2017. december 11., 00:02 Módosítva: 2017.12.13 06:58
628
Szép reggelt december 11-én, az év 345. napján, az Árpádok, Artúrok, Danilók és Szabinok neve napján. Ez itt a hétindító hidegindító.

Tökös targoncások kontra menekülő tolvaj

Az év utolsó heteiben esett be 2017 autós üldözési videója. Csehországban vette egy biztonsági kamera ezeket a szürreális másodperceket egy áruházi parkolóban. Mankó a látottakhoz: a fehér furgon mellé parkoló piros autóval jönnek a tolvajok. El akarták lopni a furgont, aztán amikor ez nem jött össze, menekülőre fogták. Akkor jött a zseniális helyzetfelismeréssel bíró első targoncás. Aztán kicsit később a második, majd a harmadik és összeállt a spontán szorító.

(HVG találata)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 8., 08:31 Módosítva: 2017.12.11 00:05
359
Szép reggelt mindenkinek december 8-án, Mária napján. A megélénkülő déli szél miatt ma enyhe időre számíthatunk, délután akár 12-13 fokra is emelkedhet a hőmérséklet. Északon borongósabb lesz az idő, köd, ködszitálás, később eső várható, este helyenként havas eső, hó is eshet. Erős kettős fronthatás érvényesül. Kávét a kézbe, indul a Hidegindító!

Arany keze van

A világ keleti felén más a szemlélet, az értékes dolgokat akkor is igyekszenek menteni, ha látszólag más esély sincs. Arthur Tussik, a feltehetően orosz karosszérialakatos Youtube-csatornát működtet, ahol a virtuóz módon helyreállított autóit mutatja be. Ez a fehér 7-es BMW a történet szerint totálkárosra tört, ám emberünk aprólékos melóval - külsőre legalábbis - eredeti állapotába hozta. Az már más kérdés, hogy egy ilyen poraiból feltámasztott autó mennyire lehet biztonságos, ha újra meg kell védeni a tulajdonosát. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 7., 08:57 Módosítva: 2017.12.08 17:53
794
Ambrus napján kezdődik a Hidegindító. 1926-ban ezen a napon szabadalmaztatta az Electrolux a gázzal működő hűtőszekrényt, 1981-ben Spanyolország a NATO tagja lett, 1998-ban pedig majdnem 24 fokos meleget mértek New Yorkban. A nap szülöttei Tom Waits amerikai jazz-zenész, énekes, színész és Nagy Natália színésznő. A nap dala Waitstől a Hold on.

Hírek autósoknak

Reklámautó, nem való a mindennapokra
Reklámautó, nem való a mindennapokra

Jogsértő reklám miatt 30 millió forint bírságot rótt ki az Autocentrum AAA Auto Kft.-re (AAA) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a fogyasztók törvényes szavatossági jogait úgy jelenítette meg reklámjaiban, mintha azokat csak az AAA vásárlói kapnák meg. A GVH határozatában megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását, és egyetemleges felelősként nevesítette a cég anyavállalatát, az AAA Auto International a.s.-t. A versenyhatóság közleményében ismerteti: az AAA 2016. február 1-jétől tisztességtelen magatartást tanúsított a fogyasztók Polgári Törvénykönyv szerinti jogainak (kellék- és jogszavatosság) bemutatásánál. A 12 hónapos szavatosság ígérete valamint a gépkocsi legális eredetére vonatkozó garancia ugyanis olyan jellemzők között jelent meg a vállalkozás reklámjaiban, hirdetéseiben vagy például a cég honlapján, melyek az AAA kínálatának sajátosságait írták le.

A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértéssel érintett kommunikáció költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat időben elhúzódott és jelentős számú fogyasztót ért el, valamint, hogy a versenyhatóság nemrégiben marasztalta el a vállalkozást egy másik ügyben. Enyhítő körülményként vette figyelembe ugyanakkor a vállalkozás megfelelési programjának vázlatát. A GVH szerint kívánatos volna, hogy az információs céllal kommunikált fogyasztói jogok (elállás, garancia, piaci szereplők egyéb szerződéses kötelezettségei stb.) ne keveredjenek össze az egyes ajánlatok valóban speciális, a vállalkozások üzleti döntéseitől függő elemeivel a kereskedelmi gyakorlatban. A versenyhatóság azt várja a vállalkozásoktól, hogy egy-egy fogyasztói jogot ne úgy tüntessenek fel, mintha az kizárólag a vállalkozás fogyasztóbarát hozzáállásán múlna, illetve mintha annak biztosítása nem lenne a vállalkozás kötelezettsége a hatályos szabályozás alapján. (MTI)

DSC 1362

A müncheni ügyészség egy német környezetvédelmi szervezet (DUH) állításaira hivatkozva azzal vádolja a BMW-t, hogy a környezetvédelmi vizsgálatok eredményeit meghamisító csaló eszközt épített be egyes modelljeibe. A vizsgált autó, egy BMW 320d volt, amely bizonyos üzemi körülmények közt egyszerűen kikapcsolta a nitrogén-oxid kiszűrésére szolgáló részecskeszűrőt, így a vizsgált autó a megengedett határértéket lényegesen túllépve közlekedett a forgalomban. A BMW cáfol és azt mondja, autóit nem csak a KBA, vagyis a helyi közlekedési hatóság vizsgálta és találta megfelelőnek, de más, hivatalos teszteken is megfelelt. (Autonews)

i-pace

A Jaguar I-Pace, korábbi piacra lépésével megelőzheti a Porsche és az Audi villanymotoros luxus-SUV-it, mert megjelenése a jövő év első felében várható, míg a Volkswagen-konszern hasonló modelljeit későbbre ígérik. A Jaguar I-Pace véglegesnek tekinthető formája alig tér el a koncepcióautóétól, várható hatótávolsága, az európai mérési ciklus szerint 500 kilométer lesz és az autóba épített 90 kWh-s akkumulátort gyorstöltővel is regenerálhatjuk majd, legalábbis teljes kapacitása nyolcvan százalékáig. Az új Jaugart az osztrák Magna-Steyr-nél gyártják majd. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 6., 07:23 Módosítva: 2017.12.07 17:50
102
Jó reggelt kívánunk december 6-án, a Mikulás máris meghozta a friss Hidegindítót. Ma a Miklósok ünneplik névnapjukat, az évből pedig még 25 nap van hátra. Finnországban a függetlenség, Spanyolországban az alkotmány napját ünneplik. Hazánkban ma változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadékra nem kell számítani.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Öt napon belül elkapkodták az új Alpine A110 sportkocsi első, Premiere Edition nevű szériájának minden darabját. Az idén Genfben bemutatott, és már igen régóta várt modellből ebben a kivitelben mindössze 1955 példány készül, 58500 eurót kérnek értük. Ha a Premiere Editionök gyártása lezárul, akkor kezdenek hozzá a sima A110-esekhez. Csak emlékeztetőül: az autóba 1,8 literes turbómotort építenek, a 252 lóerőnek mindössze 1080 kilót kell mozgatnia. (carbuzz)
  • Hamarosan összkerékhajtást is kínálhat a 3-asokhoz és 6-osokhoz a Mazda. A japánok nemrég mutatták be a 6-os frissített változatát, amely már turbómotort is kap, de az amerikai piacon állítólag nagyon várják már a négykerékhajtású kiviteleket. A márka észak-amerikai részlegének ügyvezetője szerint jelenleg nem tudnak erre megoldást kínálni, de már megkérte a kutatás-fejlesztési részleget, hogy dolgozzák ki a probléma megoldását. (carthrottle)
  • A Ford szerint Kína lesz a kulcsa a villanyautó-forradalomnak. Ebben olyannyira bíznak, hogy 2025-ig mintegy 15 elektromos és plug-in hibrid modellt terveznek bemutatni az országban. Kínában több olyan intézkedést is bevezettek a közelmúltban, amely a villanyautók terjedését segítheti elő, sőt a gyártóknak már bizonyos mennyiségű elektromos járművet elő is kell állítaniuk ahhoz, hogy ne veszítsék el a benzinesek és dízelek forgalmazásának jogát. (carscoops)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 5., 09:34 Módosítva: 2017.12.07 06:19
243
December 5. van, kedd, Vilmák és Ábelek napja. A nappali hőmérséklet 4, az éjszakai -2 fok korül lesz. 2013-ban ezen a napon halt meg Nelson Mandela Nobel-békedíjas dél-afrikai politikus. Ma van a felfedezés napja Kolombusz 1492-es kikötésének emlékére. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító!

A nap képe

mandela
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 4., 09:22 Módosítva: 2017.12.06 06:11
73
Szép reggelt december 4-én, a Borbálák neve napján. A mai nap az űrkutatási évfordulók napja: ma 52 éve indult útjára a Gemini-7 űrhajó, ma 54 éve ért a Jupiterhez a Pioneer-10 űrszonda és ma 21 éve indult a Marsra a Mars Pathfinder, amely aztán hónapokig járta a vörös bolygót. A továbbiakban autókról lesz szó – ez itt a Hidegindító.

Egy pillanatra elaludt = 16 hónap börtön

Elaludt sofőr kamionja tarolt egy brit autópályán – nem ritka eset a világ útjain, az viszont már kevésbé gyakori, hogy két fedélzeti kamera is megörökítse. Bár a videókat látva nehéz elhinni, senki sem halt meg a kamion előtt.

A lengyel sofőr azt mondta a bíróságon, egy pillanatra aludhatott el, mielőtt odaért a feltorlódott autókhoz. A Polóban és a Toyotában senki sem halt meg, mindössze egy bokatörést és kisebb sérüléseket okozott a 68 km/h-val becsapódó kamion. Az illetékes bíróság ennek ellenére 16 hónap börtönbüntetést ítélt meg a 47 éves Mariusz Wlazlzónak, amelyről úgy tudni, le is kell ülnie. Ezen felül 3 év 8 hónapig eltiltják a járművezetéstől.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. december 1., 10:07 Módosítva: 2017.12.04 06:19
214
Szép napot! December elseje van, Elzák és Arnók névnapja. A nappali hőmérsékelet 4, az éjszakai -2 fok körül alakul. Ma van a magyar rádiózás napja.

A nap képe

Citroen GS Break
Citroen GS Break
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 30., 09:14 Módosítva: 2017.12.01 17:49
277
András napján kezdődik a Hidegindító. 1886-ban éppen ezen a napon, Párizsban megnyílik a Folie Bergére táncos mulató, 1944-ben a Második világháborúban visszavonuló német csapatok felrobbantották a Lakihegyi adótorony tartókábeleit, a torony eldőlt és összetört, 1990-ben pedig szintén ezen a napon fejeződött be hivatalosan is a keletet és a nyugatot elválasztó Berlini fal bontása. A nap szülöttei Mark Twain (1935-1910) amerikai író (egyebek mellett a Tom Sawyer kalandjai szerzője), Ridley Scott filmrendező (1935) és Billy Idol brit punk- és rockzenész (1955), akitől egy kevesebbszer játszott dal a Prodigal Blues a nap dala.

Hírek autósoknak

2

Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban, mint egy évvel korábban, írja a La Libre Belgique. A beszámoló szerint a Magyarországnál kisebb, de szintén körülbelül 10 millió lakosú országban mintegy 10 ezer villanyautó van, amely a regisztrált gépjárművek 1,6 százalékát teszi ki. Ezzel az adattal Belgium az uniós tagországok között a hatodik a sorban Norvégia (24 százalék), Hollandia (5 százalék), Izland (4,2 százalék), Svédország (3,2 százalék) és Svájc (1,8 százalék) után. Belgium sokat fektet az elektromos autók energiafelhasználását biztosító infrastruktúra fejlesztésébe. Az egy négyzetkilométerre jutó töltőállomások számának tekintetében, az országok méretéből adódóan Hollandiát (150), Svájcot (44) és Luxemburgot (24,8) követően Belgium (20) a negyedik, természeti adottságaiból kifolyólag Norvégia e tekintetben csak a tizedik az Európai Unió országai között. (MTI)

IMG 4662

A Lada visszatér Kubába. A Renault tulajdonában lévő orosz AutVAZ két típust a Vestát és Largust szállítja majd a szigetországba, ahol az autópark zömét a 40-es és 50-es évekből származó amerikai autókon kívül a 60-as és 70-es évek szovjet autói, illetve ezek helyi mutációi teszik ki. Az új szállítmány a márka 2005-ös kivonulása utáni időszakot zárja le és az első adagból jellemzően kormányzati taxik és bérautók lesznek, de ezeket dílerhálózat kiépítése követheti, persze csak az ifjabb Castro fémjelezte rezsim szigorú felügyelete mellett. (Autonews)

IMG 3026

A Reuters értesülése szerint a PSA (Peugeot-Citroen) visszakérné az Opelért nemrég kifizetett 1,3 milliárd eurós összeg közel felét, miután kiderült, hogy az egykori GM-márka által használt motorok egy része sokkal kevésbé környezetbarát és többet fogyaszt, mint gondolták, így azokkal nem teljesíthetőek az Európai Unió 2020-2021-es széndioxidkibocsátás-csökkentési célkitűzései, ezért a PSA-nak fel kell pörgetnie saját motortechnológiáinak átvezetését a frissen vásárolt német márka modelljeibe. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 29., 02:02 Módosítva: 2017.12.01 06:24
311
Jó reggelt kívánunk november 29-én, szerdán, a Taksonyokat köszöntjük névnapjukon. Albánia a felszabadulás napját ünnepli. Túlnyomóan borult lesz fölöttünk az ég, sokfelé csapadék is várható eső, havas eső vagy hó formájában. Napközben 1 és 7 Celsius fok körül alakul a hőmérséklet. Az ébredést a Hidegindító segíti.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Kevesen foglalkoznak autójuk téli felkészítésével - derül ki a Bárdi Autó megbízásából készült kutatásból. A mintegy ezer megkérdezettnek csupán 22 százaléka tartja ezt fontosnak, a többség viszont csak akkor viszi szervizbe az autót, ha meghibásodik. A szakértők azt javasolják, hogy ne csak a téli gumik felszereltetése legyen a tél előtti rutin része, hanem egy átfogó ellenőrzés is.
  • Megállapodott a nagyteljesítményű töltőhálózatot üzemeltető Ionity-vel a Shell, így tíz európai ország (köztük Magyarország) 80 töltőállomásán lesznek elérhetőek a gyorstöltők. Ezekkel az átlagosnál akár háromszor gyorsabban tölthetők fel az elektromos járművek. Az Ionity vegyesvállalatot a BMW csoport, a Daimler AG, a Ford Motor Company és a Volkswagen csoport hozta létre azzal a céllal, hogy 305 kW-os töltőpontokból álló hálózatot építsen ki a főbb európai autópályákon. 
  • A legmodernebb autóipari kommunikációs technológiákat hasznosítva készített törperobotot a Toyota. A Kirobo Mini minden online eszközzel képes vezeték nélküli kapcsolatot létesíteni - akár autókkal és intelligens otthonokkal is. Így akár az üzemanyagszintről is kérhetünk tőle információt. A robotot egyelőre csak Japánban forgalmazzák.
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 28., 07:32 Módosítva: 2017.11.30 06:59
103
Üdvözli önöket a Hidegindító november 28-án, Stefánia napján. Hajnalban főleg az Alföld egyes részein pára és ködfoltok jelenhetnek meg, de ezen felül többnyire száraz időre számíthatunk. Fátyolfelhőkre jöhetnek nyugat felől, viszont estére megvastagszik a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok körül alakul.

Egy ideje hallani arról, hogy megújul a Mercedes G osztály, az egyik utolsó, valóban terepjárásra tervezett terepjáró. Az egyértelmű volt, hogy a szögletes dizájnon és a kicsit smirglis mechanikán nem szabad változtatni, hiszen ez adja a típus vonzerejét, épp ezért ott nyúlnak a G-hez, ahol a leginkább szükség van rá, vagyis a helykínálat terén. A kiszivárgott fotók alapján nehéz sok okosat mondani, viszont az látszik, hogy az aktuális C, E, és S osztályban található kezelőszervek és eszközök kerülnek át az immáron valamivel szélesebb, ennél fogva tágasabb G-be, így például a dupla LCD-s műszerfal. Feltűnik még az újratervezett légbeömlő, de az ajtóburkolat is más lesz, ez nem hasonlít egyetlen ma kapható Merciére sem. Bár szó volt arról, hogy a G technikája valamelyest finomodik, hiszen például előre is független futóművet kap a merev tengely helyett, a három zárható diffit megtartják, ezek kapcsolói látszanak a műszerfalon is. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 27., 08:15 Módosítva: 2017.12.01 11:05
321
Szép reggelt az idei november utolsó hétfőjén, a Virgilek neve napja a mai. November 27-e van, ami a véradók napja Magyarországon. Ez itt a Hidegindító, a Totalcar napindító vegyese.

Egy perc alatt vitték a Mercit

A West Midlands-i rendőrség tett közzé a napokban egy lehangoló videót arról, milyen egyszerű ellopni egy autót, aminek se az ajtónyitáshoz, se a motorindításhoz nincs szüksége fizikai érintkezésre a kulcsával. Azaz a ma kapható autók jó részét, még ha a videón amúgy egy Mercedes-szel teszik ezt. Szóval a lényeg: a két tolvajnál látható két doboz két erősítő, amivel becsapják az autót. Az egyikkel a Merci mellett állnak meg, míg a másikat olyan közel viszik a házhoz, amennyire lehet. Mint az angol rendőrök mondják azért, mert legtöbben a bejárati ajtóhoz közel hagyják a kulcsaikat. Amint az ajtóhoz közeli doboz befogja a jelet, továbbküldi az autó mellé tett doboznak és innen már csak be kell ülni és elhajtani. Ahogy ők tették a videóban:

Az angol rendőröknek nem ismeretlen a módszer, sőt, talán a tolvajok sem. Pár hónapja ugyanígy loptak el egy X5-ös BMW-t a Mercihez közel. Arról is készült videó, de hiába, az ilyen gyors lopások után kevés nyom marad a nyomozóknak.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 24., 09:18 Módosítva: 2017.11.25 12:52
77
Emma napján kezdődik a Hidegindító. 1530-ban ezen a napon égett le a lőcsei papírmalom, 1988-ban Németh Miklós veszi át a miniszterelnöki posztot Grósz Károlytól, az 1992-es árvíz pedig szintén november 24-én sodorta el a dunacsúnyi duzzasztómű kapuit, egy kivételével. A nap szülöttei Charles 'Lucky ' Luciano szicíliai maffiózó a modern kori bűnözés atyja (1897) és Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész, rendező.

Hírek autósoknak

10

Igazi Darwin-díjas visszahívásra kötelezte a BMW-t az Egyesült Államok hatóságai, amelyek harmincezer i3-as visszahívásos javítására kötelezték a céget. Kiderült, hogy ütközés esetén fokozott nyaksérülés-veszélynek vannak kitéve a BMW i3-ban biztonsági öv nélkül ülő, 1,5 méternél nem magasabb vezetők. A BMW közleménye szerint saját korábbi töréstesztjeiknél nem tapasztalták ezt a problémát, bár tény, hogy a későbbi vizsgálatok eltérő eredményt mutattak az egyes autókon. (Autonews)

SA Powerpacks 2.png

Percenként 8 ezer dollárt égetett el működése során a Tesla Motors az elmúlt tizenkét hónapban, a Bloomberg számítása szerint. A befektetők nem tűnnek izgatottnak emiatt és a cég azt ígéri, hogy a termelés felfuttatásával és a Model 3 tömeges szállításának megkezdésével ismét jelentős bevételekre tesz majd szert a cég. Egy másik teslás hír, hogy Elon Musk cégvezér megnyert egy fogadást, miután az ígéretének megfelelően száz napon belül felépült az a Dél-Ausztráliába tervezett akkupark, amely 100 megawatt kapacitásával megoldja a tavaly szeptemberi pusztító viharok nyomán rendszeressé váló áramkimaradások problémáját és ezzel családok ezreinek életét könnyíti meg. (Autonews, Portfólió)

greengo

Hamarosan fővárosi támogatású versenytársat kapat az első, magyar tömeges autómegosztó szolgáltatás, a Totalcaron éppen egy éve, az induláskor bemutatott GreenGo. A Hvg.hu olvasói egy budaörsi telepen fotóztak le egy csomó felmatricázott Volkswagen up!-ot, és e-up!-ot, melyeken ott van a főtámogató a Mol logója is, illetve egy felirat, mely szerint 66 forintba kerül majd egy perc a közös és regisztráció után használható autókkal. A Budapesti Közlekedési Központ korábban a mi kérdéseinkre is úgy válaszolt, hogy tervezik egy hasonló szolgáltatás elindítását, amely ezek szerint hamarosan tényleg megjelenhet a piacon. Kérdés, hogyan biztosítják majd a legalább részben villanyautókból álló flotta folyamatos töltését. (HVG)

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 23., 08:56 Módosítva: 2017.11.24 11:45
203
Szép reggelt november 23-án, a Kelemenek, Feliciták, Kléliák és Kolumbánok neve napján. Ma 55 éve, hogy lezuhant a Malév IL-18-asa Párizsnál és ma 165 éve annak, hogy üzembe helyezték az első postaládát.

Mi pusztul itt?

Napok óta megy a pörgés szerte a neten, hogy tényleg egy halom ex-Forma-1-es autót találtak-e rozsdás-mohás-trélereken, valahol Franciaországban, vagy legalább félig kamu a dolog és ezek csak valamilyen bemutatóautók voltak anno. Megfejteni mi sem fogjuk a kérdést, inkább beraktuk ide a teljes galériát, aztán próbáljon rájönni mindenki maga. 

Szerintem ezek...

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 22., 08:18 Módosítva: 2017.11.23 09:00
60
Szép reggelt az év 326. napján. November 22-e van, Cecíliák, Filemonok és Sejlák neve napja. Ez itt a Totalcar reggeli hírcsokra, a Hidegindító.

A vonat nem vár, eltapos

Vietnam fővárosából, Hanoiból jött a hét oktatóvideója. Ha eddig ne lett volna meg, milyen erőfölénye tud lenni egy vonatnak, tessék: pár centi belógás = gazdasági totálkár. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 21., 00:01 Módosítva: 2017.11.22 17:53
29
Jó reggelt kívánunk november 21-én, kedden. Olivér ünnepli névnapját, és ma van a televízió világnapja is. Többnyire erősen felhős időre van kilátás, többfelé csapadék is valószínű, a legkülönbözőbb halmazállapotokban. Az indulásban ezúttal is a Hidegindító segít.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Elkezdődtek a Polestar kínai üzemének építési munkálatai. Ahogyan nemrég bejelentették, a Volvo háztáji tuningcége hamarosan önállósodik, első modelljük pedig egy igen szép kupé, a Polestar 1 lesz. A gyárat Csengduban építik, 2018 közepén gördülhetnek ki az első autók. Ebből a modellből évi 500 készülhet. A Polestar közleménye szerint ez lesz a legkörnyezettudatosabb kínai autógyár. (leftlanenews)
  • Le Mans-ban is megméretné magát új modelljével a Scuderia Cameron Glickenhaus. Az SCG 004-et a napokban mutatták meg leplezetlenül, és úgy tűnik, a darabszámokat úgy lövik be, hogy teljesítsék vele a homologizációs követelményeket. Terveik szerint a Le Mans-i huszonnégy órás verseny GTE kategóriájában állnának rajthoz. (autocar)
  • Akár kétmillió dollárt is érhet Paul McCartney Aston Martinja. A Beatles legendája 1964-ben vette a DB5-öst - ilyen szerepelt a James Bond: Goldfinger című filmben is. Később egy DB6-osa is lett, sokan inkább azt az autót azonosítják vele. A DB5-ösbe mintegy hatvanezer kilométert tett, majd 1970-ben eladta. Több tulajdonos kezén is átment, többek közt az ex-Top Gear-műsorvezető Chris Evansén is. 2012-ben kezdték felújítani, a munka idén készült el, tehát igen jó állapotú autót kínál eladásra a Bonham's aukciósház. Akár kétmillió dolláros, azaz bő 500 millió forintos bevételt is hozhat. (carbuzz)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 20., 08:44 Módosítva: 2017.11.21 07:02
175
Üdvözlünk mindenkit november 11-én, hétfőn, Jolán napján. Hosszabb-rövidebb ideig tartó napsütésre mas sok helyen számíthatunk, de főleg Budapest környékén alakulhatnak ki záporok, a magasabban fekvő területeken hózáporok. Nyugati-északnyugati szélre számíthatunk, helyenként erős széllökésekkel. Kávét a kézbe, indul a Hidegindító!

Hát így

A múlt hét nagy bejelentése volt a Tesla Roadster második generációja. Elon Musk azt ígérte, a kocsi 1,9 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége több mint 400 km/óra lesz, a hatótáv pedig az ígéretek szerint 1000 kilométert is elérheti. Akit a részletek érdekelnek, az kattintson ide, a hírből minden kiderül, most viszont egy videó került elő arról, hogyan is néz ki a felfoghatatlan gyorsulás. Mivel a Teslának komoly reklámot csapott a DragTimes csapata, amikor minden létező sportkocsit legyorsultak a Model S-szel, nem meglepő, hogy ők is meghívást kaptak a rendezvényre. Brooks Weisblat, a gyorsulási versenyekkel foglalkozó adatbázis vezetője forgatott egy videót a próbakörről, és valószínűleg meggyőzte az autó, mivel azonnal lefoglalózott egyet a 200 ezer dolláros Roadster II-ből. A videón amúgy látszik, hogy a legdurvább üzemmódban, Maximum Plaidben használták az autót, ami a gyár részéről egy utalás az Űrgolyhók című vígjátékra. Akinek nincs kedve végignézni a teljes videót, a 4. perctől jön az onboard: 

  

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 17., 07:59 Módosítva: 2017.11.20 15:15
20
November 17. van, péntek, Gergők, Brunhildák, Dienesek és Edék névnapja. Az évből még 44 nap van hátra. 1962-ben ezen a napon adták át Budapest és Miskolc közötti villamosított vasútvonalat, 1995-ben pedig ekkor állt pályára európai, infra tartományban kutató csillagászati műhold, az ISO. A nappali hőmérséklet 9, az éjszakai 4 fok körül lesz. Sapkát, sálat elő, ez a Hidegindító!

A nap képe

5

Bővebben a Stinger új elmebajáról, az 500 lóerős Absynthe-ról itt olvashat.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 16., 09:42 Módosítva: 2017.11.17 08:36
340
Ödön napján kezdődik a Hidegindító. 1919-ben ezen a napon vonult be Horthy Miklós Budapestre a Nemzeti Hadsereg élén. 1979-ben, Bukarestben üzembe helyezik az első metróvonalat, 1997-ben pedig népszavazást tartanak Magyarországon a NATO-csatlakozásról. A nap szülöttei Gálffi László Jászai-díjas magyar színész és Tunyogi Orsi magyar énekesnő. A nap dala most mégis Phil Collinstól a Land of confusion.

Hírek autósoknak

Három üléssorral szerelt nagycsaládos változatot mutat be a Los Angeles-i autókiállításon a Lexus. Az RX350L és 450hL tengelytávja előreláthatólag nem változik, csupán a karosszéria hátsó túlnyúlásával és a tetővonal átrajzolásával nyernek plusz teret a japánok.

lexus

A gyár közleménye szerint az autó így is megtartja eleganciáját, azt viszont nem árulták el, hogy a harmadik sorban, mely praktikusan a csomagtérből vesz majd el valamennyit, ketten, vagy hárman ülhetnek-e. (Autonews)

Bár a Ford egyelőre tagadásban van, egy kiszivárgott dokumentum szerint új, terepen is használható önvezető rendszer fejlesztésén dolgozhat a cég és az azzal kapcsolatos szabadalmak egy részét már le is védették. Az egyelőre az amerikai piacon kapható Ford Bronco és F-150 típusokba szánt megoldás szerint az autó orrába épített kamerák felvételei alapján elemzi a terepviszonyokat a számítógép és eldönti, hogy képes-e leküzdeni az előtte álló akadályt. Ha igen, a futómű megemeli az autó hasmagasságát, majd a rendszer átkormányoz az akadályon. A terepképes robotpilóta megoldásai nem kizárólag a felsorolt modellekben jelenhetnek meg, hanem más, részben vagy teljesen terepre szánt Ford modellekben is. (Autonews)

420A1820

5,9 százalékkal nőtt a forgalomba állított új autók száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az ACEA európai szakmai szövetség csütörtökön azt közölte, hogy az Európai Unióban októberben 1 millió 169 ezer 672 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az ACEA adatai szerint a mostanihoz hasonló mértékű októberi növekedésre 2009 óta nem volt példa. Az EU gyakorlatilag valamennyi országában nőttek az eladások, de különösen nagy volt a bővülés Spanyolországban és Franciaországban. Mindkét országban egyaránt 13,7 százalékos októberi növekedést regisztráltak éves szinten. Nagy-Britanniában az új autók eladása ugyanakkor 12,2 százalékkal esett októberben. Az ACEA adatai szerint Magyarországon 10366 új autót regisztráltak az elmúlt hónapban, 30,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első tíz hónapban eladott új autók száma 20,2 százalékkal 93 ezer 25-re emelkedett nálunk. (MTI)

Távolról sincs vége, olvasson még

Ferrarit zúztak az M1-esen

2017. november 15., 08:26 Módosítva: 2017.11.17 06:11
219
Szép reggelt november 15-én, ez itt a Totalcar reggeli hírcsokra az Albertek, Lipótok és Ladomérok neve napján.

Ferrari tört az M1-en

Egy Ferrari FF orrát zúzták le hétfőn az M1-esen, a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Tata térségében. A Magyarországon viszonylag ritka jelenség, azaz az olasz sportautók törése ezúttal úgy fest, nem totálkárral végződött. Bár a "családi Ferrarin" az ütés javát az orr nyelte el, a 6,3 literes V12-es blokk a Katasztrófavédelem képei szerint megúszhatta. A baleset oka még nem ismert, de könnyen lehet, hogy nem az M7-esen Huracant törő sofőr szellemi utóda az FF-es, és szimplán a nedves aszfalt volt a fő felelős.

Fotó: Csiki Márton tű. zls. Tatabánya HTP
Fotó: Csiki Márton tű. zls. Tatabánya HTP

További képek itt és itt

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 14., 08:40 Módosítva: 2017.11.16 07:14
266
Szép reggelt mindenkinek november 14-én, Aliz napján. Kedden a déli, délkeleti országrészben fordulhat elő kisebb eső, de délutánra megszűnik a csapadék, egyre csökken a felhőzet és kisüt a nap. Az északi szél több felé megerősödik, 5-10 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Kávét a kézbe, itt a Hidegindító!

A Mercedesnek elege lett abból, hogy a vásárlóik az ajtófényeket a netről rendelik meg. Ez 15 dolláros led-projektor, ami az ajtó nyitásakor Mercedes csillagot vetít az ajtó alá. Eddig ezt a kiegészítőt nem hivatalos, jogdíjat nem fizető cégek gyártották, ám most a Mercedes maga kínálja az arra fogékony ügyfelek számára. Sportosabaknak nem csak a csillag, de az AMG tuningműhely címere is elérhető. Hogy mennyibe fog kerülni a kis vetítő, nem tudni, de valószínű, hogy a hivatalos Mercedes alkatrészért nem 15, inkább 150 dollárt kérnek majd. Hasonló kiegészítő eddig is létezett a kínálatban, lehetőség volt a maszkba integrált csillag ledes megvilágítására. Hogy ezek mennyire összeegyeztethetők a márka hagyományos értékeivel, más kérdés, ám biztos, hogy van rájuk kereslet, ha a cég az árusításuk mellett döntött. 

led-car-door-logo-projector-light-mercedes-logo-1520304
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 13., 07:23 Módosítva: 2017.11.14 08:53
118
Jó reggelt november 13-án, hétfőn. Ha kinézünk az ablakon, nem túl szívderítő a látvány, az ország túlnyomó részén ma borult, felhős idő lesz, sokfelé esővel. De ne felejtsük el felköszönteni a Szilviákat, akik ma ünneplik névnapjukat. Ma van továbbá a magyar nyelv napja, és a kedvesség világnapja is. A nap és a hét megkezdésében a Hidegindító segít.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Tovább gazdagította BMW-gyűjteményét Marc Márquez. A spanyol motoros ugyanis a hétvégén nemcsak a MotoGP világbajnoki címét húzta be, hanem a legtöbb pole pozícióért járó díjat is bezsebelte. A BMW M Awarddal idén egy M4 CS járt együtt, ez lett a jutalma a szezonban elért nyolc rajtelsőségért. Márquez királykategóriás karrierje során már 73 pole-nál jár, az M Awardot zsinórban ötödször nyerte el. Így 2013 óta sorban egy M6 Coupéval, egy M4 Coupéval, egy M6 Convertible-lel, majd egy M2 Coupéval gazdagodott a garázs. (motor1)
  • Egy jó márkanévvel bármit el lehet adni bármennyiért. Legalábbis úgy tűnik. A Kraken Opus által 2011-ben kiadott The Official Ferrari Opus című könyv mintegy 36 kilogrammot nyom, több változatban is készült (Classic, Diamante). A Diamantéból országonként egy darabot nyomtak, összesen tehát alig kétszázas a limitált széria. Ezeket annak idején 275 ezer dollárért adták, így most még olcsónak is számít a 150 ezer dollár körüli összeg, amit az RM Sotheby's remél érte egy aukción. Igen, ez 40 millió forint egy könyvért. (carscoops)
  • Hangos és izgalmas Forma-1-re vágyna Lewis Hamilton. A Brazil Nagydíj előtt arról faggatták a britek négyszeres világbajnokát, milyen változtatásokat hozna, ha ő dönthetnek a 2021-ben életbe lépő új szabályokról. Hamilton visszatérne a meglehetősen hangos V12-es motorokhoz, amikhez kézi váltó is párosulna, három pedállal. Gyorsan hozzátette, hogy ennek semmi realitása, mégis örülne, ha ismét füldugó kellene a Forma-1-es autók környezetében. (carthrottle)
Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 10., 08:26 Módosítva: 2017.11.11 07:46
315
Jó reggelt! November 10. van, péntek, Rékák és Arielek névnapja. A nappali hőmérséklet 12, az éjszakai 7 fok körül várható, fronthatás nem lesz. 1966-ban ezen a napon jelent meg a brit sajtóban, hogy a The Beatles nem turnézik tovább, 1986-ban pedig ezen a napon írták alá a McDonald's gyorsétterem-hálózat magyarországi kialakításáról szóló szerződést. Ma van a tudomány világnapja a békéért és a fejlődésért. Öveket becsatolni, ez a Hidegindító, a Totalcar reggeli hírcsokra.

A nap képe

Lancia Delta Integrale Legóból
Lancia Delta Integrale Legóból

Forrás: www.thelegocarblog.com

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 9., 09:10 Módosítva: 2017.11.09 17:53
126
Jó reggelt november 9-én, Tivadar neve napján. Marad a szürke, borongós, nyirkos idő, a felhőzet csak a középső országrészeken és északon szakadozhat fel. Csapadék nem valószínű, ellenben ködszitálás előfordulhat, a legmagasabb hőmérséklet 7-13 fok között alakul. 113 éve ezen a napon történt az első motoros repülés, a Wright fivérek hajtották végre, 79 éve történt a kristályéjszaka, és 50 éve adták ki a Rolling Stone magazin első számát. Kezeket a kézbe, jöhet a Hidegindító!

Ez egy fontos munka

Hamarosan érkezik a The Grand Tour második évada, ez az az autós műsor, amelyet a Top Gear-trió a BBC-től való távozása után csinált az Amazon Prime-nál. A gárda nagyobbik része Clarksonékkal tartott, így sok elemében hasonló az új műsor, mint a régi, például abban is, hogy nem sokkal az évad kezdete előtt megkezdődik a hírverés. A legújabb morzsa például az, hogy az Amerikai-ként hivatkozott tesztpilóta, Mike Skinner autóversenyző kiszáll a produkcióból.

d8V2B0fBQRK M7XTpR0rmQ

Neki hasonló szerepet szántak, mint a top geares Stignek, vagyis egy tesztpilóta, akinek a vicces karaktere rengeteg poénra ad alapot. Skinner viccei többnyire az amerikai és angol kultúra közti különbségekre épült, mindezt a legkevésbé polkorrekt módon előadva, mégsem tudott olyan markáns elem lenni a showban, mint a Stig a Top Gearnél. Maga jelentette be, hogy kiszáll, indoklásként csupán annyit írt, hogy karaktere nem a várt irányba fejlődik. Mivel az új évad december 8-án indul, valószínű, hogy már leforgatták, így Skinner abban még szerepel, ám jövőre már nem valószínű, hogy felbukkan a showban. Pótlása persze komoly feladat a kreatívoknak, de volt hasonló probléma egy korai Stiggel is, akit epikus módon belelőttek a tengerbe egy repólőgép-hordozóról, egy tuningolt Jaguarban. A hamarosan induló második évad határozottan érdekesnek tűnik, ha ma csak egy trailert néznek meg, ez legyen az:

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 8., 00:03 Módosítva: 2017.11.09 17:53
38
Szép reggelt a hét harmadik napján, a Zsomborok, Kálok és Kolosok neve napján. November 8 van, ami az orvostudomány nagy találmányának, a radiológiának a nemzetközi világnapja, ma 122 éve ugyanis, hogy Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a később róla elnevezett röntgensugárzást.

Ezt hogy nem lopták még szét?

Munkában az ország legaktívabb velünk pusztuló történelem-szakértője,  a szellemvárosok blog/vlog. A roncsvadászattal is foglalkozó Gyula új videójában egy Velencei-tóhoz közeli munkagép-lerakatot dolgozott fel. A gépek (egy Ostrówek KTO 162-es kotró-rakodó, egy Poclain TY 45-ös és egy UNK 320-as homokrakódó gép) a kapcsolódó poszt szerint legalább 2008 óta parkolnak egy elhagyott épület tövében őrizet nélkül, de eredettörténetük sajnos nem ismert. 

Ha bejön a pusztuló technika, mint tartalom, ezalatt a link alatt sok-sok posztot találsz a Totalcar múltjából a témában. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. november 7., 07:25 Módosítva: 2017.11.08 06:15
43
Szép reggelt kívánunk november 7-én, kedden. Ma van a magyar opera napja, a Rezsőket pedig névnapjuk alkalmából ne feledjük felköszönteni. A Dunántúl nyugati, délnyugati részén erősen felhős lehet ma az ég, máshol viszont sok lesz a napsütés, ami segíthet átvészelni az újabb őszi munkanapot. A kezdéshez itt a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Eladja Renault-részvényei egy részét a francia állam. Összesen 14 millió részvényről van szó, mintegy 1,07 milliárd angol font értékben - így az eddigi 19,73 százalékos részesedésük 15 százalékra csökken, de továbbra is ők maradnak a többségi tulajdonosok. A most eladásra szánt részvények tíz százalékát a dolgozóknak kínálják fel megvételre. (autocar)
  • Évekkel ezelőtt száguldó pélóként híresült el a Nissan Le Mans-i versenygépe, a DeltaWing. Bár gyors volt, végül mégis a betonfalban kötött ki a 2012-es huszonnégy óráson. Persze az évek során nem csupán egy példány készült belőle: most a legelső DeltaWing Coupét kínálja eladásra a Panoz. Az eredetihez képest némileg átdolgozott változatot 2013-ban vetették be először élesben. Mindössze kettő maradt fenn ebből a kivitelből, a 003-as a Panoz múzeumában van, a 002-es megsemmisült, a 001-est most egy szerencsés és gazdag rajongó megveheti. Ára 375 ezer dollár, vagyis százmillió forint. (motor1)
  • Folytatódik a Nissanok gyártása Japánban. Októberben azért függesztették fel a termelést, mert a gyanú szerint bizonyos ellenőrzéseket már vagy húsz éve nem megfelelően végeztek el a szakemberek. Emiatt pedig aztán 1,2 millió autót vissza is hívtak. A hétfői bejelentés szerint a fukuokai, kanagawai és tochigi üzemek is újraindulnak, továbbá a Nissan Shatai üzemeltetésében lévő gyárak termelése is folytatódhat. A Kyoto Auto Works minisztériumi jóváhagyásra vár. (autoblog)
Távolról sincs vége, olvasson még