A hazai szabályszegők szerencséjére egyelőre Ausztráliában kísérleteznek a megoldással, amely – egyelőre legalábbis úgy néz ki – jól működik. Első szolgálati napján 15 perc után már el is kaptak a segítségével valakit, aki nem használt biztonsági övet – ő átszámítva 60 ezer forinttal lett szegényebb.
Állítólag oroszbarát ukrán fegyveresek műve ez a videó, amin egy könnyű harcjárművel rajzolnak szép szabályos fánkot a porba. Nem tudni, hogy egy reguláris hadseregben mi járna az ilyenért – itt láthatóan ujjongás az eredmény.
Az is rejtély, hogy hogyan sikerült felügyeskedni a Ladát ennek a Kamaznak a platójára, de nem teljesen véletlen, hogy sehol a világon nem próbálják oldalirányban leszedni az autókat a szállítójárműről. Ugyanis abból könnyen lehet probléma – tessék csak megnézni.
300 ezer dollárt ért Tobey, a Need For Speed film főszereplőjének kékcsíkos szürke Mustangja.
A napokban tartották a Porsche kisebbik szabadidő-autójának bemutatóját Marokkóban – itt esett meg, hogy a Macan egy Dacia Duster segítségére szorult. Az ok azonban nem a Macan gyenge terepjáró képességéből fakad, hanem a tesztelők hülyeségéből.
Annak ellenére, hogy Michael Schumacher az ébredés jeleit mutatja, nem valószínű, hogy a közeljövőben újra a réginek látjuk majd. Szakértők szerint több évig is elhúzódhat a felépülési folyamat, és így sem biztos, hogy a hétszeres világbajnok teljesen felépülhet.
Kína manapság nagyon jó piac minden luxuscikknek, hisz milliószám bukkannak fel igazán módos vásárlók. Nem csoda, hogy a Lamborghini is itt igyekszik felhívni a figyelmet vadiúj Ad Personam programjára, amely lehetővé teszi, hogy a vásárló teljesen egyedi színösszeállítású és felszereltségű autót rendeljen.
Huszonnégy év elég volt, hogy szinte teljesen kivesszen az utakról a Trabant – ma már csak elvétve látni az egykori autópótlékot az utakon. Ám nem minden példány végezte valami roncstelepen, van olyan, amiből például igazán meggyőző versenyautó lett.
Bár a Knight Rider sorozat forgatókönyve szerint KITT, a Pontiac Firebirdbe oltott lakáj egyedi teremtmény, a valóságban már a film elkészítéséhez is több tucat átalakított autót használtak, és azóta is számos utánzat készült, jórészt lelkes rajongók jóvoltából.
A Mikulás-külsejű Moreno Filandi nem először próbál érdekes sportkocsit alkotni. A kitartása láthatóan megvan hozzá, de valami mintha hiányozna – talán az arányérzék?
Az egyik valószínű elmélet szerint a Szovjetunió utódállamaiban a rendőrségi túlkapások kivédése érdekében terjedtek el az autókba szerelt kamerák. Egy másik magyarázat, hogy a többi, esetleg szabáltalanul közlekedő, majd azt szemrebbenés nélkül letagadó autós miatt van ma már legalább minden tizedik autóban kamera.
Négy éve egyszer már megdöntötték a fűnyírók sebességi világrekordját, de már akkor látszott, hogy a 141 km/h-s csúcsot nem lesz nehéz megjavítani. A Honda brit képviselete most készíttetett egy olyan, fűnyírásra még mindig alkalmas, sorozatgyártású alkatrészekből álló fűnyírót, amely már valóban félelmetes tempóra képes.
Amilyen fantasztikusan jól sikerült a tanulmányautó, olyan szerencsétlen arányú a sorozatgyártású WRX STI. Ám mégis meg kell próbálni elhitetni, hogy ez minden idők legdurvább személyautója. A Subaru ennek érdekében mozielőzetest készített az autóval, persze egy nem létező filmről. A címe The Ride of her Life – szabad fordításban Élete legjobb menete.
A vissza a gyökerekhez, csinálj mindent magad mozgalom híveinek kedveskedik a Honda ezzel a kisfilmmel – bolondok napja alkalmából.
Ha április elseje, akkor tréfálkozási kényszer. Az autógyártók marketingesei mindig ráugranak a lehetőségre, de mivel az idén nyáron lesz foci vb Brazíliában, néhányan ezt is idekeverték.
Szocsiban, a kedvelt orosz üdülővárosban, amely nemrég a Téli Olimpia helyszíne volt, történt a megdöbbentő eset. Az első pár másodpercben nem történik semmi, csupán áthalad egy Mitsubishi a képen, egy Toyota pedig leparkol. Aztán a Mitsubishi meglepő sebességgel, tolatva húz át a képen. Talán menekül valami elől? Hát persze. Nézzék.
Ismét itt egy autó a 80-as évekből, amelyben önmagában nem volna semmi érdekes, viszont gyári új állapotban került elő egy garázsból. Hamarosan árverésre kerül, az állapota ellenére 0 fontos kikiáltási áron.
Az eddig sem volt titok, hogy Jay Leno, aki évtizedeken át showmanként és komikusnként kereste a pénzét, és a legritkább autók közül is megszámlálhatatlan mennyiségűt birtokol, eddig is beszerzett minden utcai McLarent. Az F1 és az MP4-12C mellé tavaly megrendelte a P1-est is, ami úgy fél év várakozás után meg is érkezett.
Miután lezárult a baleset vizsgálata és elemzése, a Los Angeles megye sheriff-hivatala nyilvánosságra hozta az eredmények egy részét. Azt mondják, az autó lassabban ment, mint korábban gondolták, viszont a műszaki állapota nem volt kifogástalan.
A baleset, amelyben a 335i szabályosan felfűződött a szalagkorlátra, borzalmasan néz ugyan ki, de sokkal jobban végződött, mint gondolnánk. Személyi sérülés ugyanis nem történt.
Vannak autók, amelyek a megszületésüktől kezdve megfizethetetlenek – egyes Aston Martin, Ferrari és Bugatti típusok, néhány Mercedes, és egy maroknyi egyedi versenyautó tartozik ebbe a csoportba – de a BMW-k közül a ritkábbak sem tartoztak ebbe a csoportba, legalábbis eddig. Ám úgy néz ki, az 507-es már elég régi és ritka ahhoz, hogy dollármilliókért cseréljen gazdát. Egy példány a napokban 2,4 millió dollárért, azaz közel 550 millió forintért cserélt gazdát egy árverésen.
Menő dolog ugyan a Tesla Model S, de nem mindenkinek elég drága ahhoz, hogy meg lehessen vele jelenni bizonyos körökben. Erre kínál, csaknem 27 millió forintos megoldást a hollywoodi Al &Ed's autóépítő műhely. Ez a T Sportline.
A legtöbb embernek soha az életben nem adatik meg, hogy vezessen egy Lamborghinit. Ez most végre megváltozhat, sőt, egyből a legűjabb modell, egy Huracán LP610-4 volánja mögé pattanhatunk. Persze csak online.
Nem tudjuk, milyen megfontolásból, de a lengyel Carlex tuningcég nem egy Európában kapható modellt vett kezelésbe, és még csak nem is egy új típust. Igaz, a Ford F-150 tizenkettedik, azaz előző generációja még mindig nagyon sikeres az Egyesült Államokban, de inkább mint haszongépjármű, nem pedig mint luxusautó.
Az elmúlt hónapokban több gyorshajtási bírságot is kapott a belga királyi ház feje. Az emberei azt mondják, szimpla számítógép-hibáról van szó.