Amikor a raktárban pakolászunk, mindig súlyos, számonkérő pillantásokat kapok Nyegleótól. Ott foglalja ugyanis a helyet az a két ülés, amellyel a Rulettkerék-Peugeot 205 GTI-t elhoztuk, és amelyek azért kerültek ki, mert nem voltak típusazonosak. A Mohó Hiéna most magához ragadta őket, és egyetlen fotóért cserébe bárkinek hajlandó odaadni.
Tisztán emlékszem, amikor nagyapám a Béke lakótelepi erkélyről először mutatott nekem Zaporozsecet. A narancssárga autó mindig ott parkolt a kereszteződés túloldalán. Sokat nem tudtam róla, csak hogy Zápor Jóska, meg hogy a világ összes benzinjét képes elégetni. Így visszagondolva már nem tudnám felidézni, hogy 966-os vagy 968-as volt.
Sokféle legenda kering az egykori szovjet autóiparról: elpusztíthatatlan, mindenjáró autók, kölcsönvett vagy ellopott formatervek. Az viszont biztos, hogy a legkiválóbb autótervezők sem mindig kaptak szabad kezet, az újabb és újabb projekteket sokszor a minisztériumi elvárások határozták meg. A negyvenes években például - teljesen érthetően - felmerült az igény arra, hogy a nagy Szovjetunió vezetői igazán biztonságosan, mindentől védve utazhassanak.
Pár hete épp annak adtam hangot a szerkesztőségben, hogy mennyire király Jaguart csináltatott magának Nicko McBrain, az Iron Maiden dobosa. Genf után voltunk nem sokkal, Csikós fel is kapta a fejét, hogy a Jaguar standján valami vénembert nagyon körülrajongtak. Igen, Nicko éppen megkapta a Jaget, amiről én lemaradtam, de Csík lefényképezte:
Három esztendeje azzal indítottuk az évet, hogy gyilkos képviccekkel tettük még fájdalmasabbá a Szilveszter utáni józanodást. Azóta is születtek borzalmas és még rosszabb poénok (?), szerencsére egy jó részét elfelejtettük feljegyezni. Azért egy csokorra való összegyűlt belőlük így is.
Itt van mindjárt a kérdés, hogy milyen Trabanttal járna az amerikai elnök? Elég egyértelmű:
Ha valakinek még mindig nem tiszta, miért kell Teslákat lőni az űrbe, menjen el egy körre a Kennedy Űrközpontba, nézze meg, hány szelfi készül az Apollo-14 kapszulája, vagy mondjuk a holdjáró mása mellett, majd tegye mellé, mekkora az izgalom ugyanott, ha feltűnik egy aligátor. Az űrkutatás már rég nem menő, show nélkül az egész megmarad az űrnördöknek.
Fél éve már az utolsó totalcaros vezetéstechnikai tréningnek, ideje egy újabb nagy napnak a mogyoródi műgyantán. Ha az óvatos téli menések után felráznád a reflexeid, odalent megtudod, mit ajánlunk hozzá április 8-án.
Holnap reggel pedig érkezik a Ford Mustang rendes, írott bemutatója, az Opel Grandland X-ről már írtunk.
Idő közben pedig holnap lett, és megjelent a Ford Mustang tesztje is.
És ha megnéznél még egy utazós videót, itt találsz.
Sokan várták a vasárnapot, hogy majd a végén jönnek azok a vásárlók, akik addig csak tipródtak, és nyilván akadtak ilyenek is szép számmal, de úgy látom, a legtöbb üzletet szombaton kötötték, akkor is volt a legnagyobb nyüzsgés a szalonon.
Egy Goodwood Revival, egy Le Mans Classic, vagy éppenséggel egy ilyen Techno Classica Essen csúnya játékot űz az autóbuzival. Míg otthon fél napig hüledezik, hogy látott egy Ferrari 458-ast menni az utcán, addig egy ilyen rendezvény első órája és/vagy ötszázadik lépése után bőrkeményedés nő a lelkén az elmúlt negyvenegynéhány év sport- és szupersportkocsijai irányában. Porsche 911-itisze, kabrió Mercedes-undora, M-es BMW-gyomorrontása lesz, és nem sokkal később már rá se néz a Ferrari Testarossára, a Jaguar XK120-ra vagy a Lamborghini Miurára. Telítődik a gyomor, elhalnak a receptorok, de jólesne végre a szemnek egy szép Zaporozsec. Reménytelen egy gyík az ember.
Sportos, gazdaságos kombi, alacsony fordulaton kevés nyomatékkal
Műszaki 3 hét múlva lejár. Gáztartály kiszedve nyomáspróbára (25e lesz). Most majd kiderül megéri-e gázzal járnom. 2 hét kényszerű benzinüzem következik. Az első sokk a kútnál 41 literért több mint 16 000 Ft... Nem vagy én ehhez hozzászokva...
Az életben vannak kemény próbatételek, ezt tudjuk, de hogy ekkorák, arra Csikós sem számított, amikor kitalálta, hogy a szomszédos Dömsjőből hoz magának egy Pontont, felújítja és meggazdagszik (Eszem ágában se volt meggazdagodni rajta, se ennyire hülye nem vagyok, hogy ilyen autót hozzak erre, se nem az én stílusom, de tudod - Csikós). Az utóbbi nem jött össze, de nyolc év szenvedés igen. A Ponton átka, most, hogy végre elkelt, megszűnni látszik, de ne kiabáljuk el, elvégre még el kell juttatni Berlinbe a vevőnek.
Mindenesetre Zsolt projektje emberek tízezreinek nyújtott vigaszt az életben, amikor vasárnap hajnalonként leültek a gép elé, elolvasták az aktuális posztot, és amikor a végére értek délben, elégedetten ülhettek oda az ebédhez: van egy ember, aki még nálam is jobban szív. Máris jobban ízlett a húsleves.
Mi lesz most? Mármint így velünk, hogy nincs a Ponton?
Úgy gondoltam, hogy bele kell kapaszkodnom az utolsó szalmaszálba is, mert egy kicsit ez volt a mi életünk értelme is a szerkesztőségben. Együtt sírtunk és együtt nevettünk Zsolttal, a néha órás hosszúságúra nyúlt kávészünetekben hallgattuk végig, hogy mi történt legutóbb, amikor ismét beállt a szopáscunami alá. És ennek most akkor vége?
Hozzáteszem, azért átnéztük a vásárt konkurensek után, Valker Viktorék is mondtak egy Pontont, Zsolt is talált valahol egyet, meg én is. Persze én itt a kibic vagyok, az úgynevezett Galérián (ez a két pavilon közötti, fedett folyosószerűség) találtam én is egy konkurens Pontont – hittem. Ez azért nem került bele a konkurensekről (is) szóló posztba, mert nem az – ez úgynevezett nagy Ponton, hosszabb orral, lent lévő oldalsó levegőnyílásokkal, hathengeres motorral, más műszerrel és luxus bőrbelsővel (bár Csikós szerint a hurkákat nem jól képezte ki a bőrös :D ) – ellenben vagy kétszer annyit ér, mint Zsolt kis Pontonja.
Ebben az összeállításban talán a legnépszerűbb kategóriában igyekszem autót ajánlani. A plafon a mágikus kétmillió forint, a cél: a lehető legbiztonságosabb autót kiválasztani.
Mint minden addikt, én is úgy vagyok ezzel, hogy kell a szer. Kontroll alatt tartom, van némi önuralmam, több, mint egyik-másik klubtársamnak, aki minden estéjét, némelyik még a napközbeni ellopott perceit is a világ összes eBay-ének a vizslatásával tölti, és folyamatosan lapátolja be a nem létező tárolóhelyeire, garázsaiba (meg leginkább a szabad ég alá, illetve műhelyek udvarára) az újabb és újabb romokat. De normális nem vagyok, akit ez a kór egyszer elkap és nemcsak belekóstol, majd idegenkedve odébbáll, mint a Winkler (hiszen ő legalább tud gitározni, velem ellentétben), az kéri az anyagot.
Itt már mindenki depressziós, a pénzes látogatókat valami láthatatlan energiamező tartja a felső szinteken, mert ott zúznak az eladások, egymás után kerül a verkauft tábla az autókra, itt lent viszont csak a kávé fogy.
Én meg ebben a dögledelemben egyszer csak eladtam a Pontont.
Épp cikket írtam, ölemben a laptop, ülök a horgászszéken az autó mögött, igazából már fel se kapom a fejem a nézelődőkre, beütött a cipőbolti eladó-effekt nálam is. Jön egy kopaszodó ember, a szemem sarkából látom, hogy egyenesen a Ponton felé tart, lehet, hogy kapta valahonnan a tippet? Benéz az ablakon, tapogatja az illesztéseket, alányúl a küszöbnek, körbejön a lábamnál, nézi a túloldalát is. Ez nem a jajkedveskémdeszépautó, mi ez, Volga?-típusú vevő. Akar valamit.
Megérkezik az ember Essenbe a korrekt portékával, amiről tudja, hogy mennyire hihetetlenül mindent rendbe tett rajta, amit csak lehet. Egy olyan autóval, ami nemcsak szép, de bele lehet ülni, el lehet vele menni messzire, gyorsan, pedig 1962-ben még egy új autónál is kérdéses volt, hogy tud-e ilyet. És nem zörög, nem vonyít, nem füstöl – jó. Csak ezt itt nehéz produkálni.
Tudom, bocsánat és elnézést. Halálba dolgoztatom Papp Tibit itt Essenben, eddig a kezdőposztot leszámítva nagyjából mindent ő írt az elmúlt napokban. Vagy az otthoniak. Mondjuk, Tibire ráfér egy kis tréning – na nem munkából, mert abból általában kétembernyi jut neki amúgy is –, mert van benne egyfajta finom undor minden jármű iránt, aminek kicsit is lejáróban van a szavatossága. Értem itt már akár a youngtimereket is. Modern csávó, legalábbis fejben, nem véletlen, hogy ő az egyik fő elektronikai geek a szerkesztőségben. Essen most olyan neki, mint stampó pálesz a gyomorrontásosnak: vagy kihányja, ami bántja, vagy végleg lemegy a nehéz cucc és elmúlik az émelygése.
Az Essen Techno Classica egy veteránautó-vásár, de vannak itt fiatalabb autók is, olyanok, hogy még yountimernek is fiatalok. Igaz, általában kis szériában készültek, és lényegében veteránárat kérnek értük.
Második napja várjuk gránitkeményre feszült gyomrokkal, hogy az esseni srácok beírják végre a levlistára: elment a Ponton! Hátországként sok mást nem tudunk tenni az ügyért, minthogy várunk és drukkolunk. Meg most éppen tippelünk, hogy mi lesz, ha ezután a kemény nyolc év után Csik ledobja magáról a Ponton terhét és hátára veszi az érte kapott zsák eurót. Mit mondtok, megállná, hogy üresen jöjjön haza a Ducato Essenből?
Három napja megrendült az önvezető autók terjedéséért rajongó világ, amikor Arizona államban halálra gázolt egy kerékpárját toló nőt a Uber közösségi autómegosztó szolgáltató egyik önvezető autója.
Az eset Tempe városában, sötétedés után történt és már az előzetes híradások is arról szóltak, hogy bár a speciálisan átalakított szenzorokkal és kamerákkal felszerelt Volvo XC90 kormányánál ott ült a Uber munkatársa, az autó önvezető üzemmódban volt amikor a baleset történt.
Egy éve fontos előadást szerveztünk az Automobil és Tuning Show közönségnek, melyen a motorfejlesztés és a tuning szakértőinek segítségével mutattuk meg az autóerősítés kalandos útjait. Dr. Hanula Barna a Széchenyi István egyetem, Audi Hungária Járműmérnöki karának dékánja és Havassy Péter a Havassy motorsport vezetője két valódi legenda. Pályájukat közösen kezdték, Lada-motorokból készítettek verhetetlen versenymotorokat és bár később más és más irányokban mentek tovább ők ketten pontosan tudják, miért kerül 300 ezer forintba egy orosz versenyautó főtengelye, azt is, hogy miért csak egy versenyt bírnak ki a túlhúzott motorok és azt is, hogy mit kell tennünk, ha kevésnek találjuk az autónk erejét.
Nehéz elképzelni, hogy egy két tonna körüli farmotoros luxusautóból versenyautó legyen. A súlyt közel a felére szorították, a motor viszont kétszer olyan erős lett. Az 1997-ben bemutatott Tatra T700 Ecorra Sport, a cseh-autóipar leggyorsabb indiánja volt. Vagyis csak majdnem.
Kelés, reggeli, menés, dugó, kapukeresés – amennyiben ilyesmivel szeretnél foglalkozni, ezt jobb elfogadni. Mondjuk a tréler leparkolása egy több órás műtét lett, de előtte még szétnéztem. Ez az esseni vásárterület hatalmas, és már csak a mi pavilonunk tartalma is sokkoló. Mondjuk annyi Porsche van, hogy már átnézek fölöttük – ami nem nehéz.
Viszonylag kevés, hamar letudható dugóval a hátunk mögött időben ideértünk Mettmannba, ahol a szállásunk van, de előtte még volt egy csodálatos naplementénk.
Ponton Dezső a Bavarian Classictól kölcsönkapott tréleren tölti az éjszakát, mi pedig a helységről elnevezett szállodában, ahol az emeletek lefelé vannak, akármennyire is úgy tűnik, hogy felfelé. Az ablak állítólag a völgyreszerűségre néz Csikós szerint, aki már aludt itt 2015-ben, amikor Zách Danival és a legelső Rulettkerék-autónkkal, a Volvóval jöttek ki a kiállításra.
Nyugi, tudom, hogy Ausfahrt nem egy bazinagy város, de mobilon bepötyögve nem adnék meg pontos helyszínt, mert elég sok település mellett elmegyünk. Eddig minden oké, őszintén szólva gyanús is az egész, hiszen a Pontonnal NEM LEHET MINDEN RENDBEN. Nem tudom, rossz a karmája, vagy mi a fene, de most csak ringatózik a hátunk mögött a tréleren, és amikor kinézek oldalra, a szemem sarkából látom, hogy néz be a nagy kerek szemével.
