A károkozó nem ismeri el a felelősségét

2014. július 4., 13:32 Módosítva: 2014.07.04 13:32
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

2013. novemberében a Maglódi úton haladtam kb. 50 km/h-val. A Gitár u-i kereszteződésnél mindkét irányból át akartak haladni keresztben előttem. Én nem fékeztem, azaz nem tettem ráutaló magatartást arra vonatkozóan, hogy lemondok az elsőbbségemről, a gázról azért levettem a lábam. Balról egy teherautó próbálkozott, vele fel is vettem a szemkontaktust, és vette is, hogy nem fogom átengedni, jobbról eközben egy autó átment előttem, majd a teherautó takarásába került, a köv. autó jobbról szintén kijött a Gitár u-ból, de mivel az első autó, aki jobbról átment előttem, a sínek miatt nagyon lelassított (én ezt a teherautó takarása miatt nem láttam), nem tudott tovább haladni, megállt a Maglódi út közepén az én sávomban. Visszatolatni nem tudott volna, ideje sem lett volna rá és álltak is mögötte.

Én ekkor vészfékeztem, de nem sikerült megúszni az ütközést, belecsúsztam az út közepén álló Opel-be. Az Opeles félreállt, én is, egy tanu is akadt, aki a teherautó mögött állt, és látta, hogy az első autó sofőrje röhögve távozik.

Szerintem a helyzet egyértemű volt, ezért nem is aggódtam. A károkozó éppen telefonált, kérdeztem, hogy ugye a rendőrséget hívja, azt felelte, hogy igen. Később letette, és mondta, hogy több, mint 2 óra múlva tudnak csak kijönni helyszínelni, azt javasolták, hogy egyezzünk meg. Mivel édesanyám akkoriban már nagyon beteg volt (sajnos 1 hónappal később el is hunyt), én sem szerettem volna több órát várni, mivel anyu várt engem, már nem tudta magát ellátni, nem tudott az ágyából önállóan felkelni sem, ráadásul a demenciája is rosszabbodott, nem lehetett sokáig egyedül hagyni. A tanunál volt is Kék/sárga nyomtatvány, ezt el is kezdtük kitölteni. Itt hibáztam én: nem vettem észre, hogy a nyomtatvány középső részében az esetek közül nem lett bejelölve semmi. A károkozó az előtte megálló autót okolta, a tanu fel is írta ennek az autónak a rendszámát, a nyomtatványra is rákerült. A papírt a biztosítóhoz leadtam, ők pár héttel később küldtek is elutasító választ, mivel a károkozó nem ismerte el a felelősségét, ezért nem áll módjukban engem kártalanítani. A tanut meg sem keresték, pedig rajta volt a nyomtatványon.

Az lenne a kérdésem, hogy egyrészt ennyi idő után még tehetek-e bármit is? Jártam időközben a X. kerületi kapitányságon, ahol mondták, hogy közlekedési ügyben feljelentést nem lehet tenni. Azt látom, hogy a biztosítót lehetne jogi úton, ügyvéden keresztül megkeresni, de feleslegesen nem szeretnék belevágni egy ilyen ügybe. (Még soha nem volt peres ügyem.)

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

Hivatkozással a levelére kérem a kárrendezésben illetékes biztosítótársasághoz írjon a káresemény körülményeinek felülvizsgálatát kérő tértivenyesen feladott levelet. A levélben hivatkozzon a káreseményre, és kérje a jogalapi döntés felülvizsgálatát a részemre leírtak alapján, hiszen Önnek volt elsőbbsége a másik részes fél pedig aláírendelt útról hajtott ki, nem győződött meg a biztonságos áthaladás lehetőségéről. Ön takarás miatt nem is láthatta mi várja majd az út közepén. A levélben írja meg a tanú elérhetőségét a biztosító részére, amely által nyilatkoztatni tudják a történtekről és a baleset körülményeiről a részesek balesetbeni szerepéről. A kártérítési igényének behajtásához a mai joggyakorlatnak megfelelően ügyvéd segítséget is igénybe vehet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Nekem jöttek, mikor fizetnek?

2014. július 2., 14:22 Módosítva: 2014.07.02 14:22
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Tavaly októberben történt a baleset, egy nagy forgalmú lámpás kereszteződésben. Én álló helyzetből indultam, balra kanyarodva mikor megkaptam a sávomra vonatkozó nyilas zöld jelzést. Mikor majdnem befejeztem a kanyarodást, egyenesen haladva nekem jött nagy sebességgel egy jármű. Az elmondása alapján sárgán hajtott át. A lámpaváltási fázisterven látszik hogy nem lehetett sárga. Nagyon is piros volt. Ő viszont azt állítja, az egyenesen haladó lámpáját nézhettem (szerinte..) Gépjárművem az ütközés erejétől 180 fokban megpördítette. Sok idő elteltével őt hozta károkozónak a rendőrség, de határidőn belül felebezett. így a rendőrség továbbküldte a bíróságnak. Kötelező felelősségbiztosításra csináltatnám meg az idős járművemet. Kárszemle is megvolt, vajon fizet a biztosító, vagy meg kell várni, a bírósági eljárást. Ameddig szép csendben elkorhad a járművem..

Köszönettel: Tamás

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján mivel a károkozó fellebbezéssel élt és bíróság fog dönteni a jogalapi/ felelősségvállalási/ kérdésben, ezért a káresemény kapcsán érintett biztosítótársaságoknak a jogerős bírósági ítélet alapján kell eljárniuk a téríthetőségre vonatkozólag. A biztosítótársaságokra a rendőrségi határozat felelősségvállalási kérdések eldöntése tekintetében nem kötelező érvényű, viszont a bírósági határozat igen. Lehetősége van azonban a baleset napjától a kifizetés napjáig késedelmi kamat igényt bejelenteni az illetékes biztosítótársaságnál a kártérítési összegre vonatkozólag.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Megúszhatom-e a fedezetlenségi díjjat?

2014. június 18., 16:06 Módosítva: 2014.06.18 16:06
1

Üdvözlöm!

Problémám a következő:

2007-ben vásárolt autóm 2012.02.15.-től folyamatosan ki volt vonva forgalomból egészen 2014.02.15-ig. A kivonás mindig ideiglenes, azaz hathavonta ismétlődő volt. Az idén viszont teljesen elfelejtettem a februártól való meghosszabítást, ezért automatikusan az önkormányzat visszahelyezte forgalomba.

A kivonás idején érdekmúlás miatt megszűntették a biztosításomat, a mai nappal vissza szerettem volna kötni és most világosítottak fel, hogy a februártól a mai napig fedezetlenségi dijjat kell fizetnem ami 480 ft / nap. A kérdésem az lenne, hogyan tudnám elkerülni, mert ez rengeteg pénz (Szoc. segélyen élek), esetleg lehet-e visszamenőleg biztosítást kötni? Vagy ha másik biztosítót keresek, akkor mentesülhetek-e a díj megfizetése alól?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel : Mónika

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján sajnos a törvényi szabályozás értelmében a visszahelyezés napjától biztosítási szerződéssel kell rendelkeznie a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartónak. Amennyiben anyagi lehetősége nem engedi a gépjármű fenntartását ahogy levelében olvasom, lehetősége van az üzembentartói jog átadására a családon belül, amely illetékmentes és az új üzembentartónak a bejegyzés napjától kell érvényes gépjármű kötelező felelősségbiztosítással rendelkeznie. Az üzembentartói bejegyzéshez szükséges nyomtatvány a helyileg illetékes okmányirodánál beszerezhető.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

2014. június 16., 15:40 Módosítva: 2014.06.17 18:07
143

Tisztelt Biztosításdoktor!

Parkolás közben rányitottuk autónk ajtaját egy ott parkoló másik autóra. A kárszakértő megnézte a károsult autóját és azt mondta, hogy javíttassák meg nyugodtan a biztosító ki fogja fizetni. Később a biztosító küldött nekik egy levelet amelyben az állt, hogy nem fizet. Fellebbeztek, amit szintén elutasítottak, nem fizetnek, mert erre nem vonatkozik a kötelező.

Illusztráció
Illusztráció

Azt is írták, hogy nekünk kellene elrendezni egymás között, ami ugye azt jelenti, hogy zsebből kellene kifizetnem az okozott kárt, viszont a javítási költséget (több 10 ezer forint) soknak találom, mert csak egy kis karcolás volt az egész. Lehet-e olyat kérni a biztosítótól, hogy legalább a felét fizesse ki? Vagy mondhatom-e azt a károsultnak, hogy ennyit nem fizetek ki?

Köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosítótársaság azon esetekben nyújthat a módozat terhére kifizetést, ha a gépjárművel mint veszélyes üzemmel okozták a balesetet. A gépjármű veszélyes üzemmé válása a motor elindításával és forgalomba történő bekapcsolódásával kezdődik. A parkoló autó ajtajának kinyitása nem tartozik ezen fedezeti körbe, és az így okozott sérülések nem téríthetőek a hatályos törvényi szabályozás értelmében.

A gépkocsiban okozott kár - amely az ajtó kinyitása által keletkezett - gondolom fényezését érintette, és ennek javítása csak elem fényezéssel, metál fényű gépkocsi esetén pedig a határos elemek / pl: első ajtó sérülés esetén, első sárvédő,hátsó ajtó/ melléfényezésével javítható. Létezik egy úgynevezett folt fényezési eljárás, azonban ez nem minden esetben alkalmazható.

A fényezési költségek az anyagár miatt is magasak, de mielőtt kifizetné az említett költséget, javaslom egyeztessen a saját biztosítója kárszakértőjével - hiszen a gépkocsit is ő szemlézte - a javítási költségek összegét illetően. Amennyiben rendelkezik lakásbiztosítással amelyben van magánemberi felelősségbiztosítási fedezeti elem, úgy ezen módozat terhére rendezhető a káresemény.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

A kéthetes autót összetörtem, mik a következmények?

2014. június 6., 08:28 Módosítva: 2014.06.06 08:28
4

Tisztelt Biztosításdoktor!

2 hete szüleimtől kaptam egy személyautót. Másnap meg lett rá kötve a biztosítás, viszont 2014.06.01-jén a tesco parkolónál a kanyarban egy másik autóval összementünk. Elvállaltam a felelőségemet rendőr jelenlétében, az én autómnak kitört a lámpaburája, a másik autónak pedig a bal oldali ajtaját sértettem meg. Azért fordultam Önhöz, hogy ebben az esetben a biztosító felbonthatja velem a szerződésemet,hogy 2 hét telt el és már kárt okoztam? Illetve, hogy a biztosításom ilyen esetben növekedni fog vagy mire számítsak?

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Nikoletta

Tisztelt Érdeklődő!

Az okozott kárt, az Ön által kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján a választott, így kárrendezésben illetékes biztosítótársaság rendezni fogja a szerződés alapján.

A gfb. szerződés felbontására a biztosítótársaságnak és Önnek is a biztosítási évforduló előtt 30 nappal kézhez kapott felmondólevél alapján van lehetősége.

Természetesen az okozott kár következtében a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződésének bonusz fokozata 2 kategóriával kerül visszasorolásra a biztosítási évfordulótól. Amennyiben az okozott káresemény kapcsán kifizetésre kerülő kártérítési összeget a biztosítótársaság tájékoztató levele alapján visszafizeti ez esetben a szerződés tehermentesítésre kerül és megőrizheti jelenlegi besorolását.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Koccanás esetén nő a cascom?

2014. június 3., 09:33 Módosítva: 2014.06.03 09:33
1

Üdvözlöm!

Volt az idén egy koccanásom, ahol engem hoztak ki felelősnek. A "kötelező" biztosítómnál azt mondták, 2-vel fog visszaesni a bónuszom. Azt szeretném tudni, hogy ez befolyásolja-e a casco bónuszt.

Köszönettel, K.A.

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján az Ön által választott biztosítótársaság által rendezett károk esetében, minden okozott kár kifizetése esetén a bonusz fokozata két kategóriával kerül visszasorolásra. Amennyiben a biztosítótársaság kifizetési tájékoztató levele alapján a kifizetett összeget visszafizeti a társaság részére akkor a bonusz besorolását, megszerzett kedvezményét megőrizheti. Ezen lehetőséggel nem kötelező élni csak választást biztosít az Ön számára.

A casco biztosítási bonuszát abban az esetben érinti ezen káresemény, ha a szerződés terhére kártérítést vett igénybe, ebben az esetben is mivel direkt biztosításról van szó, amely az Ön gépjárművének védelmét szolgálja, az érvényes Ön által kötött casco biztosítási feltételeknek - részletes tájékoztatást a biztosítótársaság ügyfélszolgálatától, vagy értékesítési partnerétől kaphat - megfelelően - általánosságban egy fokozatot lép vissza - kerül a szerződés visszasorolásra. A két szerződés bonusz besorolása külön mozog káresemények esetén.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Nagyon megnőtt a biztosítás, mit tehetek?

2014. május 30., 10:31 Módosítva: 2014.05.30 15:04
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Idén sajnos elmulasztottam újrakötni a kötelező felelősségbiztosításomat. Az egész teljesen kiment a fejemből, amikor is jött egy csekk a negyedéves díjammal. Az éves díjam összességében több mint 20 ezer forinttal nőtt meg, úgy hogy balesetet nem okoztam! Jeleztem a biztosító társaságom felé, hogy ez nem jó, mire ők "nem tudunk semmit tenni" kijelentéssel lezárták a dolgot. Az általuk kiküldött következő éves díj értesítőt nem kaptam meg. Próbáltam jelezni ezt feléjük és kérni a szerződés közös megegyezéssel való felbontását, de sajnos sikertelenül. Lehet tenni valamit, hogy legalább a tavalyi díjamat fizethessem?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződést csak a biztosítási évforduló előtt 30 nappal felmondott és ezen időszak alatt a biztosítótársaság részére beérkezett biztosítási évfordulóra történő felmondással lehet érvényesen megszüntetni és kedvezőbb díjú szerződést kötni más társaságnál a törvényi szabályozásértelmében. Egy levélben kérheti a részemre leírtak alapján, - amennyiben a díjértesítő levelet nem kapta meg - kiküldésének igazolását, mert ez esetben nem volt tudomása a radikális díjemelkedésről és kérheti a közös megegyezéssel történő megszüntetési igényét újból.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Vaddal ütköztem, ki fizet?

2014. május 19., 10:56 Módosítva: 2014.05.19 10:56
3

T. Cím!

Németországi autópályán éjszaka vaddal ütköztem. Szeretném megtudni, hogy a kárigényemet kivel szemben tudom érvényesíteni? Csak kötelező biztosításom van. Várom a tanácsát.

Tisztelettel: Várszegi Márton

Tisztelt Érdeklődő!

A leveléből nem derül ki, de gondolom rendőrségi intézkedés történt amelynek során a baleset ténye rögzítésre került. Az Ön által választott és jelenleg is gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársasággal vegye fel a kapcsolatot a gépjármű sérülésének rögzítése és kárbejelentés megtétele céljából, valamint kérje segítségüket,a MABISZ - on keresztül történő információ beszerzéséhez, amelyek alapján tájékoztatást kaphat jelen káresemény téríthetőségéről, ennek alapja a vonatkozó külföldi vadászati törvény biztosítási feltételei, vaddal történt ütközés esetében.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Cserbenhagyás a parkolóban

2014. május 16., 09:45 Módosítva: 2014.05.16 09:45
1

Kedves Doki!

A múlt hónapban egy bevásárlóközpont parkolójában hagytam a kocsit. Visszatérve láttam hogy a kocsi hátsó lökhárítója sérült. Szélvédőn fogadott egy üzenet miszerint az ott dolgozó egyik biztonsági őr látta az egészet, így a rendszám is megvan. Elmesélése alapján 5-6. próbálkozásra sikerült a károkozónak a mellettem lévő helyről kitolatnia és a talajgyakorlat végén sikerült a kocsimat meghúznia (lökhárító is elrepedt).

Rendőrt hívtam, feljelentés helyszínelés megvolt. Mai napon meg is jött a határozat, mely szerint az eljárás megszüntetésre kerül, mivel az eljárás alá vont személy kiléte nem állapítható meg. A károkozó gépjármű tulajdonosa élt a jogával, hogy a gépjármű vezetőjével kapcsolatban a vallomást megtagadja. Valamint szerepel még a határozatban, hogy a károkozó gépjárművén a balesettel összeegyeztethető sérülés látható. A kocsimban keletkezett kárt az én kgfb biztosítóm már felvette. Kérdésem, hogy ez a határozat elegendő-e a biztosítomnak a károm rendezéshez?

Válaszát előre is köszönöm

Üdvözlettel S. Dávid

Tisztelt Érdeklődő!

A leírtak alapján a károkozó gépjármű tulajdonosának/üzembentartójának nyilatkozata amelyben megtagadja a vezető kilétének megadását,azt jelenti, hogy károkozóként a felelősség őt terheli, mert a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó által kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítás alapján kell az illetékes biztosítótársaságnak az Ön kárát megtérítenie.

A károkozó gépjármű beazonosítására, magára az ütközés felelősére, független tanú áll rendelkezésre, valamint a rendőrségi határozat szerint a balesetben részes gépjárművön is megtalálhatók a káresemény nyomai. Kérem a részemre leírtakat,dokumentumokat valamint a tanú elérhetőségét - nyilatkoztatás céljából - bocsássa a biztosítója rendelkezésére a további intézkedések, kárrendezési eljárás lefolytatása céljából.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Mi van, ha hamis a kötvényszám?

2014. május 14., 14:45 Módosítva: 2014.05.14 14:45
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Történt egy balesetem a tegnapi nap folyamán. A körúton egy úr rám nyitotta az ajtót, az autómnak az eleje gallyra ment. Először nem ismerte el a felelősséget, majd rendőrt hívtam és elismerte. Az érkező járőr sem engem, sem a vétkes sofőrt nem igazolta. Miután elismerte a vétkességét a sofőr a járőr elment, nem készült jegyzőkönyv.

Én töltöttem a betétlapot az autó rendszámát és az adatokhoz elkértem az okmányokat, de a forgalmit és a biztosítási csekket nem. A kötvényszámot a károkozó diktálta az érvényességi időt nem láttam.

Az lenne a kérdésem, hogy ha hamis adatokat adott meg a károkozó rendszám alapján és az egyéb adatok (jogosítványszám, cím) felelősségre lehet e vonni?

Tisztelt Érdeklődő!

Valószínűtlennek tartom, hogy hamis adatokat adott meg a károkozó gépjármű vezetője, mert a gépjármű rendszáma alapján az Ön által választott, gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság ezen adatok helyességét le tudja kérdezni.

Amennyiben mégis használhatatlan adatokkal találja szemben magát, lehetősége van az okozó gépjármű nyilvántartásban rögzített üzembentartójával, vezetőjével kapcsolatosan utólagos rendőrségi feljelentést tenni.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Lehet alkudozni a kárszakértővel?

2014. május 12., 11:47 Módosítva: 2014.05.12 11:47
2

Tisztelt Biztosításdoktor!

Figyelmetlenségből kárt okoztam a saját (Renault Laguna kombi) autómban. Nekitolattam a kerítésnek egy meredek bejárón, összetörött a lökhárító, a csomagtérajtó és a szélvédő valamint a jobb hátsó lámpa. Mióta megvásároltam az autót van rajta casco biztosításom ezért másnap bejelentettem a kárigényemet a biztosítónál.

Felkeresett a kárszakértő, találkoztunk, készséges volt, mondtam, hogy az autót nem tudom és nem is akarom szakszervízbe vinni mert a munkám során elengedhetetlen a mindennapi használata, és nem bízom egy szakszervízben sem. Van a családnak megbízható szerelője aki hétvégén is dolgozik, és ezért egyezségi kifizetést szeretnék kérni. Azt mondta rendben, de hozzátette, hogy gyári új alkatrészek árával számol és az egyezségi összeg kb. fele a számlás javításénak. Rábólintottam.

Az autón hitel van a Budapest Autófinanszírozási Zrt.-nél, van náluk egy lehetőség miszerint 500 ezer forint alatti kifizetésig nem kell engedélyt kérni a kárkifizetésre. A kárszakértő szerint a felmérésnél, ebbe az összegbe belefértem volna. Cserére vette a csomagtér ajtót, az üveget, a vészhárítót, a vészhárító toldatot, a vészhárító merevítőt és a lámpát.

Tájékozódási szándékkal befáradtam egy Renault szakszervízbe ahol alvázszám alapján készségesen elmondták, hogy ezeknek az alkatrészeknek újonnan összesen bruttó 594 ezer forint az ára + fényezés és szerelési költség kb még 120 ezer forint. Másnap viszont megkeresett a kárszakértő telefonon, az ő számolása szerint a számla nélküli, tehát egyezségi kárösszeg 735 ezer forintra jött ki, amiből ha levonjuk a 100 ezres önrészemet akkor is több mint az 500 ezer, ezért fáradjak be a bankba engedélyért és ebből mindenképp számlás javíttatás lesz szakszervízben.

A legnagyobb probléma ott van hogy mindezidő alatt én már különböző bontókból és magánszemélyektől nekiálltam összevásárolni az alkatrészeket, elutaztam értük, hogy minél hamarabb készen legyen a gépjárművem. Most itt állok egy törött autóval, 140 ezer forint értékű bontott alkatrésszel természetesen számlák nélkül, és egy 100 ezer forintos önrésszel a nyakamban és úgyfest nincs más választásom minthogy szakszervízbe vigyem az autót. Érdemes nekiállni alkudozni a kárszakértővel, hogy vigye lejjebb az árat vagy ezzel csak azt kockáztatom, hogy feljelent?

Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tamás

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján a kárszakértő által kiszámolt és egyezségi ajánlatban rendelkezésre bocsátott kártérítési összegről szóló dokumentumot küldje el az illetékes hitelintézet részére, és kérje egyedi hozzájárásukat,engedélyüket a gépjármű ezen összegből történő helyreállításához. A gépjármű helyreállítását követően a bank által megbízott független igazságügyi szakértő ellenőrizheti a gépjármű helyreállításának minőségét, megtörténtét, amelyet jegyzőkönyvben a bank részére továbbítva, a hitelintézet engedélyt ad a biztosítótársaság részére a kártérítési összeg Ön vagy a meghatalmazott javító részére történő kifizetésére.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Kifizettetheti-e a kárt a biztosító?

2014. május 9., 14:46 Módosítva: 2014.05.09 14:46
1

Tisztelt Biztosításdoktor,

Nem olyan rég volt egy autóbalesetem. Szerintem mindkét fél hibás volt, de a rendőrség engem hozott ki vétkesnek. A felelősségemet nem ismertem el. A balesetben a másik autó totálkáros lett (volt Casco-ja), és nekivágódott egy villanyoszlopnak. Az lenne a kérdésem, hogy a kötelezőm minden okozott kárt megtérít-e ( villanyoszlop, másik autó), és hogy a biztosítóm kérheti e, hogy fizessem ki az okozott kárt. Minden papírom rendben volt, jogosítvány, érvényes biztosítás. Még annyi lenne, hogy ezelőtt az eset előtt belecsúsztam egy másik autóba, ezt a biztosítóm megtérítette a károsultnak. Ez befolyásolhatja az újabb káresemény kifizetését, emiatt követelheti a biztosítóm, hogy én fizessek?

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Érdeklődő!

Hivatkozással a levelére az Ön által kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján a választott biztosítótársaság károkozás esetén megtéríti az okozott károkat és azokkal kapcsolatos következményi károkat /az ütközés következtében nekivágódott a gépjármű a villanyoszlopnak/is a hatályos törvényi szabályozás értelmében. Mivel a szerződés díjjal rendezett volt, ezért visszafizetési kötelezettsége Önnek nincs, a biztosítótársaság értesíteni fogja levélben a kifizetett kártérítési összegről mindkét esetben. A károkozás a bonusz besorolását érinti két kár esetén négy fokozatot lép vissza a következő biztosítási évfordulótól.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Hogyan kerülhetem el a fedezetlenségi díjat?

2014. május 7., 13:29 Módosítva: 2014.05.07 13:29
1

Üdvözlöm,

olyan problémával kapcsolatban kérnék segítséget, hogy vásároltam 2010-ben egy olyan motorkerékpárt amin 1991-ben lejárt a műszaki és azóta nem használták. Ennek következtében új fajta rendszám sem került rá, még most is a régi rendszámmal rendelkezik. Mostanra elkészült a jármű "restaurálása" és szeretném nevemre íratni. Az okmányirodában azt mondták hogy nincs benne a rendszerükben. Vigyem el az NKH-hoz műszaki vizsgára,és utána tudjuk elindítani az átírási folyamatot. Kötelezőbiztosításra lenne szükségem,de nem tudom,hogy most 4-évre visszamenőleg ki kell-e fizetni a fedezetlenségi díjat vagy sem? A forgalmiban nincs beleírva,hogy forgalomból kivonva. Hogy lehetne kikerülni a 4 évnyi fedezetlenségi díj kifizetését, ha egyáltalán ilyen járműre kellene fizetni ilyen díjat?

Üdv Huszti Gábor

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján mivel a motorkerékpárt 1991 óta nem használtak, és új rendszámmal sem rendelkezik, valamint az okmányirodai nyilvántartásban sem szerepel ezért, valószínűleg a forgalomból kivonása megtörtént, még azelőtt, hogy Ön megvásárolta volna. A fent említett információk ellenőrzése céljából kérem forduljon a helyi illetékes okmányirodához kérje részletes tájékoztatásukat, mert a leírtaknak - forgalomból történő kivonás - nyoma kell ,hogy legyen a korábbi nyilvántartásban. Amennyiben a fent leírtak igazolásra kerülnek akkor a műszaki vizsga napjától tud gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötni forgalomba történő visszahelyezés indokkal és ez esetben mentesül a fedezetlenségi díj fizetése alól. Lehetősége van még a gépjármű üzembentartói jogának átruházására - ehhez szükséges nyomtatvány a helyi okmányirodában igényelhető - ebben az esetben az üzembentartói szerződés kötésének napjától kell biztosítási díjat fizetni a motorkerékpárra.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Kivont autóra kgfb

2014. április 30., 14:16 Módosítva: 2014.04.30 14:16
1

Tisztelt Horváth László Úr!

Az alábbi problémámmal kapcsolatban kérném szakértő véleményét:

Az elmúlt héten családon belül ajándékozással lett egy korábban szépen felújított 40 éves veterán autó tulajdonjoga átírva, és az átírással egy időben ideiglenesen ki is lett vonva a forgalomból. Az autón 2009 végéig volt műszaki vizsga és KGFB, mert addig használatban is volt.

Azóta leponyvázva állt a garázsban. Mivel már akkor tudvalevő volt, hogy egy jó darabig nem lesz ismét vizsgáztatva, ezért a KGFB 2010 évtől nem lett rá tovább fizetve, ami nemfizetés miatt meg is szűnt. De mindezt anélkül, hogy a biztosítás szüneteltetése kérve lett volna, vagy az autó ideiglenesen ki lett volna vonva a forgalomból. Ezért a gépjárműadó továbbra is befizetésre került rá minden évben. A mostani átíratás során kaptuk a felvilágosítást, hogy mindez hiba volt, mert a későbbi vizsgáztatás utáni forgalomba helyezéskor valószínűleg visszamenőleg ki kell majd fizetni az elmaradt KGFB díjait. Sőt szóba került erre az időszakra szóló napi 300 Ft-os díj (, vagy büntetés?) megfizetése is.

A kérdésem, hogy a fent említett utólagos fizetési kötelezettségek valóban lehetségesek? Ha igen, akkor ez kit terhel majd? Az új, vagy a régi tulajdonost?

Amennyiben a régi tulajdonost terheli, úgy mi történik akkor, ha ő időközben majd elhalálozik? A családtagoknak kell fizetni? (A régi tulaj a 92. életévében van, így a valószínűsített elhalálozás sajnos reális lehetőség.)

Mi lenne a legolcsóbb megoldás a mulasztásra? Ajánlották, hogy esetleg az új tulajdonos kivonás ellenére kössön KGFB-t és kérje annak szüneteltetését. Várom mielőbbi válaszát.

Köszönettel és tisztelettel: Róbert

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelőséggbiztosítási szerződést szabályzó törvényi rendelkezés értelmében a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartót terheli a gépjármű tulajdonjogának megszerzésének dátumától a gfb. szerződés megkötése és díjjal történő fedezetben tartása. Mivel azonban az átírást követően a gépjármű forgalomból kivonása megtörtént,ezért a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát, amelyben rögzítve van a forgalomból kivonás ténye az átírtáshoz kötött gfb. szerződést kezelő biztosítótársaság részére bocsássa rendelkezésre. A gépjármű új tulajdonosát, üzembentartóját nem terheli fizetési kötelezettség a korábbi forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartót által - felhalmozott - fizetendő fedezetlenségi díj vonatkozásában.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Ki fizeti az átírást?

2014. április 29., 09:08 Módosítva: 2014.04.29 09:08
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Szeretném a szakmai segítségét kérni egy gépjármű biztosítási üggyel kapcsolatban. A káresemény dióhéjban: Egy közeli ismerősöm saját hibájából összetörte a gépjárművét, amit a jogszabályok által meghatározott módon bejelentett és szemléztetett a casco biztosítása alapján. A kárszámítás és a kárszakértő szemle utáni véleményezése alapján a gépjármű totál, de legalább gazdasági totálkáros. A szakszerű megjavíttatása igen kétséges és költséges.

Mivel a gépjármű az ismerősöm munkavégzéséhez elengedhetetlenül szükséges, ezért kénytelen volt egy másik, ugyanazon kategóriába tartozó gépkocsit beszerezni.

A kérdés: Ebben az esetben a megvásárolt gépkocsi átíratási költségét is (eredetvizsga, átírási illeték, új forgalmi és törzskönyv kiállítása) a biztosítás terhére lehet elszámolni (kárszakértő is ajánlotta ezt a lehetőséget). A biztosítási törvény mely passzusa rendelkezik erről jogszabályról, vagy rendeletről? Előre is köszönöm hozzáértő segítségét:

Üdvözlettel: Ny. L. K.

Tisztelt Érdeklődő!

A casco biztosítási szerződés a vagyonbiztosítások csoportjába tartozó direkt biztosítási termék, tehát a saját hibás károk fedezetére szolgál a választott önrészesedés levonása utáni helyreállítási költséget téríti meg az ügyfél részére.

Az Ön által említett bérgépjármű kárigényre csak amennyiben a szerződés rendelkezik ilyen szolgáltatási elemet tartalmazó kiegészítő kockázati fedezettel akkor nyújt térítést a szerződés.

Az Ön által hivatkozott átírási ktg. térítése,munkábajáráshoz szükséges bérgépjármű térítés csak a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás alapján károsult félként elszenvedett baleset esetén mint járulékos kárigény téríthető.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

OT és a totalkár

2014. április 22., 09:56 Módosítva: 2014.04.22 09:56
2

Kedves Doki!

A napokban láthattuk azt az elmebeteg RS Octáviást aki a ferihegyi úton totálkárra törte azt a csodaszép OT-s Mercit. Kérdésem az lenne, ilyenkor hogyan és mennyit térít a skodás biztosítója egy OT-s jármű után, melynek a forgalmi értéke messze nem éri el az eszmei értékét, a sok sok befektetett munkaórát, restaurálást stb.

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján történő kárrendezés a hatályos törvényi szabályozás alapján történhet.A veterán minősítéssel rendelkező gépjárművek értékének meghatározása esetleges helyreállítása egyedi elbírálást igényel, mert a rendelkezésre álló dokumentáció, felújítása adatok alapján a kárrendezésben is egyedi elbírálási módszereket kell alkalmazni, gyári alkatrészekkel történő helyreállítás esetében is. Természetesen a sérülésből eredő értékvesztést mint járulékos kárigényt ilyen formában nem veheti figyelembe a biztosító.

Üdvözlettel:Horvbáth László www.pba.hu

Beletolattam, kifizeti a biztosító?

2014. április 16., 08:58 Módosítva: 2014.04.16 08:58
1

Beletolattam egy autó anyósülésnél lévő azaz jobb első ajtajába.A kocsi ajtaja behorpadt az enyém meg se sérült. A tulaj azt mondta volt már sérülés (horpadás ) az ajtón. Én elismertem hogy én voltam a hibás de az előző horpadást nem, ugyanis azt nem én okoztam. Van mindegyőnknek érvényes biztosítása. Az egyik kérdésem,hogy a biztosítom kifizeti a kártérítést? Másik kérdés ,hogy saját zsebből kell e fizetnem?

Köszönöm válaszát.

Tisztelt Érdeklődő!

A másik gépkocsiban okozott kárt az Ön által kötött gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződése alapján az illetékes biztosítótársaság megtéríti a károsult részére. A biztosítótársaság kárbejelentőlapján a káresemény leírása mezőben részletesen írja le az okozott sérülést és jelezze, hogy korábbi sérülés is volt a gépkocsin, amelyet nem Ön okozott. A biztosítótársaság kárszakértője a sérült gépjármű szemléjekor a korábbi sérülést - amely a mostani káreseménnyel nem azonosítható - máskárként jelezni fogja és ezért a kártérítési körből kizárásra kerül. A kifizetett kártérítési összegről a biztosítója levélben értesíteni fogja, és amennyiben az általuk kifizetett összeget visszafizeti a gfb. szerződése tehermentesítésre kerül, ezáltal megszerzett jelenlegi bonusz fokozatát megőrizheti. Abban az esetben ha ezen lehetőséggel nem él, a biztosítási évfordulókor két bonusz fokozattal kerül visszasorolásra a szerződése és minden balesetmentes év után egy fokozatot fog újra előre lépni.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Értékvesztést térít-e a biztosító?

2014. április 11., 11:21 Módosítva: 2014.04.11 12:03
1

Tisztelt Horváth Úr!

A sérülésmentes, jó állapotú 10 éves gépkocsimat összetörték parkolás közben. A károkozó elismerte a felelősségét, a biztosítások rendben voltak, a kárbejelentő benyújtásra került. A biztosító csak utángyártott vagy bontott alkatrészekkel engedi a javítást. Megítélésem szerint, ha gyári új alkatrészekkel kerül az autó javításra, akkor lennénk "pariban" a biztosítóval (értékvesztés = alkatrész többlet érték).

Bontott alkatrésszel történő javítás esetén a javított gépjárművem ugyan abban az avult állapotban kapom vissza, mint a sérülés előtt. (A festés minősége még így is a gyári alatt lesz.) Azonban a baleset előtt egy sérülésmentes (ezáltal magasabb áron és gyorsabban értékesíthető) gépkocsival rendelkeztem, ezen javítási feltételekkel történő helyreállítás után azonban egy sérült, újrafestett, semmilyen értéknövelő tényezővel nem rendelkező, csak olcsóbban értékesíthető gépkocsim lesz. Semelyik autóvásárló nem ad ugyanannyit egy sérülésmentes és egy helyreállított, ezeken felül teljesen egyforma autóért.Ez biztosan kárként jelentkezik nálam. Ezt a kárt nevezhetjük értékvesztésnek. Kérdésem az, hogy hogyan érvényesíthetem ezt a káromat. Köszönöm megtisztelő válaszát.

Üdvözlettel: P. János

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű forgalmi értékcsökkenésének térítését a biztosítótársaságok az alábbi öt paraméter teljesülése esetében tudják figyelembe venni. A gépjármű magyarországi első forgalomba helyezésű, első tulajdonosnál lévő, sérülésmentes állapotú, 60 000 km-nél kevesebbet futott, 5 évnél fiatalabb gépkocsi esetében. Jelen káresemény kapcsán egy 10 éves sérülésmentes gépjármű helyreállításáról beszélünk, amelyet a gépjármű kötelező felelősségbiztosítást szabályzó hatályos törvényi rendelkezés alapján csak káridőponti értéken lehet helyreállítani.

Az utángyártott alkatrészekkel történő helyreállítás és az azt követő festés minősége által a gépjármű tökéletesen helyreállítható, hiszen a biztosítótársaság első osztályú munkát térít, tehát érdemes a javítást végző szerviz kiválasztásánál ezen szempontot figyelembe venni. Ön is levelében említette a sérülés előtti avult állapotot, amely a gépjármű életkorából adódik a biztosítótársaság sem téríthet a káridőponti értéknél magasabb áron, mert az értékemelkedést eredményezne. A későbbi értékesítési kellemetlenségek elkerülése végett javaslom a gépjármű sérült állapotáról készített fotók, valamint a kárfelvételi jegyzőkönyv megőrzését és a leendő vevő részére történő bemutatását, amely által a sérülés és helyreállítás körülményei tisztázhatóak.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Rám nyitottak, hogy fizetnek?

2014. április 8., 13:52 Módosítva: 2014.04.08 13:52
1

Tisztelt Biztosításdoktor,

A társasház mélygarázsában parkoló személygépjárművünk szomszédságában parkoló háromajtós (nagyobb ajtónyitású) gépkocsi mindkét ajtónkon többszörös sérülést okozott. Mielőtt kővédőfóliát helyeztetünk fel szeretnénk megjavíttatni, kárenyhítési igényünket tudjuk-e érvényesíteni?

Tisztelettel Zsolt

Tisztelt Érdeklődő!

A szomszédos parkoló gépjármű tulajdonosának, mindenképpen a tudomására kell hozni, hogy adott szűk helyen történő kiszállás közben okozott károkért felelősséggel tartozik, tehát bizonyítottság esetén/ festékfelkenődés, nyitási magasságban az Önök gépjárművén/ köteles megtéríteni.

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítása alapján a vonatkozó törvényi szabályozás alapján, ezen igény nem érvényesíthető, mert a gépjármű üzemeltetési körén kívüli károkozásról van szó. Amennyiben rendelkezik a károkozó magánemberi felelősségbiztosítással / pl: lakásbiztosításában/ akkor ezen módozat terhére rendezhető az okozott kár, felelősségvállalási nyilatkozattal.

Az okozott sérülések megtérítése iránti kérelmét - ha az előbb leírtak nem állnak fent - jogi úton is lehetősége van érvényesíteni.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Elszakítottam a vezetéket, erre fizet a kötelező?

2014. április 2., 11:57 Módosítva: 2014.04.02 11:58
2

Üdvözlöm!

Én egy teherautóval okoztam kárt. A teherautó teteje elszakított egy telefonkábelt közúton haladva. A kár elég jelentős. Ön szerint ezt nekem vagy a kötelező biztosítómnak kell kifizetnie?

Üdv! Bertold

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján azon káresemények téríthetőek a törvényi szabályozás értelmében, amelyet a jármű vezetője, üzembentartója a jármű üzemeltetése során okoz. A törvény az alábbiak szerint fogalmaz.

"A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak."

Tehát Ön a tehergépjármű üzemeltetése közben okozott kárt, amelyet a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását kezelő biztosítótársaság rendezni fog a kártérítési igényt benyújtó károsult részére. Kérem bocsássa a károsult rendelkezésére a biztosítótársaság nevét, és a szerződés kötvényszámát valamint egy felelősségvállalási nyilatkozatot. Az okozott kár elismerését a biztosítótársaság kárbejelentőlapján is megteheti, amelyet a biztosítója ügyfélszolgálatán kérhet vagy letölthet a biztosító honlapjáról.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Betétlap nem volt, hogy fizet a biztosító?

2014. március 31., 15:30 Módosítva: 2014.03.31 15:30
1

Tisztelt Címzett!

Nekimentem egy autónak (én vagyok a hibás). Mint kiderült a vezetőjének jogosítványa nem volt, az autó más nevén van, biztosításuk van. Betétlap nem lett kitöltve, mert a rendőrség intézkedés alá vonta az egészet. Kérdésem az lenne, hogy mi lesz ilyenkor a biztosítással, fizet-e a biztosító, mi fog ebben az ügyben történni?

Köszönöm a választ!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján szabálysértési eljárás indult, amelynek lezárását követően, a jogerős határozat fogja tartalmazni, az Önnel szemben megállapított szabálysértési bírság összegét, valamint a károsult gépjármű vezetőjének büntetési tételét, amennyiben nem lejárt és újra megújított, hanem jogosítvány nélküli vezetésről volt szó az ő esetében. A rendőrség vizsgálni fogja az utóbb említett eset fennállása esetében a balesetben való közrehatás mértékét is.

Kérem a balesettel kapcsolatos adatokat felelősségvállalási elismerő nyilatkozatot - kárbejelentés - mielőbb bocsássa a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság rendelkezésére, eleget téve törvényi kötelezettségének a baleset bejelentésével kapcsolatosan. Természetesen az okozott kárt biztosítója a károsult gépjármű tulajdonosának meg fogja téríteni, amelyről levélben Önt értesíteni fogja lehetőséget teremtve a kifizetett kártérítési összeg visszafizetésére, mert ez esetben a gfb. szerződése tehermentesítésre kerül és megszerzett bonusz kedvezményét megőrizheti.

Üdvözlettel:Horváth László www.pba.hu

Keveset fizet a biztosító

2014. március 27., 09:18 Módosítva: 2014.03.27 09:18
20

Tisztelt Címzett!

A minap az 1999-es évjáratú Suzuki gépjárművem jobb oldali hátsó ajtóját megtörték. Az eset egy parkolóban történt és egy céges kocsival tolattak bele az én autómba. A másik autónak nem esett baja. Az okozó elismerte vétkességét és kaptam betétlapot is.

Ma jártunk autó szervízben, ahol jelen volt a biztosító egy embere is. Állításuk szerint a kár kb. 100 000 Ft, értékű és tekintettel a gépkocsim életkorára, a biztosító csak a költségek 60%-át vállalja. Tud javasolni valamilyen megoldást, hogy a költségeket a biztosító 100%-ban fizesse?

Van értelme esetleg más autó szervízben próbálkozni? Mivel én teljesen ártatlan vagyok a történtekbe, van esély arra hogy azt a részt amit a biztosító nem fizet a vétkessel fizettessük meg?

Köszönöm a segítségét: Zoé

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítási szerződés alapján rendezendő károk esetében az illetékes biztosítótársaság nem pótlási értéken hanem, káridőponti értéken téríthet a jelenlegi törvényi szabályozás értelmében, mert a kártérítés gazdagodást nem eredményezhet. Jelen esetben sajnos mivel kevés információt bocsátott a gépjármű sérülésével kapcsolatban rendelkezésemre, azt tanácsolom, hogy után gyártott vagy bontott alkatrészekkel történő helyreállításról kérjen árajánlatot mert ez esetben vélhetően a gépjármű a biztosító által felajánlott kártérítési összegből megjavítható. A helyreállítás megkezdése előtt kérjen több szerviztől árajánlatot ,hogy az Ön számára legkedvezőbb mellett tudjon dönteni. Előtte egyeztessen a kárrendezésben illetékes biztosítótársasággal és kérje írásbeli tájékoztatásukat a gépjármű sérülésére fizetendő kártérítés összegére vonatkozóan.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Fedezetlenül okoztam kárt

2014. március 25., 09:21 Módosítva: 2014.03.25 09:21
1

Üdvözlöm!

Beletolattam egy autóba, kisebb káreset történt (állítólag 40 ezer a javítás), mint kiderült a biztosításom épp nem volt érvényes, tehát fedezetlenségi időszakban történt, azóta a biztosításomat rendeztem, a hátralékot kifizettem. Ha ezen időszakban történt káresetet jelentem a biztosítónak, kifizeti-e a kárt? Vagy talán megbüntetnének? Jobban tennem ha a károsulttal rendezném az ügyet ?

Köszönöm válaszát!

Tisztelt Érdeklődő!

Hivatkozással a levelében leírtakra a fedezetlenségi időszakban okozott kárt - mivel biztosítatlan volt a gépjármű - az Ön gépjármű kötelező felelősségbiztosítójának nem áll módjában megtéríteni, a hatályos törvényi szabályozás értelmében. Két lehetőség van amellyel Ön élhet ez esetben. A károsult kárát a MABISZ megtéríti és levélben értesíti Önt, a kifizetett kártérítési összegről, amelyet a közreműködési költségükkel együtt Önnek meg kell térítenie, tekintettel arra, hogy nem rendelkezett érvényes gfb. biztosítással a kár okozásákor.

A másik az Ön által is említett lehetőség, hogy közvetlenül a károkozóval rendezi a gépjármű sérüléséből fakadó helyreállítás költségét, ez esetben javaslom egyezségi megállapodás keretében leírni és mindkét fél által aláírni, hogy a kifizetett összeggel a keletkezett kár végleges rendezést nyert és a károsultnak további igénye nincs.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Silány munkát végeztek, mit tehetek?

2014. március 19., 14:54 Módosítva: 2014.03.19 14:54
1

Tisztelt szerkesztőség!

2013.12.21-én balesetet szenvedtem az M1-es autópályán Németországból hazafelé. Az én autóm német rendszámú, a belém csattanó egyértelmű vétkes fél Bolgár. Az autóval nem tudtam elhagyni a helyszínt. Egy kárrendező cég vállalta az autóm elszállítását, javítását és csereautó biztosítását. Így az autóm Magyarországon lett "javítva". A problémám az, hogy rendkívül silány és hiányos munkát végeztek az autómon, míg a zsebüket egy jókora összeggel viszont kitömték.

A kérdésem az lenne, véd-e valami engem a kárrendező céggel szemben a hanyag munkáért.

Hova lehet ilyenkor fordulni?

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján, gondolom szerződést kötött a kárrendező céggel a teljes kárrendezési eljárás lebonyolítására, ennek keretében a gépjármű helyreállítatására is. Az elvégzett munka minőségéért a helyreállítást végző szerviz tartozik felelősséggel, mert a biztosítótársaságok, minden esetben első osztályú munkát fizetnek ki - mármint ha volt hitellevél a javításhoz - és mint megrendelő, Ön is gondolom ezen minőségű munkára adott felhatalmazást -kapott számlát - a helyreállítást végző javító részére. Lehetősége van a kárrendező cégnél írásban panaszt tenni, valamint a szerviz irányába jogos igényének érvényesítéséhez jogi segítséget is igénybe vehet.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

Alkuszi megbízás felmondása

2014. március 17., 12:26 Módosítva: 2014.03.17 12:26
1

Tisztelt Biztosításdoktor!

Alkuszi megbízás felmondásakor követelhet-e pénzt az alkusz cég (*risk)? Az alábbi link elolvasása után lettem tanácstalan ez ügyben.

Két esetben is aktuális:

1. Édesapám tavaly két nappal lekéste a kgfb díj befizetését (természetesen az Ő hibája volt) és így törölték biztosítását (mindez persze csak az év végi váltásnál derült ki, hogy nincs élő szerződése, habár a biztosítónál váltig állították, hogy értesítették (a díjat persze, nem utalták vissza)). Az idei évre üzembentartó váltás történt és egy másik biztosítónál (nem az alkusz céggel, hanem személyesen a biztosítónál) lett megkötve a kgfb, így már érvényes szerződés van az autón. Ezek miatt akarjuk visszamondani a megbízást az adott cégnél, hogy ez év végén újra lehessen megbízást adni, a már új adatokkal (akár másik alkusznál is).

2. Egy másik autó már 1 éve a forgalomból is ki van vonva ideiglenesen. Ez díj nemfizetés miatt szűnt meg, de azóta sincs használatban és valószínűleg már nem is lesz.

Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Dénes

Tisztelt Érdeklődő!

Az alkuszi megbízás szerződésen alapuló jogviszony felmondási kritériumai rögzítve vannak magán a szerződésen, amelyet a gépjármű kötelező felelősségbiztosítási ajánlat aláírásakor kötött az alkuszcéggel. A szerződésen szerepelő felmondási határidő betartásával érvényes felmondás esetén, lehetősége van másik alkuszcéggel megbízásos jogviszonyt létesíteni a szerződéseinek kezelése és a díjfizetési határidők nyomon követése, valamint a személyre szabott biztosítási konstrukciók elkészíttetése és a kötési folyamatban nyújtandó tanácsadás végett.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu