Úgy tűnik, a német szülők kicsit jobban odafigyelhetnének, hova teszik autójuk slusszkulcsát, mielőtt elszunyókálnak gyermekük mellett. Két évvel ezelőtt egy hároméves kisfiú csente el a családi Seat kulcsait édesanyjától, most pedig egy nála is kisebb srác tréfálta meg édesapját.
Aprópénzen akart megvenni egy 3,5 millió forint értékű autót egy férfi Kínában. A kereskedés nem hajtotta el, a türelmük meglepően sokáig tartott.
Visit NBCNews.com for breaking news, world news, and news about the economy
Az államfők között is ritka az olyan, akinek a magánautóját is külön megrendelésre gyártotta egy állami autógyártó. Az egykori román diktátor, Nicolae Ceausescu azonban közéjük tartozott: a Dacia külön neki készítette a képen látható, különleges felszereltségű kék luxusmodellt.
Hiába tűnik nagyon sok pénznek 242 millió forint, minden autót ennyiért sem kapunk meg. Itt van például ez a Ferrari 575 GTZ, amelyet a Zagato a Ferrari segítségével épített meg 2006-ban: hiába árverezték el 800 ezer euróért nemrégiben, a tulajdonos egyszerűen kevésnek találta az összeget, és visszalépett.
Lángra kapott, majd porig égett egy több tízmillió forint értékű luxus-Maserati Bakuban. Az azerbajdzsáni fővárosban egyelőre tisztázatlan körülmények közt gyulladt ki az ország talán egyetlen Quattroporte GTS-e.
A rendező, Zack Snyder tette közzé az első képet az új Batmobile-ról. A várhatóan két év múlva bemutatásra kerülő Batman vs. Superman című mozifilmben Ben Afflack alakítja a millárdos szuperhőst, Bruce Wayne-t.
Ha Európa útjain látnánk, egész biztosan nem értenénk, miért tette ezt bárki is egy patinás drágasággal. Florida egész más, ott ez a fura Ghost is csak egy a sok közül.
Nemrégiben egy rakás sportkocsit nyelt el egy víznyelő Amerikában, az alábbi videón viszont egy utca közepén omlott be az aszfalt. Szerencsére nagyobb baj nem történt, az autók egy ideje már elkerülték a behorpadt útszakaszt.
Csodálatosan kreatív autótolvajokat fogtak a határőrök, Nagylaknál. Aki egy kicsit is tájékozott a tolvajok szokásos módszereivel kapcsolatban, azt talán nem lepte meg, hogy gyakran szétbontva, furgonokba zsúfolva szállítják az alkatrészeket a végfelhasználóhoz. Egy sima Suzuki Swiftet akár egy óra alatt felaprítanak, és még műhely sem kell hozzá. Eltüntetik az alváz- és motorszámokat, a többit pedig az utolsó műanyag patentig eladják és soha nem derül ki, milyen autóból származnak. A BMW X6-tal nyilván többet melóztak, de ezen az autón sincs olyan elem, amelyet nem lehet jó áron eladni.
A Dodge ugyan összemegy a következő évek során, de talán épp azért, hogy a morális veszteséget ellensúlyozzák, egy kicsit belecsíptek az iparág egyik legnagyobb szereplőjébe, a VW-be.
Nem tudni, hogy a táskáiról, cipőiről és egyéb ruházati kiegészítőiről ismet márka adta-e a nevét ehhez a csodához, de van egy olyan érzésünk, hogy ha bele is egyeztek az elkészítésébe, ma már letagadnák.
A nagyszabású Tuning World Bodensee találkozó egyik attrakciójára, a szépségkirálynő-választásra az idén is sort kerítettek, ahogy minden évben.
A legnagyobb Transit változatot csak mostanság kezdi bevezetni a Ford Európában. Azt, hogy valójában mekkora egy ilyen áruszállító, nem könnyű képen érzékeltetni, talán ezért – és persze a vicc kedvéért – találták ki , hogy a legkisebb sorozatgyártású személyautóval érzékeltetik.
Ken Blockot talán már senkinek nem kell bemutatni: neve a rali-vb rajongói számára is ismerősen cseng, gymkhana-videóit pedig világszerte milliók nézik. Látványból persze nincs is hiány, számos érdekes trükköt álmodott már meg, melyeket aztán épített Fiestájával be is mutatott.
Jeremy Clarkson, a Top Gear műsorvezetője, ezúttal talán túl messzire ment. Egy Toyota GT86 és egy Subaru BRZ kipróbálása között egy egyszerű gyermek mondókával döntött. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de az angol ec-pec-kimehetsznek van egy sértő, rasszista változata is, és jelen esetben nem egyértelmű, hogy Jeremy melyiket mondta.
Már régóta úgy tűnik, hogy egy típusból rendőrségi változatot piacra dobni jó üzlet. Egyrészt pozitív az üzenete, hiszen a rendőrök a mi mindennapi szuperhőseink, másrészt remek márkaépítési lehetőség. Gondoljunk csak a filmekre és a sorozatokra, majdnem mindegyikben felbukkan egy rendőrautó. Érzik ezt a Chevrolet-nél is, ezért az új Silverado 1500 Crew Cab a rendőrség erőinek szolgálatába áll.
Felismerni sem egyszerű, hogy eredetileg mindek készülhetett a rémes kupé, de a tetővonal elárulja: egykor Chrysler Crossfire volt. A Mercedes SLK-ból faragott Chrysler kupé eredetileg sem Michelangelo dávid-szobrának autós megfelelője, de bőven lehet még rontani rajta, ez most bebizonyosodott.
A Smartra sokmindent rá lehet fogni, de azt, hogy képtelenül erős vagy gyors lenne, aligha. Kivéve, ha valaki alaposan átépíti.
Vannak olyan dolgok az életben, amire nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz logikus magyarázatot találni. Ilyen az alábbi videón látható szentpétervári baleset is, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.
Oroszországban gyakran történnek furcsa dolgok az utakon. A fedélzeti kameráknak hála láttunk már onnan fényes meteorokat, idős sofőrt verő sofőr Mercedesét baseballütővel szétverő igazságbajnokot, kereszteződésben hátra szaltózó Fordot, és sok egyéb mást autóból kamerázva, de forgalomban spontán robbanó Lada Samara még nem volt. Mostanáig.
Százötven korbácsütéssel és nyolc hónap elzárással sújtották Szaúd-Arábiában a hatóságok egy helybeli nőt, akit autóvezetésen kaptak a rendőrök.
Naponta találkozhatunk olyan ellenszenves figurákkal az utakon, akik úgy gondolják, a drága autóval megvásárolták a jogot, hogy a szabályok fölé helyezzék magukat. Legtöbbször működik is a dolog, hisz a többi autós okos enged alapon próbál minél távolabb kerülni a száguldó tuloktól. De előfordul, hogy nincs, aki megóvja az illetőt – mint például ebben az esetben.
A gőzhajtású autót a többség lassan pöfögő, kormot okádó szörnyetegnek gondolja, pedig nem csak ilyenek készültek. A Doble E sorozata a világ legdrágább, és legkifinomultabb autója volt: képtelenül erős, képtelenül csendes, és olyan komplikált, hogy külön szerelőt kellett tartani hozzá. Jay Leno most az egyik legérdekesebb példányt mutatta be, amely saját garázsában áll.
Ahogy korábban ígérte, egy közel ötvenéves mutatvány megismétlésével ünnepelte a Mustang fél évszádos múltját a Ford. Az Empire State Building 86. emeleti kilátójába csütörtökön épp olyan körülményesen jutott fel az új sárga Mustang, mint anno fehér elődje.
Megvannak az arab videók, amiken jellemzően fehér, generikus szedánokat lóbálnak be az autópályán, hogy aztán driftelés kulcsszóval feltöltsék a netre? Itt a dagesztáni másolat.