Feltehetően a világ leggirbegurbább sávfelfestését produkálták brit útjavítók: nemcsak az út közepét elválasztó szaggatott vonal görbe, de még maguk a csíkok sem sikeredtek egyenesre.
A gyorshajtási bírság nem csak mifelénk probléma, de Kínában is, ahol ráadásul szigorú pontrendszer működik, így a visszaeső elkövetők hamar jogosítvány nélkül maradnak. A büntetés elkerülésével próbálkozott egy Porsche Boxster tulajdonos, de épp ez lett a veszte.
Eleve nem értjük, miért pont az Északi-sarkkörre viszik, és miért tesztelik tovább a gyártás beindítása után a Lamborghini jelenlegi csúcsmodelljét. Talán finomhangolásról lehet szó egy javított kiadáshoz, vagy szeretik a havat az olasz mérnökök és kész. Kemény munka lehet a csúszós úton lambózni, pláne ha az embert még fotózzák is közben.
A Lamborghini Gallardo LP550-2 Valentino Balboni nevű kiadásából mindössze 250 készült, abból a kevésből pedig csak egy került Indiába. Az a bizonyos egyetlen példány tört össze a napokban, Újdelhi utcáin.
A Ferrari fogyóeszköz, legalábbis ez derül ki abból, hogy heti rendszerességgel találkozunk újabb és újabb péppé zúzott példányokkal. Ilyen mértékben megsemmisült példány persze ritkán fordul elő – ahogy a maradványokból ki is derül, ennek az F430-asnak a teljes elmúlása a tűznek köszönhető.
A mai napig nem árulta el Peter Skyllberg, miért nem próbált meg két hónapig kiszabadulni autójából. Hómobilosok találták meg az elhagyottnak tűnt autót, benne a végsőkig elgyengült férfit, aki már kórházban lábadozik.
A csodálatos összkerékhajtási rendszernek, a 660 lóerős V12-es motornak nemcsak csodálói vannak, hanem irigyei is. Hisz mennyire jó érzés látni, hogy az a kőgazdag kínai, aki meglepő gyorsasággal megvette a Ferrari FF-et, az most bosszankodik.
Mondjuk érthető is, mivel semmi különös sem történt Sanghajban, ahol az FF vezetője az egyik sugárúton békésen cirkált a családinak kikiáltott Ferrarival, amikor arra lett figyelmes, hogy az autó alól lángok csapnak ki. A vezető gyorsan kiszállt, kiszedte a holmijait, és hívta a tűzoltókat. Azonban ahogy ez lenni szokott, a benzin égése volt a gyorsabb. A végeredmény a képeken látható: az autó gyakorlatilag menthetetlen.
A rosszmájúak leszerelésére: a szemtanúk szerint a vezető betartotta a megengedett sebességet, nem száguldozott. Mellesleg túl meleg sem volt, a hőmérséklet a tíz fokot sem érte el aznap Sanghajban.
A Ferrari FF meglepően fiatal ahhoz, hogy kigyulladós hírek jelenjenek meg róla, hisz tavaly áprilisban mutatták be a sajtónak. Az FF motorterének megfelelő hőterheléséről egy 6,3 literes, 65 fokos V12-es motor gondoskodik, amely 683 Nm-t képes leadni. Az FF érdekessége, hogy a négy alsó sebességfokozatban összkerékhajtásos, méghozzá elég trükkös megoldással: a motor elülső végéről kapja az első tengely a nyomatékot, egy kétfokozatú nyomatékváltón keresztül. Az FF 3,7 másodperc alatt gyorsít álló helyzetből százra és 11 alatt kétszázra és 335 km/óra a végsebessége.
Egy királyról kapta a nevét és még ma is méltóságteljes a Hispano-Suiza Alfonso XIII. És most eladó!
Egy életre emlékezetes marad az esküvője napja annak az ausztrál férfinak, aki a ceremóniára sietve tört össze egy bérelt Lamborghini Gallardót.
Nehéz eldönteni, hogy a saját Ferraridat rosszabb-e összetörni, vagy azt, amelyiket készülsz megvenni. Kevesen tudnának erre tapasztalatok alapján válaszolni, de olyan is kevés akad, akinek az egyikben volt már része.
Az eBay-en árulják az Egyesült Államok elnökének, Barack Obamának korábbi autóját. A Chrysler 300C-t Obama még illinoisi szenátorként, 2004 és 2007 között használta.
Egy különleges sportkocsi hosszú távú birtoklásához nem csak pénz kell, de önuralom és vezetési tudás is. Ha valamelyik nincs, könnyen úgy járhat a multimilliomos, mint Hong-Kongban ez a Pagani-tulaj: rommá töri a gépet, és még örülhet, ha ő maga túléli.
Pillanatok alatt megtalálták a bankrablót, aki San Diegóban vitt el egy kisebb összeget egy helyi bankfiókból. A rendszáma lett a végzete.
Egy olvasónk vette a fáradságot és beküldött nekünk néhány képet erről a magyar rendszámos Escortról. Az autó állítólag hónapok óta érintetlenül áll a komárnói Kaufland parkolójában. Egykor még egy megbecsült nyugati autó lehetett, de mára csak egy lesajnált öreg Ford. Szívszorító így látni. Nem hiányzik valakinek?
A kempingeszközök készítésére szakosodott japán Campinn vállalat elkészítette a Prius lakóautó-változatát. Ezzel a nem mindennapi módosítással új, korábban nem használt területen lesz bevethető a hibrid.
Kisebb botrányt robbantott ki a Mercedes-Benz a kubai –amerikaik körében azzal, hogy az argentin forradalmár, Ernesto „Che” Guevara fényképével promotálta autóit.
Óriási hirdetőtáblán figyelmezteti az Illionis állambeli Lake Forest lakosait egy helyi Audi márkakereskedés vezetője, hogy legyenek óvatosak, ugyanis egy R8 GT gazdára talált a városukban.
A napokban jelentette be a HiGear nevű autómegosztó szolgáltatás, hogy beszünteti a működését, miután 400 ezer dollárnyi kárt szenvedett el egy professzionális autótolvaj-csoport miatt, röviddel a szolgáltatás beindítása után.
Nem okozott különösebb meglepetést annak a felmérésnek az eredménye, amely kimutatta, hogy újév napján történik a legtöbb ittasan okozott közlekedési baleset az Egyesült Államokban.
Heteken belül a második Ford GT-t intézték el látványosan. Legutóbb Katarban törtek össze egyet, most pedig Dél-Koreában egy másikat. A katari esetről nem sokat tudni, csak a képek árulkodnak az ütközés erejéről.
Munkaértekezletre vagy vacsorára is bérbe vehető a Ferrari egykori központja és az olasz sajtó szerint nem is kerül sokba azon a széken ülni, amely egykor Enzo Ferrarié volt.
Átkozhatják a részegeket annál miami Chevrolet kereskedésnél, ahol már második alkalommal törte rommá a kiállított autókat egy ittas vezető.
Egyelőre nem tudni, miért gyulladt ki a cseh rendszámos, narancssárga Gallardo Prágában, de az biztosnak tűnik, hogy nem lesz már autó belőle.
Ritka pillanat volt Kim Dzsongil szerdai temetése, amely alkalmából beleshettünk a zárkózott Észak-Korea állami autóparkjába is. Ahhoz képest, hogy 1950 óta embargó alatt állnak, meglehetősen érdekes flotta kísérte Dzsongilt utolsó útjára.