Hírek

2018. február 6., 13:46 Módosítva: 2018.02.12 06:16
13

Az idén már a kompakt Kia harmadik generációjának bemutatására készülnek a koreaiak, amely az első vázlat alapján egész ígéretesnek tűnik, és a nevét is egyszerűbb lesz leírni.

ceedpv
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 6., 12:38 Módosítva: 2018.02.09 13:15
19

A Ford eddig nemigen cifrázta a Ka+ kínálatot, ami nem is nagy csoda. Egyértelműen ezt szánták a kínálat legolcsóbb darabjának, amely semmiképp nem lehet közvetlen vetélytársa a méretben hasonló, de drágább és igényesebb kivitelezésű Fiestának. Ám úgy látszik, a minimalista taktikát – talán a Fiesta modellváltása miatt – már nem követik olyan szorosan.

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 6., 10:16 Módosítva: 2018.02.12 06:16
281

A Munro & Associates olyan cég, amely mindenféle termék mérnöki elemzésével foglalkozik: megvizsgálnak, megmérnek, szétszednek és kielemeznek bármit. Ezúttal egy Tesla Model 3-as vizsgálatát mutatták meg, ahol jól látszik a típus néhány nehezen magyarázható műszaki megoldása, illetve egyes minőségi hibák is.

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 6., 06:36 Módosítva: 2018.02.07 17:59
16

Csaknem 30 százalékkal növelte eladásait az Alfa Romeo az elmúlt évben, melyet elsősorban a Stelvio SUV-nek köszönhet az olasz márka. Az Autógyártók európai szövetsége (ACEA) összesítése azonban más meglepetéseket is tartogat, például azt, hogy a Suzuki is ott van a legnagyobb eladásbővülést elkönyvelő gyártók listáján.

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 5., 17:24 Módosítva: 2018.02.09 06:20
27

Különös történet a Listeré: a márka többször is eltűnt, majd feltámadt, de legszebb pillanatai egyértelműen a Jaguar márkához kötik. Most ismét felbukkan, méghozzá egy 666 lóerős F-Type átirattal, de azt ígérik, ez csak a kezdet.

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 5., 16:49 Módosítva: 2018.02.09 06:20
290

Az ujszo.com szúrta ki a szlovák rendőrség saját Facebook-oldalán a hírt az ország új rekorder gyorshajtójáról. Az új csúcstartó egy Model S-sel szerezte meg a címet, amihez elég volt 216,9 km/h-ig taposnia a villanyosnak. A cím persze önmagában nem ezért jár, hanem a 126 km/h-s sebességtúllépésért, az adott szakaszon ugyanis kilencvennél volt a határ.

27750661 1866402496723297 4076162279176884755 n
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 5., 15:30 Módosítva: 2018.02.09 06:20
310

Idén is lesz nagy összeurópai közúti ellenőrzés, ráadásul kilenc időpontban. A TISPOL (European Traffic Police Network) kezdeményezés 1996-ban jött létre, jelenleg huszonnyolc ország a tagja, így Magyarország is. A szervezet célja a közlekedésbiztonság javítása és a szabályok betartatása, hagyománya pedig, hogy minden évben több, minden tagországban egy időben zajló ellenőrzési akciót hajt végre. 

DSC 0516
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 5., 12:40 Módosítva: 2018.02.09 06:19
210

Az idén júniusban lépnek életbe az Euro6 károsanyag-kibocsátási norma legújabb változatának előírásai, amelyben már az új WLTP ciklus szerint mérik a kipufogógázok összetételét. Emiatt kell átdolgozni az ötös sportos változatát is.

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 5., 10:21 Módosítva: 2018.02.09 06:19
72

Lehet, hogy ez az Egyesült Királyság Európai Unióból való kiválásának egyik újabb jele, mindenesetre nagyon érdekes, hogy a szigetország kormánya súlyosabb szankciókkal büntetné azokat az autógyártókat, melyekről kiderül, hogy csaltak a környezetvédelmi vizsgálatokon. 

uk
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 4., 18:44 Módosítva: 2018.04.11 14:37
100

Bár a stáb már nem a régi, megint lenullázódott egy sportautó egy Top Gear-forgatáson. Ezúttal Chris Harris kezei között kapott lángra egy Alpine A110 egy monacói csapatáson.

nrz
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 4., 15:16 Módosítva: 2018.02.08 06:17
460

Csiangszu tartomány egy kis falujának lakóit érte egy furcsa meglepetés nemrég: a településhez közeli út 800 métere egyszer csak eltűnt. Mármint az érdemi része, a nyomvonal és tolvaj(ok) barbárságának nyoma a helyén. Nem először lát ilyet Kína.

stolen-road-in-china
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 4., 13:15 Módosítva: 2018.02.06 04:12
72

Mintegy 645 ezer autót hív vissza ellenőrzésre világszerte a légzsákok esetleges meghibásodása miatt a Toyota. Összeszerelési hibáról van szó, ezúttal állítólag nem a Takata a vétkes. 

IMG 3061
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 4., 01:05 Módosítva: 2018.02.07 17:59
18

Az önmagát nemrég még a Tesla legkomolyabb kihívójaként meghatározó Faraday Future háza tájáról egymás után csak negatív hírek jönnek. Sorra hagyták el a céget a vezető beosztású szakemberek, akik aztán tavaly decemberben bejelentették: Evelozcity néven  saját márkát alapítanak . Csakhogy ezt a Faraday Future-nél nem nézik jó szemmel.

ff-02

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 3., 16:20 Módosítva: 2018.02.07 06:28
108

Hamarosan megkezdődhet a Nikola Motor Company gyárának építése. Az alternatív hajtású nyergesvontatón dolgozó cég nemrég  mozgásban mutatta meg  első modelljét, a Nikola One-t, most pedig bejelentették: kiválasztották a gyártás helyszínét.

66eaf171373cf6bf1f3e6060dfd9bac9

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 3., 14:57 Módosítva: 2018.02.07 06:28
125

Hibás Takata-légzsák okozta egy férfi halálát Malajziában. Honda City-jében még újévkor durrant indokolatlanul a légzsák, amely olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. Ő az országban az ötödik, világszerte pedig huszonkettedik halálos áldozat.

takata-prev 700

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 3., 12:59 Módosítva: 2018.02.05 15:40
219

Idő előtt állíthatják le az aktuális, F80-as kódú M3-as BMW gyártását. Az Autocar a német márka egyik szóvivőjére hivatkozva azt írja: augusztusban elkaszálhatják a modellt, az ugyanis nem teljesítené a szeptembertől érvényes új fogyasztás- és károsanyagkibocsátás-mérési ciklus, a WLTP követelményeit.

bmwm3-single-page-1 0?itok=yxQAdx2z
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 3., 07:09 Módosítva: 2018.02.05 17:25
130

Az  Audi után  a Mercedes is új névadási sémát vezethet be a közeljövőben. Az Autoguide információi szerint Kanadában és számos más piacon már be is jegyeztették a szükséges védjegyeket – azt egyelőre nem tudni, a számos más piac pontosan mit is takar.

17c830-068-1

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 20:38 Módosítva: 2018.02.16 09:47
482

Lendületben a Mercedes, ami a generációváltásokat illeti: a hetekben jött ki a teljesen új G osztály, jövő héten az új Sprinter is érkezik, ma pedig bemutatták az új A osztályt, íme:

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 17:13 Módosítva: 2018.02.06 06:48
59

Két és fél éve már, hogy bemutatták a tanulmányát, a Porsche még mindig nem jött ki a Mission E végleges, tömeggyártásba kerülő változatával. Bár a hivatalos bemutatóra még az is lehet, hogy 2019-ig kell várni, Albrecht Reimold gyártásért felelős igazgatósági tag egész sok infót megosztott a villany-Porsche gyártásáról.

1
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 16:36 Módosítva: 2018.02.07 06:27
167

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Gérard Welter. A francia szakember nemcsak formatervezőként alkotott maradandót, hanem Le Mans-i csapatfőnökként is. Igazi ikon volt a Peugeot-nál, tizennyolc éves korától dolgozott a márka kötelékében.

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 14:34 Módosítva: 2018.02.05 17:55
219

Márkakupa indul Tesla Model S-ek számára: az Electric GT Holdings bejelentette, hogy ötletük zöld utat kapott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA). Az Electric Production Car Series nevet viselő sorozat még idén elrajtolhat.

 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 12:40 Módosítva: 2018.02.06 06:48
60

A dízelbotrány és a kartellgyanú nem ingatta meg az eladásokat – jelentősen nőtt tavaly a Daimler bevétele és nyeresége. Jöhet a milliós bónuszok az alkalmazottaknak. 

bets
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 10:27 Módosítva: 2018.02.06 06:48
81

Kétszeres Le Mans-i 24 órás-győztes, megjárta a Dakar-ralit, és nem mellesleg az utóbbi négy évben háromszor nyerte meg a Pikes Peak-i felfutót – Romain Dumas-val tér vissza a világ legismertebb hegyi felfutójára a Volkswagen. 

vs
Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 06:59 Módosítva: 2018.02.05 06:19
72

A Mazda MX-5-ből, (vagy, ahogy a tengerentúlon ismerik, Miata) 1989-es indulása óta több mint egymillió darabot adtak el. Mivel egy könnyű, alapvetően a vezetési élményre kihegyezett eszközről van szó, elképesztő méretű utángyártott-alkatrészpiacról válogathat a lelkes építő. Léteznek olyan kasznielemek is, amelyekkel a kis roadster klasszikus sportkocsira emlékeztethet, de a mustangosított MX-5 még ennek tudatában is erős. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2018. február 2., 00:02 Módosítva: 2020.07.02 10:07
19

A tavalyi Genfi Autószalonon a Jaguar-stand egyik legnagyobb durranása az I-Pace hobbiterepjáró-tanulmány volt. Az azóta eltelt szűk egy évben a prototípusokat már közúton tesztelték, és extrém körülmények között is próbálgatták. Így például Svédország északi részén, esetenként -40 Celsius fok körüli hidegben, ami egy elektromos autót alaposan próbára tud tenni.

Távolról sincs vége, olvasson még