Hírek

2020. június 9., 06:11 Módosítva: 2020.06.12 07:55
50

Az ötödik évét tapossa a Seat SUV-hullámának első képviselője, így az idén egy alaposabb frissítés következik, amellyel nyerhet még néhány évet a kompakt szabadidő-autó.

atecapv
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 17:43 Módosítva: 2020.12.28 18:34
3851

A 2017-től tavaly év végéig tartó csökkenés után idén, az első négy hónapban jelentősen emelkedett az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek egyéb baleseti okokhoz viszonyított részaránya. 

2020 január elejétől április végéig 342 ilyen eset történt, amely az összes sérüléses közúti baleset 9,2 százaléka, szemben a tavalyi első negyedév 7,8 százalékos arányával. Különösen azért drámai az arányeltolódás, mert az összesített balesetszám, elsősorban a kijárási korlátozás és az ezzel járó jelentős forgalomcsökkenés miatt 4457-ről 3709-re mérséklődött.

A rendőrség által közreadott videót egy cég telephelyén működő térfigyelő kamera rögzítette május 29-én, este fél hét előtt, de még világosban, száraz időben, jó látási viszonyok mellett. A felvételen jól látható amint egy Ford Mondeo nagy sebességgel megérkezik a 68-as főút és a 661. számú út találkozásánál lévő körforgalomba, ott majdnem összeütközik egy másik autóval, végül egyenesen beleszáguld a csomópont parkosított középrészébe. Itt az autó felrepül, majd átszakítva a kerítést egy autószerviz bekamerázott udvarára csapódik. A rendőrség eredeti közlése szerint az autó ötvenéves vezetője, egy nagyatádi férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet, de ittas járművezetés gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 17:12 Módosítva: 2020.06.12 06:27
46

Elektromos sportkocsiból manapság nincs hiány, de ez nem jelenti, hogy ne lennének további próbálkozók, akik ismeretlenül is kiállnának a Lotus és a Pininfarina ellen. Ilyen az Elektron Innovative nevű cég is, amely épp egy 1359 lóerős szuperkupén dolgozik.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 14:38 Módosítva: 2020.06.12 07:55
3227

A Golden Gate híd már több mint nyolcvanhárom éve van használatban, ezalatt az idő alatt számos karbantartáson, illetve felújításon is túlesett. Az utolsó - még most is folyamatban lévő - fejlesztés alkalmával új korlátokat szereltek az oldalára azzal a céllal, hogy így majd ellenállóbb lesz az erős szelekkel szemben. A korlátok eddig teljesítették a hozzájuk fűzött reményeket, viszont apró probléma, hogy baromi hangos lett tőle a híd, és ez igencsak zavarja az embereket.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 14:36 Módosítva: 2020.06.11 06:27
70

Bár hivatalosan még senki nem nyilatkozott, az Autonews értesülései szerint az EU versenyjogi szakemberei aggályosnak tartják a Fiat és a PSA egyesülését, mivel az bizonyos piaci szegmensekben túl nagy piaci részesedést eredményezne a létrejövő vállalat számára.

psafiat
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 12:58 Módosítva: 2020.06.12 06:27
41

A Grenadier néven futó fejlesztés mostanra működő prototípusokat eredményezett, amelyek tényleg nagyon emlékeztetnek a mintául szolgáló előző generációs Land Rover Defenderre.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 11:56 Módosítva: 2020.09.03 12:01
71

Mostantól hivatalosan is a Fiat kínálat része az E-Ducato, a népszerű furgon tisztán elektromos változata, amely elsősorban városi szállítási feladatokra lehet jó választás.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 8., 06:20 Módosítva: 2020.06.12 06:27
155

Még a semi-autonomous, azaz a félig önvezető kifejezést is kerüli ezentúl az Associated Press (AP) hírügynökség. A változás nem csak a Teslával kapcsolatos híreiket érinti majd, de a Tesla egy friss és csúf balesete után nehéz nem meglátni a párhuzamot.

BB14SvcB
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 7., 14:47 Módosítva: 2020.06.09 06:15
216

A villanyautók vásárlásának anyagi ösztönzése nem az egyetlen eszköz a német kormány kezében a villanyautók terjedésének felgyorsítására. A töltőhálózattal is komoly terveik vannak, két kézzel szórják rá az euró milliárdokat a következő években.

IMG 2371
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 7., 09:45 Módosítva: 2020.06.10 06:25
821

Egyre többen veszik igénybe a fővárosban kialakított új kerékpársávokat; a forgalmi adatok szerint a Nagykörút lett mára Budapest egyik leggyakrabban használt bringás útvonala - írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-nek küldött közleménye.

ln
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 7., 08:51 Módosítva: 2020.06.10 06:25
944

Hiába volt a kilencvenes évek egyik legismertebb autóversenyzője Jean Alesi, és hiába nyert futamot a Ferrarinak, ettől még a fiának nincs könnyű előmenetele az autósportban. A nagy tehetség hiányát kénytelen nagy áldozatokkal kipótolni a papa. Az idei csonka F2-es szezonért például eladta a Ferrari F40-esét.

rue3a93935e97
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 6., 17:50 Módosítva: 2020.06.11 06:27
633

Bár nagy híre mostanában a szabálytalankodókat gyűjtő videósorozatnak és a horrorkaravánoknak van, a rendőrség gyorshajtókra vadászni sem felejtetett el a nagy pofátlan(tan)ításban. Ez itt például egy pécsi fogás egy autósról, aki hiába szaladt majd 150-nel a városban, így sem érte el a zöldet.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 6., 14:45 Módosítva: 2020.06.09 06:22
75

Egy üzemben használt szemetes az alapja a győri Audi-gyár új kézfertőtlenítő automatájának, ami egyrészt nagy segítség most járványbiztos munkavégzéshez, másrészt hamarosan az Audi Hungaria új szabadalma lehet belőle, a vállalat ugyanis arra készül, találmányként szabadalmaztatja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál.

bi
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 6., 13:05 Módosítva: 2020.06.10 06:25
66

A személyautós vonalon már óriási a lemaradásuk, a Cybertruckkal a General Motors számára extrémfontos pickup piacon is ellép tőlük a Tesla villanyban, de még maradt olyan villanyos szegmens, ahol az övék lehet az első lépés. Az elektromos kisteherautóknál készül nagy dobásra a GM.

ntn
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 6., 07:47 Módosítva: 2020.06.10 06:25
1227

Szűk öt évvel a visszatérés után újfent vége a Lada hazai pályafutásának. Az importőr jövő héten ad ki közleményt az ügyben, de nagyon úgy tűnik, hogy a szigorodó kibocsátási szabályzások mellett egyelőre nincs jövője Európában a márkának.

IMG 4661
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 6., 06:45 Módosítva: 2020.06.09 06:22
67

Mintegy 1000 munkahely szűnik meg a Bentley-nél a közeljövőben. A dolgozók nagy részét igyekeznek közös megegyezéssel, jelentős végkielégítéssel elbocsátani, de az sem kizárt, hogy egyszerűen utcára tesznek majd dolgozókat.

bentleyfac
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 5., 16:56 Módosítva: 2020.06.09 06:22
821

A hódfogú orr-részt természetesen megtartják az M4-esen is, de úgy néz ki, itt elég sokat változtatnak a részleteken. A Bimmerpost által közölt fotókon legalábbis oldalt jobban kiöblösödő hűtőrács-pár látszik, amelyet további nagy nyílások egészítenek ki alul.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 5., 13:47 Módosítva: 2020.06.10 06:25
36

Detroit kifejezetten rosszul őrzött titkai közé tartozik a Bronco, amely várhatóan egész modellcsaláddá hízik a későbbiekben. A Jeep Wrangler közvetlen ellenfelének szánt modellt már tavasszal bemutatták volna, ha nem jön a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalom az Egyesült Államokban, így viszont csak júliusban ismerhetjük meg az újdonságot.

broncopv
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 5., 13:02 Módosítva: 2020.06.07 15:07
81

Mifelénk az ÁFA-visszaigénylés lehetősége miatt járnak sokan pickuppal terepjáró helyett, ezért is ismeretlen errefelé a zárt karosszériás Fortuner. Pedig hétszemélyes utasterével nagycsaládosoknak is jó lehetne.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 5., 10:02 Módosítva: 2020.06.10 06:25
100

Még május közepén állt le a VW Golf és a Skoda Octavia kiszállítása Európában egy szoftverhiba miatt. Ám a Volkswagen most azt jelezte, hogy a hibát kijavították, így a szállítások is újraindulhattak.

i2
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 5., 06:04 Módosítva: 2020.06.09 06:22
289

A német kormány már korábban is elég szép összeggel támogatta a villanyautók terjedését, és most úgy igyekszik élénkíteni a gazdaságot a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások lecsengésével, hogy megduplázza a korábban bevezetett támogatás állami részét.

id3stkpl.png
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 4., 17:24 Módosítva: 2020.06.06 17:54
1492

Az Egyesült Államok minden nagyvárosában tüntetések szerveződtek, és jelenleg is szerveződnek egy afroamerikai férfi, George Floyd halála miatt. A tiltakozások számos helyen erőszakos megmozdulásokba csaptak át, melyeket most egy utcán hagyott Porsche 911 GT3 RS bánt.

Porsche-911-GT3-RS-Wrecked
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 4., 14:51 Módosítva: 2020.06.09 06:22
19

A legtöbb konnektoros hibridautó most is rendelkezik legalább 30-40 km tisztán elektromos hatótávval, de ma még semmi nem garantálja, hogy ezt a lehetőséget ott használják fel a tulajdonosaik, ahol a leghasznosabb lehet: a zsúfolt városközpontokban.

renegade geofence
Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 4., 12:32 Módosítva: 2020.06.07 07:08
4620

Elsőre elég perverzül hangzik, amit egy német Mercedes W123-as tulajdonosokat tömörítő klub kitalált: egy 1982-es dízelautóra kötötték rá a valós NOx-kibocsátást mérő berendezéseket, és így mentek vele egy 100 km-es kört, majd az eredményt összehasonlították a korszerűbb dízelautókéval. Az öreg dízel első hallásra meglepően alacsony kibocsátás-értéket produkált, kevesebbet, mint sok Euro6-os dízelmotor. Ám a magyarázat nem az, hogy régen ez is jobb volt.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. június 4., 11:07 Módosítva: 2020.06.09 06:22
308

Az Európába szánt változat nem az alapmodell lesz, viszont alig lesz drágább az amerikai kivitelnél.

Távolról sincs vége, olvasson még