Oroszország naponta szolgál érdekes autós videókkal: balesetekkel, forgalmi idiótákkal, egyebekkel. Nem olyan rég a cseljabinszki meteoresemény alatt készült autós felvételeket nézte a fél világ, most pedig egy hasonlóan apokaliptikus hangulatú videó került az internetre, ezúttal Szmolenszkből.
Persze, előfordul, hogy apa ölébe ülteti a fiúgyermeket, hogy fogja kicsit a kormányt, hadd élvezze a kölyök gyalogtempóban, hogy ő vezethet. Előfordul az is, hogy tizenéves srácok elhagyatott parkolóban gyakorolják a gépkezelést, sőt, a magyar driftmezőnyben is van rá példa, hogy lehet jogosítvány nélkül pokoli jól vezetni. Az alábbi videó láttán viszont kicsit felszaladt a szemöldökünk.
Megdöbbentő fotókat láttunk Oroszország hatodik legnagyobb városából. Samarában kemény volt a tél, de az igazi bajokat az idő enyhülése, és az esőzések intenzitásának fokozódása hozta. Kifejezetten gyakorivá vált az útburkolat beszakadása, méghozzá egész változatos helyeken: néptelen parkolókban épp úgy előfordul a jelenség, mint forgalmas útkereszteződésekben.
Tegnap lezárták a Nürburgringet, érdekes ok miatt. Ugyanis a reggeli versenyre valaki egy tizenöt méter hosszú, három méter széles nemiszervvel díszítette fel a híres versenypálya aszfaltját. A festmény nagyságrendileg 20 liter fehér festéket emésztett fel, bizonyára megérte az árát, hiszen a vezető német lapok is cikkeztek az esetről.
Tegnap egy klasszikus Lamborghinit sirattunk, ma pedig egy Aventadorról kaptunk hasonlóan szomorú híreket. Ahogy a britek Miurája, úgy ez a tajvani Lambo is tűz áldozata lett – bár utóbbihoz kellett egy gyorshajtó is.
A brit ingatlanos, Jon Hunt és fia szeretik a különleges és ritka autókat , melyeket nem csupán a fűtött garázsban, kivilágítva őrizgetnek: ha kedvük támad, Ferrari Enzóval raliznak , vagy Rolls-Royce-szal csapatnak keresztbe a mezőn. Azért viszont, amit most átéltek, senki nem irigyli őket.
Oroszországban igen sok autóba szerelnek kamerát, mely a közlekedés során igen érdekes, máskor pedig botrányos eseményeket rögzít. Ezúttal egy érdekes támadást kaptak lencsevégre.
Nem vagyunk mi prűdek, keblünkre öleljük a legvadabb átépítéseket is. De amit ezzel a szegény MX-5-össel műveltek, az előtt mi is értetlenül állunk.
Egy érdekes, egyben talán példátlan baleset történt nemrég a Pennsylvania állambeli Yorkban. Az eset főszereplői egy autóba zárt kutya, és egy segítőkész férfi voltak.
Valószínűleg a világ egyik legjobban fizetett alkalmi sofőrje lett nemrég Daniel Craig, amikor elvállalta a Range Rover felkérését, és bevezette az új Sportot annak premierjére.
Egy Mercedes-Benz SLS AMG-vel próbálta összemérni saját és autója tudását egy Lamborghini Gallardo sofőrje a német autópálya sebességkorlátozás nélküli szakaszán.
Egy 1956-os évjáratú Mercedes 300 SL-t tört össze próbaútján egy német restauráló műhely alkalmazottja tegnap, március 27-én. Az autóban okozott kár körülbelül 650 ezer euró (195 millió forint).
Ki ne álmodott volna arról, hogy egy menő verda jönne érte a gimibe, és mindenki tátott szájjal nézné, ahogy elhajtanak vele. Van egy New York környéki lány, aki ezt át is élte, méghozzá a létező legfeltűnőbb autóval, bár az arcát nem láthatjuk. Az viszont biztos, hogy olyan napja volt, ami miatt mindenki irigyelheti egy kicsit.
Kína gyakran szolgál extrém idiótákról szóló hírekkel, és ez ezen a héten sincs másként. Ezúttal egy gumiszervizes került a nemzetközi sajtó figyelmébe, miután lebukott aljas trükkjével, amelytől fellendülést remélt pangó vállalkozásában.
Amíg Európa egyes területeit havazások és hófúvások bénították meg, Kína északi tartományaiban másféle nehézségeket okoz a késő téli időjárás. A rossz infrastruktúra és a hideg ott egy egészen ritka, egyben igen látványos módon nehezítette meg egy autós dolgát.
Corinaldo egy apró település Olaszországban, az Adriai-tenger partjához közel. A csendes városkára a napokban egy különös kezdeményezés miatt került rá a figyelem, miután halványrózsaszín vonalakkal kijelölt parkolókat nyitott, kimondottan terhes nők és kismamák részére.
A képeket látva nehéz elhinni, hogy bárki élve maradt ebben a fekete Corvette-ben, pedig a kamion alá szorult roncs sofőrjének még csak csontja sem tört, és saját lábán szállt ki az orrát vesztett Z06-ból.
Lopott rendszámmal és gázolajjal, illetve érvénytelen iratokkal autózó férfi ellen indítottak eljárást a rendőrök - tájékoztatta szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Megfojtotta elrablója azt a két hónapos kisbabát, akit hétfőn egy terepjáróval együtt lopott el. A tettes feladta magát – számolt be a kínai média kedden a visszhangot kiváltó esetről.
Nem sokáig örülhetett Ferrarijának a holland DJ, Nick van de Wall, ismertebb nevén Afrojack. A lemezlovas Twitterén büszkén jelentette be, hogy új barátra tett szert – ezzel a tűzpiros 458 Italiára utalt, melyet viszont nem élvezhetett sokáig.
Tragikus véget ért egy kínai buszsofőr útja a Kína északi részén található Sanhszi tartományban, amikor egy éjszakai kényszerpihenő alkalmával tüzet rakott buszában.
A Citroen egy igazi különlegességgel kíván emléket állítani annak a kilenc rali-világbajnoki címnek, melyet a Sebastien Loeb – Daniel Elena páros hozott a francia gyártónak. Ezúttal viszont nem egy limitált szériás autót dobnak piacra.
Egy jobbfajta használtautó áráért árulja a Mercedes SLK-ra szánt egyedi tuningcsomagját egy kínai műhely. Az XZT tunerei egy extrém kivitellel készültek, amin egyedül a visszapillantó tükrök őrizék meg visszafogottságukat.
Az autógyártók általában keveset mutató teaser-fotókkal és –videókkal igyekeznek felkelteni az érdeklődést új modelljeik iránt. A kíváncsi autórajongók ilyenkor már-már epekedve várják a teljes gyári fotósorozatot, esetleg videót.
Nem könnyű a popszakmában érvényesülni. Ahhoz, hogy valaki kitűnjön, már nem elég egy Lamborghini, Ferrari vagy Porsche. A szépség nem szempont, a lényeg, hogy egyedi legyen és feltűnő. Itt jön a képbe Will.I.Am a Black Eyed Peas-ből, aki élen jár az irányzatban. Korábban átépített DeLoreanje kapott komoly sajtóvisszhangot. Aztán az, ahogy elvitték. Hiába, egy amerikai rapsztár sem tehet meg bármit.