2016. június 13., 06:23 Módosítva: 2016.06.14 08:38
99
Szép reggelt mindenkinek június tizenharmadikán, hétfőn. Új hét, új lehetőségek várnak ránk ismét, még ha kicsit talán nehezen is indul újra a dolgos hétköznapok körforgása. Ne feledjük felköszönteni Antal és Anett nevű ismerőseinket, ma ugyanis ők ünneplik névnapjukat. Ami az időjárást illeti, ma még sokfelé lesz borult az ég, és esőre is van kilátás. Mielőtt kimerészkednénk az utcára, és elindulnánk munkába, szorítsuk magunkhoz a kávéscsészét: itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Kevesebb dízelt gyárthat a jövőben a Volvo. A svédek az új T5-ös hibrid hajtáslánccal váltanák le a gázolajos motorokat. Ez a rendszer egy 1,5-ös háromhengeres benzinesből és egy 75 lóerőnyi teljesítményre képes villanymotorból áll, és tisztán elektromos üzemben is közel ötven kilométert lehet vele megtenni. A márka vezérigazgatója, Hakan Samuelsson szerint tíz év kell a váltáshoz, és a dízelek elkezdenek kikopni. Egyébként úgy néz ki, több nagy autóipari szereplő is fókuszváltásra készül. (autocar)
  • Repülő autók fejlesztését finanszírozza a Google alapítója. Larry Page két startup vállalatot is pénzel: a Zee.Aero és a Kitty Hawk nevet viselő cégeket. A cél, hogy lényegében kifutó pálya nélkül, függőlegesen is fel tudjanak szállni a gépek, és persze a landolással se legyenek problémáik. Emellett a közúti közlekedésre is teljes mértékben alkalmasnak kell lenniük. (leftlanenews)
  • Egyelőre kihagyja Európát a luxusból a Hyundai. A Genesis névre keresztelt prémium részleg autóit Észak-Amerikában, Kínában és a Közel-Keleten kezdik forgalmazni, majd Dél-Koreát is bevonják. A hírek szerint az öreg kontinensre azonban csak az évtized végén tennék be a lábukat. A cég vezetői szerint ez a döntés a hajtásláncokkal van összefüggésben: az európai bevezetést megelőzően még egy komoly dízelmotorra is szükségük van. (leftlanenews)
Távolról sincs vége, olvasson még

Baleset övvel és öv nélkül

2016. június 10., 09:08 Módosítva: 2016.06.11 06:47
105
Nagy nap ez a mai minden magyar számára, mert Bíró László 1943-ban éppen június 10-én szabadalmaztatta a golyóstollat, amelyet bizonyos helyeken még mindig "biro"-ként emlegetnek és a mai napig világszerte használnak. Fontos dátum ez a svéd Saab autómárka rajongói számára is, mert 1949-ben éppen június 10-én készült el az eredetileg repülőgép-gyártással foglalkozó cég első autója az Ursaab, amely a későbbi Saab 92 prototípusa volt. A nap szülöttei Ernyei Béla magyar színész és író, illetve Elizabeth Hurley amerikai színésznő. Gréta és Margit napján kezdődik a Hidegindító, jó reggelt mindenkinek! A nap dala a Linkin Parktól a New Divide.

Hírsaláta

Négy éven belül minden második, Európában eladott új Toyota hibrid hajtású lesz, állította egy tegnapi konferencián Johan van Zyl a japán óriásvállalat itteni vezetője, aki hozzátette, már látható, hogy a Toyota képes volt előnyt kovácsolni a Volkswagennél tavaly kirobbant dízelbotrányból, mert vásárlóinak figyelme fokozottan a környezetkímélőbb technológiák felé fordultak. A cég tavaly 209 ezer benzin-elektromos hajtású autót adott el a kontinensen, amely a teljes darabszám 24 százaléka volt, ez idén kiteheti a 30 százalékot. (Autonews)

Az autómegosztó szolgáltatások lendíthetik fel igazán az elektromos autók piacát, vélekedett előadásában a Morgan Stanley elemzőcég szakértője ugyanezen a konferencián. Laura Lembke szerint az elektromos autók hajtásláncának többletköltsége, közösségi használatban akár két-három év alatt megtérülhet, feltéve, hogy mindennap ötven százalék körüli kihasználtsággal közlekednek, szemben a magánhasználók helyzetével, akik átlagosan csak négy százalékos kihasználtságot érnek el villanyautóikkal, így öt-hat évig is várhatnak, hogy megtérüljön döntésük. (Autonews)

Kismértékben ismét növekedett a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma Magyarországon, az év első négy hónapjában, amikor összesen 4431-en sérültek meg az utakon. A növekedést a könnyű sérüléssel járó balesetek számának emelkedése okozta, miközben a súlyos és halálos balesetek áldozatainak száma csökkent. A hírt és a biztonsági öv használatának fontosságáról szóló videót a Baleset-megelőzés oldalon találtam.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 9., 08:37 Módosítva: 2016.06.10 06:55
93

Június kilencedik napja biztatóan indul, kék égre és napsütésre virradunk, ám a nap második felében egyre több felhő érkezik és főleg az északi országrészben számíthatunk záporokra, zivatarokra. Megélénkül a délnyugati szél, viszont a hőmérséklet így is 23-28 fok között alakul. A rossz idő hétvégén tetőzik, ahogy elkezdődik a jövő hét, egyre kevesebb csapadékra számíthatunk. Félix nevű ismerőseiknek ne felejtsenek boldog névnapot kívánni, és Johnny Depp is ma ünnepli az 52. születésnapját, akárcsak Natalie Potman a harmincötödiket. A mai napon ugyan semmilyen aktualitása nincs, de szóljon Eminem száma a Hidegindítóban, a Mockingbird. A  szám amelyet a lányának, Haleynek írt, egy Grammy jelölést hozott a rappernek. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 8., 08:04 Módosítva: 2016.06.09 13:03
176
Szép reggelt az Óceánok Világnapján, június 8-án. A Medárdok, Helzák, Kalipszók, Kerubinák és Zarándok neve napja van ma, amely - ha hihetünk az előrejelzéseknek - a következő másfél hét utolsó előtti esőmentes napja.

Hogyan nyomoznak az ellopott autód után forró nyomon? Emailben! - címmel jelent meg egy múlt pénteken, a 11. kerületi Albert utcából ellopott Prius története tegnap a 444-en. A kronológiai szálra felhúzott üzenetek alapján a 11. kerületi kapitányság automatikusan egy miskolci központot kapcsol lopott autók ügyében, ahonnan eligazítják az embert, hogy személyesen vagy emailben jelentse a lopást. Az abszurditásnak ez még nem a határa, azt talán a helyszínre kiimádkozott nyomozó mutatta meg, aki nem csinált mást, csak beültette a sértettet az autójába, hogy a kapitányságra vezesse. Az egész fájdalmas történet a lopott Prius hírén felkacagó rendőrnővel és az őrssel, ahol nincs internetkapcsolat a 444-en olvasható

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 6., 06:16 Módosítva: 2016.06.08 06:36
6
Jó reggelt kívánunk június hatodikán, hétfőn. A Norbertek, Cintiák és Normannok ünneplik ma névnapjukat. Az ország nagy részén szép, napsütéses idő van, így nagy lendülettel vethetjük bele magunkat ebbe a hétbe. Persze egy kicsit talán nehezen szedjük össze magunkat a hétvége után, éppen ezért érkezik a segítség. Friss, ropogós Hidegindító a reggeli kávé mellé. Máris kezdünk, csak görgessenek bátran!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Nem újdonság, hogy egyes kínai autógyártók pofátlanul képesek lemásolni a tradicionális európai vagy amerikai márkák népszerű modelljeit. A külsőt tekintve olykor szinte észrevehetetlenek a különbségek, de az anyagminőség és az összeszerelés már természetesen más kérdés. A Jiangling Motor például a Land Rover Evoque-ot kopírozta, majd piacra is dobta Land Wind X7 néven. A Jaguar-Land Rover csoportnál ezzel betelt a pohár, beperelték a kínaiakat. Ha jól jönnek ki az ügyből, akár egy lavinát is elindíthatnak. (carbuzz)

  • Bő egy héttel ezelőtt, a Forma-1-es Monte Carló-i Nagydíj hétvégéjén ünnepelte a McLaren, hogy ötven éve van jelen a száguldó cirkuszban. Az ünnepi alkalomra készítettek egy különleges utcai autót: az 570S Coupé különkiadásával tisztelegtek első F1-es autójuk, az M2B előtt. A különlegességet a zöld-fehér fényezés adja, amely a történelmi versenygépre utal. (motorauthority)

  • Egy rövid kedvcsináló videóval hívja fel a figyelmet hamarosan érkező, felhergelt Twingójára a Renault. A Renault Sport közreműködésével készülő modell nem az RS-címkét éleszti újra – ehelyett a GT jelzést kapja meg. A turbós háromhengeres 110 lóerő és 170 newtonméter körül tud majd, és hatgangos kézi váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. Néhány napon belül megtartják a hivatalos bemutatót, a forgalmazás pedig még a nyáron megindulhat. (lefltanenews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 3., 08:18 Módosítva: 2016.06.05 06:58
111

Megfigyelték már az utóbbi pár évben, hogy a május-június környéki időszakban beáll az esős évszak? Ez sajnos marad ma is, hiszen annak ellenére, hogy már június harmadikánál járunk, egész nap felhőkre és záporokra számíthatunk, de legalább a hőmérséklet bőven 21 fok felett alakul. A frontérzékenyek készítsenek be gyógyszert, az Időkép szerint kettős fronthatás várható. Néhány hete fedeztem fel a Sons of Anarchyt - itthon a rendkívül fantáziadús, Kemény motorosok címen futott - , ami elsőre kicsit blődnek tűnt, de így néhány évadon túl beértek a karakterek, és a sztori szépen bonyolódik. Viszont a zenék félelmetesen jók benne, nagy részüket a rendező Kurt Sutterhez közeli banda, a Forrest Rangers hozta össze, és gyakran Sutter felesége, Katey Sagal - Peggy Bundy - énekel benne, aki mellesleg játszik is a sorozatban. Ma reggelre szóljon a Gimme Shelter, ami egy egész jó Rolling Stones feldolgozás:

A sorozatról Kőbájker írt részletesen, ebben az Égéstérben pedig kiderült, miért is nem tudnak motorozni a szereplők. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 2., 08:48 Módosítva: 2016.06.03 08:21
63
Június 2. van, szerda, Aniták és Kármenek névnapja. 1966-ban ezen a napon az amerikai Surveyor-1 szonda a Holdra. A nappali hőmérséklet 23-24 fok körül várható, de zivatarokra számítani kell.

A nap képe

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. június 1., 08:07 Módosítva: 2016.06.02 08:57
382
Szép reggelt június első napján, a Tündék, Angélák, Jusztiánok, Pandórák és Szemiramiszok neve napján. A mai talán az utolsó felhőmentes nap a héten, holnaptól egészen keddig ígérnek viharokat a meteorológiai lapok. Ha már úgyis a garázsba kényszerülsz és van elfekvőben egy deszkád/longboardod/snakboardod és egy erősebb fúród, akkor már csak pár órányi DIY választ el attól, hogy legyen egy unortodox boosted boardod.
Távolról sincs vége, olvasson még

Rendőrkézen az autóriasztó-blokkolók

2016. május 31., 08:49 Módosítva: 2016.06.01 06:36
76
Igazi nyári időben kezdődik május utolsó napja, amikor az Angélák ünneplik névnapjukat. 1911-ben ezen a napon bocsátották vízre a Titanic nevű luxus óceánjáró hajót, 1927-ben, 15 millió példány után ekkor fejezték be a híres Ford T-modell gyártását, majd két évvel később bemutatták az első hangos Mickey egér rajzfilmet. A nap híres szülöttei Clint Eastwood amerikai színész-rendező, Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Erdei Zsolt ökölvívó. A nap dala a Dire Straits Sultans of swingje, de a lényeg ezúttal a feldolgozás, amelyben a cayon (kahon) nevű hangszer is felbukkan.

Autóipari hírsaláta

Az eddigieknél kisebb modellen dolgozik a Volkswagen-csoport tulajdonában álló brit autógyár, a Bentley. A cég tavaly már megmutatta a kupészerű autó első tanulmányverzióját, az akkor még hibridhajtásúként emlegetett EXP 10 Speed 6-et, amely, a cég vezetője Wolfgang Duerheimer szerint mind kétajtósként, mint nyitott változatban piacra léphet. Az autó végleges változatának orrába a Continental GT-ből ismert, 500 lóerős V8-ast várhatjuk, hengersoronként egy turbóval. (Autonews)

Franciaország kiszállhat a PSA (Peugeot-Citroen) csoport tulajdonosainak sorából, amelynek előkészítő tárgyalásai ma kezdődhetnek meg. Az erről készült beszámoló szerint tizennégy százaléknyi részesedés sorsa dőlhet el a közeljövőben, és a lehetséges vevők közt ott van a Peugeot család és a kínai Dongfeng csoport is, e két félnek szintén tizennégy százalék a részesedése a két márkás cégben. (Autonews)

Egy időre le kellett állítani a termelést az Audi dél-nyugat németországi Baden-Würtenbergben található üzemében, mert árvizet okoztak a térségben zajló heves esőzések. A neckarsulmi üzem az A4-estől az A8-ason át az R8 sportkocsiig szinte minden fontos modell gyártóhelye, ahol naponta, átlagosan 1300 autót szerel össze a gyár 16 ezer munkatársa. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 30., 06:20 Módosítva: 2016.05.31 11:39
67
Jó reggelt kívánunk május 30-án, hétfőn. Új hét, új lehetőségek köszöntenek be a mai nappal, igyekezzünk ezeket kihasználni ahelyett, hogy szomorkodnánk a munkakezdés miatt. Sokfelé villámlással és esővel köszöntött be a reggel, és június is többnyire így kezdődik majd, de fázni azért nem fogunk. Ne felejtsük felköszönteni Janka és Zsanett nevű névnaposainkat! Most pedig húzzuk közelebb magunkhoz a forró kávét, máris itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Egymillió elektromos autót adna el 2025 végéig a Volkswagen. A vállalatcsoport ebben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy megfeleljen a szigorú szén-dioxid-kibocsátási előírásoknak. Az évtized végére már húsz villanyautót vonultatna fel a palettájuk, ez a szám pedig tovább nőne az azt követő öt esztendőben. A célok elérésében a Tesláéhoz hasonló gigagyár segítheti a német konszernt. (leftlanenews)

  • Mexikóból az egyesült államokbeli Michiganbe helyezné át a pickupok gyártását a General Motors. A közép-amerikai ország üzemében jelenleg a Chevrolet Silverado Heavy Duty, valamint a GMC Sierra Heavy Duty készül. A vállalat vezetői szerint ez a lépés azoknak a vásárlóknak kedvezne, akik mindenképpen Amerikában gyártott autókat szeretnének magukénak tudni. (leftlanenews)
  • Újonc nyerte a legendás Indy 500-as autóverseny idei kiírását. Alexander Rossi az Andretti Autosport-Herta színeiben állt rajthoz a századik indianapolisi ötszáz mérföldesen. Legutóbb 2001-ben tudott újonc győzni: akkor Helio Castronevest ünnepelhették a szurkolók. (autoblog)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 27., 07:19 Módosítva: 2016.05.28 06:56
135
Május 27. van, péntek, Hellák és Szörénykék névnapja. A nappali hőmérséklet 25 fok körül lesz, az éjszakai 14. 1989-ben ezen a napon született Suzuki Akira, a The GazettE együttes basszusgitárosa. Csapjunk a húrok közép, indul a Hidegindító!

A nap képe

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 26., 08:20 Módosítva: 2016.05.27 11:48
70

Jó reggelt mindenkinek május 26-án, Fülöp és Evelin napján. Ma az ország egész területén napsütésre számíthatunk, csupán az Északi Középhegységben és az Alpokalján fordulhat elő egy-egy futózápor. Hajnalban még szükség lehet egy vékonyabb kabátra, de napközben akár 28 fokig is melegedhet a hőmérséklet. Ma több híresség is születésnapját ünnepli: 90 éves lenne Miles Davis, 50 éve született Helena Bonham Carter, Lenny Kravitz pedig az 52-őt ünnepli. Ennek örömére szóljon a Black 47, amihez semmi köze Lennynek, viszont jófajta kelta rockot játszanak, mint a The Big Fellah:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 25., 08:14 Módosítva: 2016.05.26 08:27
75
Szép reggelt május 25-én, az év 146. napján. Ez a szerda az Orbánok, Madlenek, Szofik és Urbánák neve napja, Douglas Adams halála óta a ma nap már tizenötödszörre törülközőnap, emellett hivatalosan Afrika napja. Esőből ma kevesebb jut a tegnapinál, front sem várható, szóval minden adott, hogy olyan lazán told ezt a reggelt, mint ez a teslás a forgalmi dugót.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 24., 06:49 Módosítva: 2016.05.25 08:20
81
Jó reggelt kívánunk május 24-én, kedden. Az elmúlt napok kellemes, nyárias időjárását követően mától esőt és záport ígérnek a meteorológusok, de azért hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. Ma ünneplik névnapjukat az Eszterek, Elizák és Vanesszák. A friss, ropogós Hidegindítónak pedig van egy nagy visszatérője is. Hogy pontosan miről is van szó? Kávét a kézbe, máris kezdünk, görgessenek bátran!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Négyszáz kilométer egyetlen töltéssel – ezt ígéri a Hyundai az évtized végére. A koraiak két lépcsőben érnék el ezt az eredményt. Első körben egy szabadidőautót mutatnának be 2018-ban, amely nagyjából 320 kilométer megtételére lenne képes. Ezt követné 2020-ban egy újabb modell, amely átlépné a négyszáz kilométeres álomhatárt. (leftlanenews)

  • Százezreket kaphatnak az átvert General Motors-ügyfelek az Egyesült Államokban. Az amerikai gyártó azokat a magánvásárlókat kárpótolná, akiket a fogyasztási adatokkal tévesztettek meg a kereskedések. A Chevrolet Traverse, GMC Acadia és Buick Enclave modelleket érintő akcióban jellemzően 120 és 240 ezer forint közötti kárpótlást kaphatnak a tulajok, de ez az összeg akár a 400 ezer forintnyi dollárt is elérheti. Aki jobbnak látja, 48 hónap vagy 60 ezer mérföld garanciát is kérhet a pénz helyett. (motor1)
  • Világsztárt igazolt a Nissan. Igaz, ezúttal nem topmenedzsert, vagy éppen neves formatervezőt csábítottak magukhoz a japánok. Egy neves ex-futballistát, a 87-szeres holland válogatott Clarence Seedorfot sikerült leszerződtetniük. A suriname-i származású középpályás az idei BL-döntő nagykövete lesz a kiemelt szponzorként tevékenykedő Nissannál. Erre a szerepre pedig igazán jó választás, hiszen három különböző klubbal nyerte meg a Bajnokok Ligáját. (carscoops)

Távolról sincs vége, olvasson még

Gyereknevelés önvezető Teslával

2016. május 23., 08:51 Módosítva: 2016.05.24 09:46
69
A Dezsők ünneplik névnapjukat az év 143. napján, május 23-án. Jó reggelt mindenkinek, kezdődik a Hidegindító. 1990-ben éppen ezen a napon alakította meg kormányát Antall József, a rendszerváltás utáni időszak első miniszterelnöke. 1995-ben ezen a napon jelent meg az internetes alkalmazásokban ma is meghatározó Java programnyelv első változata, és 2012-ben Adam Lambert lett a világon az első olyan vállaltan meleg énekes, aki albumával az első helyen debütált a Billboard kétszázas listáján. A nap szülöttei Anatolij Karpov világbajnok orosz sakkozó, Martinek János olimpia-, világ- és Európa-bajnok öttusázó és Rubens Barrichello brazil Formula 1-es versenyző. A nap dala pedig egy Blink 182 sláger, mert a zenekar dobosa, Scott Raynor szintén ma ünnepli születésnapját.

Hírsaláta

Nem kevesebb mint 160 milliárd forintnyi, vagyis 400 millió angol font összegű támogatást kapott a kínai kézben lévő London Taxi co., hogy kifejlessze a brit főváros ikonikus taxitípusának elektromos meghajtású változatát. A Geely kezében lévő vállalat tervei szerint 2017 negyedik negyedévében kezdődik a villanyos London cab forgalmazása és az amúgy szintén Nagy-Britanniában működő gyár évi 36 ezer példány elkészítését vállalta. (Autonews)

A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására. A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban. (MTI)

Több mint nyolcvanezer, 2012 és 2016 közt gyártott Fiat 500-at hívnak vissza világszerte a kuplungkinyomó-szerkezet lehetséges hibája miatt, jelentette be a gyártó FCA Group. A hiba a megnövekedett kuplungholtjáték formájában jelentkezhet, amely nehézkessé teszi a sebességváltást. A visszahívás a turbós motorral szerelt 500-asokat nem érinti és eddig nem okozott balesetet. (Autonews)

Vasárnap harmadik alkalommal tartják meg a fogyatékossággal élők – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek -, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek. Május 29-én 13 órakor gyülekeznek a résztvevők a Clark Ádám téren és 14 órakor a Lánchídon keresztül vonulnak az Erzsébet térre, ahol koncertek, kulturális- és családi programok várják őket. (Bővebben itt)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 20., 08:45 Módosítva: 2016.05.23 06:27
92
Május 20. van, péntek, Felíciák és Bernátok névnapja. A nappali hőmérséklet 20, az éjszakai 10 fok körül lesz. Charles Lindberg 1927-ben ezen a napon repülte át elsőként New Yorkból az Atlanti-óceánt. 33 és fél óra alatt 5810 kilométert tett még, és a párizsi Le Bourget reptéren szállt le.

A nap képe

Felícia? Felícia! A poszt apokaliptikus időkben is megállja a helyét. Nem hiszi? Olvassa el képregényünket, a Café Postnucleart.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 19., 06:22 Módosítva: 2016.05.20 06:33
110
Jó reggelt kívánunk május 19-én, csütörtökön. Ivó és Milán ünnepli ma névnapját, ne felejtsük felköszönteni rokonainkat, ismerőseinket, ha ezeket a neveket viselik. A meteorológusok szerint ma sem lesz kimondottan jó idő, de legalább az vigasztalhat, hogy már nem sok van hátra a munkahétből. És persze az, hogy máris itt a friss Hidegindító. Dörzsöljük meg szemeinket, szorítsuk magunkhoz a forró kávét, máris kezdünk.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Lemond a Mitsubishi elnöke és egyik alelnöke. Tetsuro Aikawa (a képen balra) és Ryugo Nakao azt követően hagyja el pozícióját, hogy kiderült: a Mitsubishi is trükközött a fogyasztási eredményekkel. Nem sokkal később egyébként a Nissan gombokért vette át a márka irányítását. A személyi változások júniusban lépnek életbe. Osamu Masuko vezérigazgató (a képen jobbra) ugyanakkor a helyén marad. (autoblog)

  • Több százezer autót hív vissza a Fiat-Chrysler. Az akció mintegy 390 ezer Wranglert érint: a 2007 és 2010 között gyártott példányoknál a vezetőoldali légzsákkal vannak gondok. Az ugyanis egy ütközés esetén nem biztos, hogy kinyílik. Emellett néhány ezer Fiat 500-asnál kuplunghiba miatt rendeltek el visszahívást. A garanciális javítások kezdési időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. (leftlanenews)
  • Mintegy hetven terepmotort és quadot zúzott össze a New York-i rendőrség. Ezzel az akcióval azoknak próbáltak üzenni, akik jogosítvány és bukósisak nélkül használnak ilyen járműveket. Ebben az évben már több tucat motorost fogtak el, és 679 gépet foglaltak le a papírok hiánya miatt. Azzal persze már lehetne vitatkozni, hogy miért gondolják megfelelő megoldásnak a megsemmisítést. (autoblog)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 18., 08:20 Módosítva: 2016.05.19 06:42
78
A borús hajnalnál szebb reggelt az Alexandrák, Erikek, Hangák és Klaudetták neve napján. Május 18-a van, 1978 óta ez a múzeumok nemzetközi világnapja. Ez alkalomból álljon itt Csikós 190 képes gigagalériája a stuttgarti Porsche-múzeumból.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 17., 08:19 Módosítva: 2016.05.18 06:39
143

Ne úgy nézzék a mai napot, hogy véget ért a hosszú hétvége, hanem inkább gondoljanak arra, hogy most csak egy négynapos hét kezdődik. Épp ezért szép reggelt mindenkinek május 17-én, Paszkál napján, amikor még mindig gomolyfelhők fordulnak elő az ország nagy részén, de legalább zivatarokra csak elszórtan számíthatunk. A hőmérséklet nap közben 15-19 fok körül alakul, ám hajnalban a fagyzugos területeken még így május közepén is előfordulhat fagy. 1955-ben Szilárd Leó és Enrico Fermi megkapta az atomreaktor szabadalmi elismerését, ennek emlékére szóljon az Iron Maidentől a When the Wild Wind Blows. A 11 perces szám Raymond Briggs 1982-es novellája, a When the Wind Blows nyomán készült, ami egy idős házaspár szemszögéből meséli el az atomháború történetét. Az igazán elgondolkodtató, és megrázó műből rajzfilm is készült, de az Iron Maiden átiratának a vége eltér az eredetitől: 

Távolról sincs vége, olvasson még

Nagy bajban az orosz autóipar

2016. május 13., 08:51 Módosítva: 2016.05.14 07:01
54
A babonások szerint a balszerencse napja a mai, péntek 13. van az Imolák és a Szervácok ünneplik névnapjukat, kezdődik a Hidegindító. 1958-ban ezen a napon lett Ben Carlin az első és egyetlen ember a Földön, aki kétéltű járművel kerülte meg a bolygónkat. Utazása 10 évig tartott, ezalatt 17 ezer kilométert tett meg vízen, és 73 ezret szárazföldön. 1995-ben egy amerikai édesanya, Alison Hargreaves az első nőként, oxigénpalack nélkül jutott fel az Everestre. A nap híres szülöttei Dennis Rodman világhírű kosárlabdázó, és Görbicz Anita kézilabdázó, aki a világ legjobb játékosa lett 2005-ben. A nap dala nem köthető szorosan a dátumhoz, de nekem most ez tetszik a legjobban.

Autóipari hírsaláta

Nyolc és fél százalékkal maradt el az egy évvel korábbi eladási darabszámától az orosz autópiac múlthavi teljesítménye, így valamivel több mint 121 ezer új autót adtak el. A Oroszországgal szembeni nemzetközi gazdasági szankciók oka az Ukrajnában zajló háborúban való részvétel, de az orosz gazdaság amúgy is szenved, a kőolaj alacsony világpiaci ára miatt. Az autópiaci válság legnagyobb vesztese a Lada (AutoVAZ), de a luxusmárkák is megérzik a súlyos helyzetet. (Autonews)

48500 idei Subaru Legacyt és Outbacket hívnak vissza a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt az Egyesült Államokban. Az érintett modellek még nem okoztak balesetet a tengeren túlon, de a helyi közlekedési hatóság felhívja a tulajdonosok figyelmét, hogy ne használják az autót a javítás előtt, mert előfordulhat, hogy a kormány elfordítását nem követik az első kerekek. (Autonews)

Minden pillanatban 660 ezer autós használja a mobiltelefonját az Egyesült Államok útjain a hivatalos statisztikák szerint és ez egyre több súlyos és halálos balesethez vezet. Ontarióban például az utóbbi években többen haltak meg azért, mert kezükben mobiltelefonnal vezettek, mint ittas vezetés, vagy gyorshajtás miatt. Ezért született a világsajtót a napokban megjárt óriásplakát: "Sms-ezz és vezess" felirattal. A plakát egy temetkezési vállalkozás honlapját reklámozza, így hívja fel az autósok figyelmét a veszélyekre. (MSN)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 12., 08:33 Módosítva: 2016.05.13 12:23
48

Szép reggelt mindenkinek május 12-én, Pongrác neve napján. A hiedelem szerint, ha ezen a napon hideg van, akkor gyenge termésre számíthatunk. Ha ez igaz, nem árt, ha felkészülnek a gazdák, ugyanis az ország egész területén esőt ígérnek, helyenként elég komoly mennyiséget. A frontérzékenyek is készüljenek, ugyanis északkeleten kettős fronthatás várható, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul. A mai zenének kivételesen nincs aktualitása, ha csak az nem, hogy a Sabaton Heroes című albuma 2014 májusának elején jelent meg. A svéd power metál banda kedvenc témája a háború, vagyis az emberek, akik megvívják, zenéikben legtöbbször az egyéni sorsokra koncentrálnak. A Heroes-on tizenegy szám tizenegy háborús hős történetét meséli el, így angol, német, orosz és amerikai katonákét. A To hell and back az amerikai Audie Murphyről szól, aki a második világháború legtöbb kitüntetését szerezte. Murphyt a háború után poszt traumás stressz szindrómával diagnosztizálták, amelyen többek közt az írással jutott túl, egyik verse alapján készült a következő szám:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 11., 08:10 Módosítva: 2016.05.12 06:38
49
Szép reggelt május 11-én, a Ferencek, Gujdók, Jákobok és Mirandolák neve napján. Úgy fest, a mai lesz a legkevésbé esős nap a héten; Budapestre például csak 2 millimétert írnak, szemben a holnapi 16-tal. Ma van tizenöt éve, hogy egy szívroham elvitte Douglas Adams-t, a Galaxis utikalaúz stopposoknak, A lélek hosszú, sötét teadélutánjának és sok más sci-finek a szerzőjét.

Cukor

  • Milyen közös múltja van a szcientológiának és az amerikai autóversenyzésnek? A Road and Track tegnapi cikke szerint egész látványos. A biszniszegyház alapítójának reklámmatricái még IndyCarig is eljutottak, és csak egy kevésen múlt, hogy az Andretti-család is a dianetika logója alatt versenyezzen a nyolcvanas években.
  • Tízpontos mentés a Clark Ádám téren. Pad lett a Hotel Clark előtti környezetidegen dobozból, amin az Urbansita értetlenkedett múlt héten.
  • Két és fél hét múlva startol a Top Gear 23. évada. A teljesen új stábbal készülő új évad kapott még egy új trailert.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 10., 08:30 Módosítva: 2016.05.11 08:13
41
Május 10. van, Pálma és Ármin névnap. 1896-ben ezen a napon rendezték meg az első filmvetítést Budapesten, a Royal szállóban. Esős, de meleg idő lesz, a nappali hőmérséklet 19 fok körül alakul. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító!

Figyeld a jogsid, különben bajba kerülhetsz

Gondolkozott már mit jelentenek a számok a jogosítvány hátoldalán? Érdemes odafigyelni rájuk, mert akár súlyos bírságot is kaphatunk miattuk. A kódok egy része egészségügyi korlátozást takar, de vannak olyanok is, amelyek egy kategórián belüli vezetési jogosultság gyakorlását korlátozzák. Ezeken kívül pedig még itt kapnak helyet az igazgatási kódok, amelyek között szerepelhet a kezdő jogosítvány meghosszabbítása, vagy a vezetéstől való eltiltás is. Nem járunk jól akkor sem, ha nem mutatjuk be a vezetői engedélyünket igazoltatáskor, ez ugyanis akár 90 ezer forintos bírságot vonhat maga után. Forrás: Pénzcentrum

A nap képe: BMW 3200CS, Forrás: Stance Works
A nap képe: BMW 3200CS, Forrás: Stance Works
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 9., 05:43 Módosítva: 2016.05.10 08:32
49
Jó reggelt kívánunk május 9-én, hétfőn, a Gergelyek, Alberták és Éduák névnapján. 1985 óta ekkor tartják az Európa-napot is, mivel 1950-ben e napon pattant ki az Európai Szén- és Acélközösség ötlete Robert Schuman francia külügyminiszter fejéből. Újabb munkahét veszi kezdetét, de mielőtt elkeserednénk, az tartsa bennünk a lelket, hogy hosszú hétvégét kapunk most a Pünkösd miatt. Addig is dörzsöljük meg a szemünket, és szorítsuk magunkhoz a forró kávénkat, máris kezdődik a friss, ropogós Hidegindító.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Újraindult a termelés a Toyota földrengés sújtotta japán gyáraiban. Három héttel ezelőtt egy teljes sorozatnyi földmozgás történt a szigetországban, 49 áldozatot követelve. Mintegy háromezer ember került kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba. A Toyota harminc helyi gyártósorából 26 leállt. Most nagyjából teljes kapacitással üzemel már mindegyik, ami napi 13 ezer autó előállítását jelenti. (leftlanenews)

  • A Google-t és az Apple-t is lenyomná az elektromos autók versenyében a Volkswagen. E két gyártó új belépőként villantana nagyot a villanyautó-szegmensben. A németek azonban egyértelmű célt tűztek ki maguk elé: 2025-re a világ vezető hatalma lennének az elektromos mobilitás tekintetében. Tíz éven belül olyan járművet dobnának piacra, amely a teljesen elektromos hajtásláncot igazán kiterjedt töltőhálózattal, autonóm funkciókkal és internetes szolgáltatásokkal kombinálja. Szerintük az nyeri a villanyautó-csatát, aki először tud ilyen autót széles rétegeknek kínálni. (autocar)
  • Két új modellt dobna piacra a Riversimple. A brit gyártóról elsősorban hidrogénautója miatt hallhattunk eddig, és ez ezután sem lesz másként. A Rasát már idén gyártásba vinnék, a most bejelentett két újdonságot ezen kívül kell érteni. Az egyik egy négyüléses, a másik pedig kisteherautó lenne. (autocar)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. május 6., 05:41 Módosítva: 2016.05.13 06:26
184
Jó reggelt kívánunk május 6-án, pénteken, Ivett és Frida névnapján. Egy újabb munkahét közeledik a végéhez, már csak néhány órát kell kibírni, és kitör a hétvége. Persze ezt még valahogy ki kell húzni, de legalább az ablakon kinézve a jó idő tartja majd bennünk a lelket – az előrejelzések szerint mindenképpen. Addig is dörzsöljük meg a szemünket, és szorítsuk magunkhoz a forró kávénkat, máris kezdődik a friss, ropogós Hidegindító.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • A tavalyi év első harmadához képest közel negyedével ugrott meg a használt autók forgalomba helyezési darabszáma 2016 első négy hónapjában, ami új rekord a használtautó-piacon. Közel 45 ezer, idősebb kocsi kapott magyar rendszámot, miközben összesen 28 ezer új autó került forgalomba, bár utóbbiak ötöde el is hagyta az országot, hiszen esetükben csak reexportól van szó. Kimondhatjuk, hogy a magyarok túlnyomó többsége változatlanul kizárólag használt autó vásárlásában gondolkodik, ám kezd szelídülni a prémiumautó-láz. A használt-importban érintett márkák és típusok toplistáján ugyan változatlanul a BMW 3-as sorozat az első helyezett, azon belül is a 2003-as évjáratú, 116 lóerős, ezernyolcszáz köbcentis, benzinmotoros E46-osokat keresik a legtöbben, de mögötte vannak józanabb típusok is.



    A második helyen a Volkswagen Passat jól bevált 1,9-es turbódízelei végeztek, amelyek közül a B5-ös generációt és ennek modellfrissítés utáni évjáratait akarják a magyarok. A lista harmadik helyén, nem meglepő módon ott a Ford Focus, egy kortársaihoz képest kiváló kompakt autó, amelyből az ezredfordulón gyártott egynégyes és egyhatos benzinesekből kerül hozzánk most a legtöbb. A felsorolt autók és a toplista többi helyezettje is, idős autó, sok 1-3 ezer euróért megvehető nyugati autó, vagyis jó messze vagyunk még attól, hogy a tömegek figyelme a kétmillió fölött kapható, fapados új autók felé forduljon. (Datahouse)
MÁRKA TÍPUS DARABSZÁM
BMW 3-AS SOROZAT 1896
VOLKSWAGEN PASSAT 1785
FORD FOCUS 1668
OPEL ASTRA 1653
VOLKSWAGEN GOLF 1476
AUDI A4 1251
MERCEDES A-CLASS 894
OPEL ZAFIRA 887
FORD MONDEO 786
BMW 5-ÖS SOROZAT 772
  • Az eladott McLarenek több mint fele hibrid lehet 2022-re. Ezt a célt tűzte ki legalábbis maga elé a brit sportkocsigyártó. Míg 2015-ben még összesen csupán 1654 autót készítettek, addig idén már háromezerrel számolnak. A következő esztendőkben 4500-5000 példányra emelnék az éves termelést. Jelenleg csak a P1-es képviseli náluk a hibrid-szegmenst, ezen az évtized végére egy új hajtáslánccal változtatnának. (autoblog)
  • Újra öltek a hibás Takata-légzsákok. Éppen a napokban jelentették be, hogy duplájára hízik a visszahívás, azt pedig ez a két eset is bizonyítja, hogy nem játék ez az egész botrány. Ezúttal Malajziában következett be a tragédia, mindkét esetben Honda volt az érintett autó. Ezzel legalább egy tucatra nőtt a márkánál a légzsákhibára visszavezethető halálesetek száma. (leftlanenews)

Távolról sincs vége, olvasson még