Gáz a gázzal

2017. március 8., 15:15 Módosítva: 2017.03.20 11:03
1

Üdv.

Van egy 2.3 turbós Volvóm. Gázzal együtt vettem már, egy ideig hibátlan volt.. majd nyáron elfelejtett gázzal menni, check lámpa egy idő után. ... sokáig nem orvosoltam , benzinnel jártam. Meg is tuningoltam az autót közben, lett cirka 400 Nm, 300 lóerő, tudtam, hogy így nem működne a gáz, tehát elmentem a gáz beépítőhöz.

Megcsinálta az autót, felfúrta az injektorokat, dugattyúcsere, új program stb. az autó első körben szerintem túlteljesítette a benzines tulajdonságokat, alacsonyabb fordulattól húzott az ülésbe, fent is elképesztő erős volt. Hazafele úton az M0-ás egy bizonyos szakaszán kicsit meghúzattam, majd ismét a szokásos, check engine, vészprogram, rugalmasság elvesztése... otthon restart. Semmi baja. Utána megint hibátlan.

Levezettem Németországba 1850 km végig gázzal, semmi gond, 9 literes fogyasztás, 180-nál 5.-be még húzott az ülésbe az autó. Most mióta hazajöttem, gázra váltva elkezd az alapjárat 500-1300 között ugrálni a műszerfal be be pislákol, ismét no rugalmasság... pár újra indítás, benzin üzem, és menet közben egyszercsak visszajön a rugalmasság és a lóerő. Olvastam hogy a 2001-es évjárat hibás fojtószeleppel bírnak, pontosan ezt a hibajelenséget írják le sokan, de érdekes amíg csak benzinnel jártam talán 1 alkalommal játszotta ezt el fél év alatt.

Két szék között vagyok. Élvezem néha az előnyöket. Németo. oda vissza 150-es tempóval 30 ezer forintból, de szenvedek miatta, egyrészt egy esetleges előzésnél felejti a motortérben a lóerőket (életveszély), de féltem a szelepeket, a motort is. Lpgtech rendszer van benne 250 kW-os reduktor, vastag csövezés, új dugattyúk, felújított injektorok. Szívesen visszamennék a beépítőhöz reklamálni, de már félek, hogy nem fogják tudni megcsinálni Mit tehetnék? Mi lehet a baj? Hiszek a modern technikába, de kezdek belefáradni. üdv.

Üdvözlöm!

Rengeteg oka lehet a jelenségnek. Azt írja, benzinnel is jelentkezik a hiba (igaz, ritkábban). Nos ugye a beteg elefántot nem szabad gátfutásra bírni, mert valószínűleg beledöglik :-) Először az autó benzines oldalát kell minden kétséget kizáróan diagnosztizálni, majd megjavítani.

Ha ez meg van, át kell nézni a gázrendszert. Gyanús, hogy az injektorok csak fúvóka méret növeléssel tudják a megnövekedett teljesítményt. Nekem ez tűnik a szűk keresztmetszetnek, ha 5 hengeres Volvo motorról beszélünk, kevés injektor tud 60 lóerőt kiszolgálni hengerenként, ezek viszont már nem fúvókázható típusok. Remélem valamennyi támpontot adtam!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

Rángat a Polo

2017. február 26., 21:39 Módosítva: 2017.03.08 15:17

Tisztelt LPG Doktor!

Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz. Egy VW Polo 1.4, 2002-es évjáratú (BBY motorkód) autóba szereltettem kb. 30 000 km-el ezelőtt egy Zavoli gázszettet. A kezdetek óta alacsony fordulaton, kb. 1200-1500 körül, magasabb sebességi fokozatban araszolva egy városi forgalomban, ahol benzinnel még simán elmegy, ott elkezd rángatni, egy kisebb emelkedőre érve szintén elkezd rángatni, vissza kell kapcsolni.

Többször visszavittem a beszerelő műhelybe ahol mindig állítgattak rajta valamit, de nem javult a helyzet. Ez még elviselhető lenne, de az utóbbi időben hidegindításnál benzinnel dadog, lefullad, kigyullad a motorhiba lámpa. Kiolvasva a hibát mindig a 3-as és 4-es henger elégtelen égését írja. Gázra váltva is eleinte még egyenetlen a motor járása, melegen már csak az előbb említett rángatás tapasztalható.

Jelenleg Brisk LPG gyertya van benne. Kérdésem a hiba lehetséges oka lenne, esetleg helytelen beállítás, illetve érdemes lenne-e beruházni NGK LPG gyertyára, az segítene-e valamit. A benzin általában Shell V-Power, igyekszem jó minőségűt tankolni bele, és benzinnel járni is néha. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Kosina József

Kedves József!

A hibát okozhatja gyújtás eredetű probléma (trafók, gyertyák), de gázrendszer hiba is akár. Mindenképpen javasoljuk az autó benzines és gázos diagnosztizálását egyaránt! Mi így csináljuk. A helytelen programozás is okozhat hasonló csodákat, de beépítési hibákat is lehet elkövetni, amelyek hasonló eredménnyel járnak. LPG gyertyát mi nem használunk soha. Érdemes a gyári gyertyákkal működtetni az autót, hosszú távon ez a bevált megoldás.

Ahol ez gond nélkül lehetséges, érdemes 0,7 mm körüli gyertya hézagot beállítani. Olykor benzinnel járni teljesen felesleges, nem segít semmiben. Ellenben az hasznos, ha 10-15 liternél nem tankol egyszerre több benzint. Így gyakrabban frissül a tankban az üzemanyag, ami megelőzi a hazai benzinek sajnálatos "megromlási, kiülepedési " hajlamát, mely AC pumpa hibaként szokott leginkább jelentkezni!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. február 22., 10:47 Módosítva: 2017.02.25 17:28
52

Tisztelt LPG Doktor!

Érdeklődni szeretnék, hogy gázosítható-e egy 2003-as VW Passat 1,8 turbó motor? Az autóban jelenleg 290 000 km van, nagyon jó állapotnak örvend, többnyire hosszú utakon, autópályán közlekedett svájci, német, osztrák, magyar üzemanyagokkal. Van-e esetleg tapasztalat ezzel a motorral kapcsolatban, jó és rossz egyaránt érdekel. Melyik fajta gázszettet választaná, ha lehet. Jelenleg elégedett vagyok a mostani Zavoli rendszeremmel, (pótkerék helyén a tartály) ami nagyon gazdaságos üzemeltetést hozott.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!

Igen, gázosítható! Sok ilyet alakítunk át rendszeresen. Tapasztalatból a legkomolyabb egy Passat volt, amit egyik kollégánk használt. Évi 80 ezer km-t tett meg vele. Az autó 500 000 km-t tett meg gázzal, 120 000-nél lett átalakítva, vagyis 620 000 km volt az órájában az eladáskor! Egyszer kellett levenni róla a hengerfejet, mert a tömítésnél átégett, de a szelepei rendben voltak.

Mint ilyenkor szokásos, kapott egy teljes hengerfej felújítást rutinból, és ment tovább évekig. Ez 470 000 km óraállásnál történt vele úgy, hogy az a bizonyos kezdeti 120 000 km se valószínű, hogy tekerés mentesen volt annyi. Gázszettként én hivatalosan az általunk forgalmazott Agis rendszert ajánlom, hogy miért, erről itt olvashat.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. február 19., 14:58 Módosítva: 2017.02.23 06:40

Tisztelt Cím!

Egy 2002-es 1.8-as benzines 110 lóerős Ford Mondeó-t szeretnék LPG-re átalakítani, de egy cikk szerint ez motorhibához vezet. Szeretném megtudni az Ön véleményét a fenti cikk és átalakítás ügyében.

Tisztelettel: Puszta Béla

Kedves Béla!

Az átalakíthatóság tekintetében megoszlanak a vélemények. Én leírom a miénket, ez azonban egy a sok közül, azt Önnek kell megítélnie, mennyire tartja hitelesnek. Az Ön által linkelt cikkben is szerepel az ólom nélküli használat a korszerű motorok esetében. Épp ebből kiindulva gondolom azt, hogy alapvetően anyagminőség eltérésekről beszélünk akkor, amikor egyes típusok átalakíthatóságát kétségbe vonjuk.

Mi azt gondoljuk, hogy a helyes beépítés, a gázrendszer tökéletes beállítása, valamint az ésszerű használat és szervizelés garantálja, hogy a még erre érzékenyként deklarált motorok is hibamentesen működjenek LPG gázzal. Az első két tételről komplett cikket írtunk

Ésszerű használat alatt értjük azt, hogy figyelembe kell venni ezen motorok esetében , hogy gázüzemben kicsit mindenképpen nagyobb a termikus terhelés. Vagyis nem célszerű 90%-os terheléssel hosszú autópálya szakaszokat megtenni, mert ez nem kalmopirin a motor számára gázüzemben(sem). Fontos, hogy a hidraulikus szelephézag kiegyenlítéssel nem rendelkező motorok esetében történjen rendszeres, és a gyári periódusnál jóval gyakoribb szelephézag ellenőrzés ( 2 x egymás után 15-20.000 km után, majd kellő tapasztalat birtokában meghatározható a végleges periódus). Ez garantálja, hogy a hézag elfogyásából keletkező szelep beégést meg tudjuk előzni.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. február 16., 15:33 Módosítva: 2017.02.19 19:40
82

Tisztelt lpg doktor.

Van egy 98-as 1,4 8 szelepes F Astrám. Körülbelül 130 000 km-t ment gázzal. Az lpg szerelő srácok, ahova hordom, egyszer be tudták állítani úgy, hogy egy éven keresztül (20 -30 ezer km) 8,3-8,5 között fogyasztott gázból városban. Akkor meg kellett bontani a rendszert, és újra beállítani a gázt, de azóta egyszer sem sikerül nekik eltalálni azt a beállítást. 9,5 liter alá nem megy a fogyi. Pedig azóta legalább 10-szer állítottak rajta. Ha lenne valami tippje esetleg, azt megköszönném.

Tisztelettel. B.E.

Üdvözlet!

A helyzet az, hogy a számok önmagukban nem jelentenek semmit. Általános érvényű szabály, hogy egy korszerű LPG rendszerrel szerelt jármű kb. 15%-al igényel többet gázból, mint tette azt benzinnel korábban. Igen ám, de ehhez azonos feltételek kellenek, továbbá abban is biztosnak kell lennünk, hogy az autó műszakilag teljesen rendben van, már ami a benzines oldalt érinti. A beállításokat eltalálni pedig nem kell és nem is szabad, ahol ez szükséges, az másik iparág - sportlövészet, de akár a pornó ipart is említhetném.

Itt kő keményen technokrata hozzáállás van, műszerek, értékek, pontos beállítási folyamat, aminél esély nincs arra, hogy eltalálom vagy sem, annak jónak kell lennie! A tippem ezzel már le is írtam. A helyes beállítás folyamata sokadszor.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. február 8., 14:20 Módosítva: 2017.02.16 15:26

Tisztelt Autódoktor!

A Seat Leon 1.8 T autómban kb. 35 ezer km-t futott AC STAG 300 gázrendszer van beépítve, reduktor ZAVOLI SGI tip. A probléma a következő: nagyobb gázadásra pl. előzésnél átvált benzinre, majd vissza. Ezt első két-három alkalommal hanggal is jelzi mint mikor kevés a gáz a tankban, majd utána nem, csak a lámpa és néha kis rángatás jelzi az üzemzavart. A szerelő szerint reduktor csere v. felújítás. Sajnos a beszerelő műhely /Autógáz Ász Kft. Miskolc/ megszűnt és a lakhelyem környékén nem találtam csak egy műhelyt aki foglalkozik gázautó szervizeléssel. Kérem tanácsát, mert feleslegesen nem szeretnék több 10 ezer Ft-ot kidobni javításra úgy, hogy esetleg nem is az a hiba oka.

Köszönettel: M.Attila

Kedves Attila!

Az említett hiba jelentheti valóban a reduktor halálát, de egyéb mást is. Ha a gázszűrők el vannak tömődve, a jelenség hasonló. Ha a gázrendszer MAP szenzorja rakoncátlankodik, jelezheti tévesen a vezérlő felé, hogy nem elegendő a gáznyomás, tehát megint csak átkapcsol benzin üzemre. Itt nincsenek általános érvényű szabályok, egyesével meg kell vizsgálni a rendszer elemeit a pontos diagnózis felállítása érdekében!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. február 5., 08:53 Módosítva: 2017.02.10 06:41
1

Kedves lpg doktor!

Van egy 2003-as, benzines 9-3 SAAB Aero 2.0ts-m. Imádom, rendszeresen szervizelt és 200 ezer kilométert futott. Heti 3-5 alkalommal megyek vele mostanában 120 km-t, kérdésem, hogy üzemanyagköltség csökkentés miatt javasolja-e a gáz beépítését? Károsíthatja-e a motort, illetve okozhat-e a későbbiekben kellemetlenségeket és komolyabb költséggel bíró károsodásokat az autóban?

S.K

Üdvözlöm!

Ha jól értem, havi 2500 km-t autózik, vagyis évi 30 000 km a megtett táv. Mivel egy ilyen SAAB benzinből 10-13 liter között eszik lábtól függően, én 11,5-ös átlaggal számolnék. Így a jelenlegi árakkal kalkulálva 11,5 x 367 = 4220 Ft az 1000 km-re jutó költsége. Ez LPG esetén 15% LPG többlet fogyasztást figyelembe véve 11,5 x 1,15 = 13,2 x 190 ( LPG ára ) = 2512 Ft. Ehhez számoljon még 0,3 liter benzint az indítások miatt minden 100 km-re, az 0,3 x 367 = 110 Ft. Az 1000 km-re jutó megtakarítása így 1700 Ft, ami évi több, mint 500 000 Ft-ot jelent. Ha ide kukkant nagyjából tud tájékozódni a beszerelési költségekről. Az LPG kifejezetten hasznos a motor és a környezet számára egyaránt. Ez alól kivételt képeznek a hanyag beszerelést végző szervizek, illetve a lelketlen tulajdonosok. Itt olvashat erről bővebben.  

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. január 27., 14:56 Módosítva: 2017.02.05 09:02
17

Kedves LPG doktor!

Nemrég váltottam dízelről benzinesre (Golf IV 2003 1.6 16V BCB) és nem tudok megbarátkozni a benzines fogyasztással (9,5lt többnyire városban). Az autót legtöbbet rövid távokon fogom használni (napi 2x5km kb, 4-5 óra szünettel), tehát mindig hidegen megy a motor (többek közt ez volt az oka a váltásnak).

A legfőbb kérdésem, hogy ilyen körülmények között átvált egyáltalán gázra az autó? Hallottam olyanokat, hogy csak bemelegedés után vált, ami nem fog megtörténni. Igaz ez? Tudom, hogy ilyen távra jobb a bicikli, de zuhogó esőbe, latyakban, mínuszban inkább kihagyom. Ezekkel a rövid utakkal együtt kb. évi 10 000 km-t megyek, úgy számoltam, ez alatt meg is térülne a gázrendszer ára, de ha rövid távon nem kapcsol be, akkor nem tudom.

A másik amiben nem vagyok biztos, hogy az LPG rendszer beszerelésével növelném az autó értékét, vagy nehezebben lesz eladható tőle?

Előre is köszönöm!

Üdvözlöm!

Alapvetően 30 fok körüli hűtővíz hőmérsékleten váltanak át a gázrendszerek. Ez az érték opcionálisan beállítható, alsó határa az a hőmérséklet, ahol még nem fagy el a reduktor az átváltást követően. A reduktor minél jobb cirkulációjával ez a folyamat gyorsítható, vagyis nagyon nem mindegy, a vízkör melyik részébe kötjük a reduktort.

Létezik speciálisan erre a célra megoldás, rendelkezünk olyan reduktorral, amely 20 fokon átkapcsolható. Ezt a hőmérsékletet télen -5 fokban is eléri 1 km megtett táv alatt az autó. AZ ezt követő második indítás a több óra állás után már kicsit jobb helyzetet eredményez, függően a hőmérséklettől és az állás időtől. Ha a víz nem hűl vissza a beállított átváltási hőmérséklet alá, az Agis rendszer esetében 0,5 másodperc mindössze az indítási benzin üzem ideje, vagyis azonnal gázzal megy indítás után! A márkáról itt olvashat bővebben .

 A gázos autó eladása vegyes tapasztalat. Én azt gondolom, hogy egy speciális vevőkör számára ez előny, de felárat ne várjon érte cserében, inkább könnyebb lesz az eladás az extra miatt. Kereskedők ennek ellentmondanak, ők meg utálják a gázos autókat. Ennek leginkább a köztudatban terjedő távhitek az oka, ezen javítani hosszú évek alatt lehet csak. Sajnos.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

 

Dús a keverék

2017. január 25., 13:32 Módosítva: 2017.01.30 06:16

Üdvözlöm!

Voltam a szerelőnél és kérdeztem, hogy be kell-e állítani a gázt? A motort felpörgette és azt mondta, hogy a (lambda) dús keveréket mutat! Kérdezte, hogy a fogyasztásom rendben van-e vagy sokat eszik? Mondtam neki, hogy 42 literes a tartály és 32 liter megy bele, 380 km tudok elmenni vele! Azt mondta, akkor rendben van, nem tartja szükségesnek, hogy géppel ellenőrizze! Ön mit gondol, nem tesz kárt a dús keverék a motorban?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!

Alapvetően ez így ebben a formában nem igaz. Menet közben illene ellenőrizni a keverékképzést. Egy gázrendszer beállítása így néz ki a gyakorlatban. Hogy az Ön esetében pontosan mi lenne a helyes folyamat, az autó és a gázrendszer típusának pontos ismeretében lehetne megmondani, de annyi szent, hogy nem álló helyben, x fordulaton járatva történik a helyes beállítás.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. január 22., 08:53 Módosítva: 2017.01.30 06:16
36

Kedves LPG-doktor!

Érdeklődnék, hogy egy 2008-ban szerelt Opel Vectra B 1.6-os gázrendszerét át lehet e szereltetni egy új 2016-os 1.6-os szívó benzines Dacia Lodgy-ba? Nem túl elavult már vagy elhasználódott? Esetleg csak részeit lehet újra használni?

Üdvözlettel Győző

Kedves Győző!

Alapvetően a válaszom igen, de csak az alábbi kiegészítésekkel:

- A 2008-ban beszerelt gázrendszer állapota nem a beszerelés évétől, sokkal inkább a az azóta megtett futástól függ. Tehát ha sokat futott már a rendszer ( 150-200 000 km felett ) , nagy a költséges meghibásodások lehetősége.

- a két motor teljesítménye közel azonosnak kell, hogy legyen ( ez az Ön esetében rendben van )

- kérdés, hogy milyen márkájú rendszerről beszélünk. Vannak berendezések, amelyeket már új korában sem lett volna szabad lovas szánnál bonyolultabb eszközbe szerelni, ezeket nyilván nem szerelném át. Remélem segítettem!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. január 17., 14:41 Módosítva: 2017.01.25 17:50
109

Tisztelt LPG-doktor!

Van egy LPG üzemeltetésű autóm, aminek a blokkjából csöpög az olaj. Több helyen is. Zavaró, de műszakilag nem befolyásolja az autó üzemeltetését. Az autószerelő véleménye az, hogy hiába cserélnénk ki akár az összes tömítést is, mert hamar megjelenne újra a jelenség, ugyanis az LPG üzem a tömítéseket merevvé teszi. Kérdésem, hogy valóban igaz-e az autószerelő állítása?

Előre is köszönöm a választ: Szilárd

Kedves Szilárd!

Teljesen megalapozatlan urbánus legenda, amit a szerelője állít. Vannak a köreinkben 500 ezer km felett gázzal futott járművek, érdekes módon nem történt hasonló egyikkel sem. A kollégának nem ártana gyarapítani a műszaki ismereteit.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. január 12., 13:38 Módosítva: 2017.01.18 06:34
42

Tisztelt LPG Doktor!

Van egy Mazda Premacy 1.8 TE 84 kW gépkocsim, amely vegyes használatban 8.6 liter fogyaszt, ezt én kicsit sokallom és gondolkodom az LPG-beszereltetésen. Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, ez a típus hogyan viszonyul a gáz üzemhez és ön javasolja a beépítést? Ha igen esetleg Cegléden tud megbízható szervizet? Előre is köszönöm a válaszát!

Tisztelettel,

Károly

Kedves Károly!

Teljesen rendben van, ez az autó átépíthető. Mint sok japán autó esetében, itt is a rendszeres szelephézag ellenőrzés (úgy tudom, ez a típus nem hidrotőkés), és  a pontos rendszerprogramozás a két kulcsfontosságú kérdés. Ha elfogy a hézag, beégnek a szelepek.

A hézag fogyása viszont extrém, amennyiben a helytelen beállítások miatt fokozott hőterhelés alakul ki az égéstérben. A beszerelés előtt érdemes a szelephézag ellenőrzésén túl felmérni a motor állapotát, így megelőzhetőek azok a hibák, amelyek leginkább gázüzemben derülnek ki. Mi kizárólag digitális oszcilloszkóppal tesszük. Végül arról, hogy miként néz ki egy szakszerű rendszer beállítás.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

Szükség van-e különolajozóra?

2017. január 8., 10:54 Módosítva: 2017.01.22 08:55

Tisztelt LPG-doktor.

Vásároltam egy Suzuki SX4-et, 2008-as, M15A. Bele van szerelve egy külön olajzó rendszer, Ön szerint szükség van erre? Ugyanis többen azt tanácsolták, hogy felesleges.

Tisztelettel: Szabari Kálmán

Kedves Kálmán!

Jól van informálva, az ilyen rendszerek hatékonyságáról mi sem vagyunk meggyőződve! Nem egy autó hengerfejét vettük már le, amelyben működött felső kenő rendszer. A helytelen beállítás és az esetleges kíméletlen használat összhatása pont úgy megtetette hatását, mint ha nem lett volna beépítve a rendszer!

Komplett cikket írtunk erről. A beállítások pontossága, a figyelmes és lelkiismeretes munka nagyon fontos az efféle károsodások elkerülése érdekében. Mi így csináljuk

Remélem segítettem az eligazodásban! Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2017. január 4., 11:02 Módosítva: 2017.01.08 10:53
253

Tisztelt LPG-Doktor!

Nemrég vásároltam egy Volvo XC70 autót ami öthengeres 2,4 Turbo motorral szerelt (2001-es évjárat). Szeretnék egy gázrendszert beszereltetni, de teljesen tanácstalan vagyok, hogy LPG vagy CNG a megfelelőbb. Azt olvastam, hogy a CNG rendszer hatékonyabb, de sokkal macerásabb és érzékenyebb is. Viszont a gázinjektoros LPG-ről csak jókat olvastam. Ön mint a téma szakértője mit gondol, melyik a jobb rendszer használhatóság szempontjából? Mi szól mellettük és ellenük? Ami még fontos, hogy pótkerék helyére szeretném rakatni tartályt.

Tisztelettel Kovács Zsolt

Üdvözlöm!

Nos a kérdést el is döntötte, mert CNG esetében nem lehet pótkeréktartályban gondolkodni. A CNG itthon értelmetlen. Nem olcsóbb vele a közlekedés, cserében ritka a kúthálózat, ráadásul jóval drágább a beépítés is. CNG üzemben van 10% teljesítmény veszteség, ami LPG esetében 2-3 %, amit nem lehet érezni. Európa más területein lehetne jó opció a CNG, hazánkban azonban ez nem így van.

Üdvözlettel : LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. december 27., 13:33 Módosítva: 2017.01.06 17:14
165

Jó napot.

Egy Renault Espece 2.0T 163 lovas benzines autóm van. Bele akarnám rakatni az LPG-t, egy évbe 15 ezret megyek. Érdekelne, hogy megérné-e, meg mennyit veszít a teljesítményéből, az autónak nem árt az LPG gáz?

Előre is köszönöm segítségét. Tisztelettel Szabó Zoltán.

Kedves Zoltán,

A megtérülést egyszerűen ki tudja számolni. A mindenkori benzin üzemhez képest 35-38 % megtakarítás érhető el LPG üzemmel hazánkban. Ha ismeri az adott autó benzin fogyasztását, az éves futással szorzatba téve megkapja az éves benzin költségét, melynek 35-38%-a lesz az éves megtakarítás. Árainkat figyelembe véve látható az eredmény.

Az Ön esetében kb. 15-17 000 km a megtérülési idő szerény számításaim szerint. A teljesítmény veszteség egyáltalán nem érezhető, de szolgáljon egy saját fékpadi mérés bizonyítékul. A gáz nem káros a motor számára. Ez alól kivétel a hanyag beszerelés és a helytelen beállítás.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. december 19., 13:53 Módosítva: 2016.12.28 15:57

Tisztelt LPG-DOKTOR!

Egy 2003-as R.Megane Break 1.6 16v szgk. van begázosítva Landi Omegas rendszerrel. A problémám, hogy alapjáraton ingadozik a fordulat kb. 700-800 között, és időnként úgymond beleböfög és ránt egyet. Előfordult az is menet közben kanyarban visszaváltásnál leállt. Újraindítás után (pöcc-röf) ment tovább. Az előgyújtást 6-15 fok között dobálja illetve a befecskendezési idők benzinben 3.2-3.6 ms.

Fals levegőt nem szív sehol, fojtószelep takarítva, érzékelők cserélve, alapjárati motor cserélve, mégis ezt produkálja. Egyedül a kopogásérzékelő nem volt még cserélve. Gyújtógyertya cserélve, trafó 3 garnitúra cserélve. Mi tévő legyek? Az autó működik, csak iszonyatosan bosszant a néhai durrogás, berángatás.Többször volt már beállításon,gáz számítógép újra programozáson,gázbefecskendezők cserélve,benzin befecskendezők tisztítva, bemérve. Kérem segítsen.

Üdvözlettel: László

Üdvözlöm!

Ha durrog, az sok esetben szelep beégésre utaló jel! Diagnosztizálni kellene az autót mindenképpen!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

 

2016. december 13., 10:42 Módosítva: 2016.12.20 00:48

Tisztelt LPG Doki!

Škoda Octavia II. (1Z, 2005) típusú gépkocsim van, 1,6 (BSE motorkód) motorral. AC Stag, Stag-4 Q-Box típusú gázrendszerrel. A probléma az vele, hogy a reggeli indítás után, illetve napközbeni, hosszabb (3-4 óra) állást követően a rendszer nem áll át gázüzemre, hanem sípol, mintha üres lenne a tartály, és "alacsony gáznyomás" hibajelzést produkál.

A hibát csak gyorsításkor produkálja, motorfék üzemben, ha a megfelelő fordulatszám megvan, probléma nélkül átáll, majd ezt követően már minden körülmények között rendeltetésszerűen működik, egészen a következő hosszabb leállításig. A rendszer egyes elemei, a feszültség, a szelepek már ellenőrizve lettek, azok hibátlanok.

A probléma egyébként a beszerelés (2015) óta fennáll, de a beszerelést végző műhelynek azóta sem sikerült azonosítani a hibát, ráadásul a diagnosztikát nehezíti, hogy nem mindig produkálja a jelenséget. Kérem, ha van ötlete, mi a megoldás, illetve mi okozhatja a hibát, vagy milyen úton végezzük a hibakeresést, legyen szíves megosztani velem!

Köszönettel: B. Zoltán

Kedves Zoltán!

Ha valóban minden rendszer elemet átnéztek, nem tudok másra gondolni, mint hogy a gázvezérlő ECU hibája lehet a jelenség. Ha eddig nem tették meg, dugjanak fel rá egy másikat, talán ez megoldja a problémát.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

 

Nem megy benzinnel

2016. november 27., 19:45 Módosítva: 2016.12.14 06:25

Tisztelt Uram!

Elolvastam jó pár kérdést és választ ezen az oldalon, de szinte minden esetben az én problémám ellenkezőjéről olvasok. Van nekem egy 2.4-es 2005-ös évjáratú Audi A6-os autóm. Németországban vettem, itt is lakom és használom. A problémám az, hogy reggel, amikor benzinnel indul az autó remeg és rángat. Ezt addig csinálja amíg át nem vált LPG-re. Onnantól kezdve gázzal tökéletesen működik. Ha megpróbálom visszarakni benzinre megint rángat.

Előre is köszönöm válaszát!

Kedves János!

Az év folyamán sokadszor írunk erről. A jó öreg eltanulási hiba. A helytelen gázvezérlő programozás miatt a gyári motorvezérlő adaptálódik a megváltozott körülményekhez, így azonban a hidegindítás során vagy túl dús, vagy túl szegény a keverék benzinnel ( attól függően, milyen irányú a gázvezérlő programozási hibája ). Fel kell programozni a rendszert, azonban ennek módja nagyon nem mindegy. A folyamatról itt olvashat bővebben.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. november 24., 10:00 Módosítva: 2016.11.26 09:24

Kedves LPG-doktor!

Érdeklődnék, hogy mi a helyzet jelenleg a direkt befecskendezéses motorok LPG-átalakításával kapcsolatban, és hogy várható-e változás az elkövetkező években. Konkrétan 1.2 TCe motorról van szó.

Gábor

Üdvözlöm!

Én nem javaslom ezen motorok átalakítását. Léteznek rá megoldások, de nem sok jó tapasztalatról hallani. Maga a közvetlen benzinbefecskendezés már eleve nyűgös szokott lenni gázüzem nélkül is. Átalakítani lehet sokféleképpen. A régebbi megoldások folyamatosan benzint is adagolnak a gáz mellé, mintegy 10-15% arányban. A legújabb rendszerek már képesek ezt mellőzni, viszont még teljességgel kiforratlanok. Én még várnék 1-2 évet, amíg a technika felnő a feladathoz.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

Átkapcsol, de eszi a benzint

2016. november 18., 16:24 Módosítva: 2016.11.25 06:50

Tisztelt LPG-doktor!

Nemrégiben vásároltam egy Peugeot 206 SW típusú autót, amibe egy éve lett beszerelve a gáz rendszer! Az első tapasztalatom, hogy a gázszint mérőn a ledek nem világítanak, csak az amelyik jelzi hogy van benne gáz! A másik észrevételem pedig az, hogy átkapcsol az autó gázra, viszont a benzin szintmérőm ugyanúgy, mintha benzinnel mennék, lefele csökken! Lehet az a hiba, hogy átkapcsol az autó, csak nem kap elég gázt a motor és ezért eszi a benzint is?

Üdvözlöm!

A szintjelzőt be lehet állítani vagy ki lehet cserélni a jeladót, ez rendbe hozható. Sokan a napi számlálót használják inkább, ezért ennek fontossága ízlés dolga.

A benzin fogyásról. Ha valóban fogy a benzin, azt okozhatja a gázvezérlő ECU hibája, vagy a benzin nyomás szabályzó membránjának átszakadása. Ezeket lehet ellenőrizni. A másik eset, amikor csak a benzin szint jelző ingadozik gázüzemben, miközben valójában nem fogy benzin a tankból.

Sok francia autó érintett ebben, vélhetően az öné is ilyen. Ennek oka, hogy ezek a járművek nem csak a tankban lévő szint jeladó értékei alapján jelzik a műszerfalon a benzin szintjét, hanem a megtett távolság alapján a motorvezérlő is számol. Ilyenkor kicsit össze zavarodik az agya az autónknak, hiszen a tankból kap egy szinte állandó jelet, de közben mégis megtett egy bizonyos távolságot, amit nem tud értelmezni. Így elkezdi csökkenteni a kijelzett értéket a kalkuláció alapján. Létezik emulátor elektronika a jelenség kiküszöbölésére, nem is kerül sokba.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. november 10., 16:55 Módosítva: 2016.11.16 17:57

Tisztelt LPG Doktor!

Kezdő gázautósként egy 2003-as Peugeot 307 1,4 8 szelepes autó tulajdonosa lettem. Az autóban DT-Gas gázrendszer van. Az autóban világít a check engine lámpa P0420 hibakóddal. Végzettségem szerint autóelektronikai műszerész vagyok, de személyautókkal soha nem foglalkoztam. Ön szerint okozhatja a hibát a gázrendszer esetlegesen nem megfelelő beállítása?

Valamint, mivel ismeretlen számomra a gyújtógyertyák életkora, mindenképp ki szeretném cserélni. Interneten böngészve sokan írják, hogy nem szükséges a "gázos gyertya", a gyárilag ajánlott gyertya elektródahézagát 1 milliméterrel kisebbre állítva tökéletesen megfelel. Mi erről a véleménye?

A harmadik kérdésem az olajcsere-periódusra vonatkozik. Igaz-e, hogy gyakrabban kell olajat cserélni egy gázüzemű autóban? Ha igen mi indokolja? Elvileg a tisztább üzem miatt ugye kevesebb szennyeződésnek kellene lennie az olajban, így csökkennie kellene a csereperiódusnak.

Üdvözlettel: Tóth Zoltán

Kedves Zoltán!

Sorban, jegyzet stílusban a válaszaim:

- Az említett hibakód lehet beállítási hiba következménye, de egyáltalán nem biztos, hogy ez okozza! Ha benzinnel is rossz, akkor vagy a hátsó szonda, vagy maga a katalizátor rossz valóban. Ha csak gázzal van hibakódunk, akkor lehet a beállítás is felelős, de bizonyos esetekben az autó gyári motorvezérlője kattan meg attól, hogy a gázüzem következtében tisztább égésterméket nem tudja a szonda adataiból azonosítani. Látja, hogy nem annyi az oxigén maradék a kipufogógázban, mint az előírt határérték, ezért beírja hibának a katalizátor hatékonyságát. Pozitív előjelre, tehát több oxigén maradékra nincs felkészítve a rendszer, mert a cél a környezetvédelem, benzinnel meg ugye nem tud az előírtnál több oxigén maradni a kéményben...,Így az eltérést detektálva huss, beveri a hibakódot. Erre gyógyír nincs, vagy csak drágán nagyon. Ha ez a helyzet, meg kell barátkozni vele.

- A gyertya téma így igaz, járjon gyári gyertyákkal ha lehet! A hézag is akkor érdekes, ha esetleg tüneteket produkál nagyobb hézaggal...

- Gázüzemben az olajcsere periódus inkább kitolható, rövidíteni szükségtelen, épp az Ön által említett tisztább üzem eredményeként.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. november 5., 12:38 Módosítva: 2016.11.10 19:37
101

Kedves LPG-doktor!

Mindenekelőtt azért fordulok Önhöz és nem szervizhez, mert az a tapasztalatom, hogy a szervizek kicserélnek 100 alkatrészt tök fölöslegesen, mert nem az a baja, aztán mégsem lesz jó az autó. Opel Calibra Turbó. Előre írom, hogy egy éve felújított turbóval, megfelelő turbónyomással rendelkezik.

Főleg gázüzemben, de benzinben is rángat, és nem kicsit, hanem már a motortartó csavarokat néztem, hogy elszaggatta-e, tehát ez nem olyan amivel együtt lehet élni, mert tényleg azt kell mondanom brutálisan rángat, főleg nagy fojtószelep állásnál, nem mindig, de nagyon sokszor (tehát általában ha szervizbe viszi az ember, az ilyen időszakos hiba pont ott nem jön elő). 4 ezres fordulatig, fölötte semmi baja, ott már tökéletes, tehát a dugulást az üzemanyagrendszerben kizártam. Minél nagyobb a terhelés annál jobban rángat (magyarul minél nagyobb a pillangószelep nyitás). Gyertyahézagok 0,7-0,8 között, a gyertyakábelek ellenállása 2,1 kOhm. Hogy valahol áthúznak-e a kábelek azt próbáltam sötétben megnézni.

Elosztófedél pár éve volt cserélve márkásabbra, de tapasztalatom, hogy ez az autó a leharcolt elosztófedelekkel is ugyan úgy megy, mint az újjal (persze most repedésről nem beszélek, csak az üzemi pólusbeégésekből eredő "kopásról", de mechanikai igénybevétel nem érte, ráadásul a hiba is időszakos, volt, hogy vagy 2000 km-t mentem vele Ausztriába és nem jött elő, ill. előtte amikor előjött akkor még gyengébben jelentkezett), talán a gyertyákra érzékenyebb.

Utána jártam, hogy nagy fordulaton már nem igényel lényegesen nagyobb gyújtófeszültséget az LPG üzem. Az alapjárat tökéletes, tehát amíg a pillangó nem nyílik, addig semmi baj. Esetleg mégis befecskendezési jel elégtelensége? Bár a gyertyák kormosak, mint amikor sokat kap, főleg érdekes, hogy ilyen kormos gázzal (benzinnel alig üzemel, csak indításkor, a bemelegítést is gázzal csinálom). A gázoldali hiba kizárva, hiszen ha jóval gyengébben is, de már az utóbbi időben benzinnel is jelentkezik a hiba. A gázrendszer 4 éves, kb. 20-30 ezer km-t mentem vele. Mellesleg megjegyzem magam autógépész-mérnök vagyok, bár autóiparban sosem, csak helikopteriparban dolgoztam, ott sem a motorok terén, hanem csak a többi területen.

Válaszát előre is köszönöm szépen.

Kedves András!

Ha a hiba benzinnel is jelentkezik, vélhetően gyújtás eredetű lesz. Lehet sokáig törpölni egy ilyen jelenséggel, mi azonban sokkal jobban szeretjük, ha célirányosan azonnal megkeressük a bajt. Lehet mondani sok szépet és jót a gyári diagnosztikai eszközökről, az OBD diagnosztikáról, mi kizárólag a digitális oszcilloszkópnak hiszünk. Ezzel a módszerrel teljesen biztos végeredményt kapunk. Itt olvashat erről többet.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. november 1., 20:19 Módosítva: 2016.11.07 06:20

Tiszteletem!

Kb. 2 hónapja vettem egy 2003-as Citroën C5-öst 170 000 kilométerrel. Kb 2000 km megtétele után 6,9 l átlagot számoltam Dániából hazafelé 5 személlyel és csomagokkal 140-150-et gyakran tartva. Itthon egyből beszereltettem egy Landi Renzo LPG szettet.

A kocsi nagyon szépen megy, de autópálya tempónál otthonról Dánia felé 10,5 átlag jött ki 140-150-el utazva és csupán 2 személlyel. Napi használatban 110 max 130 között, kicsi varos és 80-90 országúti tempó mellet is 9,5-9,9 átlag jön ki. Kérdésem az lenne, nem sok ez egy kicsit? Ez 40% többlet fogyasztás. Ön szerint mi lehet a oka? Előre köszönöm a válaszát

Üdvözlöm!

Szerintem két irányban is kell gondot keresni. Az első az Ön által említett benzin fogyasztás. 140-150 km/h magasságában nem létezik, hogy egy ekkora autó 7 l alatt egyen. A 40% többlet fogyasztás gázból mindenképpen sok, a reális érték kb. 15%. Azonban torzítja a képet a fent leírt dilemmám.

Meg kell mérni a valós és biztos benzin fogyasztást 2-3 tank átlaga alapján. Utána ellenőrizni kell a gázrendszer programozását.  Ha az autó műszaki állapota rendben van, ezzel meg is van oldva a probléma. Ha mégse, akkor okozhat az is nagyobb többlet gázfogyasztást. Ezt érdemes ellenőrizni.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. október 27., 11:14 Módosítva: 2016.11.01 20:20

Tisztelt LPG Doktor!

Használtan vettem egy 2009 1.6ES Honda Civic-et (R16A motor), 2011-ben építették gázüzeműre. Egy Landirenzo Omegas (Super Eco?) rendszer került bele, rendszeresen szervizelve, stb. Olvasgattam az itteni kérdéseket, és válaszokat, mégis szeretném a konkrét esetre kihegyezni a problémát.

A szerviznél (ahol beépítették, és szervizelték) telefonon érdeklődtem, azt a választ adták, hogy egy a lényeg: a gyertyahézag 0,7 mm legyen. Az autóba gyárilag előírt gyertya NGK IZFR6K-11S iridiumgyertya. A hézag 1,1 mm. Nekem elég borzasztónak tűnik ezt összepüfölni 0,7 mm-re.

Valamelyik korábbi válaszában említette az NGK LPG sorozatú gyertyáit, mint olyan megoldást, amelynél a gyertyahézagot nem kell változtatni (ha jól értettem). Mivel a gyári előírt gyertya és az LPG jelölésű gyertya ára között olyan nagyon nem durva az árkülönbség, hajlanék a kényelem és az élettartam okából azt választani. De nem sikerült kiderítenem, hogy az LPG gyertyák közül melyik kell ehhez a motorhoz. Kérem, írja meg, jól gondolkodom-e, és ha igen, segítsen a gyertya választásában.

Köszönettel: Huszty László

Kedves László!

Kár LPG-s gyertyát vennie, nincs kiemelkedően jó tapasztalatunk ezekkel. A hézag akkor téma, ha az adott jármű valamiért nem akarja az igazat, minden egyéb rendszer hiba kizárása után se megy rángatás mentesen gyári hézaggal! Ebben az esetben érdemes csökkenteni a hézagot az említett értékre. Ha működik rendesen, nem kell babrálni! Az Iridium gyertya ütlegelése ilyen mértékben valóban nem ajánlott.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu

2016. október 23., 08:28 Módosítva: 2016.10.27 17:56
1

Tisztelt LPG Doktor,

Lehetséges-e Mazda SkyActiv benzinmotorhoz gazrendszert illeszteni? Ha igen, mire kell figyelni? Mennyiben befolyásolja a működését az, hogy egy nagy kompressziójú, direkt befecskendezésű motorról van szó? Esetleg van-e tapasztalata vele kapcsolatban?

Kedves Zsolt!

A kérdés sokszor nem az, hogy lehet-e, hanem hogy érdemes-e. Jelenleg két megoldás létezik az ehhez hasonló motorok átalakítására.

1., hagyományos kittek, amelyek annyiban működnek másképp a megszokotthoz képest, hogy folyamatosan 10-15% benzint adagolnak a gáz mellé. Ennek oka, hogy a közvetlen befecskendezéses motorok benzin befecskendezői komoly hőterhelésnek vannak kitéve annak folytán, hogy nem a szívócsőbe, hanem a hengerfejbe vannak beépítve. Ha teljesen leállítjuk a működésüket gázüzemben, szénutalvány lesz belőlük. Ezek a rendszerek megtérülésben ugye értetően gazdaságtalanabbak. További hátrányuk, hogy gyárilag előprogramozva érkeznek, ami nem teszi lehetővé az egyedi programozást, ami épp a sava-borsa a helyes beszerelésnek.

2., Olyan gázrendszer használata, amelyik a gázt folyékony halmazállapotban juttatja az égéstérbe, ráadásul ehhez a gyári benzinbefecskendezőket felhasználva. Ilyen rendszere van az általunk képviselt Agis márkának, azonban a termék a nagy érdeklődés miatt pillanatnyilag nem hozzáférhető. Én leginkább szívócső befecskendezéses motorral szerelt autót keresnék, akkor nincs zsákba macska, régi tapasztalatok ismeretében történhet az átalakítás.

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu