Mi a sorrend a felszerelésénél?

2020. december 1., 09:47 Módosítva: 2020.12.04 06:12

Tisztelt Gumidoktor!

Aszimmetrikus nyári gumi (kerék) helyes felszerelése a kérdésem. Új szerelőműhelybe vittem az autót, ahol felhívták a figyelmem, hogy tavasszal rossz sorrendben tették fel a nyári gumikat az autóra. A sorrend a következő volt: a bal elsőt a jobb hátsóra, a jobb elsőt a bal hátsóra, a bal hátsót a jobb elsőre, a jobb hátsót a bal elsőre.

Eddig én nem követtem ezeket, mert nem is értek hozzá és mert bízom a szakemberekben. Helyesen jártak el a szerelők vagy van szabály a gumik felszerelésére, és ha van, kérem írják meg, mi az, hogy ezután se legyen gond ez nekem.

Üdvözlettel: Beatrix

Kedves Beatrix,

A legegyszerűbb és legnépszerűbb kerékforgatás a kiegyensúlyozottabb kopás érdekében az, ha időnként az első tengely és a hátsó tengely kerekeit oldalanként megcserélik. Ez a módszer aszimmetrikus és forgásirányos mintázat-kialakításnál is működik.

Aszimmetrikus mintázatnál viszont az is beválik, amit az ön kerekeivel "követtek el", mert ezeknek a mintáknak nincs kötött forgásiránya. A mai, modern gyártástechnológiával készült abroncsoknál pedig nem gond, ha időnként megváltoztatjuk a forgásirányt, ez ma már nem okozhat semmiféle anomáliát.

Természetesen az eddig leírtak akkor igazak, ha mind a négy kerék felnije és abroncsa azonos méretű. Összegezve: semmi rossz nem történt, sőt várhatóan így kapják a legegyenletesebb terhelést az abroncsok, keresztbe cserélve a kerekeket.

Üdv, Gumidoki

2020. november 21., 11:56 Módosítva: 2020.12.19 13:56
2622

Tisztelt Gumidoktor!

2013 évi Continental Wintercontact 205/55/16 téli gumit még fel szabad tenni az Octaviára? Tavaly még jól tapadt, néha jelzett csak a kipörgésgátló nedves, nyálkás úton indulásnál. Hóban is jó volt. Felezésnél nem csúszott sosem.

Kb. 4 mm profil van rajta, leginkább városban használom, néha országút, esetleg autópálya (talán Ausztria is), kb. 4-5 ezer km a szezonban. Mi a véleménye, jó lesz még az idén vagy cseréljem? Ha csere, akkor mit javasol?

Köszönöm, Tibor.

Kedves Tibor,

Én azt javaslom, cserélje le! Bár pusztán a kora miatt nem kellene, de megmondom, hogy miért mégis!

Egyrészt ha már tavaly voltak jelei az öregedésnek, vagy ha úgy tetszik, elhasználódásnak, akkor idén ezek csak markánsabbak lesznek.

Másrészt az EU-ban egységesen 4 mm-es profilmélységig tekintik a téligumit elfogadhatónak, ezt jogszabály deklarálja. Azaz ha pl. Ausztriában egy ellenőrzésnél 3,8 mm-t mér a hatóság, hiába gyártódott anno annak, azt nem fogadja el téli abroncsnak, és jön a bírság. Vagy ne adja az isten, hogy baleset részese lesz, a 4 mm-nél kopottabb téli mintázat egyértelműen súlyosbító tényező még itthon is (lásd: nem az évszaknak/útviszonyoknak megfelelő). Nem ragozom tovább, szerintem érti jól. ;o)

Ha meg volt eddig elégedve a Contival és belefér a büdzsébe, a német gyártó aktuális téli mintázatával (TS860) valószínűleg most is elégedett lesz. De természetesen rengeteg remek mintázat elérhető a piacon, pláne ebben a kommersz méretben. Hogy írjak pár konkrét mintázatot is, legyen megemlítve a Bridgestone Blizzak LM005 vagy a Dunlop WnterSport5, olcsóbb szegmensből meg mondjuk a Vredestein SnowTrac5, vagy a Kléber Krisalp HP3.

Üdv, Gumidoki

Eltérő gyártmányú gumik egy tengelyen

2020. november 10., 16:11 Módosítva: 2020.12.17 06:14
1

T. Gumidoki!

A kérdés egyszerű: szabad-e ilyet a jogszabályok szerint (azt most hagyjuk, hogy mennyire jó ötlet, mert nagyon nem az).

A rendelet ennyit mond: (5) Gépjárművön, mezőgazdasági vontatón, lassú járművön és pótkocsin, az azonos tengelyen lévő kerekekre csak olyan gumiabroncsok szerelhetők, amelyeknek mérete, szerkezete, teherbírása, mintázati jellege (nyári, téli, illetőleg országúti, terep) azonos.

Ezeknek a feltételeknek egy azonos méretű, szerkezetű (radiál), terhelési indexű és jellegű (pl. nyári) gumi két különböző gyártótól, két különböző mintázattal pont eleget tesz, nincs több feltétel.

De akkor a vizsgán miért dobják ki az embert, ha kétféle gumival viszi oda az autóját? Megkérdeztem egy vizsgabiztost, magabiztosan állította, hogy ilyet tilos és azonnal vizsga bukó, de semmilyen jogszabályi, rendeleti hivatkozással nem tudta alátámasztani az állítását.

Esetleg Autójogász kollégát is meg lehetne erről kérdezni, hogy a fenti KÖHÉM rendelet jogi nyelven megfogalmazva (értsd: közérthetetlenül) tartalmaz ilyen mértékű tiltást, ill. előír ilyen mértékű azonosságot a két keréken lévő gumik között?

Üdvözlettel: Endre

Kedves Endre,

Megadta a választ saját kérdésére. Nem véletlenül nem tudta alátámasztani hivatalos érvekkel álláspontját vizsgabiztosunk, ugyanis nem tiltja jelenleg semmilyen jogszabály azt, hogy egy tengelyen eltérő gyártmányú gumiabroncsot használjunk. Azok szerkezete, jellege (téli, nyári stb.), mérete nem térhet el egymástól, de mintázata igen.

Én természetesen ezzel abszolút nem értek egyet, de attól még ez így van, sajnos ez a helyzet. Hiszen műszaki szempontból könnyedén indokolható, hogy miért - adott esetben - veszélyes és aggályos ez a felállás. Soraiból az tűnik ki, hogy ezzel ön is kiválóan tisztában van. Faramuci, változtatást, pontosítást igénylő szabályozás ez.

Üdv, Gumidoki

2020. november 3., 12:32 Módosítva: 2020.11.12 06:49
1321

Szép napot,

Kb. 1,5 ezer km-t mentem az autóval a nyári gumival, utána a gumisnál téli gumit rakattam fel. A gumis a nyári gumin nem jelölte a forgásirányt és hogy melyik gumi hová volt szerelve. Amikor feltűnt, és rákérdeztem már késő volt. Azt mondta, hogy ekkora távolságnál még mindegy. ( Hankook Ventus Prime 3x outside 215/65R17) Valóban mindegy a forgásirány? Három gyermekünk van, szeretném őket és magunkat biztonságban tudni.

Köszönettel András

Kedves András,

Először is megnyugtatom, a modern abroncsoknál valóban változtatható a forgásirány minden negatív hozomány nélkül, ebben igaza van a gumisnak. Még a nagyobb futásteljesítmény után sem tilos ez a művelet.

Az azonban alapvető, hogy leszereléskor jelölje meg a gumis a gumi/kerék pozícióját, és ezt ne kelljen kérni. Ezt ugyanis hasznos tudni, már csak a kiegyenlített kopás érdekében is.

Üdv, Gumidoki

2020. október 24., 09:58 Módosítva: 2020.11.27 06:24

Tisztelt Gumidoktor!

A feleségem Hondájára kell 4 db új gumit vennem, 225/45 R17 méretben, gyárilag 91 a terhelési index. Keresgélés közben feltűnt hogy nagyon sok 94-es terhelési indexű hirdetést látni, és itt elbizonytalanodtam. Felrakható egy ilyen gumi a Hondára? Nem lesz tőle keményebb a rugózása, vagy esetleg nincs valami más hátránya?

Köszönöm!

Kedves Levélíró,

A terhelési indexhez tartozó konkrét érték egy táblázatból kereshető vissza, íme:

image.png

Ebből látható, hogy a 91-es terhelési index 615 kg maximális terhelhetőséget jelent kerekenként, míg a 94 pedig 670 kg-ot. Ezzel kapcsolatban az a szabály a mérvadó, mely szerint adott járművön minimum olyan terhelési indexű abroncs használható, amely annak a gyári specifikációja, azaz annál nagyobb terhelhetőségű is megfelelő rá. Ilyen formán a Hondára is feltehető az ebből a szempontból nagyobb tudású abroncs mindenféle negatív következmény nélkül.

Üdv, Gumidoki

2020. október 17., 12:36 Módosítva: 2020.11.06 06:35
1

Tisztelt Gumidoktor!

2004-es Renault Megane 2 1.6 16v talicskámra szeretnék nyári gumit venni, mivel eléggé rongyos minőség van rajta jelenleg, melyet apám használtautó vásárlásából örököltem. Az autót egyetemre járásra használom, főúton, autópályán és városban egyaránt (összesen kb 20e km évente).

A méret-preferenciám 205/55/R16 lenne, ez a gyári mérete az autónak tudomásom szerint. Az autót utcán használom, de szeretek játékosan (fiatalosan?) közlekedni, néha a körforgalomban jól odatenni az abszolút nem erre kitalált autómat. A tapadás lenne az elsődleges szempont, a viszonylagos olcsóság mellett (~20e Ft/db vagy lefelé, de ha kicsit drágábban lényeges minőségugrás van, nem vetem meg).

Köszönettel, Levente

Kedves Levente,

Korrekt módon leírta az autója használatának körülményeit, illetve azt, hogy mit vár el az abroncstól, ezt nevezem! ;)

A méret is helyes, a Megane II valóban 205/55 R16-os abroncsokon fut, ha 16"-os a felnije. Ez pedig egy olyan méret, ami talán a legkommerszebb. Ez jó hír, mert egyrészt szinte átláthatatlanul széles a választék, másrészt az árak is nyomottak, nagy itt a verseny a gyártók között. Kiragadok a sportos karakterisztikát szem előtt tartva egy-egy példát az alsó-közép, a felső-közép és a prémium-szegmensből.

Ha legolcsóbban szeretné megúszni a történetet, akkor szóba jöhet pl. a Laufenn S-Fit EQ Plus mintázata. Ha feljebb megyünk, a Toyo TR1 Proxes adja magát, nekem ez a favoritom egyébként. De még feljebb tekintve a Dunlop Sport Maxx RT lehet akár a befutó.

A labda önnél, döntse el, mennyit szán a szettre, hisz az is egy fontos szűrő! ;)

Üdv, Gumidoki

2020. október 13., 10:19 Módosítva: 2020.10.20 06:17

Tisztelt Gumidoktor!

Érdemes gondolkodni négy évszakos gumiban? Ha igen, melyik márka a jó? Vagy inkább váltogassam évente kétszer?

Köszönettel: Endre

Kedves Endre,

Kérdése így túl általános, de segítek! Négyévszakos mintázat azoknak ajánlható, akik kis-közepes méretű és -teljesítményű autót használnak, éves szinten keveset (max. 8-10 ezer km-t) autóznak, azt is zömében városban, vagy agglomerációban teszik. Autópályát jellemzően nem használnak, illetve télen, zordabb útviszonyok esetén megtehetik, hogy akár napokig nem ülnek autóba. Valamint nincsenek sportos ambícióik az utakon. :)

A négyévszakos abroncs tehát bizonyos mértékig kompromisszum, de közel sem akkora már, mint - mondjuk - 15 éve volt. Ha mellette dönt az ember, akkor viszont érdemes tájékozódni és a jobbak közül választani, hogy ez a kompromisszum minél kisebb legyen, azaz valóban működjön megbízhatóan az abroncs egész éven át. Remélem, soraimmal közelebb vittem a saját helyzete megoldásához!

Üdv, Gumidoki

2020. október 11., 16:07 Módosítva: 2020.10.14 06:15

Tisztelt Gumidoktor!

Nemrég vásároltam egy Tata Safari (2008-as, 2200 ccm) terepjárót. Jelenleg öreg, de még megfelelő profilmélységű Nexen Winguard SUV 235/70R16-os gumik vannak rajta, gyári alufelniken.

Az éves futás ~10ekm. 40% város, 50% országút/autópálya, 10% homok/sár/földút. A későbbiekben a terep megduplázódhat. Mit ajánlana? 4 évszakos garnitúra/ téli-nyári szett (esetleg külön felnin)?

Örülnék, ha tudna típust is ajánlani. Guminként ~30-35 ezer körüli árra gondoltam. Nem bánnám, ha kicsit terepesebben néznének ki a minták. Zaj/fogyasztás másodlagos, tapadás(pl.: vizes úton B) és a kormányozhatóság a lényeg.

Válaszát előre is köszönöm: József

Kedves József,

Megkönnyíti a dolgomat, jól körülírta, mi vár a majdani abroncsaira! ;) Én erre a futásra és használati módra, valamint járműre négyévszakos "félterepes" mintázatot tudok elképzelni. Annak még a kinézete is tetszeni fog önnek. :)  

Hirtelen két tuti befutó jut eszembe, ami elérhető ebben a kívánt, 235/70 R16-os méretben. Ha nem szán rá annyit, akkor a Toyo Open Country AT+ lehet befutó.

Ha kicsit vaskosabb a ráfordítható keret, akkor a Pirelli All Terrain Plus, ami itt szóba jöhet.

Természetesen sok remek mintázat létezik ezeken kívül is még, de próbáltam tényleg a preferenciái mentén szűrni. Szerintem bármelyik beválhat önnek a kettő közül!

Üdv, Gumidoki

2020. október 9., 11:42 Módosítva: 2020.10.16 06:14

Tisztelt Gumidoktor!

Éppen nézem a MűhelyPRN 71. epizódját. A szervizvezető kifogásolja a repedezett gumikat.

Kb. 10 éves autós pályafutásom során 7 szett gumival volt dolgom 155/70R13, 185/65R15 és 205/55R16 méretekben. Volt közte Continental, Hankook, német futózott, ukrán, stb. Idővel mindegyiken megjelentek repedések, egyetlen kivételtől eltekintve soha nem adódott belőle érezhető problémám.

Az egyik szett 185/65R15 újonnan vásárolt, németországi, TÜV elismeréssel bíró, futózott téli gumi volt. Extrém télies környezetbe javasolják. Én egyszer száraz (valóban német) autópályán hajtottam meg 175 km/h-val. A hajtott kerekeken egyből repedések keletkeztek a bordák tövében, "keresztirányban". A hátsók ugyanígy viselkedtek, amikor előre kerülve meghajtottam őket. Viszont az évek során a repedések nem okoztak semmiféle érezhető problémát.

Az egyetlen problémás eset egy pusztán hat éves 205/55R16 Pirelli szett volt. Annál hosszú, széles hosszanti repedések jelentek meg. Szálszakadás történhetett legalább 2 abroncsban, elkezdtek szétnyílni.

Tudomásom szerint az abroncs integritását nem a látható külső gumiréteg adja, hanem a belső rétegek. Így a repedéseket ebben az esetben sem a probléma forrásának tekintem, hanem pusztán a probléma jelének. Azért írok, mert már sok gumiszerelőtől megkaptam, hogy a repedezett futófelületű és / vagy oldalú gumiabroncs "rossz", de nem értem a műszaki hátterét.

Szeretnék tiszta vizet "kapni" a pohárba.

Tényleg problémás műszakilag vagy csak városi (autószerelői) legenda?

Ha problémás: miért? Pusztán tapadási problémát okoz vagy az abroncs szerkezeti egységét veszélyezteti? (Azt nyilván belátom, hogy ha repedésbe talál bele egy kósza facsavar, akkor mélyebbre tud hatolni, mintha a mintába talált volna.)

Köszönettel: Zsolt

Kedves Zsolt,

Azt leszögezhetjük, hogy az autózásban, a közlekedésben az egyik legfontosabb alapelv a biztonságra való törekvés. Márpedig egy repedezett abroncs nem kelt túl nagy biztonságérzetet, ha ránéz az ember.

Az is egyértelmű, hogy nem mindegy, hogy egy abroncson milyen irányú, mélységű, sűrűségű és lokációjú repedések jelennek meg.

Az sem mindegy, hogy ezek oka mi; gyártási hiba, használatból eredő anomália, sérülés, öregedés?

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy repedés és repedés között is rengeteg különbség lehet és van, így az abroncs biztonságára, használhatóságára is merőben más és más a kihatásuk.

Ám itt kell visszakanyarodjunk az első mondatomhoz! Az emberek zöme nem műszaki szakember, pláne nem gumimérnök. Így egyszerűbb és főleg biztonságosabb azt kijelenteni, hogy a láthatóan repedezett abroncsok általánosan nem alkalmasak a biztonságos közlekedésre.

Ettől még lehet, hogy tízből hét igen, de a kockázatok minimalizálása érdekében azt kell mondani, hogy cseréljük le inkább mind a tizet, ha érti, mire gondolok. Én - gumis szakemberként - így látom ezt a dolgot... és helyesnek is tartom. 

Üdv, Gumidoki

2020. szeptember 30., 12:17 Módosítva: 2020.10.06 06:12

Tisztelt Gumidoktor!

2020-as évjáratú Mazda 3-as Skyactive X gépjárművemet 215/45 R18 abroncsokkal szerelték gyárilag. Előző autómon 5 évig négyévszakos gumikat használtam. Itt is ez lenne a terv, de az adott méretben nagyon szűk a kínálat, illetve aránytalanul drágák az abroncsok.

Emiatt gondolkodnék váltóméretű gumik használatán: 245/40 R18 mérettel. Kérdésem az lenne, hogy lehet-e ebből bármilyen kellemetlenségem? Érdemes-e az importőr véleményét kikérni a váltással kapcsolatban, illetve befolyásolhatja-e a garanciális feltételeket?

Válaszát előre is köszönöm! Laszkovszky Csaba

Kedves Csaba,

Alapvetően két lehetősége van, attól függ, melyik irányt választja. Ha ragaszkodik a 18"-os mérethez, akkor ott csak a gyári méretet javaslom felszerelni. Igen, drága, kicsi a választék (de van!), sőt sérülékeny is a hazai utakon. A 245/40 R18-at pedig gyorsan felejtse el, semmi köze ehhez az autóhoz! Az importőr ugyanezt fogja mondani, ha megkérdezi.

A másik lehetőség, ami szélesebb választékot kínál, komfortosabb és tartósabb, az a 16"-ra leváltás és a szintén gyári 205/60 R16 méret használata. Ha négyévszakosban gondolkodunk, akkor nyilván ez utóbbi a minden szempontból praktikusabb megoldás. A költséghatékonyságot szem előtt tartva beáldozhatja a gyári kerekeket, annak az árából szinte kijöhet a teljes 16"-os szett. Persze ugyanilyen vonalak mentén lehet gondolkodni a köztes 17"-os méretben 205/55 R17-es gumikkal akár.

Üdv, Gumidoki

M5 felni a sima E60-ra?

2020. szeptember 24., 12:25 Módosítva: 2020.10.11 16:08

Tisztelt Gumidoktor!

Van egy E60-s BMW-m, elég erős, de nem M5, viszont régi vágyam volt egy igazi gyári, ritka M5 felni. A felnit megvettem, de nem biztos, hogy jó a kocsimhoz.

A gyári kerék méreteim (jelenleg is gond nélkül ezt használom) elöl:

  • felnik: 8J x 18 ET 20
  • gumik: 245/40ZR/18

hátul:

  • felnik: 9J x 18 ET 32
  • gumik: 275/35ZR/18

Az aranyárban vásárolt, álmaim styling 166 M5 felnije:

  • 8,5J x 19 ET 12
  • 9,5J x 19 ET 28

Most jöttem rá, hogy az M5 teljesen más kialakítású (kerékjárat, futómű stb.) és abban elfér ez a felni, de esetleg én is tudnám-e problémamentesen használni, ezért fordultam Önhöz.

Az autóhoz a gyári felni-gumi kalkulátor az alábbit ajánlja 19-es felni méretben

elöl:

  • 8,5J x 19 ET 18
  • gumik 245/35ZR/19

hátul:

  • 9,5J x 19 ET 32
  • gumik 275/30ZR/19

Teljesen tanácstalan vagyok, menjen vagy maradjon az M5 felni és ha maradhatna, milyen méretű gumikkal. Köszönöm a válaszát!

Kedves Levélíró,

Én nem állok álmai útjába, azaz virtuálisan jóváhagyom a tervét, az E60 M5, a leírt paraméterekkel rendelkező felnije mehet a sima E60-ra.

A gumiméretek pedig úgy alakulnak, ahogy említette; elöl 245/35, hátul 275/30. Arra azért felhívnám a figyelmét, hogy mindez csak abban az esetben igaz, ha nem X-Drive hajtásrendszerű az autója, mert arra egészen más ET-számok mennek. Ha nem ilyen, akkor hajrá, indulhat az átszerelés! :)

Üdv, Gumidoki

Négyévszakos a teherautóra

2020. szeptember 10., 10:31 Módosítva: 2020.10.05 06:37

A Transporteren szeretném lecserélni a nyári ill. téli gumi garnitúrákat. Nagyon keveset járok újabban (évi 4-5 ezer km). A gumik külön felniken vannak, meglehetősen idősek. Magam szerelem a gumikat, de már unom a folyamatos cserélgetést. Az orosz Kama négyévszakos gumit néztem ki, amit 15 ezer ft bruttó áron adnának. A futásteljesítményből adódóan olyan gumit keresek, ami olcsó és hosszú élettartamú. Vegyem a Kama, Barum vagy Maxxis márkát (esetleg Sunfull)?

Válaszát köszönöm! Üdvözlettel: Sándor

Kedves Sándor,

Megértem, hogy figyelme a négyévszakosok felé fordult!

Arra kell csak figyelni, hogy bármilyen gumit is választ a végén, annak tudnia kell terhelhetőségben az autó specifikációjában foglaltakat. Ha C-s, azaz kisteher abroncs kell rá, akkor olyat kell rá venni, ha elég a gyártó szerint az XL-es, akkor olyat.

Ami a márkákat illeti, én a Sunfull-t és a Kama-t kerülném. A Barum, meg a Maxxis viszont már sokkal jobb irány. Ha a Transporteren oly gyakori 195/70 R15-ös méretről van szó, igen széles a választék, van miből válogatni, a Kama-tól kezdve a prémiumokig bezárólag. Érdemes legalább közepes minőségű és tudású terméket választani, mert a nagyon olcsó, nagyon drága lehet a végén, ha érti, amire gondolok.

Üdv, Gumidoki

2020. szeptember 8., 10:28 Módosítva: 2020.09.26 07:05
998

Tisztelt Gumidoktor!

Gyakorlatilag újra fel szeretném tenni a kérdést, amit 2018 év végén valaki ugyanezzel a címmel feltett, és most jómagam is dilemmázok rajta. Tudom, hogy elsőre valóban érthetetlenül hangzik, de biztos, hogy elvetendő ötlet négyévszakos gumit feltenni a téli időszakra "rendes" téli helyett? Felhasználási szokásaimról azt kell tudni, hogy nem megyek sok km-t (évi 10 000 alatt), annak viszont szignifikáns részét főúton/autóúton/autópályán, ezért nem akarnék egész évben négyévszakost használni. Külföldre nem járok télen olyan körülmények közé, ami megkövetelné a téligumit.

Ugyanis nehéz vitatkozni azzal a ténnyel, hogy utóbbi években teleink érezhetően enyhébbek, elég ritka már a kemény havazás, és ebből kifolyólag a hóval borított nagyobb utak/főutak, azaz amikhez igazán szükséges lenne a téli gumi használata. Olvastam, hogy a négy évszakos abroncsoknak az ilyen enyhébb teleken abszolút lehet létjogosultsága (ami ráadásul Európa nem kis részén teljesül), nem havas (száraz-hideg vagy nedves-hideg) aszfalton a Totalcar tesztje alapján a télinél jobb, vagy vele megegyező teljesítményt nyújtott a négyévszakos abroncs. Ellenben nem kopnak annyira mint egy téli (pláne, hogy nem lenne egész évben használva), ráadásul telente itthon Mo-on nem ritkán előfordul olyan is, hogy a legmagasabb napi hőmérséklet +7-10 fok fölé is felkúszik akár, ami megint csak nem igazán a téli gumi "asztala" már.

Nyáron nyári szettet használnék a fent említett indok miatt, plusz mert meleg, száraz aszfalton (szintén a Totalcar teszt szerint) egyértelműbb a nyári gumik előnye a négyévszakosokkal szemben. Azt mondjuk meg kell hagyni, hogy az abban a tesztben használt Nokian négyévszakos inkább a téli gumiként "nyáriasított" típust képviseli.

Válaszodat előre is köszönöm! Üdvözlettel, Péter

Kedves Péter,

Nem lenne véleményem szerint túl hatékony ez a megoldás. Sem műszaki, sem költség oldalról. Mert ha már időt és pénzt költ a szezononkénti gumicserére, miért élne télen kompromisszumos megoldással, nem a teljes értékűvel?

A négyévszakos abroncs télen is nyáron is megkövetel némi megalkuvást a használójától. Ráadásul a hideg évszakban nagyobb ennek a mértéke. De az ön konkrét esetében a viszonylag alacsony éves futás ellenére a négyévszakos abroncs létjogosultságának leginkább az mond ellent, hogy zömében országúton és autópályán használja az autót. Márpedig oda soha nem javasoljuk a 4seasons mintázatokat.

A modernkori európai téli abroncsok pedig "fel vannak készítve" az enyhébb, szárazabb telekre is, nem kopnak extrém módon, nem mennek tönkre idő előtt. Nyilván nem a skandináv és orosz piacra fejlesztett "hógumikra" kell itt gondolni. Attól pedig, hogy felmegy a hőmérséklet nappal akár 10 fok fölé is, nem jelenti azt, hogy az útfelület ugyanolyan arányban melegszik, valamint, hogy éjszaka nincsenek mínuszok. (o;

Ha már cserél, ne érje be félmegoldással, én azt javaslom! Üdv, Gumidoki

2020. augusztus 31., 10:37 Módosítva: 2020.09.18 13:23
138

Kedves Gumidoki!

Adott egy Toyota Rav4 (1999. 2.0 benzin) állandó összkerékhajtással. Az első tengelyen lévő 4 évszakos gumik, 1 szezon futottak, kb. 10 ezer km. A hátsó tengelyen lévők cserére érettek, - (oda ugyan az a márka és típus kerül fel és szintén 4 évszakos) - ez meg is fog történni.

Ilyen esetben hogyan érdemes feltenni az új gumikat? Az újakat csak a hátra, vagy keresztbe pl. egy régi bal elől egy új jobb hátul? Válaszod előre is köszönöm!

Üdv, Attila

Kedves Attila,

Összkerekes autón az alap javaslat az, hogy egyszerre "illik" cserélni a teljes szettet, elkerülendő a hajtáslánc kerékátmérő különbségekből adódó túlzott igénybevételét. Ebben az esetben ezt nyilván nem fogja megtenni. A másik vonatkozó, tapasztalat útján megfogalmazott javaslat pedig úgy szól, hogy a jobb állapotú (értsd kevésbé kopott) abroncsok kerüljenek a hátsó tengelyre. Ennek magyarázata az, hogy a jobb gumikkal hátul stabilabb az autó, egy úrvezetőnek könnyebb korrigálni egy esetleges alulkormányzott viselkedést, mint a túlkormányzottat.

Mivel esetünkben az első ajánlás nem játszik, így azt javasolom, hogy a gumik kopásának kiegyenlítése végett szegje meg a másodikat is, azaz rakja előre az új papucsokat, a meglévőket meg a hátsó tengelyre. A gumik egyenletes elhasználódásának érdekében pedig úgy 10 ezer kilométerenként (ez önnél kb. egy szezon, ha jól értelmezem), csináljon egy tengelyek közötti elölről hátulra, hátulról előre cserét. Ezzel eléri, hogy legközelebb - jó pár szezon után - már szettben tudja majd cserélni a gumikat és addig is nagyjából egyforma kopottságú abroncsokon közlekedik majd.

Üdv, Gumidoki

Felrobbant a gumim az autópályán

2020. augusztus 23., 09:50 Módosítva: 2020.08.28 06:42
364

Tisztelt Gumidoktor,

a minap (07.14) történt érdekes dolog velem, történetesen, felrobbant a hátsó gumim az autópályán. Előzményként elmondanám, hogy a gumit és 3 másik társát egyszerre vettem 2017-ben. Négyévszakosat szerettem volna, 14" méretben a Vredestein quatrac 5 bizonyult a legjobbnak, így erre esett a döntés.

A vétel előtt felhívtam a forgalmazót, hogy biztosan új gyártású gumikat vegyek, dot szám szerint 2016 év végi gyártás, így elégedett voltam. Az eset után közvetlen a gyártót hívtam, egy műhelybe irányítottak szemlére, ahol a szakik nem tudtak megállapítani a hiba okát a sérülések miatt, ma pedig jelentkezett a gyártó, hogy a garancia 1 évre van es hello. Elhangzott az is, hogy kátyú miatt szálszakadt lehetett, ennek némileg ellentmond, hogy se az első kerék nem serült, a többi gumin sincs látható sérülés, és én se tapasztaltam ilyet használat közben. Az auto tartalékos szerepet tölt be, a gumik ki voltak centírozva, megfelelő nyomásuk volt, a futómű be volt állítva és semmilyen extrém körülményeket nem látott a 10-15 000 km használata alatt az elmúlt 3 évben.

A kérdésem az lenne, hogy van-e értelmes jogi út a dolog megoldására? Engem nem az foglalkoztat, hogy pótolni kell egy gumit, hanem hogy mennyire biztonságos a maradék 3. 

Kedves Levélíró,

Ilyen esetben - látatlanban - véleményt megfogalmazni nettó felelőtlenség lenne a részemről.

De leírom, ami az esete kapcsán eszembe jut...

Egy abroncs hirtelen durrdefektje ha minden előzmény nélkül következik be, az a tapasztalatok szerint általában sérülés nyomán történik. Ha gyártási hibából keletkezik benne egy elválás, vagy szerkezeti anomális például, akkor először elkezd rázni, "huppogni" a kerék, netán fura dudorok alakulnak ki rajta stb-stb. Ezek észrevehető jelenségek legtöbbször.

Ha autópályán történik a hirtelen légvesztés, mire megáll az autó, általában olyan mértékű sérüléseket szenved az érintett, laposan futó abroncs, hogy nehéz megállapítani, hogy mi miután következett.

Persze közel sem biztos, hogy egy szakértőnek lehetetlen ez a feladat. Sokszor láttam olyat, hogy nagy sebességnél az első kerék az általa az útról "felkapott" pl. csavart szabályosan belelőtte a hátsó kerékbe, így okozva légvesztést. Elengedhetett a szelep is, ezt pl. vizsgálta valaki? Nyilván, nem tudom és akarom azt mondani, hogy az ön esetében egyértelműen sérülés történt, de ha így van, akkor a másik három abroncs további használatának nincs nagyobb kockázata, mintha teljesen új szettet vásárolna.

A hazai jogszabályok szerint fél év szavatosságot, plusz fél év jótállást kell adnia az eladónak az általa kiszámlázott gumiabroncsra. Ennek fényében a garanciaidő valóban lejárt, ha 3 éve vásárolta e gumikat. Másrészről a gyártók sokszor az előírtnál hosszabb "gyártói garanciát" tesznek a termékeik mögé, amelyeket saját feltételeikhez kötnek (ezért is érdemes prémium terméket vásárolni, mert ott általában így működik a dolog). Erről az adott márka, esetünkben a Vredestein tud felvilágosítást adni, a kontaktot a weboldalukon megtalálható. Bár ezen a körön a leírtak alapján már túl van...

Végül bár költséges, de természetesen be lehet vonni független műszaki szakértőt is akár, a lehetőség erre is adott. Nem tudom, hogy gondolataimmal tudtam-e segíteni, illetve közelebb vittem-e a megoldáshoz, de látatlanban ennél többet sajnos nem tudok nyújtani jelen helyzetben.

Üdv, Gumidoki

2020. augusztus 12., 15:47 Módosítva: 2020.09.01 06:16
154

Tisztelt Gumidoktor,

Mivel mindig csak újszerű, és tökéletes állapotban levő autókkal jártam, így hiába a 20 éves autós pályafutás, számomra új, ismeretlen jelenségbe ütköztem.

Édesapám a tv reklámok hatására új autót vett, így hozzám került az általa használt személygépkocsi. A gépkocsin 2016 43. hétben gyártott téli 4 évszakos "gumi" van, és ha jól értelmezem a dot számot 3,5 éves, nagyságrendileg 5-6000 km-t futott amióta megvan. (édesapám évi 3-400 km-t autózik, így néha elviszem a kocsiját megjáratni, így kb ennyire tippelek).

Az egy dolog, hogy olyan fenomenális ez a holland gyártmányú téli-nyári gumi, hogy elakadtam vele budapesti kis emelkedőn hóban pár éve, majd egy nyárigumis Astra végül arrébb húzott, ezzel egy pillanat alatt elhárította az általam képzett forgalmi akadályt a többi autós elől, de most, hogy nálam van a gépjármű feltűnt az, hogy körkörös repedések vannak a gumin. Nem csak egy gumin, hanem mind a négyen pontosan egyforma a repedésmintázat.

620IMG 20200504 124033

Az lenne a kérdésem, ez a gumi így használható? Nem igazán áll szándékomban feleslegesen költeni erre a járműre, tekintettel arra, hogy 18 éves és már 154 ezer km van benne, így az autó nemsokára hibákat fog produkálni és ahhoz képest, ahogy jártam már autószerelőkkel amikor elvittem az autómat "javíttatni", úgy gondolom, hogy Zách Dániel felháborítónak tűnő cikkei a nyugalom szigetéről szóló elbeszélések közé sorolható, így a gépkocsi meghibásodása esetén eladást fogok foganatosítani.

De addig is remélem, pár évet még használhatom a budapesti forgalomban, mint amolyan nyúzni való autó, de ezt, figyelembe véve a magam, és nem utolsósorban autóstársaim biztonságát, csak és kizárólag akkor járok repedt gumival, ha ezt egy szakember  biztonságosnak ítéli meg.

Válaszát előre is köszönöm. Ferenc

Kedves Ferenc,

Egyrészt igen, a fotó alapján ez egy 2016. 43. hetében gyártott, azaz 3,5 éves abroncs.

Másrészt a képen látható repedés véleményem szerint is aggasztó.

Harmadrészt egy fotó alapján dőreség lenne állást foglalni, mert ez a repedés lehet felületi, de lehet mélyen a perem alá benyúló is, gyártási hibából adódó, vagy kiprovokált (pl. alacsony abroncsnyomás miatt) sérülés is. Így mindenképpen arra biztatom, hogy gumis szakszervizben a gumi(ka)t a felniről leszerelve minél hamarabb járjon a végére a dolognak!

Üdv, Gumidoki

2020. július 29., 16:27 Módosítva: 2020.08.14 06:17
226

Tisztelt Gumidoktor!

A korábbi években lehetőségem volt téglagarázsban tárolni az autóm lemezfelnin lévő téligumiabroncsait, viszont mostantól ezt csak kerti faházban tudom megoldani. Tartok tőle, hogy a faház nagyon felmelegszik a nyári kánikulában, a magas hőmérséklet pedig kárt tesz a gumikban. (Egy zárt, némileg szellőző faházról van szó, amelynek nincs ablaka, tehát belül sötét van, és közvetlenül nem süti a nap. Ugyanakkor a fekete zsindelyfedés eléggé magába szívhatja a meleget.)

Van alapja a félelmemnek. Eddig többféle álláspontot hallottam ezzel kapcsolatban: sokan állították, hogy 25 Celsius-foknál magasabb hőmérsékleten nem szabad autógumit tárolni, másik saját tapasztalatra hivatkozva azt mondták, padláson tárolják az abroncsaikat, és eddig a 40 fok körüli meleg sem tett kárt bennük.

Kérem, segítsen eligazodni ebben a kérdésben! Egyébként van jelentősége, hogy a faházban felnin vagy felni nélkül tárolom az autógumit? Segítő válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Tibor

Kedves Tibor,

Igen, a szakirodalom szerint ideális esetben az abroncs-tárolás sötét, hűvös, alacsony páratartalmú helyen történik. De azt tudjuk azért, hogy nagy gumis cégek tömegével tárolják - gond nélkül - a szerelt kerekeket alumínium-hangárokban, ahol télen extrém hideg, nyáron extrém meleg tud lenni.

Az a lényeg, hogy ne legyen sok hirtelen hőmérséklet-változás, hanem az időben elnyújtott lassú folyamat legyen. Így azt a tárolt kerekek/gumik sem sínylik meg számottevően. Elárulom, hogy kényszerből én magam is padláson tárolom évtized óta az éppen nem használt kerekeimet, ami szintén nem mondható hűvösnek a nyári időszakban. Gondom ebből azonban sosem adódott még. Vélhetően önnek sem fog. (o:

unnamed (2).png

Az, hogy felnin van a gumi, vagy leszerelve, ebből a szempontból nincs jelentősége. Az csak a tárolási pozíció szempontjából fontos.

unnamed (1).png

Üdv, Gumidoki

2020. július 27., 18:09 Módosítva: 2020.08.12 06:10
181

Tisztelt Gumidoktor!

Vettünk egy használt Prius 3-at, ami a korábbi Twingo után annyira halk :-). Nincs szélzaj nincs motorzaj. Egyedül a gumik gördülési zaja hallatszik. Most valamilyen olcsó kínai gumi van rajta, ugyan mintázatban még teljesen ok, de így gondoltam, lecserélem. Melyik márkát, típust válasszam ha a biztonság mellett a zaj az elsődleges szempont. A 15-ös felnis változatot birtokoljuk (195/65R15).

Köszönettel, Szabolcs

Kedves Szabolcs,

Gratulálok az új, "zöld" autóhoz! (o: Nos, a gumigyártóknak is új kihívás az elektromos és plug-in-hybrid autók térhódítása. Egyrészt azért, amit ön is írt, nevezetesen ezekben a járművekben a gördülési zaj és nagyobb sebességnél a szélzaj a fő zajforrás. Egy hangosan futó gumi itt jelentősen rontja az összképet, a komfortérzetet.

P1100369

Másrészt a villanymotorok jelentős nyomatéka azonnal, induláskor jelentkezik már, ez hatalmas feladatot ró az abroncsokra, amelyek útra kell vigyék ezt a hirtelen jelentkező, tetemes teljesítményt. Az ilyen - és persze a mildhibrid autók is ide sorolandók - járművekhez legjobban az eco-irányvonalú abroncsok illenek leginkább, amelyek kis tömegükkel, alacsony gördülési ellenállásukkal és halk futásukkal emelkednek ki a normál abroncsok közül. Önnek is ez az irány válhat be leginkább.

Viszonylag könnyű dolga van, az abroncsokra kötelezően ráragasztott EU-abroncscímke segítségével összehasonlítható azok zajkibocsátása. E szerint három kategóriába sorolhatók a személygumik, de konkrét dB-értékeket is látunk rajta.

Egy dolgot ezért érdemes tudni: a címkén nem a jármű belsejében érzékelhető, hanem a kívül mérhető, elhaladási zaj értékét jelölik. Ez nincs mindig egyenes arányban a kocsiban hallható zajokkal, hiszen az számtalan egyéb tényezőtől is függ, de iránymutatásnak mindenképpen használható. 66-68 dB közötti érték már kifejezetten jónak számít.

Ilyen a Nexen N-Blue HD Plus, vagy a Dunlop StreetResponse2, hogy egy olcsóbb és egy drágább példát is mondjak. Persze sok remek gumi kapható még e kommersz méretben és természetesen nem árt, ha a többi tulajdonságában is remekel a termék, a zajkibocsátás fontos, de közel sem minden.

Üdv, Gumidoki

2020. július 21., 09:52 Módosítva: 2020.08.04 06:10
1064

Kedves Gumidoktor,

Februárban lettem tulajdonosa egy 2003-as Ignisnek. A kocsin eléggé leharcolt gumik voltak, ezért kapott egy szett Michelin CrossClimate gumit. A gumik a Suzuki által megadott értékre vannak fújva, de amióta melegebb van, kanyarban eléggé nyikorognak. Érdemesebb lenne esetleg őket nagyobb nyomásra fújni? Ugyanis amikor felrakták őket, akkor közel 3 barra lettek fújva és nem volt ilyen gondom.

Válaszát előre is köszönve, Gergely

Kedves Gergely,

A nyomás az Ignishez a Suzuki által megadott értékeken kell legyen; az abroncs teljesítménye, biztonsága és élettartama szempontjából az a legjobb. Esetleg ezt meg lehet 'fejelni' maximum 0,2 barral, de semmi esetre sem többel.

Ami a nyikorgást illeti, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Michelin egyes mintázatai hajlamosak erre. Bár a CrossClimate-ról még nem igen hallottam ilyen jellegű panaszt. De attól még lehet, hogy ez "ilyen" és nem lehet vele mit kezdeni. De az is tud hasonló jellegű problémát okozni, ha a futómű elállítódik (ez a hazai utakon elég könnyen bekövetkezik) és elmegy a kerékösszetartás. Úgyhogy lehet, érdemes egy futómű-ellenőrzéssel kezdeni a hibafeltárást, az amúgy is javasolt időközönként.

Üdv, Gumidoki

2020. július 18., 07:33 Módosítva: 2020.07.27 06:12
670

Kedves gumidoktor!

Nemrég vásároltam egy 2016-os Volvo s60 D4-est. Az autóval meg vagyok elégedve, viszont a telepen, ahol vettem felszereltek rá 4 vadiúj Rotalla Setula 235/40/19 nyári gumit. A nepper szerint ezek is remek gumik az első pár évben, csak hamarabb elhasználódnak... de én azért szkeptikus vagyok velük.

A kérdésem: Mennyire siessek a cseréjükkel? Használjam nyugodtan egy-két szezont vagy inkább minél előbb cseréljem le valami épkézláb szettre? Évente kb 40 ezer kilométert vezetek, legtöbbet közúton, autópályán ritkábban, városban alig.

Üdv: Dani

Kedves Dani,

A kínai márkák között is akadnak meglepően használható - nyári - darabok. Minél kevésbé "használja" az ember a gumit és főleg városban mozog az autó, annál inkább igaz ez. Téli gumiknál rosszabb a helyzet, ott hamarabb elvéreznek a vacak termékek. Nyáriban is főleg a vizes útfelület hozza ki egy abroncs gyengeségét. Meg persze a rendellenes kopások, gyors elhasználódás jellemzőek még.

Én azt gondolom, hogy ha már így alakult, ne dobja le azonnal ezeket a Rotallákat, adjon nekik egy esélyt! Óvatosan tapasztalja meg a határokat vele, ahogy írtam, főleg vizes úton és az is bekövetkezhet, hogy az ön felhasználási módjára beválik. Ha meg nagyon nem tud vele együtt élni, még mindig dönthet a csere mellett. Ha tud menni vele 1-2 évet az is nyereség, mert az ilyen gumit, ha már szerelve és használva volt, így is, úgy is töredék áron tudja csak értékesíteni.

Üdv, Gumidoki

2020. július 1., 14:21 Módosítva: 2020.07.20 07:57
272

Tisztelt Gumidoki!

Remélem nem ismétlődik a kérdésem, amennyiben igen, kérem irányítsanak a korábbi válaszhoz.

Arra lennék kíváncsi, hogy a különböző autós magazinok, szervezetek tesztjei alapján jó helyezést elért abroncsok vajon más méretekben is hasonlóan jól szerepelnek?

Rendszeres olvasója vagyok ezeknek a teszteknek, de többször kerültem abba a helyzetbe, hogy abroncsot válasszak olyan méretből amire nincs konkrét irodalom. Érdemes ilyenkor a teszteken bevált mintázatokat választani, vagy nem garancia, hogy az egyik tesztben jól szerepelt (pl. Roadhawk, Sportrac, egyéb olcsóbb gumik) más méretben is hasonló jó jellemzőkkel bírnak majd?

Általában kedvezőbb árú abroncsokat keresek, ugyanakkor szeretném ezekből a lehető legjobbakat kiválasztani.

Köszönettel, Máté

Kedves Máté,

Jó a felvetés, érdekes a téma! (o: Én azt vallom, hogy a gumiteszteket érdemes szűrőn keresztül, "okosan" vizsgálni. Mert ugye vannak ráadásul irányított tesztek is, de ezekről ne beszéljünk, tegyük fel, hogy minden teszt független és objektív. (o;

Szóval egy adott tesztben egy konkrét járművön mérik meg adott felületen, adott körülmények között az adott méretű abroncsok teljesítményét. Ha nem is említünk más paramétert, elég, ha ebből a négyből csak egy változik, már borulhat is a sorrend. Elsőkerekes autó helyett összkerekes, vagy netán hátsós? Más felületű az aszfalt, 10 mm a vízfilm az úton, vagy csak 5, fúj a szél, vagy nem fúj, 10 Celsius fok ide, vagy oda...? Nyilván elsőből nem lesz utolsó, vagy fordítva, de azért nem mindegy, hogy egy mintázat második, vagy ötödik, ugye...?

Sokszor azzal is játszanak, hogy nem egyértelmű, melyik gumit tesztelik. Pl. azt írják oda hogy Pirelli PZero. Igen ám, csak abból vagy 8 különböző verzió létezik... Vagy sokszor bizonyos mintázatoknál a fejlesztési generációk közötti különbséget csupán számmal jelölik (pl. Continental SportContact 5 illetve 6)vagy egy 'plus' szó odabiggyesztésével (pl. Michelin CrossClimate illetve CrossClimate Plus).

Gyakran nem egyértelmű, hogy melyik szerepel a tesztben, illetve nem azonos generációkat hasonlítanak össze, ami csalóka. Tehát nem egyszerű a helyzet. Ezért kell kicsit a dolgok mögé gondolni!

Nyilván, ha egy adott mintázat sok különböző tesztben kiegyensúlyozottan szerepel jól, vagy rosszul, akkor abban lehet már valami. Javallott olvasgatni továbbá a felhasználói véleményeket, mert azok többnyire valós tapasztalatokon alapulnak. De érdemes tájékozódni az ismeretségi körben, vagy fórumokon is akár. Így a végén kialakul az emberben egy kép, ami segít eljutni egy nagy eséllyel működő választáshoz végül.

Üdv, Gumidoki

2020. június 17., 14:33 Módosítva: 2020.07.02 06:16
464

Vannak olyan felnik, amik hasonlítanak a ventilátor lapátjára. Van mérhető hatása, hogy menet közben az autó alól kiszívott levegő növeli a leszorító erőt vagy csak dizájn elem?

Üdvözlettel egy laikus: Zoltán

Kedves Zoltán,

Én úgy vélem, hogy alapvetően ez dizájnelem. A rotor mintájú felnik legtöbbje egyforma, azaz ha így nézzük, a jobboldaliak "kiszívják" a levegőt a kocsi alól, a baloldaliak meg "betolják". (o:

Persze tudom, vannak a témában jobbos és balos felnik is, de nem ez a jellemző.

ventillátoros felni

Egyébként jó a felvetése, erre sokan nem gondolnak, de a felni, illetve összességében a kerék menet közbeni légellenállása fontos tényező lehet a menetdinamikában és az üzemanyag-fogyasztásban pro és kontra. Nem véletlen, hogy a jobb hatótáv érdekében a villanymotoros autók felnijeit is kifejezetten kis légellenállásra tervezik.

xl1
Fotó: Máth Dávid

A sportosabb, nagyobb teljesítményű autókra pedig azért tesznek vékonyabb és ritkább küllős kereket, hogy a fékek hűtése hatékonyabb legyen. Azaz a felni kialakítása is alárendelhető bizonyos funkciónak.

2

Üdv, Gumidoki

2020. június 13., 14:48 Módosítva: 2020.06.18 18:00

Tisztelt Gumidoktor!

Duster 4x4 (1,6 benzines) vásárlása előtt állok. Az autón most téli gumi van. Szeretnék nyári gumit venni (215/65 R16), ami országúton jó, biztonságos, nem hangos, de azért egy kis tereptől sem ijed meg. 20-30 ezer Ft közötti ársávra gondoltam. Mit ajánl?

A felniről mi a véleménye? érdemes beruházni egy második garnitúra acélfelnire, vagy maradhat a félévenkénti átszerelés? Köszönöm a segítségét!

Üdv: Zoltán

Kedves Zoltán,

Sajnos egymásnak ellentmondó szempontokat jelölt meg. Olyan abroncs nincs, ami országúton, autópályán csendben és komfortosan suhan, aztán letérve a kiépített útról is helytáll.

Előbbiek a modern SUV-abroncsok, amelyek keverékükben, mintázatkialakításukban és felépítésükben a személyabroncsokhoz hasonlíthatók.

Utóbbiak pedig a 4x4-es, vagy terepes abroncsok. Van persze egy átmenet közöttük, az ún. félterepes, jellemzően A/T elnevezésű abroncsok. De ezek többnyire négyévszakosak és mind országúton, mind terepen kompromisszumokat követelnek.

Ha az első csoportban keresgél, remek mintázatokat talál az ön által megjelölt 20-30 ezer/db ársávban, ha azonban inkább terepes, vagy akár félterepes abroncsot keres, feljebb kell sajnos tolni a költséglimitet.

A SUV-szegmensből ajánlom figyelmébe pl. a Fulda EcoControl HP, a Vredestein Sportrac5, a Firestone Destination HP vagy a Hankook Ventus Prime K125 mintázatokat, terepjáró gumiból pedig a General Grabber HP-t, a Toyo Open Country U/T-t vagy éppen A/T Plus-t. Arra figyelni kell, hogy ez egy gyakori kisteher, azaz C-gumi méret is, olyat pedig semmiképpen ne válasszon Duster-re. Mivel ez egy ballonos, nem túl széles abroncsméret, így könnyedén szerelhető le és fel. Ezért azt gondolom, hogy nyugodtan átszerelhető, mehet ugyanarra a felnire a téli és a nyári gumi felváltva.

Üdv, Gumidoki

Sportos abroncs kis méretben

2020. június 6., 13:53 Módosítva: 2020.07.02 06:16

Kedves Gumidoki!

Van egy A Vectrám, amit végre hosszú állás után sikerült talpra állítanom. Nagy hirtelenjében egy szett kb. ezer éves 185/65R14 Semperitet sikerült rá pattintanom, ugyanis a normális használt gumikat ilyen méretben annyiért próbálják árulni, mint a 17-eseket, akkor meg inkább újat veszek, csak mégis kellett gyorsan valami.

Ha jól láttam a gyári méret 195/60 R14, vagy ilyet, vagy 185/65 R14-et raknék rá. Vágyódom r15 után is, de idén szerintem kihagyom a felni vásárlást (bár ez még nem eldöntött).

Száz szónak is... Szóval a fenti méretek közül keresek olyan nyári gumit ami:

- szárazon veszett jól tapad

- nedves úton legalább átlagos

- nem baj, ha az átlagosnál gyorsabban kopik

- nem baj, ha hangos, van hifi

- jó ár/érték arányú ('a pénz nem számít, az a legkevesebb' jeligére :))

Az autó egy X20XEV 2.0 benzin A Vectra 4X4 1994-ből. Főleg munkába járni tervezek vele és szlalom amatőrködni, illetve track dayezgetni.

Előre is köszönöm a segítséget! Üdv: Geri

Kedves Geri,

Egy ilyen jó állapotú, összkerekes A-Vectra már bőven kimeríti a kult youngtimer fogalmát, gratulálok hozzá! Tudtommal az alap abroncsméret a 195/60 R14 volt, a 185/65 R14 csak téli alternatívaként került be a típus méretajánlásai közé.

A terveit olvasva én is mindenképpen a 195/60-at javasolnám megfontolásra. A nehezítés az, hogy jellemzően nem sportos mintázatokat kínálnak a gyártók ebben a méretben. Én egy olyan mintát találtam, amely leginkább megfelel az elvárásainak, ez pedig a Matador MP47 Hectorra3. Az autó sportosabb viselkedését a nagyobb, 15"-ra (205/50 R15), uram bocsá' 16"-ra (205/45 R16) váltás nagyban támogatná. Ezekben a méretekben a sportosabb, karakteresebb abroncsok választéka is sokkal nagyobb, akár még street-legal semi-slick is elérhető. (o;

Üdv, Gumidoki

2020. május 30., 08:05 Módosítva: 2020.06.06 13:54
122

Kedves Gumidoktor,

2016-os Nissan Qashqai-omra keresek nyári gumit, évi 25-30 000 km futással számolva. Ha lehet, nem a legdrágábbakból szeretnék választani, de sajnos tanácstalan vagyok. 215/55 R18 a gyár által ajánlott méret.

Nagyon köszönöm a segítséget, üdv Nagy Viktor

Kedves Viktor,

Igen széles a paletta ebben a méretben is, ahogy nézem, már 16 ezer/db ártól egészen 70 ezerig találni ajánlatot 215/55 R18-ban. A leírt éves futásteljesítmény átlag feletti, ezért érdemes erre a konkrét autóra minimum egy erős középkategóriás abroncsban gondolkodni véleményem szerint. Ezek pedig olyan 26 ezertől kelletik magukat a gumisok polcain.

Nissan-Qashqai-1-6-dCi-4x4-Acenta-Connect-1200x800-81df7c688b7a7

Azt gondolom tehát, hogy 110-140 ezer Ft befektetéssel egész jó szetteket lehet beszerezni erre az autóra. Ebbe az ársávba beleférhet egy Toyo, Kumho, Nexen, Falken, vagy akár egy Vredestein nyári SUV mintázat is, ha ügyesen keresgél. A felsoroltak közül a japán gyártók termékeit több szintén japán autótípuson megtalálhatja gyári szerelésként, sőt a Nexent pl. akár Porsche-n is. Gondtalan, biztonságos, nyugodt közlekedésre bármelyikük alkalmas lehet.

Üdv, Gumidoki