár a benzinért!

Igazából nem egy filmről van szó, hanem négy és félről, amelyeket a narrátor, Kibédy Ervin faros-Ikarus-orgánumú okfejtése köt össze. A tanulságot elárulom előre: nincs értelme autózni, mégis mindenki akar. Meglepő, de ez az 1964-ben készült film mai szemmel is jó, mi több, fordulatos és aranyos. Hogy miért készült ilyen film 48 évvel ezelőtt, Magyarországon, amikor még csak összesen hat éve lehetett magánembernek autója? A valószínűsíthető magyarázat egyszerű: a nagy, szocialista autóelosztó-céget, a Merkurt 1963-ban alapították, és feltehetőleg részben az emiatt kibontakozó autóvásárlási hullámot próbálták kihasználni a népszerűsítéséhez.

Az első részek mind az autóvásárlás körül forognak. Egy rövid kis epizódban a leendő autós sorra inti le a bogárhátú Warszawa, gömbölyű Volga taxikat, és a sofőröknél – mint autóhoz értő embereknél – tudakolódik afelől, milyenek az általa kiszemelt autók. Mindegyik taxi szélvédőjén ott a „Nagy kocsi” felirat. Hiszen akkor még léteztek Zastava 750-es „Kis kocsi” taxik is, csökkentett viteldíjjal…

Aztán át a Szikra (később Metróvá) átnevezett moziba a Marx (ma már Nyugati) téren, és kezdődik a film veleje.

Piros zacskó várt szombaton az XR2-n. Egy pillanatra hátra is hőköltem. Mi van, már a külvárosban is bevezették a fizetős parkolást? Képtelenség.

Ahogy ráncolt homlokkal kihúzom a papírost, még csúnyább szó üti meg a szemem: idézés. Kellett pár másodperc, amíg leesett.

Kicsit öreg, kicsit lomha, de szeretnivaló!

Mindig is BMW fanatikus voltam, de mégse fordult meg a fejembe hogy BMW-t vegyek. Passatokat nézegettem, de miután 17-et néztem meg élőben, és mindegyik ótvargané volt, úgy döntöttem más típus felé nézek... valahogy a bömösnél kötöttem ki.

Mivel a Tipóhoz nem nagyon kell alkatrész, és ami kell, az is van itthon, így amikor megpillantottam az ebayen, nem lehetett otthagyni. Nehogy már csak Csikósnak és Bandinak hozzon mindig csomagot a posta.

Ezt a kazettát akkor adták ki, amikor a Fiat Tipo megnyerte az Év autója díjat, 1989-ben, maga mögé utasítva a Vectrát és a Passatot. Itt alant szép sorba meghallgatható a tartalma.

Persze pillanatokon belül kiderült, hogy a kocsiban lévő kazettás rádiónak a magnó része nem működik, így egyelőre nem élvezhetem a 70-es 80-as évek slágereit.

Itt vagyunk Dánia legészakibb részén, Göteborggal egy vonalban, a semmi közepén, a tökéletesen néptelen tengerparttól talán három kilométerre, a helyet úgy hívják: Tannishus. Az északi Év Autója zsűritag-lapok ide szervezik már 34 éve az összes, leendő Év Autóját tesztelésre, sokukat még bevezetés előtt, a happening neve Tannistest. Aki a tagok közül befizeti a nem túl olcsó beugrót, közel egy héten át vezetgetheti, fotózhatja azokat az autókat, amelyek közül a 2013-as Genfi Autószalonra a csapat megválasztja az Év Autóját.

Már egész összeállt a tuning motor a Bogárban, erősnek is éreztem, mentem is vele néhány ezer kilométert, amikor az egyik olajcserénél az olajleeresztő mágnesén fura fém darabokat találtam.

Elég jól ismerem a motort belülről, ha a mágnes megfog valamit, tehát valami vas kerül oda, akkor arra figyelni kell. Az egész alumínium ötvözet, alig van benne vas, azonban azok olyan helyen vannak, hogy nem jó, ha eldarabolódnak. Nem kaptam sokkot, akkor sem kaptam, amikor leszakadt a lendkerék, azonban nem voltam boldog. Ez a tuningolósdi mindig együtt jár azzal, hogy valami beadja a kulcsot. Mindenki ismeri a mondást, hogy a tuningnál az erős, tartós és olcsó jelzőkből kettőt lehet választani, hármat sohasem. A másik probléma, hogy a növelt teljesítményhez már nem jó a gyári alkatrészek nagyrésze, hanem helyettesíteni kell erősebb alkatrésszel, amely minőségét csak reméli az ember, illetve külföldi tapasztalatok alapján sejti. A kisszériás tuning cucc minőségi szórása nagy lehet, kifoghat az ember egy rosszul edzett vagy méretében pontatlan alkatrészt is. Amikor az ember elkezdi reszelni az ősöreg, léghűtéses blokkot, akkor ezek tudatában kell nekifogni. Akinek ez nem megy, a negyedmérföldes gyorsuláson az első motorhibánál a motorral együtt omlik össze, annak más sportot kell választani. Én nem ez vagyok. Egyrészt természetesen ez a kemény futóműves, szomjas, de apró állat nem a napi használatú autóm, nem baj, ha szét van szórva akár fél évet is. Illetve baj, mert három havonta hullámokban tör rám a mehetnék és mindenkit irigyelek, akinek működőképes hasonló autója van. Másrészről pedig nem csak a közlekedés, hanem a szerelése is örömöt okoz, pláne amikor a motort kell túrni pár plusz lóerő reményében. Ugye nem kell mondanom, hogy ha bármi miatt a motort ketté kellett húznom, akkor soha nem tettem vissza az összes alkatrészt ugyanúgy, inkább valamit tökéletesítettem, módosítottam rajta. Ez része a szertartásnak.

Több kommentárt nem is fűznénk hozzá, hiszen mindenki látja, hogy elrontják a körét az aljas BMW-sek, Octáviások és különben is. Nem szabadna így hozzáállni egy pályanaphoz, pláne akkor nem, ha tulajdonképpen szándékosan nem tartotta fel őket senki. Mindenkinek egyformán kijár a pályahasználat joga, még akkor is, ha történetesen sok köze nincs az ideális nyomvonalhoz.

Reméljük, a Totalcar Trackday mentes lesz ettől a szellemtől. A videó itt volt eredetileg.

A múlt pénteki autósmozi-vetítéssel kapcsolatos legfontosabb emlékem, hogy a Volvo S70 gyári hangrendszere még tizenévesen is elképesztő szépen szól, és ami még jobb, nem kapcsol le tíz percenként merő elővigyázatosságból, mint a Jaguar XF-é. Utóbbiban ráadásul közel sem szól ilyen jól a cucc.

Óriási szerencse, hogy múlt pénteken éppen az öreg Volvóban ültem Pistával és Hosszúval, mert máig fájna, hogy éppen akkor szakad meg a hang néhány pillanatra, amikor Deák Bill Gyulát felfedezik Hobóék és elkezd dübörögni a Kőbánya blues a tojástartókkal kirakott próbateremben.

Talán sokan kitalálták már, hogy a legutóbb a csodálatos Kopaszkutya című filmet vetítettük a Fővárosi Autópiac szabadtéri mozijában. A hangulat tökéletes volt, csak terpeszkedtünk a T5-ös bőrfoteljeiben, markunkba gyűjtöttük a pisztácia héját, ettünk hozzá zsíros deszkát és senki nem szólt, amikor hangosabbra állítottuk a zenét. Olyankor ugyanis mindenki pontosan ugyanezt tette a saját Alfájában, Lada Samara kabriójában, Subarujában.

Ezen a héten egy újabb kultuszfilmet vetítünk a Nagykőrösi út 162-ben. Ezúttal Tímár Péter 1985-ös vígjátékát, az Egészséges erotikát vetítjük. A film tökéletes esszenciája a késő Kádár-korszak téblábolásának. A ládagyárban, melyet következetesen ladagyárként emlegetnek, eladhatatlan termékeket állítanak elő a munkapadoknál serénykedő buja asszonyok. Egy részük összeállítja, majd a többiek szétszerelik. Az örkényi alaphelyzet akkor vesz fordulatot, amikor megérkezik a tűzveszélyes üzembe központilag kirendelt elvtárs, Bozody (Koltai Róbert), aki hamar kitalálja, hogy a saját és az igazgató (Rajhona Ádám) életét mivel lehetne feldobni.

Nagyobb térképre váltás

Így kerül hamarosan csúcstechnika a vezetőségi irodába, kamerák a gyárcsarnokba és persze a női öltözőbe. Az üzlet fellendül, amikor az addig érdektelen megrendelők megtudják, hogy más is jár a faládák mellé. Ekkor történik valami, ami a feje tetejére állítja a működő kukkulórendszert.

Ne feledjék, a nők nagyon okosak. Jöjjenek el most pénteken a Totalcar Autósmoziba és nevessenek egy jót velünk. Ezúttal körözöttes kenyérrel várnak minket az Autópiac munkatársai, az idő is rendben lesz, a film pedig kötelező darab. Ismét szuper este várható. Kapunyitás este nyolckor, filmkezdet kilenckor. Film közben átnyúlni a jobb egyre ér, késni nem. A belépési díj fejenként 1500 forint. 

Autószervizből van rengeteg. Garázsból még több. De gondoltak már arra, hogy vajon hol és hogyan lehet mondjuk tankokat, lövészpáncélosokat és egyéb katonai cuccot javíttatni? Hát mondjuk itt, a zabajkalszki Csitában. Múzeumnak-gyűjteménynek, diktátoroknak, a műhely készen áll.

Forrás: englishrussia.com

Nem is olyan régen mi is jártunk egy karbantartott temetőben, hamarosan olvashatnak róla, érdekes volt. Addig is, a két tévés majom tankol egyet.

Sokan tartják, hogy az elsőre mindig emlékezni fogunk. Én tizennyolc voltam, amikor megtörtént: gyorsan beleszerettem a gyönyörű feketébe, olyannyira, hogy túlságosan el is kapkodtam a dolgot. Az idő persze megszépíti az emlékeket, de az együtt eltöltött két év alatt rengeteg bosszúságot okozott nekem. Ja, az első autómról van szó.

Az emlékek akkor kezdtek élénkülni, amikor beültem Pista mellé a Lanciába. Az olasz kisautókban tényleg lehet valami, hiszen a kis Y ugyanazt a hangulatot adta vissza, amit a saját Fiatomban ismertem meg évekkel ezelőtt.

A jogosítvány megszerzése után gyorsan feltört bennem a vágy: úgy éreztem szükségem van egy saját autóra, bármilyen legyen is az. Az első ötletek közt volt Lada, kis Polski (ilyeneken tanultam meg vezetni), és még ki tudja, hány típus. Ezeket a családi tanács gyorsan meg is vétózta, így valami modernebbet kezdtem keresni százötvenezerért.

A keresést végül sikerült leszűkítenem a Fiat Unóra. Szigorúan az egyliteres, F.I.R.E. (Fully Integrated Robotised Engine) motorral szerelt, faceliftes (1989 utáni) példányokra vadásztam. Ezzel persze rögtön meg is szegtem egy aranyszabályt: nem típust, hanem állapotot veszünk. Az Uno mellett szólt viszont, hogy alacsony a biztosítása, nem drágák az alkatrészek, és szinte a benzin párájával elmegy – ez utóbbinak a későbbiekben lesz még jelentősége.