A zöld szervezet nem ellenzi az ürömi körforgalmat. A körgyűrű nyugati szakaszát már annál inkább. Elkerülő utat és dugódíjat javasolnak.
Persze a tehetős tulajdonosnak valamivel mégis vontatnia kell azt a jet skit - ez volt kéznél.
Talán utáljuk a régi szocialista autókat? Vagy lenézzük őket? Szó sincs róla. Csikós megmagyarázza.
Tegnapi Nepperűzőnkre reagált egy olvasó, aki tapasztalatból írja, hogy hátul is élvezetes a Celica.
Ha nálunk észre veszik a rendőrök, büntetni fognak. Saját magukkal viszont kevésbé szigorúak.
Beblokkolt mind a két első kerék, mert az alulméretezett csapágyak nem bírták a terhelést.
Olvasónk elégedetten használta a Mégane-t, egészen ma reggelig. Százezres jutalom a megtalálónak.
Elvonja a figyelmet, nem lehet kitapintani, lefelé kell bámulni. Tiltsák be?
Miért mostohagyerek a Seat, és a németek miért nem működnek együtt a Suzukival?
Kedves levél egy felhevült bölcsésztől, vigyázat, erősen szókimondó szöveg.
Kit érdekel, hogy francia, olasz, német vagy kirgiz? Az számít, hogy mit tud.
Elfogultak vagyunk vagy éppen ellenkezőleg? Elfogadjuk a véleményt vagy küzdjünk ellene?
Pista szerint feleslegesek a picike egyterűek. Olvasónk szerint meg nem azok. Kinek van igaza?
Szabad keverni a kétféle lengéscsillapítót vagy felejtsem el?
Az alsó szinteken az első óra parkolás ingyenes, így nem kellett fizetnem azért, hogy kiraboljanak.
Mi a veszélyesebb, ha nem látom a gyalogost az út szélén, mert olyan gyenge a lámpám, vagy az, ha illegális xenonnal járok? A calibrás közbeszól.
Apósom francia multinál dolgozik, "szerencsém" volt sokat vezetni mindhárom C5 szériát. Megosztanék pár tapasztalatot a C5-ösökről: nem csak szeretni lehet őket.
Mindenre van megoldás, a fantom-tuningtól a dudagomb-bőrözésig. Olvasóink ismerik a trükköket.
Úgy látszik, nem tanul a magyar és csodát vagy tuti vételt vár ott, ahol egyik sincs.
Tapasztalatlan balek voltam, az agyatlan süketség és vakság állapotába kerültem, ahogy kell. A sztori még így sem olyan tragikus.
Hamisított szervizkönyv, kamuzós nepper, roncsautó drágán. Olvasónk végigjárta a kerékrugdosás minden poklát.
Hosszú kínlódás után végre elismerték, hogy hibáztak. A golfosnak mégsem kell fizetnie.
Ha már a hivatalban nem mindenki gondolkodik ésszerűen, megteszi ezt egy okos autós. Tapasztalatból szól, hallgassunk rá.