2017. március 29., 08:05 Módosítva: 2017.03.30 06:50
46
Március 29-e van, a hónap utolsó szerdája, az Auguszták, a Bercelek és a Gerlék neve napja. Ma 74 éves a Monty Python dalszerző-színész zsenije, Eric Idle.
42a6306b-b44e-4b2d-98ab-54c7865ed27a.gif

Ilyen egy jól dokumentált útszakadás

Aligha rögzített annyiféle kamera víznyelő fölötti útszakadást a történelem során, mint amennyi a kínai Nanning víznyelőjének világra jöttét dokumentálta múlt pénteken. A buszsávban egy 21 embert szállító busz alatt adta meg magát az aszfalt, amit a térfigyelőn túl a busz három kamerája is felvett. Ha még nincsenek fogalmaid arról, milyen, amikor egy busz két tengelye nyit ki egy három méter átmérőjű, három méter mély víznyelőt, íme. 0:13-tól a belsők.

Mivel autóznád körbe Ausztráliát?

Agyaltál már azon, milyen autóval indulnál neki egy négy hónapos, minimum 20 ezer (inkább 25-30 ezer) kilométeres kontinenskerülésnek? Egy Ausztráliában élő magyar párnak már válasza is van a kérdésre. A választottjukról annyit, hogy kisbusz, 17 éves és 4x4-es. Sokkal több infó a The Big Lap beharangozó posztjában: A Nagy Kör (The Big Lap) - azaz indul az ausztrál körút!

az.png
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 28., 09:09 Módosítva: 2017.03.29 13:54
65
A kétszeres Kossuth-díjas Psota Irén színésznő, Lipcsei Péter labdarúgó és Lady Gaga amerikai popsztár születésnapján, Gedeon névnapján kezdődik a Hidegindító. A Második világháborúban, 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a komáromi Duna-hidat, 1984-ben az Egyesült Államokbeli Three Mile Island-i atomerőműben súlyos baleset történt a hűtőrendszer meghibásodása miatt, 2014-ben pedig átadták a Budapesti 4-es metrót, természetesen mindhárom éppen március 28-án történt. A nap dalát a Pearl Jam szállítja, mert éppen ezt hallgatom. Címe: Yellow Ledbetter.

Hírek autósoknak

Belgiumban, évente mintegy kétszáz ember hal meg az utakon, ittas vezetés miatt, ezért már 2013-ban felvetették az úgynevezett alcolock, magyar az alkoholszondás indításgátló használatának lehetőségét. A szerkezet használatát eddig nem túl sok alkalommal rendelte el a bíróság az ittas vezetők ügyeiben, de hamarosan minden visszaeső ittas vezetőnek és magas alkoholszinttel lebuktatott sofőrnek kötelező lehet beépíteni az autójába az eszközt, a bíróság által elrendelt időszakra. A rendszert először Finnországban vezették be, ahol hatására a korábbi 30 százalékról 6 százalékra csökkent a visszaesők aránya. (Baleset-megelőzés.eu

dev1olnibkvgnioymgi3

Elon Musk átírja az új autómodellek bevezetésének menetrendjét, ezzel alaposan feladja a leckét a BMW-nek, és a Mercedesnek. A Bloomberg hosszú cikkben elemzi a hamarosan már kapható, 3-as BMW-vel azonos méretű Model 3 piacra lépésének előkészületeit. Többek közt arról írnak, hogy az olcsó, tehát körülbelül 10 millió forintról induló Model 3 bétatesztjét egyszerűen a cég dolgozóinak használatra kiadott, több ezer példányon végzik, így ha kell gyárba beérkező dolgozók alól kihúzott autókon gyorsan el is tudják végezni a szükséges javításokat. A cikk rengeteg további érdekességgel szolgál az autóról, amelyből állítólag 430 ezer darab készül majd a jövő év végéig. (Bloomberg)

A1611700 large

Néhány napra le kellett állítani az Audi A4 és A5 modellek gyártását, és ezzel 5600 új autóval kevesebb készül majd a cég Ingolstadtban található legnagyobb üzemében. Az ok az Audi egyik beszállítójánál történt tűzeset, amelynek következménye, hogy bizonyos alkatrészekből egyszerűen kifogy a készlet. A leállás miatt 8500 dolgozónak nem is kell bemennie néhány napig a gyárba. (Autonews)

DSC01946

Hatalmas előretörésben van a hibrid hajtási technológia az európai autópiacon, de a Toyota által is alkalmazott rendszernek komoly vetélytársa akadt, az úgynevezett mild hibridek képében. A 48 Volt üzemi feszültségű rendszer sokkal kevésbé komplikált, mint a teljes értékű hajtáslánc, ezért olcsóbb is, ugyanakkor nem képes önállóan mozgatni a járművet. Előnye még, hogy érezhetően csökkenti a benzines autók fogyasztását, hiszen a villanymotor-generátor egység kigyorsításkor besegít a hajtásba. A tavaly 400 ezer darabra nőtt hibrid és plug-in hibrid piacról itt olvashatnak.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 27., 07:23 Módosítva: 2017.03.29 06:54
41

A klasszikus, eredetileg katonaságnak szánt terepjárók népszerűbbek, mint valaha. A G Mercit is serényen vásárolják, de a Land Rover Defendernek is stabil rajongótábora van, annak ellenére, hogy több mint egy éve nem gyártják már. A Khan Design most különös tuninggal állt elő a Defenderhez: megnyújtotta az autó orrát, de úgy, hogy megnövelte a tengelytávot. Az általánosnak mondható, hogy egy autónak beletoldanak az utasterébe, hiszen ez javítja a praktikumot, vagy egyszerűen csak jobban néz ki a diszkó előtt, viszont a Khan mérnökei előtt nem lebegett semmilyen funkció, csak gépháztetőt toldották meg 40 centiméterrel. Az még nem is lenne akkora baj, hogy a jellegzetes bakancs-formát így elrontották, de az autó terepjáró-képességei is romlottak, hiszen kevésbé fordulékony és könnyebben fel is akad. A Flying Huntsman Longnose 105 motorjához nem nyúltak, ugyanúgy egy 2,2-es turbódízel hajtja, viszont a kipufogót, a féket és a futóművet is feljavították. A Pinokkió-Landi ára 32 millió forintnyi angol font lesz, de valószínűleg egyedi kívánságokkal ez még srófolható. 

Kahn-Design-Flying-Huntsman--4
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 24., 08:34 Módosítva: 2017.03.24 18:00
728

A Fiat 500 még a gyengébb szívómotorokkal is egy élvezetesen vezethető, szórakoztató kisautó. Az Abarth verzió már szinte mindenkinek elég, az egy tonnánál alig nehezebb 500-as akár 180 lóerővel is elérhető, ami több mint félelmetes egy ekkora autóban. Van viszont, akinek a sok sosem elég, a német Pogea ezt az igényt akarja kiszolgálni egy 404 lóerős 500-assal. Joggal gyaníthatnánk, hogy ekkora teljesítmény már csak a motorcserével érhtő el, de nem, a mérnökök a gyári 1,4 literes turbómotort húzták fel, épp csak az összes belső alkatrészét nagyobb teherbírásúra méretezték és a turbónyomást is az egekig emelték. Kellett még egy új kuplung, új lendkerék, fékek és a nyomtávot is kiszélesítették, hogy legalább valami halovány esély legyen az életben maradásra az első kanyar után. A Fiat mos 4,7 másodperc alatt éri el a százat a végsebessége pedig megközelíti a 290 km/órát. A legjobb mégis az az egészben, hogy nem egyedi átalakításról van szó, valamivel több mint 18 millió forintért bárki rendelhet egyet.

POGEA ARES

  

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 23., 09:16 Módosítva: 2017.03.24 14:41
119
Szép reggelt március 23-án, az Emőkék, Odinok és Údók neve napján. A mai 1960 óta a meteorológia világnapja.

RC kontra igazi

Hány 1:10-es RC-Hilux kell, hogy elhúzzon egy igazi Hilux-ot? Tizenöt. A Toyota UK YouTube-csatornájára került fel ez a videó. Az RC-autók a Tamiyától vannak, állítólag az egyetlen módosítás annyi volt rajtuk, hogy kaptak két-két 500 grammos terhelést a jobb tapadásért.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 22., 08:37 Módosítva: 2017.03.23 09:20
85
Március 22. van, szerda, Beáták, Csillagok és Oktávok névnapja. A nappali hőmérséklet 19, az éjszakai 7 fok körül alakul. 1992-ben ezen a napon rendezték az F1-es Mexikói Nagydíjat, a győztes Nigel Mansell lett a Williams Renault-val. Ma van a Víz Világnapja, illetve a Magyar Fordítók és Tolmácsok napja.

A nap videója

A felemelkedő Jeep Grand Cherokee, azaz a Hum Rider, a Verizon telekommunikációs cég nevéhez köthető. Szériagyártásról szó sincs, a Thinkmodo által készített videó célja, hogy a videóval felhívják a figyelmet a Verizon felhő alapú megoldásaira.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 21., 09:09 Módosítva: 2017.03.22 08:39
127
Az 1994-ben, versenybalesetben elhunyt háromszoros Formula-1 világbajnok, Ayrton Senna születésének napján, március 21-én kezdődik a Hidegindító. A nap szülötte Gary Oldman angol színész, és Ronaldinho brazil válogatott focista is. 1919-ben, ezen a napon kiáltották ki a Tanácsköztársaságot, Magyarországon, 1963-ban pedig szintén ezen a napon zárták be végleg az Alcatraz börtönt, amely a San Franciscóban lévő öböl szigetén található.
6

Hírek, autósoknak

Az utóbbi évek egyik legszörnyűbb közlekedési balesete után két nappal bejárta a hír a magyar sajtót, hogy a rendőrség, tavaly közel 9 milliárd forintnyi gyorshajtási bírságot szabott ki, ami egy milliárddal több, mint a VÉDA szupertraffipax-rendszer bekapcsolása előtti évben. Annak viszont már az MTI-n sem látni a nyomát, hogy az utóbbi években rendületlenül nőtt a személyi sérüléses, vagy halálos közlekedési balesetek száma. Még egyszerűbben ez azt jelenti, hogy míg 2012-ben 19854-en, tavalyelőtt 21543, 2016-ban viszont már 21804 áldozatot követeltek a balesetek. (Police.hu)

A rendőrök amúgy múlt héten országos ellenőrző-akciót tartottak, és 3653 esetben büntettek azért, mert a megállított autóban valaki nem kötötte be a biztonsági övét. 3100 esetben ez éppen a vezető volt. Lakott területen 10, lakott területen kívül 15, autópályán pedig 20 ezer forintos büntetés jár ezért a szabálysértésért. (Police.hu)

238 ezer új Porschét adtak el tavaly, világszerte, így közel négymilliárd eurónyi profitot könyvelhetett el a cég. Mindez azt is jelenti, hogy a világ egyik legvágyottabb márkája, átlagosan minden autóján 5 millió forintnyi pénzmennyiséget, vagyis egy korrekt családi autó árát kereste meg. (Autonews)

A Volkswagennek már 2020-ban piacra kell küldenie a moduláris, elektromosautó-platformra épülő, nagyjából Golf-méretű tömegmodelljét, hogy teljesíteni tudja a teljes kínálatra meghatározott széndioxidkibocsátási-átlagot, melyet 2021-től, kilométerenként 95 grammban határozott meg az Európai Unió. A VW nemcsak kompakt villanyautót készít majd, hanem egy teljes modellcsaládot, kizárólag villanyautókból, köztük egy tágas SUV-t is. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 20., 07:06 Módosítva: 2017.03.21 17:49
62
Boldog új hétfőt mindenkinek! Március huszadika van, Klaudia névnapja, egyben a boldogság világnapja. Vegyük fel tehát a nagy mosolyt, nézzünk ki az ablakon, milyen szépen süt a nap. És itt a friss Hidegindító is, úgyhogy kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris kezdünk.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Túl sok modellje van a BMW-nek és a Mercedesnek. Ezt nem más állítja, mint maga a két német prémiumgyártó. Éppen ezért nem kizárt, hogy a jövőben elkaszálnak néhányat - elsősorban kupék és kabriók lehetnek veszélyben. Míg a BMW-nél a SUV-ok (az érkező X2 és X7), addig a Mercedesnél a szedánok okozhatják a másik két variáns végzetét. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mely típusokkal végezhetnek. (carscoops)
  • Szintén egyszerűsíti kínálatát a Tesla. Ők a Model S 60-tól és 60D-től szabadulnak meg. Ezeket tavaly azért vezették be, hogy alternatívát kínáljanak azoknak, akik túl hosszúnak vélik a Model 3 várólistáját. A terv nem jött be, így április közepén ezeket a gépeket le is veszik a palettáról. A legolcsóbb Model S tehát a 75D lesz, a maga 77800 dolláros árával - ez átszámolva 22,3 millió forint. (leftlanenews)
  • Kétszázhúsz új munkahelyet teremt a General Motors. Az amerikai gyártó a Michigan állambeli Romulusban működő hajtásláncüzemet bővíti, ahol a több modellben is használt tízgangos automata váltókat készítik. Jövőre a Lansing Delta Township üzemet is fejleszthetik, így újabb 500 embernek biztosítanak helyet. (motor1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 17., 09:08 Módosítva: 2017.03.18 19:13
23
Március 17-én, Gertrúd napján kezdődik a Hidegindító. 1887-ben ezen a napon egy súlyos kólikaroham elvitte Kincsemet a legyőzhetetlen csodaversenykancát, 1992-ben népszavazást tartottak Dél-Afrikában amely véget vetett a feketéket hátrányosan megkülönböztető Apartheid korszakának, 2002-ben Ralf Schumacher megnyerte a maláj nagydíjat. A nap szülöttei Nat King Cole amerikai énekes, dalszerző és Kurt Russel amerikai színész.
2

Autóipari hírsaláta

Négy éven belül elkészül a BMW teljesen önvezető autója, jelentette be Elmar Frickenstein a cég önvezető rendszerek fejlesztéséért alelnöke. A BMW robotpilótái közt, az Egyesült Államok közlekedési hatósága az NHTSA öt plusz egy szintű besorolása szerint lesz olyan, amely emberi beavatkozás nélkül elnavigál bármilyen útvonalon az elindulástól a megérkezésig, vagyis az ötös szintnek felel meg, de lesz hármas besorolású is, amely nagyjából azt tudja majd, mint a mai Teslák. (Autonews)

A Lexus és a Buick vásárlói a legelégedettebbek az Egyesült Államok autósai közül a J.D. Powers legfrissebb felmérése szerint. Az előbbi, a maga 874 pontjával áll az Audi előtt a prémiummárkák rangsorában, ugyanitt egyébként negyedik helyen áll a Porsche, míg az amerikai márka a Minit előzi meg a tömeggyártók közt. A két lista elsősorban azt mutatja, hogy az autóvásárlók milyen kiszolgálást kapnak a vásárlás utáni években, vagyis mennyire elégedettek például a szervizzel. (Autonews)

07 A303297

Karl Thomas Neumann, az Opel elnöke megtarthatja pozícióját azután is, hogy a cégben nemrég többségi tulajdonrészt szerzett a francia PSA csoport. Neumann a német Auto- motor und sport szaklapnak tett nyilatkozata szerint az Opel továbbra is megtarthatja önállóságát a cégvezetés, a formatervezés illetve a fejlesztések terén, de néhány éven belül már nem az eddigi tulajdonos, General Motors platformjaira építik majd modelljeiket, hanem a PSA-éra. A következő években egy, az Insignia méretosztályába tartozó SUV-t és az Ampera-e mellé fejlesztett további elektromos autókat ígért az elnök, melyek egy nagyszabású modelloffenzíva elemeiként kerülnek piacra. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 16., 08:39 Módosítva: 2017.03.19 09:04
24

A Dodge Challenger Demon marketing kampánya most ért oda, hogy már egy szerszámos ládára is rávetik magukat az érdeklődők. Az ötlet persze nem rossz, hiszen így mutatnak is valamit meg nem is, mellesleg lehet hangsúlyozni azt, hogy a Demon versenypályán lesz igazán az elemében. A dragversenyzés hatalmas népszerűségnek örvend Amerikában, a dobozban pedig minden benne lesz, ami szombat este kell a 402 méter rajtjánál. Csavarbehajtó, emelő, nyomatékkulcs, guminyomás mérő és még pár apróság. Az eddig elejtett morzsák alapján a Demon a már eleve 700 lóerős Hellcat még erősebb, könnyebb és versenyre felkészített változata lesz, persze ezek csak tippek. Viszont nem kell már sokat aludni, legkésőbb április 11-én miden kiderül.

DG018 111CLl83v7hj8q7u4din2pd6m3p2q5m (1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 15., 08:43 Módosítva: 2017.03.17 06:39
74
Szép reggelt március 15-én, az Elektrák, Kelemenek és Lukréciák neve napján. Ma 169 éves az 1848-as forradalom és ma harminckét éves az internet. Pontosabban annak első domainje, a máig elérhető symbolics.com.

Hány fokos a gumi, ha füstöl?

Talán nem meglepő, de itt a bizonyíték rá, hogy egy Honda S2000 és egy hőkamera elég a minőségi tartalomszolgáltatáshoz. Ha eddig eszedbe sem jutott, hány fok lehet mélyen a füst mögött, most megnézheted. Legalábbis 160 Celsiusig, ott kiakad a mérő. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 14., 08:07 Módosítva: 2017.03.19 06:50
275

A tömegbe hajtó Mustang tulajok mémmé váltak, ugyanis feltűnően sok olyan videó keletkezett, ahol az erős hátsókerekes kupét vezető sofőrök a kelleténél eggyel lazábban akartak távozni a parkolóból. Ennek eredménye, hogy egy közepesen szép csúsztatás után a hátsó kerekek betapadnak, majd emberünk túl erősen kormányoz ellen és becsapódik az út menti tereptárgyakba. Ezt a technikát emeli művészi szintre az a Mustang tulaj, aki egy esős napon a parkolóból kifele akar egyet sederinteni, de szétszalad a ménes és pár méter szerencsétlenkedés után belefúródik egy Lamborghini kereskedésbe. Abból ítélve, hogy a kocsi kiviszi a kerítést és az orra még így is arra áll, amerről érkezett, nem lehetett kicsi a tempó. A lényeg, hogy személyi sérülés nem történt, a Mustangon túl csak a tulajdonos önérzete szenvedett érdemi kárt. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 13., 08:38 Módosítva: 2017.03.14 08:11
54
Március 13. van, hétfő, Ajtonyok és Krisztiánok névnapja. 1983-ban ezen a napon rendezték az F1-es Brazil Nagydíjat Jacarepaguában. Nelson Piquet győzött a Brabham BMW Turbóval. A nappali hőmérséklet 11, az éjszakai 0 fok körül alakul. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító!

A nap képe

JOHN-SURTEES-2

83 éves korában elhunyt John Surtees, saki a gyorsasági motoros világbajnokságon és a Formula-1-ben is világbajnoket tudott szerezni. További részletek hírünkben.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 10., 07:38 Módosítva: 2017.03.11 01:19
289
Szép reggelt március tizedikén - borongós, esős péntek reggelre ébredtünk ma, de legalább a munkahét a végéhez ért. Ildikó ünnepli névnapját, és ma van a székely szabadság napja is. Napközben kilenc fok körül alakul a hőmérséklet maximuma, esernyőt viszont ajánlatos magunknál tartani. Az ébredésben ezúttal is a Hidegindító segít, máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Az első vázlatok és kiszivárgott fotók után végre bemutatták az új Hyundai Sonatát. A koreaiak nagy szedánja Európában kevésbé ismert, de azért a magyar utakon is fut belőle. Az autó megkapta a márka egyen-arcát, ami igazán jól is áll neki. A motorpalettát 1,7-es 141 lovas VGT, 1,6-os, 180 lóerős T-GDI, valamint egy 163 lovas szívó és egy 245 lóerős turbós kétliteres alkotja. Vezetési segédletekkel is gazdagon megszórták: sávelhagyás-figyelmeztető, holttérfigyelő és fényszóróasszisztens is szerepel a listán. (carscoops)
  • Saját autómúzeuma, versenypályája, horgásztava és istállója is lesz a Toyota új amerikai főhadiszállásának. Ahogyan arról hétfőn, éppen itt, a Hidegindítóban már beszámoltunk, a japánok költöznek Kaliforniából, és Texasban húzzák fel az új komplexumot. A rangos vezetőknek és VIP-vendégeiknek úgy tűnik, az új helyen sem lesz rossz dolguk. (motor1)
  • Alig több mint egy hónap van hátra a Halálos iramban széria legújabb részének amerikai bemutatójáig. Most kijött egy újabb előzetes a filmből, amelyben talán minden eddiginél több autót zúznak össze vagy robbantanak fel. A videó első fél percében mondjuk egyetlen kocsit sem látunk, és egyébként is az az érzésünk, hogy az autók szerepe összezsugorodott, másodhegedűssé váltak a helyenként igen szürreális akciójelenetekhez. 2 perc 31-nél a jobb oldalon pedig egy Lada Niva is feltűnik. (motor1)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 9., 09:11 Módosítva: 2017.03.10 06:46
72
Az év hatvannyolcadik napján, Franciska névnapján kezdődik a Hidegindító. 1964-ben ezen a napon gördült le a szerelőszalagról az első Ford Mustang, 1997-ben és 2003-ban szintén ezen a napon nyerte meg David Coulthard a Formula-1 ausztrál nagydíját, 2011-ben pedig végleg leszállt a Discovery űrsikló, amely összesen harminckilenc alkalommal hódította meg a világűrt. A nap szülöttei Juliette Binoche francia színésznő és Liam Griffin angol autóversenyző. A nap dala a Kiscsillagtól az Örökre.

Autóipari hírsaláta

Most kezdik igazán megszenvedni a britek, hogy hamarosan kilépnek az Európai Unióból. Ezúttal a BMW tulajdonában álló Mini márkaigazgatója, Peter Schwarzenbauer szólta el magát: "Nem alapvető fontosságú, hogy a Miniket Nagy-Britanniában gyártsák, hiszen a vásárlók nem tudják, hogy hol készül az autójuk." Ez a népszerű kisautó tervezett elektromos változata kapcsán merült fel, melynek gyártási helyét még nem jelölték meg. (Autonews

1

Egy az önvezető és az autókon átívelő közlekedésirányítási rendszerek, vagyis a Connected car technológia veszélyeire figyelmeztet a CIA, vagyis az Egyesült Államok Központi Hírszerzőügynöksége. A Wikileaks által megjelentetett titkos anyag szerint a jövő részben, vagy teljesen önvezető autói kiszolgáltatottak egy távoli hackertámadásnak, és különösen nagy veszélyben lesznek azok az autósok, akik a hagyományos kezelőszervekkel egyáltalán nem felszerelt, így emberi beavatkozással nem megfékezhető járműveket választják. További részletek és lehetséges megoldások: Autonews.

Az Európai Bizottság szerint a német Behr, a japán Calsonic, Denso, Panasonic és Sanden, valamint a francia Valeo 2005. és 2009. között egy vagy több kartell-együttműködésben vettek részt a feltárt négy jogsértő esetből. Az autóalkatrész-beszállítók Európában és Japánban tartott üléseken, valamint levelekben, telefonon rendszeresen hangolták össze áraikat, és bizalmas adatokat cseréltek egymás között. A bizottság tudatta, mind a hat cég elismerte részvételét az együttműködésekben és az ügyek rendezésében állapodtak meg. Hozzátették, mivel a Denso három, a Panasonic egy kartell-együttműködésről tájékoztatta az Európai Bizottságot, ezen esetek miatt nem szabtak ki bírságot rájuk. (MTI)

tyrelabel x

Jelentősen drágulni fognak az új autógumik a következő hetekben, mert a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok – szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél - ára is drasztikusan emelkedett. A drágulás mértéke 4-9 százalék lehet, és mivel a fogyasztói kosár jelenleg 50 és 100 ezer forint közt van, ez az áremelkedés akár 15 ezer forintos többletkiadást jelenthet az autósoknak, egy garnitúra vásárlása esetén. (Abroncs Kereskedőház)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 8., 08:15 Módosítva: 2017.03.09 06:39
284
Szép reggelt március 8-án, a Zoltánok, Kadák és Aramiszok neve napján. 1948 óta a mai Magyarországon a nemzetközi nőnap napja.

Cukor

  • Hogyan viseli egy  Koenigsegg Agera RS a havas svájci Alpokat? Hannibál elefántja vagy hópárduc lesz az 1340 lóerős svéd sportgépből a havas hegyen? Hóviharral és szerpentinnel terhelt videón a válasz. (Ha nincs rá 12 perced, menj 8:00-ra, ott indul az érdemi vánszorgás. Bónusz szereplő a kísérőautó, a Singer-féle összkerekes 911-es)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 7., 09:20 Módosítva: 2017.03.08 12:57
35
Március 7. van, kedd, Tamások és Perpétuák névnapja. Ma sem lesz túl barátságos az idő, a nappali hőmérséklet 11, az éjszakai 3 fok körül alakul. 1530-ban ezen a napon alapította meg VIII. Henrik az Anglikán egyházat. Ma nyitja meg kapuit a 2017-es Genfi Autószalon, kövessék az eseményeket a Totalcaron! Most pedig kezdődhet a Hidegindító:

A nap képe

A Rulettkerék GTI
A Rulettkerék GTI
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 6., 07:14 Módosítva: 2017.03.07 10:24
44
Jó reggelt kívánunk március hatodik napján. Hétfő van, az Inezek ünneplik névnapjukat, és ma van a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap is. Az előrejelzések szerint napközben akár 14 Celsius fokos maximum is lehet, de esernyőt azért tartsunk magunknál, megvan az esélye a csapadéknak. Mielőtt viszont beleugranánk az újabb munkahét taposómalmába, itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Gyermekkórháznak készített autót a Rolls-Royce. A kiskocsit mintegy 400 óra munkával sikerült összeállítani. Villanymotorja 16 km/h-s sebességig képes gyorsítani a járművet, de akár 6 km/h-ra is korlátozható a tempó. A maszk kialakításával és az embléma elhelyezésével igyekeztek az igazi Rolls-Royce-okéhoz hasonló dizájnt adni a játéknak is. Az autógyártó ezzel a St. Richard's kórház kis betegeinek vidámabb gyógyulását próbálja elősegíteni. (carthrottle)
  • Már majdnem kész a Toyota új amerikai főhadiszállása a texasi Planóban. Ezzel párhuzamosan a kaliforniai Torrance-ben kiürül a régi központ, amelyet fel is kínálnak eladásra. Az ár 150 millió dollár lehet. A japán márka vezetői remélik, hogy egyben talál majd gazdára a komplexum. (motor1)
  • Lezúzott egy sávelválasztót az önvezető módban közlekedő Tesla. A Model S Texas közelében szenvedett balesetet, miközben Autopilot rendszere be volt kapcsolva. Messzemenő következtetéseket persze nem kell ebből levonni - mindössze annyi a lényeg, hogy egyelőre csak önvezető funkciókkal rendelkező autókról beszélhetünk, nem teljes önvezetésről. Így pedig fontos, hogy a rendszer megkapja a kellő felügyeletet. (carthrottle)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 3., 08:51 Módosítva: 2017.03.04 07:08
674

Autókat szeretni, vagy úgy általában tárgyakhoz kötődni a többség számára érthetetlen dolog, de ha valaki éves szinten 100 ezer kilométer körül hajtja autóját munkája miatt, kialakul egyfajta kötődés. Laurent Dessmare is így volt az A4-es Audijával, de neki volt egy álma is, mégpedig, hogy a le mans-i versenypályán lépje át az egymilliomodik kilométert. Mivel Le Mans-ban él, erre még akár esélye is lehetett volna, ám bénulással járó betegsége miatt egy ideje nem vezethet. Végül Lauerent gyerekei felkeresték az Audit, hogy segítsenek édesapjuk álmának megvalósításában, a cég pedig azt a Benoît Tréluyer-t küldte, aki csapatával háromszor vitte sikerre itt az Audi versenyautóit Le Mans-ban. Nyilván van a videónak némi reklámértéke, de az Audi meglepetés mégis inkább egy igazán emberséges gesztus:

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 2., 08:38 Módosítva: 2017.03.04 07:06
85
Március 2. van, csütörtök, Lujzák névnapja. Hidegfront érkezik, a nappali hőmérséklet 13, az éjszakai 1 fok körül alakul. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító!

A nap képe

merci250

Mercedes-Benz 250 SE Cabriolet 1967-ből. 165 ezer dollár és csak New Yorkig kell érte menni. Részletekért katt ide.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 1., 07:30 Módosítva: 2017.03.02 06:16
227
Jó reggelt kívánunk március elsején, szerdán, a meteorológiai tavasz első napján. Többfelé is borongós, esős időt láthatunk, ha kinézünk az ablakon, de legalább a hőmérséklet 10-12 fok körül alakul. Hétvégére akár a 16-17 Celsius fokot is elérheti a maximum. Ma az Albinok ünneplik névnapjukat, de ne felejtsünk egy pillanatra megemlékezni a nukleáris fegyverek elleni harc és a polgári védelem világnapjáról sem. Mielőtt belevetnénk magunkat a munkába, merítsünk erőt a Hidegindítóból. Máris kezdünk.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Végleges formát öntött a Roborace önvezető versenyautója - a gépet a barcelonai Mobile World Congressen mutatták be. A 975 kilogrammos gépet négy darab, egyenként 300 kilowattos villanymotor hajtja, végsebessége 320 km/h. Az önvezető funkciókat öt LIDAR-szenzor, két radar, két optikai sebességszenzor, hat kamera és 18 ultrahangos érzékelő támogatja. Kezdetben, egy júliusi Formula E verseny betétfutamaként két Robocar feszül majd egymásnak, később összesen húsz ilyen járművel rendezik a megmérettetéseket, tíz csapat részvételével. (carscoops)
  • Zéró toleranciára számíthatnak a vezetés közben telefonálók Nagy-Britanniában. Bár 2011 óta 84 százalékkal csökkent az efféle szabálysértések száma, a brit miniszterelnök azt szeretné elérni, hogy társadalmilag is elfogadhatatlanná váljon a telefonozás. A jövőben tehát a mobilozásért ugrik a jogsi, a pénzbüntetés pedig 100-ról 200 fontra (mintegy hetvenezer forintra) emelkedik. (autocar)
  • A kutyásoknak kedvez a Nissan legújabb tanulmánya. 1300 kutyatulajdonos részvételével készítettek egy felmérést, amelynek eredményeként X-Trailből készült különleges kivitel. A négylábúak kihúzható rámpán keresztül juthatnak a csomagtérbe, ahol az ő kényelmüknek megfelelően alakították át a teret. A prémium bőrnek köszönhetően ráadásul a kutyaszőrt is könnyebb eltakarítani. A gazdi monitoron figyelheti kedvencét, és az audiorendszeren keresztül beszélhet is hozzá, hogy megnyugtassa. Mindeközben a kutya is láthatja egy LCD-kijelzőn gazdáját. Azt egyelőre nem tudni, hogy rendelhető extraként megjelenik-e a kínálatban a csomag. (carscoops)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 28., 08:58 Módosítva: 2017.03.01 06:13
7
Február és reméljük a tél utolsó napján kezdődik a Hidegindító. Ma az Antóniák ünneplik névnapjukat. 1986-ban ezen a napon közvetlen közelről lelőtték Olof Palme svéd miniszterelnököt, 1997-ben kitör a Posta bank-pánik, 2013-ban pedig XVI. Benedek pápa lemond posztjáról. A nap híres szülöttei Mario Andretti amerikai autóversenyző, a Formula-1 világbajnoka, Brian Jones az ős-Rolling Stones tagja, és Király Linda énekesnő. A nap dalát nem ő, hanem egy ismeretlen srác, Raffi Arto szállítja. Zseniális Elvis-coverrel kezdődik a Hidegindító.

Autóipari hírsaláta

Nem Nagy-Britanniában gyártják majd a Mini, 2019-ben megjelenő elektromos hajtású változatát. Az új modell lehet az első biztos jele annak, hogy az autóipar is megmozdul a Brexit, vagyis Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének hatására. A BMW tulajdonú, de régóta német mérnökök által tervezett Mini elektromos verzióját Lipcsében, Regensburgban, esetleg Hollandiában gyártsa, ahol eddig is készültek ilyen kisautók. (MTI)

4

A Bentaygánál kisebb SUV gyártását fontolgatja a Bentley. Ezt maga Wolfgang Dürheimer, a Volkswagen-tulajdonú márka elnöke mondta a Continental GT Supersport bemutatóján, újságírói kérdésre. Az kis SUV hajtáslánca akár teljesen elektromos is lehet, de elképzelhető, hogy a VW-csoporttól származó V6-is benzinmotorból és villanymotorokból álló hibrid rendszert tesznek alá, amelynek összteljesítménye elérheti az 500 lóerőt. A Volkswagen csoport, dízelbotrány miatt kialakult pénzügyi nehézségei miatt lehetséges, hogy ennek a modellnek a kifejlesztése miatt mégsem készül el EXP 10 Speed 6 koncepciónéven ismert sportautó, következtet a cikk szerzője. (Autonews)

Háztáji

Néhány hónapnyi szusszanás után, ma elindult a Rulettkerék sorozat ötödik évada a Totalcaron. Kollégám, Lendvai Zsolton a sor, hogy bebizonyítsa, mert merészen dönteni, ha használt autóról van szó. Kalandjait itt követhetik.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 27., 08:16 Módosítva: 2017.02.28 06:29
18
Szép reggelt február 27-én, az Ákosok, Bátorok, Antigonék és Valdemárok neve napján. Ma 84 éve gyújtották fel a Reichstagot és ma 26 éve ért véget az első öbölháború.

Cukor

A helyszín a Massachusetts-i Truro, a dátum pedig 1977 környéke. Állítólag még akkor került ez a Jeep Wagoneer a homokra épített fagarázsba. A garázsba aztán az évek alatt elkezdte beenni magát a homok, a kis dűnék lassan rámásztak, a Jeep odabent pedig az óceánparti levegővel és a homokkal küzdve pusztult negyven éven át. Aztán jöttek a megmentők egy markolóval, és letépték az orrát:

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 24., 09:12 Módosítva: 2017.02.27 06:59
198
Február 24-én, Mátyás napján kezdődik a Hidegindító. 1938-ban ezen a napon elkészítették az első, műszálas sörtéjű fogkefét, az amerikai hadsereg, 1945-ben felszabadította a Fülöp-szigetek fővárosát, Manilát a japán megszállás alól, 1991-ben pedig összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indított Irak ellen, és ezzel megkezdődött az első Iraki-háború. A nap szülöttei Steve Jobs az Apple és a Pixar alapítója (1955), ugyanebben az évben született Alain Prost a Formula-1 négyszeres világbajnoka, illetve Billy Zane amerikai színész és producer (1966). A nap dala, önkényes módon egy zseniális cover egy Josh Turner nevű sráctól, akinél jobban kevesen játsszák a Sultans of Swinget.

Autóipari hírsaláta

Európán kívül is bevezetné az Opel márkát a PSA, derült ki, miután úgy tűnik biztosra vehető, hogy a francia konszern, melynek a Citroen és a Peugeot autókat köszönhetjük, megvásárolja a német márkát a General Motorstól. Erről Carlos Tavares, a PSA elnöke beszélt az első nyilvános sajtóeseményen azután, hogy a múlt héten felröppent a hír az Opel eladásával kapcsolatban. Tavares szerint az Opelnek segítségre van szüksége és ha létrejön az üzlet, a fejlesztések támogatásával, de költségcsökkentéssel erősítik majd a céget, és később akár az Egyesült Államok piacán is megjelenhetnek az Opel egyes típusai. (Autonews)

DSC00350

A Frankfurter Allgemeneine Zeitung közben azt írja, A szerződést március első hetében, még a genfi autószalon kezdete előtt véglegesítik és bemutatják a nyilvánosságnak. A francia vevőt elsősorban a Mokka és az Ampera-e érdekli az Opel kínálatából. A GM ausztráliai márkáját, a Holdent várhatóan nem veszik át, és még nyitott kérdés, hogy miként rendezik az Opel Insignia modellel lényegében megegyező Buick Regal ügyét. A modellt Rüsselsheimben, az Opel németországi központjában gyártják. A FAZ szerint egy jelképes összeget neveznek meg vételárként, amely azonban egy összetett megállapodáscsomagot takar. A GM hosszabb ideje tárgyal a PSA-val és az eddigi bejelentések szerint az Opel új tulajdonosaként érvényesnek tekintené a GM által a németországi munkahelyek megőrzésére, az üzemek fenntartására és a beruházások, fejlesztések folytatására vállalt garanciát. (MTI)

Közben a PSA maga is az Egyesült Államok piacára való visszatérésén dolgozik. Ennek első lépése az az áprilisban, a Los Angeles és San Francisco repterein, illetve más, tömegközlekedési csomópontjain indított autómegosztó szolgáltatás, amelyben az autók tulajdonosai ingyenes parkolást kapnak, cserébe a cég szervezésében bérbe adják autójukat az utazóknak, mégpedig más kölcsönzők tarifáinak feléért. A TravelCar szolgáltatásról van szó, amely 2012-óta 300 ezer ügyfelet szerzett Európában és jelenleg tíz országban van jelen. Az autók kölcsönzési idején természetesen külön biztosítást is nyújt a cég a tulajdonosoknak. (Autonews)

Tesla-Model-3-56

A terveknek megfelelően, júliusban kezdik a Tesla Model 3 gyártását, amely az év végére már heti 5000 példányban készül majd a cég Paolo Alto-i üzemében. A Model 3 lehet a cég nagy dobása, hiszen ez a középkategóriás elektromos autó, egyben az eddigi legolcsóbb is lesz a maga 35 ezer dolláros, vagyis körülbelül tízmillió forintos indulóárával. A Tesla 2018-ig évi félmillióra bővítené gyártókapacitását, amely 2020-ban elérheti az egymillió darab éves szintet. (MTI)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 23., 08:19 Módosítva: 2017.02.25 07:55
72

Gyerekként mindennél jobban vágyott a Jedi visszatér lebegő motorjaira? Az emberiség most eggyel közelebb lépett ahhoz, hogy ne csak a filmvásznon közlekedhessen így. A Hoversurf orosz-amerikai vegyesvállalat gépe, a Scorpion jórészt egy futurisztikus motorra emlékeztet, viszont a lábtartó magasságában négy konzolon egy-egy fa légcsavar emeli a levegőbe. Ezzel képes arra, hogy embert szállítson, de távirányítással hagyományos drónként is működhet. Arról nincs hír, hogy a cég mikor állna elő gyártásra kész változattal, bár nem csak nekik kéne problémákat megoldaniuk addig: a világon talán nincs is olyan ország, amelynek a törvényhozása kezelni tudna egy motorra emlékeztető, de bőven autónyi helyet foglaló, mégsem keréken guruló, de alapvetően repülő járművet. Márpedig elképzelhető, hogy valóban megvalósul a repülő autó, hiszen a közösségi finanszírozással működő cég platformot akar kifejleszteni, amire építhetnek embereket szállító, kisebb gépeket és és nagy teherbírású áruszállító drónokat is. 

Távolról sincs vége, olvasson még