Mai eszünkkel, amikor azt látjuk, hogy már a kifejezetten nagy kocsik is három hengerrel vartyognak tova az úton, értetlenül tekintünk egy olyan autóra, amelynek kétliternyi lökettérfogatát tizenkét hengerre osztották el. Még jobban elámulunk, ha megtudjuk, hogy az már eleve egy markáns hengerűrtartalom-növelésen átesett blokk volt, mert amikor Gioacchino Colombo eredetileg megtervezte, még csak másfél litert tudott, ugyanennyi hengerrel. De mindenre van magyarázat.
Tegnap jelent meg a hír arról, hogy egy olasz weboldalon feltűntek a frissített S-Cross képei. A jelek szerint már javában folyik a gyártás, ugyanis olvasónk, Bence most küldött néhány képet egy sor szállításra váró autóról. Ugyan a szállítás miatt fólia burkolja az autókat, de a leglényegesebb változás, a markánsan átrajzol orr így is jól látszik.
Ismerjük az arabok vonzódását a Toyota Land Cruiserhez, egyszerűen ebben az autóban bíznak igazán. Ezt a bizalmat emelte új szintre egy szaudi férfi, aki egyszerűen kiparkolt egy 3500 méter magas, meredek sziklaperemre, bár az nem derült ki, hogy miért. Az Ajel nevű helyi újság hozta le a képet, amely Dél-Jazan tartományban készült a Fifa nevű hegyen. A sofőr a kor divatja szerint azonnal posztolta a képet és bár páran éltették a bátorságát, sokan viszont ekézték a felesleges kockázatvállalás miatt.
Még úgy is gáz, hogy a fényképezőgépet ferdén tartja fotós.
... az elegancia, ahogyan az akkor 56 éves legenda mindezt csinálja. Igen, Gigi Galli legendás kanyarvétele is ilyen, igen, tucatszám vannak fent videók arról, amikor kiadja, de Kankkunen csak egy van és ami igazán zseniális volt benne, az a mérhetetlenül higgadt, lézerprecíz és mindennemű felesleges mozdulatot nélkülöző finomság. Tökéletes ellentéte az általam imádott Colin McRae-nek, de ha szép és gyors autózást akarok látni, akkor Kankkunen vagy Latvala-videónál kötök ki. Hibátlan a stílus és minden a helyén van: a flick, az éppen csak látható kormánymozdulat és a kellő gázadás, szinte tökéletesen egyenes kormányállás mellett. Higanyszerű, gyors és hatékony, minimális tempóvesztés mellett. Nagyon-nagyon kevesen tudták és tudják így folyatni az autót a pályán. Ezen érződik a magabiztosság, a pontos kontroll, a határtalan rutin és a finomság.
Valahogy így kell ezt.
Egyedül kicsit idegesítő a jobb ülésben lévő, a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető érzékelő, ami annyira érzékeny,hogy ha nagyobb súlyt teszünk az ülésre, azt hiszi egy ember ül rajta és elkezd bimm-bammolni, na de ez a legkevesebb.
Németországban éltem a kilencvenes évek elején, tizenévesként, és hisztis voltam, amikor lemaradtam egy Formel eins versenyről. Az emlékezetes 1994-es szezonban, amelyet az ifjú Schumacher nyert Damon Hill előtt, és amelyben a San Marinói nagydíjon Ratzenberger és Senna balesete történt, új szakkommentátor érkezett az RTL-hez. Jochen Mass, mutatta be tiszteletteljes áhítattal a németek Palikja, nekem meg fingom se volt, ki lehet a fószer, de okosakat mondott.
Huszonkét évvel később Goodwoodban kolbászolok, szügyig gázolva ultraritka Lamborghinik, háború előtti autószörnyek és alig egy hete bajnok Le Mans-i autók között. Benézek a McLaren standjára is, vannak ők olyan érdekesek, hogy szánjak rájuk pár percet ezen a felfoghatatlan autós orgián. Bár mai teremtményeik szerintem kicsit eltávolodtak a legendás Bruce szellemétől, ott van egy rikító sárga autó egy gigantikus turbóval a fenekén, ami becsalogat a standjukra.
Alig használt páncélos a homokban
Bő hetven éve készült, de ahogy a Halálos fegyver kettőben is elhangzott Riggs szájából az autós üldözésben rommá tört családi autó mellett, mikor Murtaugh hisztizni kezdett, hogy de ez egy új autó volt: új ez még most is. Hiszen alig raktak bele kilométert, a futógörgők gumija még szinte szőrös.
Tudta ön, milyen lövészet közben belülről egy Leopard 2 tank? Nos, ilyen a töltőkezelő munkahelye. Ne lepődjenek meg azon, hogy még kézzel történik a töltés, az Abrams sem különb, hiszen ennek - és az automata töltőberendezésnek is - vannak előnyei és hátrányai is egyben. Van, aki ebben a kevésbé igényes, a lőszert szeparáltan tároló megoldásban hisz, van, aki a kisebb toronyban és az enyhén bonyolultabb automatikában.
Egy biztos, ne tegyük oda a kezünket a lövegzárhoz, miután jeleztük, hogy lövésre kész a 120mm-es L55 hosszú, sima csövű ágyú. WoT-játékosok szevasztok!
Életem egyik legeseménydúsabb nyarát töltöttem az Egyesült Államokban, és a legmaradandóbb élményem talán az, hogy ezek a ritka kedves emberek mennyire megalomán állatok tudnak lenni, ha a hobbijukról van szó. Mert a nagy sosem elég nagy, az erős sosem elég erős, a gyors pedig mindig lehet még gyorsabb. Más magyarázatot nem találok arra, hogy miért épít valaki egy 10,3 literes - nem elírás, 10300 köbcentis - V8-assal szerelt középmotoros terepjárót. Buggy - hivatkoznak Tim Cameron csővázas szörnyetegére, pedig semmi nincs benne, ami homokfutóra emlékeztetne: az Ultra Bouncer valahol félúton van egy izlandi Formula offroader és egy rock crawler - mászóautó - között. A lehető legkeményebb terepen, a lehető leggyorsabban menni, erre való, és ehhez itt most éppen egy 1000 lóerős motor, egy powerglide automata váltó és két, erősen átalakított Dana merevtengely áll rendelkezésre. A videón hallani, hogy emberünk egyszer sem nyom padlót, tulajdonképp csak simogatja a pedált. Mondjuk egy nagyobb gázra vissza is tekerné a bolygót:
A road trip az a tevékenység, amikor a személyautóval rendelkező barátunkhoz bekönyörögjük magunkat, hogy elmenjünk biciklizni. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kell autó a bringázáshoz, de mi Szlovákiába, Rózsahegyre indultunk, ami nem sokkal a síparadicsom, Donovaly után van, Esztergomtól úgy 240 kilométerre. Itt egy elég jó bringaparkot építettek, ugyanis az éles eszű szlovák sípálya üzemeltetők rájöttek, hogy a sípálya nyáron is tud nyereséget termelni, pusztán csak engedni kell a helyi bringásoknak, hogy ösvényeket alakítsanak ki. Itthon egyelőre kevés sípálya adoptálta a gondolatot, meg hát Szlovákia kicsit jobban is áll hegyekkel. Magyarország hegyeihez képest egy szlovák pálya olyan, mintha az ember egy gokartpálya után felhajthatna a Hungaroringre.
Nem szeretem az internetes fórumokat. A legnagyobb bajuk az, hogy az információ nem lektorált, mint például egy nyomtatott könyvben, ezért aztán mindenki megmondhatja a tutit, ám nehéz és hosszadalmas kiválogatni az ocsúból a búzát. Itt egyrészt mindenki autóversenyző és űrhajós, másrészt pedig tudja, hogy mit kell elcsavarni, hogy fele annyit fogyasszon és ezzel egyidejűleg dupla annyi lóerős legyen az autó.
Látszólag semmi nem történt, egy raliban átlagosnak mondható, szokványos baleset, közepes tempó mellett. Szinte fel sem fogjuk, egy pillanat. Aztán megnézzük a lassítást és megértjük, miért is jó dolog a HANS (Head and Neck Support device). A navigátor használta, a pilóta nem.
Még mindig lehet olcsón 123-as Mercit venni, ha valaki nekiáll kicsit a flexszel, popszegecshúzóval, szórópisztollyal, oda se neki, marad elég a szépekből a díszléc-fetisisztáknak. De azért nem mindegy, hogyan készül az optikai tuning a ződcségesre. El lehet indulni a hajdani taxidroszt-queen útvonalon, ötágú alufelnivel, diszkrét gumi légterelővel, feketített ablakkal, a jó, sőt talán már a rossz ízlés határait is szétfeszítő, gyárilag wunderbaumosított szagú rózsafa kormánnyal, 2000-es fordulaton berottyantós kályhacsővel – de ilyenből elég sok van, meg aztán nem akar mindenki marrakeshi fuvarozónak tűnni ma már.
A minap elszörnyedve olvastam valahol, hogy egy egyhetes fesztiválra több százezer forintot is gond nélkül elvernek manapság a fiatalok, ráadásul úgy, hogy az idő nagy részében annyira szétcsapják magukat, hogy arra sem emlékeznek, mit csináltak, amikor nem voltak rottyon.
Bármit megszerzünk. Bármikor
Ha veterán versenyautókról van szó, nem ismerünk vasárnapot, ebédidőt, húslevest, kirántott húst, semmit. Ha kell, egy nemzetközi szervezet lendül mozgásba, egyetlen telefonhívás elég hozzá.
Kicsivel dél előtt csörgött a telefonom, az egyik autóőrült ismerős hívott, hogy fennforgás van, egy veterán Volvo PV544 raliautóhoz kellene alkatrész, gyorsan. Csak annyit kérdeztem: Peking-Párizs? Az „aha” után már csak azt akartam tudni, mi kell, és pontosan mit lehet tudni az autóról. Kiderült, nem valami szörnyen speciális alkatrész kell, csak egy pár hátsó lengéscsillapító, mert ahogy azt szaknyelven mondani szokás, az egyik összefosta magát a Pekingtől idáig tartó úton. És hát Budapesttől még azért arrébb van az a Párizs, kellene valami megoldás, de hétfőn már mennek tovább az autók.
A legutóbbi Égéstérben hosszasan beszélgettünk az autóipari lehúzásokról. Hétfőn levelet kaptam egy neve elhallgatását kérő Skoda-márkakereskedésben alkatrész értékesítéssel foglalkozó szakembertől. A Skoda-gyár vagy azért, mert vezekelni szeretne a vízforralós 105-ös típusok miatt, vagy mert volt szocialista országban található székhelyéből adódóan fejlettebb szociális érzékkel viszonyulnak az ügyfeleikhez, az 1.4 TSI motorok közismerten gyenge vezérműlánc-problémájára egy gazdaságos szettet hozott forgalomba.
Mint ahogyan az Égéstérben arról beszéltünk, a Volkswagen 1.4 TSI modelljeibe egy komplett vezérműlánc-garnitúra, beleértve a vezérműtengely-elhangoló kereket is, túl van 300 000 forinton, hisz a Volkswagen csak az „okoskeréknek” csúfolt rendkívül bonyolult alkatrészt adja 140 000-ért.
Régen faternak ez volt a mindenes autó is, lehajtott hátsó „ülésekkel” jó pár darab gumiabroncs, meg minden egyéb belefért.
Emlékszem, helyenként micsoda kabaréba fulladt a legutóbbi Genfi Autószalonon a Volkswagen BUDD-e Concept demonstrációja. Nyilván egy ilyen komplex elektronikával ellátott, autonóm okosautó-tanulmány mérföldekre van a valóságtól, az azonban mégis vicces volt, hogy a mosolygó hosztesszek között időről-időre feltűnt egy kopott bőrkabátos srác, aki kábelkötegeket húzott ki a lökhárító alól, csak hogy bejusson és újraindíthassa a rendszert.
Majd amikor készen lett, akkor alig észrevehető biccentéssel jelzett egy öltönyös segítőnek, hogy nyomja meg a távirányítón a nyitógombot, amint valaki hozzáér az érintésérzékeny felülethez az ajtókon. Sajnáltuk őket, szemmel láthatóan vért izzadtak az egész bilikék-fehér miskulanciával és egyben megmutatták, hogy bármennyire is menő, amikor az autóból egyszerre konferenciaterem lesz és odabentről irányíthatjuk házunk dolgait vagy tőzsdézhetünk, azért a valóságban még mindez elég messze van. (És itt nem a csomagolás részeként bepakolt akkucsomagra és a kijelzőkre gondolunk, azok csak filléres dolgok ezen a szinten.)
Kínában az Alibaba és a SAIC azonban másképp gondolja.
Zsolt és családja idén Olaszországban nyaralnak, ahová a család legkisebb autójával, egy Autobianchi Bianchinával indulnak el és némi hajózást követően Szicília szigetén is túráznak majd egy nagyot. Az előkészületekről részletesen olvashattak már az újságban, és Csikósék kalandjai folytatásos formában kerülnek majd önök elé.
Műszaki bravúr a Flórián téri buszmegállóban. Egy Credo pottyantotta az aszfaltra ezt a szíjtárcsát, s vele egy csapágyat, majd bármiféle pisszenés nélkül továbbhajtott. Akinek hiányzik, Antalnál átveheti.
Megkérdeztük a gyártót (Kravtex), mi lehet ez:
Már első ránézésre is gyanús volt, hogy ez nem gyári alkatrész, ezt azóta a Kühne is megerősítette.
Ma futottunk egy kört az ügyben a Volánbusznál is, és visszajeleztek, hogy nem volt ilyen típusú javítás, és műszaki mentést se végeztek a környéken emiatt.
Szóval mégse Credo, vagy valami buhera eredménye.
Nem Isaura-sorozat ez, ezért nem ismétlem el, mi történt az előző részben, aki akarja tudni, hogyan jutottunk oda, hogy Szicíliába indulunk a legnagyobb hőségben egy 3,5 méteres, 560 kilós, 50 éves kisautóval családilag, az olvassa el az előző posztot. Aki a múltkor elkezdte, miért nem megyünk valami klímás, gyors autóval, vagy miért nem Jesolóba utazunk, vagy hogy ez az egész nagyon biztonságtalan, az kérem, most lapozzon egy másik cikkre. Mert mi ezzel az autóval és oda megyünk - ha sikerül. Ha nem – az szívás lesz.
Ötlet: 10/10
Fun-factor: 10/10
Életveszély: 10/10
Tempó: halálos
FIA-licensz: soha
Önköltség: minimális
A Tienanmen téri szatyros férfi már a múlt, új hőse van a kínai kisembernek. Akárcsak elődjéről, a kormos karú Passat-mentőről (vagy Jetta) sem maradt semmi infó az utókornak, leszámítva ezt a videót a hőstettről.
Mondjuk személy szerint a falra tudok menni a hasonló kérdésektől. Ami a legjobban zavar, az az, hogy a kérdező sosem tudja definiálni, mit jelent neki pontosan a jobb ? Így ha megkérdezik mondjuk, hogy melyik a jobb , a Porsche vagy a Ferrari, akkor mindig visszakérdezek, hogy attól függ, mire?
I-sszéé-ro!
Melyik országban járunk? Frizura, amit a Leningrad Cowboys is térden csúszva imádna, 225-ös gumi, amit 12 coll széles felnire robbant rá két hibbant. Na, melyik?
Ahogy visszaszámol a két hibbant: I-sszéé-ro! Imádni valóak. És persze, hogy marhaság, de ha egy japán autóbolond hülye, akkor azt rendesen csinálja, kimaxolja a csúcsig. Igaz, amikor ők elkezdtek gumit feszíteni, „hippari tire” gumikat tenni az autóikra, senki nem használta a kimaxolni kifejezést. Talán még 2012-ben sem volt divatban, amikor ez a videó készült – amiben egyébként nem is maga a gumirobbantás az, ami megragadott, hanem hogy minden részletében dilinyós japán.