A kínai sajtó már az ország legrosszabb sofőrjeként ír arról a toyotás férfiról, akinek egy biztonsági kamera rögzítette gyötrelmes parkolását. A Jiangyin Jiangsúben készült videó főszereplője látszólag teljesen hiányában van az olyan vezetéshez nélkülözhetetlen képességeknek, mint mozgáskoordináció vagy térlátás.
Halloweeni sminkvideónak készült, de a balesetmegelőzési kampányok többségénél erősebb lett ez a négy és fél perc. Íme, így lesz a szép arcodból roncs, ha ügyes a sminkmester – vagy, ha kirepülsz az autódból.
A régiautózás megítélése nagyrészt hozzáállás dolga. Régi elavult vackok, vagy a múlt csodás maradványai? Ez utóbbit próbája erősíteni a Cool & Vintage filmje, amely nagyszerű hangulattal próbálja eladni nekünk az 1966-os Cortinát.
Természetesen nem iskolásokat szállítanak vele, a sugárhajtású busz elsősorban a közönség szórakoztatását szolgálja.
Az itthon is előfordul, hogy ha leesik a hó, néhány sofőr elhagyatott parkolókban játszik csúszkálósat. Ám ami nálunk ritka téli csemege – elvégre mostanság évente legfeljebb néhány hét volt havas telente – az Oroszország egyes részein fél éven át játszható. A hatóságok viszont ott sem szeretik az efféle játékot, hisz egy irányíthatatlanul csúszó autó komoly károkat okozhat. Ebből adódott a videón látható szituáció is.
Kerek 95 ezer dollárt, azaz átszámítva 23 millió forintot kérnek az 1993-as gyártású M5-ös BMW-ért, de a magas ár érthető is: nem csak az állapota kifogástalan, de igazi ritkaság is.
Ami szomorúan néz ki egy Opel Astrán vagy Ford Focuson, az szokatlan különlegesség lehet egy szupersportkocsin. X-Tomi, a nagyszerű magyar virtuál-tuner erre érzett rá, és egész fotósorozatot készített a legdurvább sportkocsik fapadosított változataival.
Hiába toporog a kapuban a G-osztály új generációja, a klasszikus terepjáróhoz még mindig készülnek új tuning csomagok. Ezúttal a GSC, azaz a German Special Custom csapata vette kezelésbe az autót, ez lett a G-nosaur.
Frank Apanak jól megy a bolt. A kanadai Oakville-ben lévő Lexus kereskedését nemrég bővítették. Szokatlan módon hatalmas bulit is csaptak ennek tiszteletére. Úgy tűnik a hírverésből ennyi nem volt elég az üzletembernek, saját klipet forgatott Iggy Azalea Fancy című számához.
Egy kereszteződésben mérte el a sebességet ennek az ezüst F50-esnek a sofőrje. A ritka Ferrari közvetlen az utaskabin mögött kapott el egy masszív oszlopot.
A Fordnál igen nagy slágernek számít most az Év Motorjának is megválasztott egyliteres Ecoboost. Nem csoda tehát, ha ezt a népszerűséget igyekeznek meglovagolni, és még tovább gerjeszteni. Most éppen a Hot Wheels Rip Rod nevet viselő élményautóba építették be.
Érdekes videóval próbálja népszerűsíteni a Q3-ast az Audi. A németek reklámja egy parkolóházban játszódik, ahol hobbiterepjárós nem talál számára megfelelő üres helyet. Mit lehet tenni akkor, ha túl szűk a parkoló? Egy kis trükk, két kerék a falon, és máris bent vagyunk. Már csak ki kell mászni a csomagtartón keresztül.
Egy indonéz műhelyben készítették el a Bugatti Veyron 1:1-es másolatát. Motor ugyan nincs benne, de a foma kifogástalan, ha lefestenék vörös-feketére, valószínűleg meg is tévessztene bárkit.
A Citroën 2CV annak idején az egyszerűségével és barátságos árával szerzett magának híveket, ez a gép viszont minden, csak nem egyszerű. Cserében szinte bárhol elmegy, a végsebessége pedig 200 km/h körül van.
Szomorú, hogy egy internetes rövidfilm elég nagy robbanással ma már többet ér, mint egy öreg Rolls-Royce Silver Shadow. Igaz, így születnek aztán az autóritkaságok.
550 ezer fontért, azaz körülbelül 205 millió forintért kelt el Nigel Mansell vörös Ferrari F40-ese. Az autó már nagyon rég nem a bajszos bajnoké, talán ezért nem ért annyit vevőjének, mint egy másik, szintén jelentős darab: Rod Stewart F40-eséért 615 ezer fontot adtak nemrég.
Gyorshajtáson érték a világ egyik legnépszerűbb autós tévéműsorának, a Top Gearnek a műsorvezetőjét. Jeremy Clarksont Whitby és London között egy fixen telepített traffipax mérte be, igaz, azt nem tudni, mennyire gyorsan haladt.
Idősebb és ifjabb Béres József neve a hazai ralifanatikusok számára sem ismeretlen. Több magyarországi versenyen is megfordultak már, és egyértelműen közönségkedvencekké váltak. Ebben persze különleges autóiknak is nagy szerepe volt, de ha vezetési tudásról van szó, akkor sem kell szégyenkezniük.
Igen komoly tanulópénzt fizetett felelőtlenségéért egy román fiatal, aki egy Audi Q7-essel sorra előzgette az autókat. Az egyik megelőzött jármű fedélzeti kamerájának tanulsága szerint sem a kanyar, sem a záróvonal nem volt akadály. A villanyoszlop viszont annál inkább.
Aligha találhatott volna jobb plakátot a figyelemfelkeltésre az a reklámügynökség, amely két formás női mellel reklámozta magát. Egy tömör szöveg a bimbókra, és a tekintetmágnes máris eléri célját: célba ér az üzenet. Az ötlet egyszerű és zseniális, de rosszul sült el.
Bár Felipe Massa már a Williamsnek vezet, valószínűleg nem múlt el minden kötődése Maranellóval.
Az eset ugyan augusztusban történt, de a videó csak most került nyilvánosságra arról, ahogy két kamionba is belecsapódik a régi Focus.
Az első Bentley mobiltelefon, amelyet a Vertu gyártott, a fantáziadús Vertu for Bentley névre hallgat, és egy nagyon erős androidos cucc, bőrbe steppelve, egy autó áráért.
A Lamborghini Diablo egy olyan autó, amelyről még ma is sokan álmodoznak, de egyáltalán nem mindenki számára elérhető. Nem csupán az ára miatt, hanem azért is, mert kevesebb, mint háromezer darab készült belőle. Két kínai mérnök ezért úgy döntött, készítenek egyet maguknak.
A The Christman Book nevű luxuscikk-katalógus Neiman Marcus formatervező nevéhez fűződik. A szakma nagyjait összeválogatva minden évben kiadják a karácsonyi ünnepekre, tele egyedi, méregdrága termékekkel. Nők és férfiak egyaránt találnak benne kedvükre valót: ruhák, ékszerek, műszaki cikkek, lakáskiegészítők egyaránt vannak benne. Persze egy ilyen kiadványból nem maradhatnak ki az autós termékek sem. Idén a 100. születésnap alkalmából kiadott, limitált kiadású Maserati Ghibli kapott helyet a könyvben, illetve egy slot car pálya, potom 300 ezer dollárért.