2016. november 2., 08:13 Módosítva: 2016.11.03 17:43
263
Szép reggelt november másodikán, az Achilleszek, a Batók és a Rátoldok neve napján. Ma tizenhat éve annak, hogy a Nemzetközi Űrállomásra megérkezett az első állandó személyzet, az ISS pedig azóta folyamatosan lakott.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 28., 09:01 Módosítva: 2016.10.29 09:26
119
Október 28-án, Simon napján kezdődik a Hidegindító. Michael Faraday kémikus és fizikus 1831-ben ezen a napon mutatta be találmányát a dinamót, 1877-ben nyitott meg a budapesti Nyugati pályaudvar, amelyet a francia Eiffel tervezőiroda tervei alapján építettek, 1886-ban pedig leleplezték a New York-i szabadságszobrot, amely a francia nép ajándéka az Egyesült Államok népe számára. A nap szülöttei Horváth Károly, Charlie magyar énekes és Bill Gates a Microsoft óriásvállalat alapítója. A nap dala Charlie-tól jön, címe Skandináv éjszakák. Jó reggelt mindenkinek!

Autóipari hírsaláta

Az Egyesült Államokban néhány órával ezelőtt bemutatták az óriás-Volkswagent, az Atlas SUV-t. Ez a Volkswagen egyik legnagyobb modellje, legalábbis a Transportereken innen. A több mint öt méter hosszú, közel két méter széles és több mint 1,7 méter magas hétülésest, olyan versenytársak ellen készítették, mint a Toyota Highlander, amely sok éve sikeres a tengeren túl. Az Atlasról bővebben kapcsolódó hírünkben olvashatnak.

A HVG-n olvasom, hogy Magyarországon hamarosan P-vel kezdődő rendszámtáblákat adnak ki, mivel az N-nel kezdődő táblák kiadása felgyorsult, sőt, lassan el is fogynak a hozzá tartozó kombinációk. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala azt is elárulta, hogy az O-val és Q-val kezdődő kombinációk teljesen kimaradnak, mert egy száguldó autóról leolvasva azok összekeverhetők, ugyanakkor még bőven van tartalék a három betű három számos megoldásban, így az várhatóan 2030-ig velünk marad. (HVG)

Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése ellenére sem költözik el a szigetországból a Nissan, jelentette be Carlos Ghosn a cégcsoport elnöke. Hozzátette, ígéretet kaptak a kormánytól, hogy az kompenzálni fogja az esetleges, EU-n kívüli országokra kirótt büntetővámokat, hogy segítse megőrizni a cég által működtetett 7 ezer sunderlandi munkahelyet. Theresa May miniszerelnök kabinetje ugyanakkor cáfolta, hogy hasonló pénzügyi támogatást ígértek a Nissannak, amely egyébként Nagy-Britannia legnagyobb autógyárát üzemelteti és itt készíti majd az új X-Trailt és Qashqai-t is. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 27., 08:42 Módosítva: 2016.10.28 13:29
36
Szép reggelt 2016 301. napján, ami a Szabinák, a Szavellák és a Salómék neve napja. A New York-i metró 102. születésnapja a mai, ami nálunk egy felhős, tizenegy-két fokos őszi csütörtökként telik majd.

Cukor

Ha vannak előítéleteid a kertvárosi angol ír suttyókról, akkor ezt a videót egy hümmögéssel zárod majd. Így nem lett a kertváros hőse az angol toyotás, pedig nagyon igyekezett.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 26., 07:04 Módosítva: 2016.10.28 11:32
29

Szép reggelt október 26-án, Dömötör napján. Esős napra virradtunk, a beígért lehűlés is megérkezett, de ne aggódjanak, a nap folyamán észak-északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, míg végül csak a középső országrész felett marad a csapadék, másutt feltámad az északi szél. Délután 12-16 fok körüli legmagasabb hőmérsékletre számíthatunk. 65 éve ezen a napon választották Winston Churchillt miniszterelnökké, 46 éve találkozztak először szovjet és amerikai atomtudósok és 32 éve mutatták be a Terminátort. Szóljon ma reggel a Creedence Clearwater Revivaltől a Fortunate Son:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 25., 08:41 Módosítva: 2016.10.27 06:14
63

Üdvözli önöket a Hidegindító október 25-én, Blanka és Bianka napján. Északon-északkeleten több felé szitálásra, gyenge esőre lehet számítani, máshol vékony felhőrétegen fog átsütni a nap. Zalában és délkeleten megélénkül a déli-délnyugati szél, közben országszerte 17-24 fok közti hőmérséklet várható. Ma este viszont megérkezik a hidegfront, ezzel együtt a hidegfronti hatás is, bővebb  információkért kattintsanak az Időkép oldalára. 135 éve született Pablo Picasso festő, 191 éve pedig Johann Strauss zeneszerző és 61 éve mutatták be a világ első mikrohullámú sütőjét. Induljon a nap a Year Long Disaster dalával, az It ain't luck-kal:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 24., 07:34 Módosítva: 2016.10.25 06:46
69
Október 24. van, hétfő, Ráhelek, Salamonok és Gilgamesek névnapja. A nappali hőmérséklet 17, az esti 7 fok körül alakul. 1979-ben ezen a napon halt meg Carlo Abarth, olasz formatervező, az Abarth cég alapítója.

A nap sztorija

Carlo Abarth 1908-ban született Karl Albert Abarth néven Ausztriában, az olasz állampolgárságot később kapta meg. Már tizenévesen dolgozott a Castagna műhelyében, Olaszországban, ahol bicikliket és motorokat terveztek. Ezután visszatért Ausztriába, ahol motorversenyzezni kezdett. 1934-ben újra Olaszországba költözött, ekkor ismerte meg Anton Piechet, Ferdinand Porsche vejét, akinek a titkárnőjét feleségül is vette.

maxresdefault
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 21., 09:10 Módosítva: 2016.10.22 11:47
22
Október 21-én, Orsolya napján kezdődik a Hidegindító. 1945-ben ezen napon kaptak általános választójogot a nők Franciaországban, 1950-ben a kínai hadsereg elfoglalta Tibetet, 1964-ben pedig szintén ezen a napon mutatták be a New York-ban a My Fair Lady című musicalt. A nap szülöttei Krúdy Gyula író, illetve Carrie Fisher amerikai színésznő, akit a Csillagok háborúja Leia hercegnőjeként ismerhetünk. A nap dala pedig Cseh Tamástól a Budapest.

Autóipari hírsaláta

Jelenleg 100 ezer ember dolgozok a magyar autóiparban és a nyugati márkák tavaly félmillió autót gyártottak nálunk, amely a teljes magyar export tizedének megfelelő értéket képvisel, ugyanakkor egyre komolyabb problémát jelent a munkaerőhiány, mivel az utóbbi években egyre többen hagyják el az országot nyugati irányban. Egy eheti konferencián beszélt erről a győri Audi és a kecskeméti Mercedes-gyár vezetője.

DSC09228

Az előbbit irányító Peter Koessler szerint főként képzett munkaerőt nehéz találni, ezért a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy javítsa a magyar munkások versenyképességét és mobilitását. A Mercedes-igazgató Christian Wolff emlékeztetett, a cég nemrég a gyár további bővítését jelentette be, de az utóbbi években sokat fektetett a helyi oktatás fejlesztésébe és a lakhatási körülmények javításába is. Wolff szerint el kell kerülni, hogy a magyar autóipari dolgozók bérének erőltetett ütemű felzárkóztatását a nyugati kollégákéhoz, mert az jelentősen ronthatja Magyarország versenyképességét. (Autonews - Reuters)

A Nissant és a Renault elnöki széke után, pontosabban ezeket megtartva foglalta el helyt Carlos Ghosn a nemrég megvásárolt Mitsubishi élén is, miután a japán cégben többségi tulajdont szerzett a franciák vezette cégcsoport. A három márka hamarosan gyártásoptimalizálásba kezd, megosztják egymással erőforrásaikat, ami a jövőben a fejlesztések átszivárgását jelentheti. Az első két bizonyíték, hogy a Nissan hamarosan saját márkaneve alatt kezdi árusítani Dél-Ázsiában a Mitsubishi egyik mikrobuszát, és a három márka közösen használja majd a Mitsubishi plug-in hibrid rendszerét. (Autonews)

Egy ötven év körüli nő a tizenegyedik amerikai halálos áldozata hibás gyújtószerkezettel szerelt Takata légzsákoknak. A nő mér szeptember 30-án szenvedett balesetet egy 2001-es Honda Civic volánja mögött, amelyben a korábbi visszahívások és számos hatósági figyelmeztetés ellenére. Legutóbb idén júniusban értesített az Egyesült Államok közlekedési hatósága a hibás légzsákkal szerelt autók tulajdonosait, hogy ne használják járművüket. (Autonews)

tesla-autopilot

Jövőre elindítja a Uberhez hasonló autómegosztó szolgáltatását a Tesla, amelyben a tulajdonosok pénzt kereshetnek, ha a Tesla Networknek nevezett rendszerben regisztrált utasokat vesznek fel, írja közleményében a cég. Elon Musk korábban azt is elárulta a nagy tervvel kapcsolatban, hogy a Tesla-tulajdonosok szabadon regisztrálhatnak majd a megosztórendszerbe, így amikor egyedül ülnek az autóban, könnyen kereshetnek utasokat a közelben. Azokban az országokban, ahol kevés a Tesla, a cég saját flottával egészíti majd ki az állományt. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 20., 08:27 Módosítva: 2016.10.21 10:40
15
Október 20. van, csütörtök, Vendelek és Artemonok névnapja. A nappali hőmérséklet 12, az éjszakai 7 fok körül várható. Öveket becsatolni, indul a Hidegindító!
Lee Iacocca bemutatja a Plymouth Voyagert -1979-ben ezen választották a Chrysler Corparation elnökévé Iacoccát. Iacocca az amerikai autós szakma egyik legelismertebb veteránja, a veszteséges Chrysler megmentése előtt a Ford vezérigazgatója volt 8 éven át. Lido Anthony Iacocca idén 92 éves.
Lee Iacocca bemutatja a Plymouth Voyagert -1979-ben ezen választották a Chrysler Corparation elnökévé Iacoccát. Iacocca az amerikai autós szakma egyik legelismertebb veteránja, a veszteséges Chrysler megmentése előtt a Ford vezérigazgatója volt 8 éven át. Lido Anthony Iacocca idén 92 éves.
 
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 19., 08:32 Módosítva: 2016.10.20 17:54
76
Szép reggelt október 19-én, az év 293. napján, a Nándorok, Alárdok, Joelek és Lúciuszok neve napján. Ma huszonnyolc éve halt meg Son House, az igazi mississippi delta blues egyik legeredetibb alakja.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 18., 07:16 Módosítva: 2016.10.19 08:36
42
Szép reggelt kívánunk október 18-án, kedden. Ma van az Európai Unió emberkereskedelem elleni napja, és 2002 óta ezen a napon, Szent Lukács névnapján ünnepeljük a magyar festészetet is. Számottevő csapadékra az előrejelzések szerint nem kell számítani, de a tegnapihoz hasonlóan borongós időnk lesz. Még szerencse, hogy az ébredésben segít a Hidegindító! Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris kezdünk.

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Kettős győzelmet aratott saját kategóriájában a Renault Zoe a Monte-Carlo e-Rallye-n. A francia márka négy autóval vett részt a megmérettetésen, és végül az összetett rangsor második és harmadik helyét is sikerült elcsípniük. Az alternatív hajtású járműveknek kiírt versenyt abszolút értékelésben a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai nyerte meg, utána következett a két elektromos Zoe. (Renault)
  • Közzétette a GT-R Nismo árait a Nissan. A 3,8 literes, kétturbós V6-ossal szerelt, 600 lóerős szupersportkocsi forgalmazását november elsején kezdik meg. Európában a legfontosabb piacok között Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát tartják számon. Az árcédulára előbbi két országban 184950 euró (56,8 millió forint), utóbbiban 149950 font (51 millió forint) kerül. A további piacokon ezektől eltérő lehet az árazás. (Nissan)
  • Első versenyhétvégéjét máris győzelemmel zárta Alessandro Zanardi az olasz GT-bajnokságban. A kitartásáról és állhatatosságáról ismert sportember a riói paralimpián két arany és egy ezüstérmet zsebelt be, de a játékok végeztével új kihívás után nézett. A GT-sorozatban először Mugellóban állt rajthoz egy BMW M6 GT3-mal, és a hétvége második versenyét követően emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. (carscoops)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 17., 07:13 Módosítva: 2016.10.18 07:07
28
Jó reggelt kívánunk október 17-én, hétfőn, a szegénység elleni küzdelem világnapján. Az esztendő 291. napján Isten éltesse a Hedvigeket, akiknek névnapjuk van. Többnyire felhős lesz fölöttünk az ég, és ez sajnos kitart az egész hétre, annyi változással, hogy szerdától esni is többet fog. Mindenesetre ne búslakodjunk ezen, inkább szorítsuk meg a kávéscsészét, dörzsöljük meg szemeinket, hiszen itt a friss Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Megnyerte a Katalán Ralit, így zsinórban negyedszer is bezsebelte a világbajnoki címet a francia Sébastien Ogier. Julien Ingrassiával az oldalán, Volkswagen Polo R-rel tudott nyerni. Magyar szempontból ugyanakkor talán ennél is érdekesebb eredmény, hogy Turán Frigyes és Zsiros Gábor a WRC2 kategória harmadik helyére hozta be a Ford Fiesta R5-öt, őket csak a két gyári Škoda előzte meg. A versenybírók azonban büntetéssel sújtották a párost, akik így a nyolcadik helyre csúsztak vissza. (wrc.com)
  • Bajnokot avattak a MotoGP-ben is. A spanyol Marc Marquez megnyerte a Japán Nagydíjat Motegiben, míg közvetlen riválisai közül először Valentino Rossi, majd Jorge Lorenzo is kiesett. Ezzel Marquez a királykategóriában harmadszor, összességében pedig ötödször lett világbajnok. A második helyért még várhatóan nagyot vív Rossi és Lorenzo. (motogp.com)
  • Magyar Európa-bajnoka lett a ralikrossznak. Szabó Krisztián a német futamot megnyerve húzta be a Super 1600-asok kategóriájának első helyét is. Nagyon szoros volt a csata, végül egyetlen ponttal zárt a dán Ulrik Linnemann előtt. A harmadik Kasparas Navickas lett.
  • Ha pedig már bajnokokról beszélünk. A Német Túraautó-bajnokságban, vagyis a DTM-ben a BMW-s Marco Wittman végzett az élen. A bajor gyártó pedig nyilván számított már erre a sikerre, hiszen azon melegében le is leplezték az M4 DTM Champion Editiont. Összesen kétszáz darab készül a modellből, amely műszakilag az M4 GTS-sel egyezik meg. Emellett aerodinamikai és optikai módosításokat is végeztek rajta. 45 millió forint az ára. (carscoops)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 14., 08:46 Módosítva: 2016.10.17 06:13
163

Szép reggelt október 14-én, Helén névnapján és a tojás világnapján. A nemzetközi tojásszövetség 1999 óta minden október második péntekén 30 tagországban hívja fel a figyelmet az étel nélkülözhetetlenségére. Ma hol felhős, hol napos időre számíthatunk, a Dunántúl Észak-északkeleti részén és a főváros felett inkább az előbbire. Több felé megélénkül a szél, a legmagasabb hőmérséklet pedig 10 és 17 fok között alakul. Történelmi szempontból is emlékezetes a mai nap, hiszen 781 éve ezen a napon koronázták királlyá IV. Béla magyar királyt,  126 éve született Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, később elnök, és pont 83 éve jelentette be Adolf Hitler, hogy Németország kilép a Népszövetségből. A tegnapi nap viszont arról emlékezetes, hogy Bob Dylan megkapta az irodalmi Nobel-díjat, így szóljon most tőle a Tangled Up In Blue:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 13., 08:37 Módosítva: 2016.10.14 08:49
79
Szép reggelt október 13-án, az Edék, Kálmánok, Fatimák és Kálebek neve napján. Ma ugyan csütörtök van, de 709 éve ezen a napon történt, hogy IV. Fülöp francia király a templomos lovagrend elleni per során a rend 2000 tagját letartóztatta és kivégeztette. Innen ered a péntek 13. babonája. Nem mellesleg ma 45 éves a kortárs filmművészet gigazsenije, Sacha Baron Cohen.
giphy.gif

Végre

Végre kezdi elérni a huszonegyedik század a gyalogosátkelőket. A héten Debrecenben, a Tőzsér utca és az István út kereszteződésénél adták át ezt a szenzoros zebrát. Az átkelő szenzorai érzékelik, ha gyalogos közeledik, majd amikor az átkel rajta, az aszfaltba épített ledes lámpák megvilágítják. (A sajtóanyaghoz nem sikerült egy képet sem csatolni, ahol érvényesül a lámpa, de tessék elképzelni, milyen lehet ez este, egy autóból nézve.)

unnamed
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 12., 08:34 Módosítva: 2016.10.17 06:17
15
Szép reggelt október 12-én, a Miksák, Edvinek, Pilárok és Tirzuszok neve napján. Ma 524 éve annak, hogy Kolumbusz Kristóf kikötött a Bahama-szigeteken, amiért ezt a napot Amerika felfedezése napjának szokás mondani.

Cukor

  • A tetőcsomagtartóval együtt lopták el a halott nagymamát. A sztori egy négytagú orosz család nyaralásával indult. Lipeckből tartottak Szocsiba, amikor út közben a 77 éves nagymama meghalt. A család ennek ellenére nem szakította meg a vakációt, inkább beadták a halott mamát egy halottasházba, majd a nyaralás végén újra magukhoz vették, hogy hazavigyék eltemetni. Ehhez kaptak egy halottszállításra alkalmas tetőcsomagtartót. Ezt lopták el tőlük, amikor egy rosztovi kempingnél megálltak éjszakára. A tettesek az autót a helyén hagyták, egyedül a csomagtartó tűnt el, amiről valószínű úgy sejtették, értéket rejthet. Lehetett ott meglepetés. (Index.hu)
6vDq4I8w5cwZ5o7is
  • Autót hirdetsz? Ugye megvan az a népi okosság, hogy sosem szabad egészben megmutatni az autót? Itt van valaki, aki komolyan vette: Még egy kis fa.
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 11., 09:11 Módosítva: 2016.10.13 06:33
21
Fontos nap a világ repüléstörténetében a mai. 1910-ben ezen a napon repülőre szállt Theodore Roosewelt, az Egyesült Államok akkor már csak volt elnöke, aki négy percet töltött a levegőben, utasként a Wright testvérek gépén. 1984-ben, Kathry D. Sullivan, a Challenger űrhajó asztronautája űrsétára indult, 2001-ben pedig átadták az esztergomi Mária Valéria hidat, amelyet a Második világháborúban robbantottak fel és amely Magyarországot Szlovákiával köti össze. A nap szülötte Kepes András, az egyik legjobb magyar újságíró és a Brigitták ünneplik névnapjukat. Kezdődik a Hidegindító, jó reggel mindenkinek!

Autóipari hírsaláta

Legalább tíz évig kell még várnunk a teljesen önvezető autó megjelenésére, írja szerkesztői jegyzetében az Autonews. Az autóipari szakértők véleményére alapozó írás felsorolja a legfontosabb okokat, amelyek lassítják a technológia fejlődését, köztük az autóval adatokat cserélni képes közúti jelzések, az önálló döntéshozatalra képes számítógépek és a minden váratlan helyzet kezelésére felkészített szoftver állnak. (Autonews)

3

1,2 milliárd eurónyi rubellel tőkésíti fel a Renault a Lada gyártóját, az orosz AutoVAZ-t, és ezzel hetven százalékra növeli részesedést a cégben. Mint ismeretes, a Lada az utóbbi években számos új modellt mutatott be és továbbiakat tervez, ugyanakkor nehézségekkel küzd, mert az orosz autópiacon csökken a kereslet az országot sújtó nemzetközi gazdasági szankciók miatt. (Autonews)

Nem tudott a csalós dízelmotorok létezéséről a Volkswagen jelenlegi elnöke, Matthias Müller, állítja a Bild am Sonntag cikke, a cégnél vizsgálatot folytató ügyvédi irodára hivatkozva. A jelenlegi elnök akkor értesült a csalásról, amikor az amerikai környezetvédelmi hatóság vizsgálatot indított a Volkswagennel szemben. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 10., 07:09 Módosítva: 2016.10.11 10:46
639
Jó reggelt kívánunk a lelki egészség és a látás világnapján, október 10-én. Az évből mindössze 82 nap van hátra, a mai pedig történetesen egy hétfő. Változóan felhős időre van ma kilátás, sok napsütéssel, úgyhogy szomorkodni nincs okunk. Ne felejtsék el felköszönteni Gedeon nevű ismerőseiket, ők ugyanis névnapjukat ünneplik. Most pedig kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris itt a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • 2030-ra betiltaná a belsőégésű motorokat Németország. Akkortól új autót már csak elektromos vagy üzemanyagcellás hajtáslánccal lehetne értékesíteni. Sőt igazából azt is szeretnék elérni, hogy európai uniós szinten is hasonló szabályozás lépjen életbe. Mindez az autógyártók számára is kihívást jelentene: a következő évtized végére a mindennapok során is jól használható villanyautókat kellene fejleszteniük. (autoblog)
  • Két új márkakereskedést nyitott Japánban a Ferrari. Az olasz sportkocsigyártó így már tizenkét városban, tizenhárom üzlettel van jelen az ázsiai országban. Ezek közül kilenc kereskedés, négy pedig szervizközpont. Összehasonlításként: a McLaren négy, az Aston Martin öt, a Lamborghini hat létesítménnyel rendelkezik ott. (carscoops)
  • Hetvenmillió forintos luxusautót faragott a Mercedes-Benz Sprinterből a Brabus. A VIP Conference Lounge névre keresztelt furgonba fűthető bőr-alcantara székek kerültek, de van benne tárgyalóasztal, nagy sebességű internet, néhány tévé, hűtő és tízcolos tablet is. Ami a külsőt illeti, sportosabb lökhárítóval, a Brabus embléma körül pedig a márkára jellemző hűtőráccsal találkozhatunk. A teljesítményről egyelőre nem szólnak a hírek. (leftlanenews)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 7., 08:47 Módosítva: 2016.10.08 12:30
20
Október 7-én, Amália napján kezdődik a Hidegindító. 1848-ban ezen a napon a magyar honvédség feltartóztatja Roth és Filippowich császári osztrák parancsnokok hadtesteit és őket fogságba ejtik. 1959-ben egy szovjet űrszonda elsőként továbbít képeket a Földre a Hold túlsó oldaláról, 1982-ben pedig szintén ezen a napon mutatták be a Broadway-n a Macskák című musicalt. A nap szülötte Halász Judit színésznő, énekesnő, illetve Tico Torres a Bon Jovi zenekar dobosa. Most ettől a bandától szól a nap dala, a Have a nice day. Jó reggelt mindenkinek!

Autóipari hírsaláta

Több ezer munkavállalót várnak a magyarországi járműipari cégek és több helyen kiemelt fizetéssel sem tudják magukhoz csábítani a szakembereket - írja mai cikkében a Világgazdaság. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület főtitkára úgy nyilatkozott: a magasan képzett és betanított munkásokból egyaránt nagy a hiány, gyakorlatilag minden területen szükség lenne munkavállalókra. A főtitkár szerint át kellene gondolni a közfoglalkoztatás rendszerét. Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője és Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója is azt mondta, nem tudnak annyit fizetni, amennyiért itthon maradnának a szakemberek. (MTI)

AUD 5101

Munkahelygaranciát követelnek a németországi Audi gyár munkásai, akiknek vezető képviselője felszólította a cég menedzsmentjét, hogy a 2025-ig bevezetni tervezett, új elektromos autókat hazai üzemekben és ne más országokban gyártsák majd, ezzel biztosítva mintegy 60 ezer munkás megélhetését. Az Audi, teljes fejlesztési költségvetése harmadát fordítja az elektromos modellek fejlesztésére. (Autonews)

brock yates

Két napja elhunyt Brock Yates a Car and Driver autóslap egykori szerkesztő-újságírója, aki több mint negyven éve elindította az azóta legendássá vált Cannonball Run-t, vagyis a szabályok nélküli, közúti autóversenyt, amely az Egyesült Államok keleti és nyugati partja közt zajlik most is és világszerte rendeznek hasonló futamokat. (Autonews)

zoe

A 2013-ban megjelent Renault Zoe elektromos hajtású kisautó önvezető funkcióval ellátott változatát tesztelik egy kínai város két kilométeres útszakaszán, novemberben. A franciák ezzel a kísérlettel szeretnék demonstrálni, hogy a Next Two-nak nevezett prototípusba épített rendszer lassan alkalmassá válik a tömeggyártásra. A Renault a Volvo után a második autógyártó, amely hasonló kísérletbe kezd. A kínai tulajdonban lévő svéd autógyártó száz autóval indított hasonló akciót, idén áprilisban. (Autonews)

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 6., 08:31 Módosítva: 2016.10.07 18:16
181

Október hatodikán az első igazi őszi napok egyikére ébredtünk: országszerte számíthatunk esőre, záporokra, de az Északi-középhegység legmagasabb pontjain akár havazhat is. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok körül alakul, öltözzenek rétegesen. 167 évvel ezelőtt a mai napon végezték ki a tizenhárom aradi vértanút, és egy éve annak, hogy elhunyt Göncz Árpád. Brúnók és Renáták ünneplik a névnapjukat, ne felejtsék felköszönteni őket, a nap kezdéséhez hallgassák meg alt-J-től Tessellate-et:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 5., 06:52 Módosítva: 2016.10.06 06:17
65
Napsütéses szép reggelt kívánunk október ötödikén, szerdán. Legalábbis az előrejelzések azt mondják, hogy az előző napokkal ellentétben van remény arra, hogy a napsugarak eljutnak hozzánk. Ma van egyébként az év 279. napja, mellesleg a pedagógusjogok világnapja. Nemcsak az Aurélok ünnepelnek ma, hanem többek közt a Fláviák és a Fulviák – ezek a nevek a Lancia történetében is fel-feltűntek már. Most pedig kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris itt a Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Minden idők legdrágább nyitánya lehet Jeremy Clarksonék új műsorának kezdő jelenete. A The Grand Tour nyitójelenetét Kaliforniában forgatták, 150 autóval, kétezer autóbolonddal, valamint hat repülőgéppel. Mintegy hárommillió dollárba került. Először november 18-án játssza a műsort az Amazon. (thedrive)
  • A hobbiterepjárókat helyezheti a középpontba a jövőben a Volvo. A márka kutatás-fejlesztési részlegének vezetője, Peter Mertens szerint az évtized végére ebben a szegmensben jelentősen több autót értékesítenek majd, mint bármely más kategóriában. Ez egyébként a tavalyi eredményeket figyelembe véve nem egy túl meglepő állítás. Akkor ugyanis az összesen eladott több mint félmillió Volvóból 267 ezer volt XC vagy Cross Country. A legnépszerűbb az XC60 volt, de kedvelik az új XC90-est is. (autocar)
  • Fékhibák miatt vizsgálja a Ford F-150-eseket az NHTSA. Az Egyesült Államok közlekedési hatósága a 2015-ös és a 2016-os modelleknél kutakodik. Eddig huszonöt tulajdonostól futott be panasz, ők mind a 3,5 literes Ecoboost V6-ossal szerelt kivitelt vezetik. Beeső fékpedálról és megszűnő fékhatásról számolnak be, és a fékfolyadék is elfolyik. A rendelkezésre álló információk szerint a 2015-ös példányoknál világít a fékhiba visszajelzője is, az újabbaknál viszont nem. Korábban hasonló problémával már visszahívták a 2013-2014-es modelleket. Most további 282 ezer autó lehet érintett. (autoblog)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 4., 06:55 Módosítva: 2016.10.05 06:57
46
Álmatag, hűvös reggelre ébredtünk október negyedikén, kedden. A Ferencek ünneplik névnapjukat. Ha a lakásból kilépve fáznánk, akkor gondolkodjunk el, és érezzük kicsit szerencsésnek magunkat. Három éve ezen a napon súlyos mínuszokat mutattak a hőmérők – volt, ahol a tízet is megkörnyékezték. Abban pedig, hogy könnyen induljon a mai nap, a friss Hidegindító lesz segítségünkre. Kávét a kézbe, szemeket megdörzsölni, máris kezdünk!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Kérdéses lehet a Škoda RS-modelljeinek jövője. A cseh gyártó jelenleg csak az Octaviából kínál igazán erős változatot. Bernhard Maier vezérigazgató korábban arról beszélt, hogy újabb sportos autókat dobhatnak piacra, most pedig azt is hozzátette, elméleti síkon nincsenek határok: csupán a vásárlói igények döntik el, milyen lépéseket tesznek. Azt sajnálhatjuk, hogy vélhetően a Fabiából nem készül majd vRS logóval ellátott hot hatch, viszont a Superb és a Kodiaq kaphat erősebb változatot. Ennek a legfőbb oka, hogy ebben a szegmensben a vásárlók talán hajlandóbbak megfizetni a felárat. (autocar)
  • Már az önvezető autók is használhatják Kalifornia egyes útjait. A szeptember végén elfogadott jogszabály szerint az autógyártók tesztelés céljából járathatnak olyan gépeket, amelyekben nincs sofőr, valamint hiányzik a kormány, a gáz- és a fékpedál is. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a közúton, mindenféle korlátozás nélkül jöhetnek-mehetnek, érdemes hozzátenni: külön erre a célra kijelölt szakaszokról van szó, ahol legfeljebb 35 mérföldes óránkénti sebességgel haladhatnak. És persze egy rendesebb biztosítással is rendelkezniük kell. (autocar)
  • Különleges festésű autókkal ünnepli jövőre fennállása hetvenedik évfordulóját a Ferrari. A hetven különböző stílus az olasz sportkocsigyártó történetének mérföldköveire utal majd. Így például Stirling Moss 1961-es Tourist Trophy-győzelmére, Michael Schumacher 2003-as F1-es bajnoki címére, vagy éppen Steve McQueen feleségétől kapott ajándékára. Ezek a festések öt különböző modellen – a GTC4 Lussón, a 488GTB-n és Spideren, a California T-n, valamint az F12 Berlinettán jelennek majd meg. Összességében tehát 350 ünnepi Ferrarit kapunk. (motorauthority)
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. október 3., 07:06 Módosítva: 2016.10.05 06:19
29
Október 3. van, hétfő, Helgák és Ignácok névnapja. A nappali hőmérséklet 16, az éjszakai 12 fok körül lesz, enyhe eső várható. 1985-ben ezen a napon indult első útjára az Atlantis űrrepülőgép. 1990-ben ezen a napon egyesül az NDK és az NSZK, azóta ez a Német Egység Napja.

A nap képe

14500427 1065969546856263 8687372230382077381 o
Fotó: Petrolicious
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. szeptember 30., 08:52 Módosítva: 2016.10.03 06:28
112
Szeptember 30. van, Jeromosok és Felíciák névnapja. A nappali hőmérséklet 24, az éjszakai 11 fok körül alakul. 2008-ban ezen a napon adták át a Megyeri hidat. 1913-ban ezen a napon halt meg Rudolf Diesel.

A nap képe

6079194 209914c1aa3064b4cac618dc606b9f9a o
Távolról sincs vége, olvasson még
2016. szeptember 29., 08:38 Módosítva: 2016.09.30 06:36
97

Jó reggelt szeptember 29-én, Mihály napján. Napközben 6 és 27 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, csapadéktól mentesen, de enyhe melegfronti hatással, helyenként gyenge széllel. Több szempontból is emlékezetes nap a mai, hiszen ma van a kávé világnapja, és 258 évvel ezelőtt született Nelson admirális, Napóleon legyőzője. 51 éve a Szovjetunió saját területének nyilvánította a baráti szocialista országokat, és 117 éve megszületett Bíró László József, a golyóstoll feltalálója. Induljon ez a nap david Axelrod Holy Thursday című számával:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. szeptember 28., 08:36 Módosítva: 2016.09.29 06:52
65
Szép reggelt szeptember 28-án, a Vencelek, Jusztinák, Pelbátok és Tárkényok neve napján. A mai a hallássérültek világnapja, valamint a Magyar Honvédségben szolgáló tűzszerészek napja.
giphy.gif

Cukor

  • NAV-os utánfutóba botlott a geccodejoakecod ingatlanhirdetési blog. A jelek szerint mind a hirdető, mind a blogíró a sötétben tapogatózik, de ha van tipped, mire használhatta az adóhivatal ezt a rozsdás utánfutót, ne tarts magadban. Itt találod
  • Kis híján tragédia lett, végeredményben viszont az év pályaversenyzős mutatványát produkálták egy elszabadult Renault Sport RS megcsúszásából az Eau Rouge-ban. A helyszín az autósport halálzónája, az egyik legkeményebb néhány métere, itt csinálta meg élete mentését Markus Palttala hatodikban, 180 km/h-s indulósebességről.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. szeptember 27., 08:47 Módosítva: 2016.09.28 08:41
62

Szeptember 27-én köszönti önöket a Hidegindító, markoljanak rá egy kávésbögrére, Adalbert napján is lendületesen kezdjük a napot. Mindenképp jó hír, hogy marad a kora őszi időjárás, 18-23 fokkal, csapadék és fronthatás nélkül. 1921-ben ezen a napon született az egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású magyar filmrendező, Jancsó Miklós. Egyedi stílusa, hosszú, kitartott snittjei sok külföldi rendezőt is megihlettek. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjének ajánlása árul el legtöbbet filozófiájáról: Legyen vidám és boldog! Nem az? Erőltesse meg magát, ne törődjön semmivel! Nézze, az emberen kívül minden állat tudja: a legfontosabb az életben, élvezni azt. No, ez a filmünk kicsit hozzásegíti. Ennek fényében szóljon most a Bëlgától a Magyar Nemzeti Hip-Hop, a Kelj fel komám, ne aludjál című Jancsó-szatíra egyik betétdala, mellesleg a videoklipjében is szerepel a rendező:

Távolról sincs vége, olvasson még