Tárgy: bmw730d09
Dátum: Tue, 13 Jan 2009 10:46
Feladó: Sirkahn
Címzett: Winkler RóbertSzia,
Két dolog jutott eszembe a cikk kapcsán:
1. Szegény(?) BMW szerintem azóta* nem találja a 7-est, mióta a merci kijött a Bálnával, ami egyszeri és megismételhetetlen jelenség volt, egyszerűen egy korszak jelképe, amire akkor mindenki azt mondta, hogy "BAZMEG, ez.. Há'Hogy?..BAZMEG, BAZMEG..." pedig igazából csak egy indulócsel volt, majd a merci visszalépett elegánsba, a BMW meg ott állt hülyén a Bangle-Bálnával (ami tényleg becsülendően bátor lépés volt, csak azt nem mondta el die Nadel Stuttgartból, hogy a következő merci nem lesz böszme, hanem pont, hogy karcsú, így a BMW egy olyan versenybe érkezett meg másodikként, ami akkorra már le is futott...) Ennek a mostaninak a segge meg olyan, mint a Chevy Epica elhízott hátsója lenne, sőt, az egész kocsi egy megtollasodott, megöregedett és elhízott Epica:):) ...mint a fiatal és az "öreg" Elvis:):)
2. Egyetértek Veled a sok gombbal kapcsolatban, tényleg nem mindenki akar állandóan konfigurálni (ezért sem fogja soha lenyomni a Linux a Windows-t), de talán nem lenne hülyeség, ha a Ferrari mintájára (aki, ha jól tudom, bizonyos típusok átvétele előtt tréninget szervez) egy új 7-es átvétele előtt a tulajokat elvinnék valami exkluzív helyre, ahol csinos és okos (téglalapszemüveg, "ugyeh ért engehm, ah?") hostes csajok magyaráznák el, hogy merre hány méter. Az egész kijönne tulajonként egy kilóból, az meg 20 millánál picsa. Mert azért biztos vannak olyan extrák, aminek Te is örülnél, ha tudnád, hogy benne van, így meg (joggal) bosszús vagy:)
üdv:
sirkahn
*Derrick-7-ese, de nem a Derrick szemű, hanem ami még nem volt egybelámpás, vagyis az E fasztuggyamennyi :)
Először ezt a levelet kaptuk egy kedves olvasótól a mai Fiesta-cikkre reagálva:
From: Molnár G. Péter
Date: January 12, 2009 1:32:19 PM GMT+01:00
To: Csikós Zsolt
Subject: fiesta14dci
Sziasztok,
a cikk jó, de javaslom, hogy máskor ne a bicikliúton álljatok meg/fotózzatok/teszteljetek, és pláne ne akkor, amikor egy biciklista próbál meg épp közlekedni.
Szabálytalan, és parasztság is, de amilyen kifinomultak vagytok, hogy ezt nyilván magatoktól is tudjátok.
Üdv
Péter
Majd nem sokkal később egy másikat, ugyanebben a témában, más hangnemben:
From: Lukács András
Date: January 12, 2009 1:48:32 PM GMT+01:00
To: Csikós Zsolt
Subject: fiesta14dci
Tisztelt Csikós Úr!
Szeretném mély felháborodásomat kifejezni a cikk címlapfotójával kapcsolatban.
Mégpedig azért, mert nem elég, hogy Önök a Külső Szilágyi úti kerékpár útra parkoltak szabálytalanul, mindezt még címlapra is tették, gyönyörűen láttatva, hogy a fotón szereplő kerékpárosnak nem sok esélye van - a kerékpárutat szinte teljes egészében elfoglaló - autót kikerülni.
Mivel a feljelentgetést szánalmas kicsinyességnek tartom, már az is örömmel töltene el, ha a jövőben az ehhez hasonló szabálysértéseket mellőznék, tiszteletben tartva a többi közlekedőt és a KRESZ szabályait.
L. A.
Aztán egy harmadikat is:
From: Csikós Illés
Date: January 12, 2009 3:48:55 PM GMT+01:00
To: Csikós Zsolt
Subject: fiesta14dci
Nem szép dolog járdára/kerékpárútra parkolni fotózáshoz...
...a médiának nem kis felelőssége van népnevelés terén, tessék felnőni hozzá!
Cs. I.
Meg még továbbiakat is. A legbővebben kifejtett válaszomat (L. A.-nak írtam) kiteszem ide is. A szabálytalanság megtörtént, egy kicsit hadd magyarázzam, miért és hogyan:
Tisztelt Uram!
Azt tudom írni, amit másnak is ez ügyben - miután a Külső-Szilágyi út egyik autóbeállójában elölről fotózgattam a Fiestát, és senki, hangsúlyozom, senki nem jött tíz percen át arrafelé, bátorkodtam a hídra ráállni egy fotó erejéig. De mivel elég lapos volt a kép így is, vártam, hogy jöjjön valaki arrafelé. Percekig. Végre jött egy biciklista, intettem neki hogy elnézést, és kértem, hogy tekerjen csak nyugodtan tovább, hiszen benne lesz a képben elmosódottan. Ezek után leparkoltam onnan. A kerékpáros akadály nélkül elfért, centiznie nem kellett, mint látja, elég tempósan megy el az autó mellett, hiszen elmosódva látszik - a fotó önmagáért beszél. A kocsi egyébként azért tűnik úgy, hogy elfoglalja az egész úttestet, mert a teleobjektív lapítja a távlatokat. Valójában a vezető oldalán egy tárt ajtónyitásnyi hely mellett a másik oldalon közel másfél méter maradt, tehát még egy ikerbabakocsit sem akadályoztam volna az elhaladásban.
Tudom, hogy szabálytalan a helyzet, de maximális körültekintéssel, a lehető legnéptelenebb helyen álltam meg. Nézze meg az autós magazinokat - a képek nagy része szabálytalan helyen készül, mert az út szélére szabályosan ledobott autó látványa szörnyű egy fotón. Tudom, hogy az autós újságírók társasága eszerint civilizálatlan csürhe, de véleményem szerint, ha az ember egy kvázi lakatlan helyen, a mező szélén, körültekintéssel tesz le egy autót, ráadásul összesen két ember jár arra azalatt, amíg fotóz, és barátságos, megértő kommunikáció alakul ki gyalogos (biciklis) és fotós között, addig ennyi tolerancia talán belefér. Soha nem parkolok egyébként szabálytalanul, huszonegy év alatt egyetlenegyszer kaptam cetlit - olyan helyen, ahol elkopott a felfestés.
Tudom, Szingapurban nyilván börtönbe csuktak volna, ott rend van, és a szabályokat be kell tartani. Hogy mi lesz a címlapkép, azt egyébként nem én döntöm el.
Tisztelettel
Csikós Zsolt
Tárgy: Motorvásárlás
Dátum: 2009. január 9. 10:44
Feladó: Ungvári Imre
Címzett: Zirig Árpád
Kedves Árpád!
Motorvásárlást tervezek a közeljövőben és szeretném kikérni a tanácsát ez ügyben! Tavasszal fogom letenni a jogosítványt A-kategóriára, ami nem azt jelenti, hogy abszolút nincs motoros tapasztalatom, de nagyobb motorokkal nem volt még dolgom. Ennek ellenére szeretnék valami izmosabb gépet már elsőre, de nem száguldozásra kéne, csak szeretem, ha éppen erőre van szükség, akkor van még tartalékom a gázkaron. Alapvetően nyugodt természet vagyok, nem az a száguldozós fajta, ezért nem félek a nagyobb géptől.
Amiben a segítséget kérném, hogy milyen típusú motort válasszak a jelen körülmények között: Budapesten élek, viszont hétvégente a szüleimhez szoktam járni vidékre (70 km), alkalmanként pedig egy-egy hosszabb túra is tervben van. Max. 1.000.000 Forintig tervezem a kiadásokat. Supermotókat néztem az Interneten elsősorban, de az hosszabb távon nem kényelmetlen?
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel,
Ungvári Imre
U.I.: Amennyiben nem gond, kérem, tegeződjünk!
Kedves Imre,
ha képes lennék megválaszolni kérdésedet, akkor jó eséllyel indulhatnék bármelyik megyei kártyajós versenyen. Nem tudom megítélni, hogy milyen gép lenne neked kényelmes és elég gyors, nem látom betűidből a testalkatod és nem játszottunk együtt piros pacsit sem, hogy tudjam, milyenek a reflexeid.
Ha a supermoto tetszik, vegyél olyat: miután megismerted saját magadat és a gépedet, biztosan élményekkel teli kanyargások várnak rád. Jól látod, hogy hosszú távon nem a legkényelmesebbek, de próbálj ki többet, valamelyiken csak jól érzi majd magát a hátsód. A legkényelmesebb és talán a leguniverzálisabb a Yahama XT660X, de érdemes ránézni a KTM Duke-ra is, már mindkettő kapható egymillió körül. Ha megvan a jogsi, az internet használtmotoros oldalairól puskázz ki néhány címet, tesztelj és ítélj, majd dönts szíved szerint.
Ha rám hallgatsz, azt veszel, amit akarsz, de javasolnám neked (és tulajdonképpen minden motorosnak), hogy saját és mások biztonsága érdekében ne elégedj meg a normál tanfolyammal, hanem iratkozz be pluszban valamelyik vezetéstechnikai (itt és itt) tréningre: a fékezés és a kanyartechnikák igazi trükkjeit ott fogod megtanulni – leggyorsabban így szerezhetsz tapasztalatot a nagyobb motor biztonságos kezelésére.
Előre is szerencsés kilométereket kívánok:
Zirig Árpád
Tárgy: M7 autopalya - sebesseg korlatozas egy iranyban
Dátum: Mon, 5 Jan 2009 17:27:28 +0100
Feladó: Soós Zoltán
Címzett: Papp Tibor, Winkler Róbert
Tisztelt TotalCar,
Sokat járok az M7-esen, de még mindig nem sikerült megfejtenem....
Budapest és Székesfehérvár között, de szigorúan csak a Budapest felé tartó oldalon, kb. 5 db 100 km/h-s sebességkorlátozás van, de pontosan az ezzel ellentétes irányban egy sem, pedig a ketto között mindössze a 2-3 méteres elválasztó sáv található.
Gondoltunk már mindenre:
- más anyagú az autópálya (de mi olyat érdemes tesztelni, ami rosszabb anyagú, mint a már bevált).
- más ívű a kanyar (hát ezt nem tudom pontosan megmérni, de gyaníthatóan nem).
- állatok megjelenése miatt (de akkor hova tűnnek az elválasztó sáv után, hogy a másik oldalon nincs korlátozás).
- időjárási okok (mert néha ki van írva a havazásveszély is, de ekkor sem értem az ellenkező irányt).Ha ti tudjátok a megoldást, írjátok!
Köszönöm.
Üdvözlettel:
Zoli
Kedves Zoli,
Fogalmunk sincs a megoldásról, ezért aztán felhívjuk az illetékest, Winkler-Virág Andrást, az ÁAK szóvivőjét, aki természetesen ismeri a szóban forgó útszakaszt.
„Valóban időjárási oka van: folyamatosan figyeljük, van-e olyan helyszín, ahol a domborzat és a kanyar íve miatt tovább marad esővíz a pályán, ami vízen csúszáshoz (aquaplaning) vezethet. Az ilyen helyszíneket 100-as sebességkorlátozó táblával jelöltük meg, kiegészítő eső-jelzéssel. A rendőrség azonban ránk szólt, hogy ilyen, mint időjárástól függő sebességkorlátozás, nincs a KRESZ-ben.
Így aztán fogtuk a kiegészítő jelzést, leszedtük a sebességkorlátozó táblák oszlopáról, és néhány száz méterrel korábban felállítottuk a csúszós úttest-táblákat. Ennél érthetőbben sajnos a jelenlegi jogi viszonyok között nem tudjuk jelezni, mit akarunk mondani. Annyit tudtunk még tenni, hogy a minisztériumnál kezdeményeztük a KRESZ módosítását.
Közben persze Magyarországon vagyunk, és sok közlekedő rögtön arra gyanakodott, hogy a 100-as táblák kihelyezése az autósok szivatását szolgálja trafipaxos kaszálás segítségével. Az autósokat azonban ebből a szempontból megnyugtathatom: ezeken a szakaszokon még nem volt ilyen rosszhiszemű sebességmérés.”
Tárgy: szurkekombik - mondeo
Dátum: Tue, 06 Jan 2009 14:29
Feladó: Ákos
Címzett: Papp TiborSziasztok,
Biztos, sokan írták már, de a cikk képein szereplő mondeo nem 2004-es modelléves, erről tanúskodik a sárga oldalindex, a kerek ködlámpa, a szögletesebb külső tükör, a motortérben lévő toronyvédő műanyagok, és a középkonzol. Ha ez tényleg az Auto City-s darab, és 2004-es gyártás van a forgalmiban, akkor azzal valami gond van. A futott km biztosan magasabb, a fényes kormány 200ekm fölötti futásra utal (pl. az én 2003-as faceliftes tdci mondeom kormánya nem fényes, pedig 135eKm van benne).
A 2004 inkább a hazai forgalomba helyezés dátuma lehet, ahhoz passzol a rendszám is.
A népítéletekkel kapcsolatban annyi kiegészítést tennék, hogy a 2002-2003-as,a 2003 nyarán és 2003 végétől gyártott TDCi motorok hibalistája között jelentős különbség lehet az utóbbiak javára (gyermekbetegségek), ezért a TDCi mondeotulajok csak nagyon jól leinformálható esetben tartják jó dolognak 2002-es, azaz az első facelift előtti TDCi vásárlását.
A szervizlistához: cromax árak szerint a tdci porlasztó 70-80e Ft, delphi felújított általában 50eFt-ért kaphatók, sufnifelújított az alatt kicsivel. Beépítéssel, további cserealkatrész igénytől függően 200-350eFt az injektorok cseréje. A kéttömegű lendkerék és kuplung Ford javaslat alapján együtt cserélendő. A segédszíjtárcsa/feszítő berregés sajnos tipushiba, de ártalmatlan marad ha figyelnek rá (a teljes szett - tárcsa, feszítő, szíj) cseréje munkadíjjal 80-100eFt)
A turbócső repedése filléres de annál idegesítőbb dolog, sajnos a városi használat miatt koszolódó EGR szelep és szívósor hajlamosít rá. A már tényleg agyabeteg tipushibát akartok írni, akkor az a CMP jeladó bizonyos szériájának (2002-2003 körül gyártott, fekete tokozású verzió) hirtelen halála, ami megint csak idegesítő de legalább 5eFt-ból és 10perc szerelésből megoldható, amennyiben az intenzív gyorsításkor (pl. előzés) a CMP hibája miatt jelentkező vészüzemet megússza az ember baleset nélkül...
A Ford Mondeo Club Hungary tagok között kevés vízpumpás és CR szivattyú cserés TDCi van, ezek száma kb egyezik az adagolóproblémás TDDI-k számával, így ez nem nagy különbség a két tipus között.
Az EURIV-es TDCi-knél hibalehetőség a változó geometriás turbó vezérlő elektronika, javítása 80-100eFt, hivatalos cseréje 250eFt.
A 2002-es TDCi-nél mindenképp jobb egy 2002-es TDDI, viszont a ténylegesen 2004-es és későbbi 2,0TDCi, de fo"leg 2,2TDCik már jóval megbízhatóbbak. Ez az árukon is látszik.
Az 1,8 benzin verzió kevés ehhez a kasztnihoz, ha azzal jó a fogyi, az bizony 80-90-es városon kívüli tartós tempót takar. :)
Az viszont minden common rail motorra igaz, hogy a korábbi diesel megoldásoknál nagyobb odafigyelést (karbantartás, üa. minőség, használat) igényel.
Üdv,
Ákos
Kedves Ákos!
Köszönjük, a TDCi-k védelmében közreadjuk a levelet! Sok hozzáfűznivaló nincs a dologhoz, így aztán már mindenki el tudja dönteni, hogy vegyen-e és milyet.
Üdv
Pt
Beának bevásárló listájáról kihúztam az Alfa 145-öst. Vagy mégis léteznek működő Alfák? És nyugodtan ajánljam egy kedves lánynak?
Tárgy: köszönet nyilvánítás :-(
Dátum: Mon, 5 Jan 2009 22:17
Feladó: Szifer
Címzett: Papp Tibor
Kedves Papp Tibor Úr!
Csupán meg szeretném köszönni Önnek a jó tanácsot, amit Beának adott a totalcar.hu oldalon, valamint azt, hogy egyúttal beállt Ön is azon totalcaros emberek mögé, akik semmit nem tudnak az Alfákról, ugyanakkor valami oknál fogva állandóan szidják őket. Mégis mi jogon veszik a bátorságot, hogy alaptalanul hülyeségeket írnak? A leírtakból az tűnik ki nekem, hogy Önnek nem volt még Alfája. Ennek következtében soha nem is fogja megtudni, hogy mi az az igazi Alfa érzés. Akár hiszi, akár nem, nem minden 145/146 "szarolasz" autó. Törődni kell velük, és meghálálják. Sajnálom, hogy a barátjának beállt a motor az autójában, de talán el lehetne gondolkodni azon, hogy vajon mindent megkapott az autó; minden törődést? Vagy csak szarrá hajtották? Érdekes módon nekem egy 8 éves autóm van, és valami rejtélyes oknál fogva - egy lambdaszondán kívül - csak kopó alkatrészeket kellett cserélnem benne. Bizony van még pár ilyen Alfa.
Üdvözlettel! Ferenc, egy Alfa 146 boldog tulajdonosa
Kedves Ferenc,
amikor tanácsot kér valaki, sajnos úgy válaszolok, ahogy én döntenék, amikor nem hobbiautót akarok. Egyrészt nem érdekel, milyen gyártmányú elektronikák szarnak be, másrészt csupán tendenciákat fogalmazok meg. A megbízhatóság például statisztikai fogalom, amely nem zárja ki, hogy egyes Alfák működjenek, akárcsak az Öné. Viszont kisebb az arányuk, mint más márkáknál. És ami rosszabb, sokkal költségesebben javítható, vagy egyszerűen azt mondják, hogy "ez ilyen".
Gondoljon már bele. Ott van (az amúgy autógépész mérnök) barátom, aki nyugodtabban vezet bárkinél, és szerintem nem hogy törődött a kocsijával, hanem túl sokat is foglalkozott vele. Szóval mit érez, amikor nem csak elromlik a motor, hanem javíthatatlanul romlik el? Vesz egy Hondát, és azt simogatja.
Másrészt, ha egy 19 éves srác kérdezné, hogy vegyen-e, és ha Bea kérdezi, az megint más. A srácnak azt mondanám, hogy vegyen, de benne van a kalapban, hogy elromlik. Beának azt tanácsoltam, hogy olyan kocsit vegyen, aminél eleve kisebb a VALÓSZÍNŰSÉGE, hogy elromlik. Mert ugye azt is írom, hogy tíz év alatt bármit szét lehet ütni, ezért nézesse meg a kocsit egy hozzáértővel is. Ez ugyanis nem vallási kérdés, ahogy az alfások szeretik beállítani. (Különben is, a Puntóról nem beszéltem le, pedig az is olasz.) Egyébként pedig tudom mi az Alfa-érzés. De az Alfaüzemeltetés-érzést valószínűleg nem fogom megismerni addig, amíg csak egy autóm lehet. Addig is kérem a teljes hazai Alfa-közösség megértését és türelmét.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Kedves Tibor!
Tudja a statisztika egy nagyon veszélyes dolg. Ugyanis, ha tegnap hasmenésem volt, ma meg székrekedésem van, akkor átlagban jól vagyok? :-) Az zavar, hogy a totalcaron nem először jelenik meg olyan vélemény, hogy bármit csak Alfát ne. Mi van, ha az autógépész mérnök barátja egy hulladékot vett, aminek előtte kitaposták a belét is. Egy autó után nem kellene ilyen következtetéseket levonni. Tudja egy Alfára sem kell többet költeni, mint más használt autóra.
Üdv! Sz. Ferenc
Kedves Ferenc!
Az emésztési témában a statisztika azt mutatja, hogy nagyon vacakul van két napon is. Csak azt nem mutatja meg, hogy melyik nap éppen miért ült olyan sokat a budin:)
Lehet, hogy Karcsi rosszat vett, de tegyük fel, hogy ennek kisebb a valószínűsége az átlagnál.
Mindenesetre tartom a véleményemet: Bea ne vegyen Alfát. Vannak még elegen, akik tényleg élveznék.
Üdv
pt
Tisztelt Nepperűző!From: J. B.
Date: December 21, 2008 4:52:41 PM
To: Nepperűző
Subject: milyen autót?
Épp autóvásárlás előtt állok, de nagy a dillema, hogy milyet is vegyek. Az eddig szóba került autók a Suzuki Swift, a Hyundai Accent vagy esetleg egy Opel Astra. Max. 500.000 Ft-ot szánok rá. A legfontosabb szempont a megbízhatóság és az alkatrészek ára. Ezeknek a Swifteknek a km számlálója 5 jegyű, így kideríthetetlen, hogy valójában mennyit futottak. A felsorolt autók kb. '96-os évjáratúak, annál régebbit nem nagyon szeretnék.
Ön melyiket javasolná?
Tisztelettel:
J.B.
Kedves J.B.
írhatok én akármit, ilyen korú autóknál. Az számít, hogy az épp megvehető járművek milyen állapotúak, hisz a piaci ár nagyjából adott - ugyanannyiért lényegesen eltérő állapotú kocsik kaphatók. Ezt vegye figyelembe, amikor a következőket olvassa.
Ami a konkrét típusokat illeti:
- Hyundai Accent - távol-keleti kocsi, akkoriban zilált értékesítési hálózattal, ám a Népítélet szerint nagyon megbízható, a tulajok elégedettek, a legrosszabb osztályzat 3,5, de a többség legalább négyet ad. Ha tehát talál egy jó példányt, uccu neki. Viszont ha leharcolt, nem tudom, egyszerű lesz-e alkatrészt szerezni hozzá. Ez pedig gond lehet, mert a legmegbízhatóbb autó is elromlik egyszer, vagy ha mást nem, összetörik.
- Astra: nagyon vegyes a felhozatal, ebből tényleg nagyon meg kell nézni mit vesz. Különösen ügyeljen a korrózióra, a jobb minőségű festék miatt érdemesebb metál színt keresni, vagy Németországból behozott példányt, és nem itthon gyártottat, pláne nem fehérben. Alkatrész viszont van olcsón, dögivel.
- Swift: talán kevésbé rizikós, ha nem szándékosan teszik tönkre. Én már láttam olyan példányt, amelynek 340 ezer kilométerrel nem volt komoly baja az elhasználódáson (vasig kiült ülések, stb) és a töréseken kívül. Ebből is akad egy-két megkímélt, vidéki papáktól. A fehér viszont ebből is kerülendő, a festékminőség okán.
Ha alternatívák érdeklik, nézzen esetleg nem túlextrázott Peugeot 306-ost, de csak szigorú (főleg hátsó) futóműellenőrzés után. Esetleg Nissan Micra, öt ajtóval - ilyenem volt, nem tudom megállni, hogy ne ajánljam. Azt legalább Európában gyártották, van hozzá alkatrész.
Viszont bármit vesz, vegye figyelembe, hogy el fog romlani, ha más nem, kopó alkatrészeket cserélni kell. Itt már nincs szervizmentes alternatíva, s talán az elrhető, olcsó alkatrész mindennél többet ér.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: Zsolt
Dátum: 2009. január 6. 14:16
Tárgy:kitekintes
Címzett: Tóth Zoltán
Kedves Zoli!
Sajnos mint Ford Galaxy tulajdonos tanúsíthatom, hogy az ADAC sorrendje nem veszi figyelembe a valós helyzetet. Igaz, az autóm A oszlopa viszonylag vékony. Ugyanakkor 2 db van belőle és egy nagyívű bal kanyarnál (pl. Budapesten a Pusztaszeri út kanyarai) pont olyan szögben vannak, hogy egymás mellé kerülnek a látómezőben és gyakorlatilag semmit sem lehet tőlük látni, csak úgy ha lényegesen változtatunk a testhelyzetünkön. Ehhez hozzájön még, hogy a két oszlop közötti üvegfelületet se kívül, se belül nem lehet tisztántartani/páramentesíteni, ezért az tovább korlátozza a kilátást.
Mint gyakorló felhasználó maximálisan nem értek egyet a 4. hellyel. Korábbi autóm egy C8 volt, amelyben sokkal kevésbé volt korlátozott a kilátás. Pedig az is buszlimuzin. De annak egy darabból álló A oszlopa sokkal kisebb területet takar ki az útból.
Üdvözlettel,
Zsolt
Kedves Zsolt!
Mint minden mérésnél, ennél is érdemes ismerni a metódust. Az ADAC a mérőfejet egy átlagos termetű felnőtt (175 cm) szemmagasságában helyezi el, vagyis aki nem ilyen magas, az tapasztalhat gyökeresen más dolgokat. Például egy kétméteres ember szinte nem lát ki egy Citroen C3-asból, mert az ő szemmagasságában már erősen ívelt az A vastag oszlop, míg egy alacsony esetében még szinte függőleges és messze van, tehát kevésbé zavaró. Épp ezért például van olyan orosz szaklap, amely kétféle testmagassághoz végzi el a holttér-méréseket.
Tegyük hozzá rögtön, hogy ez ugyan hiányosság, de az ADAC védelmében annyit: végre foglalkozik valaki a témával, amely kezdte súlyosan veszélyeztetni a közlekedés biztonságát. Aztán még fejlődhet a mérési metódus.
Üdv
Pt
Kedves Tibor, Kedves Tamás!Feladó: Attila
Küldve: 2009. január 6. 10:59
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: szurkekombik
Csak a Renault Megan-hoz szólnék hozzá javító szándékkal:
Többször használok ilyen 1.5dci motoros céges autót amelyben 200e Km fölött van és budapesti megadugó + autópálya 130 feltételek mellett 5 azaz 5 litert fogyaszt!! És még alapjáraton is csendes és kúltúrált! Nem úgy mint a VW dízelek!
Sok rosszat lehet mondani a Renaultról de ez a 1.5dci az egyik legjobb dízel.
Sajnálom hogy nem voltatok hitelesek.
Üdv: Attila
Kedves Attila!
Sajnos, az illetékes már távozott a TC-től, de neki is az adott járműből kellett kiindulnia, másrészt a Népítélet adataiból. A Mondeo minden szaváért felelősséget vállalok. Viszont közzé tesszük az információt.
Köszi
Pt
From: Bea
Date: 2008/12/3
Subject: használtautó vásárlás egyszerű halandóknak
To: Papp Tibor
Tisztelt TotalCar!
Rendszeres olvasója vagyok a TotalCar-nak. A mai cikkek között olvastam Tóth Zoltán vicces című írását (A pukimentes okosság), amiben pontosan megfogalmazta, amitől a laikus használtautó vásárló retteg. A törött autók rejtelmei, avagy nem mind arany, ami fénylik. Persze tudom, kevés pénzből az ember ne várjon csodákat. Egy korábbi cikkben pedig a "hölgy tulajdonostól" kereskedői joly-jokerről rántották le a leplet, ami nagyon tetszett.
Amihez a segítséget kérem, hasonló jótanácsok, amivel a kereskedők rendszeresen megvezetik a leendő autósokat. Ill. egy-egy jótanácsot, vagy tipushiba említést konkrét típusoknál. Mert egy használautónál mindig benne van a pakliban a szervíz is, de jobb az ilyenekre lelkileg felkészülni. Azt sajnos nem kérhetem, hogy ajánljanak egy jó kereskedőt és/vagy szerelőt. Nőből vagyok, így engem egyetlen kereskedő sem vesz komolyan. Értelmes szerelőt sem tudok leakasztani. A legtöbb vagy összejátszik a kereskedővel, vagy fogadalmat kell tenni neki, hogy ha baj lenne, csak neki vigyem az autót, és majd jól megoldja okosba! Na persze!
Más, gyakorlott, főként férfi vezetők által elmarasztalt szőke nő, "vidéki" jogsival, kevés fővárosi vezetői tapasztalattal használtautót szeretne. :) Röviden gyakorló autót keresek. Olyat, amiről nem ordít már messziről, hogy "Jesszusom egy női vezető!". Én magam is sikítófrászt kapok a körömlakk színekben pompázó tipikusan csajos autóktól pl.a dévú-matyiz és kis társaitól. Kérek mindenkit, ezeket meg se említsük. Egy igazi mokány autót akarok, amit nem szorítanak le az útról a rutinosabb vezetők, egy laza karlegyintéssel: női vezető!
Vásárlási szempontok:
- első autóra nem akarok sokat költeni, rutinszerző jószág 500-650e körül fővárosi használatra
- reális fogyasztású, benzines, de olyan ami gázadásra gyorsan reagál, nincs kedvem a gyors-nagy-autósok ingerült dudálásához (a nagyobb dinamika érdekében hajlandó vagyok többet áldozni a benzinkút oltáránál)
- max. 10-12 éves
- a biztonságra sajnos nem sok marad ennyiből, min. vezetőoldali légzsák
- szervó és ködlámpa
- inkább csomagok, mint utasok szállítására alkalmas
Ami eddig szóba jöhetett:
- Fiat Punto (bár úgy tudom az első generációs Puntók fékei nem megbízhatóak)
- Citroen Saxo (erről a típusról semmi infóm)
- Alfa Romeo 145 (sokan szidják az olasz verdákat, főleg az Alfát, tudomásom szerint elsősorban a német elektronika mondja fel a szolgálatot benne)
- Fiat Bravo (a családban van egy Marea, teljesen korrekt, de nekem az orrával gondjaim vannak, nem érzem az autó hosszát, persze a Bravo rövidebb, de az orruk ugyanaz)
- Suzuki Swift (fentartásaim vannak, de a feltételeknek ez is megfelel)
Várom jótanácsaikat és egyébb autó javaslataikat.
Köszönettel:
G. Bea
Ui: Bár az igazi álmom egy Rolls-Royce Phantom, sofőrrel. :)
Kedves G. Bea!
A vicces az, hogy teljesen jó kis listát állított össze, amiből én egyedül az Alfa 145-öst húznám ki. Ugyanis nem csak a gyakran emlegetett német elektronika mondja fel a szolgálatot. Bár nem teljesen tartozik ide, de a németek olyan elektronikát gyártanak, amilyet kérnek tőlük. És ezek minősége arányos az árral, amit az Alfa hajlandó érte fizetni. Az olaszautó-hívek mindig ezzel jönnek, de amikor szegény barátom Alfájának motorja beállt, senki sem mondta, hogy azok a fránya olasz hónológépek....gyakorlatilag javíthatatlan volt.
Végignézve a listán:
- Punto: a fék javítható, olcsó alaktrészekből. Ráadásul ez nem napi probléma, de azért jó, ha van egy megbízható szerelő. Amúgy, ha sikerül egy viszonylag megkímélt példányt találni, nincs vele baj. Ugyanez igaz a Bravóra, ha nem egy túlextrázott példányt vesz meg.
- Saxo: remek kis autó, javaslom, hogy inkább az 1,4 literes motorral vegye, ne a legkisebbel. Ugyanannyit fogyaszt, de lényegesen jobban vezethető. Gondolom, nincs 46-os lába, hogy mindig két pedált nyomjon, mint a férfiak. Mert a pedálok kicsit sűrűn vannak. Kormányszervó viszont legyen benne, és imádni fogja. Ha összefut egy Peugeot 106-ossal, az ugynez az autó, nyugodtan megveheti azt is, sőt, van belőle 1,5-ös dízel, rettenetesen takarékos és nincs vele hiba. Talán a futóművét kellene megnézetni vásárlás előtt valami specialistával, főleg a hátsót: ha ott megszorult a tűgörgős csapágy, drága csere.
- Swift: hát igen, nincs nagy nimbusza. Az eszem azt mondja, hogy meg szabad venni, de ennyiért én inkább vennék egy gömbölyű Nissan Micrát. Rettenetesen jó kiskocsi, ugyanolyan megbízható, nem visszataszító a bele, jól megy, takarékos. Szóval, szabad venni Suzukit, de én elfogult vagyok, mert Micrám már volt. Más dimenzió.
Azért vigyen magával egy hozzáértőt, mert ilyen korú autóval lehet bármi, ha elhanyagolták, szétütötték - hiába bármilyen megbízható, azért bármit szét lehet hajtani.
Remélem, segítettem. Ha nem, írjon még.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: Rejtelmes olvasó
Küldve: 2008. december 14. 11:12
Címzett: Freisinger Balázs
Tárgy: Hol van ?
Miért nem jelenik meg a véleményem a "népitélet"-ben, hiszen a nyilvánitásom, ami nem zsákba macska hanem a valódi igazságot tükrözi a mai Magyarorszagon, akár "Jó" v. Rossz is az, követelem a megjelenitését külömben feljelentést is szorgalmazhatok,....sött az internetes oldaluk-ban is számtalan hibát jelez az én gépem, többször le is ragad/megbénul a "w"-keresö, igy asztán sok mindenre lehetnek büszkek a mai szakemberek, mindenhez csak annyit értenek amennyit Én elfelejtettem !
Kedves Rejtelmes Olvasónk,
Próbáltuk önnel emailben felvenni a kapcsolatot, hogy legalább kiderüljön, milyen ítéletről van szó, de a levél sajnos kézbesíthetetlennek bizonyult. Úgyhogy feltesszük a kezünket, megadjuk magunkat: kérem, szorgalmazzon feljelentést. Viszont legalább árulja el: mi az a w-kereső?
Nyegleo kolléga viszont közben a rossz emailcím alapján megtalálta az eléggé kukadíjas ítéletet. Hát ez volna az.
Remélem, nincs harag, ha nem élesítjük.
Üdvözlettel:
Winkler Róbert
Feladó: Gergő
Küldve: 2008. december 11. 15:17
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Tisztelt Papp Tibi!
Először is érdekes volt a cikk, ahogy általában a többi is. De nem kifejezetten az ömlengés miatt írok, sokkal inkább azért, mert egy apró hibát találtam a cikkben: nevezetesen a hibrid, illetve az elektromos meghajtású járművek esetében a gázpedál, helyett a menetpedál kifejezés a helyes. Ennek jelen esetben nincs nagy jelentősége , de abban bízva , hogy a jövőben több hasonló autó tesztje kerül fel a totalcar-ra...
Üdv, Gergő
Kedves Gergő!
Igen-igen, mennyivel jobb az angoloknak, akik acceleratornak hívják. Azaz gyorsítónak. De ez ugye magyarul kicsit mást jelent....
Ezt a menetpedált még sosem hallottam, érdekes. Próbálom ízlelgetni, hogyan is hangzana ez élő szövegben.
Például:
"tökig nyomtam a menetet"
"padlómenet"
"a menetpedál legapróbb rezdülésére is jól reagál a villanymotor"
"spontán menetreakciók jellemzik a járművet"
És ennek mintájára a fék lehetne álláspedál?
Maradjunk annyiban, hogy ez a gázpedál nyugodtan rajtamaradhat, mivel valójában a benzines autóban sem gázt adsz.
Szerintem ez úgy lesz majd, mint az autósportban: mivel nem voltak szakkifejezések, a lósportból vették át a szakzsargont az angolok, pit, stb. Innen van a McLaren-istálló kifejezésünk is. Mégsem zavar senkit, mert már megszoktuk.
Aztán majd meglátjuk, a villanyautó úgyis a távoli jövő zenéje.
Üdv
Pt
Feladó: István
Küldve: 2008. december 11. 0:18
Címzett: Winkler Róbert
Tárgy: Suzuki Baleno
Kedves Robi!
Nem tudom, kinek a területe az alábbi kérdésem, ezért neked írom meg.
Suzuki BalenoAzt szeretném kérdezni, hogy Magyarországon miért nem forgalmazza a Suzuki a Baleno típust? Szerintem ez az autó szebb, mint az SX4 szedán. Legalábbis nálam vetekszik vele. Sok kép van fent a neten is róla. Biztosan lenne rá kereslet. Vagy ez ártana az SX4 sikrének? Üzletpolitika van a háttérben? Ahogy láttam, elég újak is a képek, vagy már nem is gyártják a típust?
Válaszod köszönöm:
István
Kedves István,
megrendülten tudatjuk Önnel: bár mi is kedveltük, de már rég nem gyártják a Balenót. Korábban lehetett nálunk is kapni, nagyjából 2002-ig. A használttesztet a Totalcaron Igavonó barom címen olvashatja. Nyilván érti miért. El sosem romlottak. 1,3-as, 1,6-os és 1,8 literes benzinmotorokkal árulták, a középső volt a leggyakoribb. Még állítható lengéscsillapítás is volt a csúcsmodellben.
SX4 Sedan
Igaz, Indiában a Maruti 2007-ig gyártotta, de csak fejlődő piacokra (Afrika, stb). (Ezen meglepődtünk.) De a Marutinál pont az SX4 Sedan ütötte ki a gyártásból - nyilván, ha Önt kérdezték volna, még mindig ontanák a Balenókat.
Suzuki Liana
A Balenóval annyira elégedett volt a Suzuki, hogy a Lianát egy az egyben a Baleno műszaki alapjaira építették. Reméljük, ezzel az infóval egy kicsit nőtt a Liana az Ön szemében, hisz modernebb csomagolásban tartalmazza a Baleno technikáját. Bár, ami a külsejét illeti, nem foglalnék állást.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: Levente
Küldve: 2008. december 10. 22:29
Címzett: Winkler Róbert
Tárgy: tengelykapcsoló
Tiszteletem!
Két kérdésem lenne a tengelykapcsolóval kapcsolatban. Azt tudom, hogy be kell nyomni álló motornál is kapcsoláskor, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. A másik pedig az lenne, hogy régen úgy oktatták, hogy kinyomott kuplunggal kell indítózni, de nekem már kifejezetten azt, hogy ne nyomjam ki. Melyik a helyes és miért?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: Levente
Kedves Levente,
a kikuplungolással kapcsolatban két szempont is van.
Az egyik műszaki.
- régebben az indítórendszer lényegesen labilisabb volt, a kuplungtárcsa és a sebváltó bemenő tengelyének forgatása viszont többlet-energiát/áramot igényel, teljesen feleslegesen. Ez régen hidegben, gyengébb akksival eldönthette, hogy be bír-e indulni a motor, vagy sem. Ha kikuplungolva indítóz, ezzel ma is kíméli az indítómotort és az elektromos rendszert.
A másik szempont biztonsági.
- ha véletlenül fokozatban van a váltó, az autó megugrik. Néha még mi is így járunk, ha például automata kocsiból ülünk át kézi váltósba. (mondjuk, ha a kézifék is be van húzva, nincs gond, de aki sebességben hagyja ott az autót, az nem szokta a kéziféket behúzni) Épp ezért terjedőben van, hogy az autó addig nem indítózik, amíg az ember be nem nyomja teljesen a kuplungpedált, például a BMW-ken, illetve a legtöbb mai, kulcs nélkül indítható autón.
Őszintén szólva nem is értem, miért tanították ezt Önnek. Talán őket kellene megkérdezni. Lehet, hogy látták Önön, hogy mennyire értelmes és remek a koncentrálókészsége, sosem szétszórt és nem hibázik. Ez lehet az egyetlen magyarázat.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: Sanya
Küldve: 2008. december 11. 13:53
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: allofutes
Szia, Tibi!
Ehhez a cikkhez jó lett volna egy blogposzt.
Biztos, hogy sok jó ötlet keletkezett volna, 100x olcsóbban.
pl:
Időzítős konnektor ~1600 Ft:
Plusz egy hosszabbító ~4200 Ft:
Fűtő ventillátor ~2500 Ft:
Szállítási költségek ~2500 Ft
Összesen 11000 Ft-ból megúszod, amivel már nem fog az autód foga vacogni induláskor.
Tuti 10k alatt megúszod, ha elmész a legközelebbi műszaki boltba, és megveszel ott mindent.
A ventillátort beteheted a motortérbe, vagy elé vagy alá.
Persze ehhez kell egy kertes ház, udvarral.
Vagy a ház előtt is megoldható, bár akkor nem árt, ha nem lopós a környék :-)
Ettől nem lesz meleg az utastér, bár az is megoldható némi bütyköléssel.
Sok kompromisszum létezik igényektől és helyi adottságoktól függően.
Ésszel él az ember :-)
Üdv, Sanya
Szia!
A téma, a sikerre való tekintettel folytatódni fog, pont a villanyfűtésekkel, akkor majd lehet, hogy csinálunk egy blogposztot.
És aztán jöhetnek a barkácsötletek. Csak nehogy elszenesedett hullák jelezzék remek olvasottságunkat, kérjük, mindenki tartsa be az érintésvédelmi szabályokat:)
Üdv
Pt
Feladó: Gábor
Küldve: 2008. december 11. 16:52
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: allofutes
Tisztelt Papp Tibor,
annyival egészíteném ki a cikkét, hogy nem muszáj prémium kategóriásnak lennie az autónak, hogy gyárilag legyen benne motormelegítő. Minden diesel Mazda6 rendelkezik Webasto kályhával. Ennek állófőtéssé alakítása nekem 65e Ft-ba került. Az órával rendelkező beszerelő egységcsomagot németországból vásároltam az ebay-en 260 EUR-ért és az itthoni márkaszervíz szerelte be a maradék összegért. Tapasztalatom az volt, hogy a csomagban lévő kupufogócső nem volt elég hosszú, ezért megtoldottuk így nekem a hátsó keréknél távozik a füst és nem szívja vissza a szellőző ventillátora.
Télen nagyon áldádos a működése.
Üdvözlettel
Gábor
Kedves Gábor!
Nos, nálam a Mazda6 dízel befér a "komoly márkák" dízeleibe, nem akartam belemenni a listába, mert nagyon hosszú lett volna, és úgyis lemaradt volna valami.Egyébként a Mazda6-ot említették is a webastósok, hogy az összesben benne van a kályha.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: László
Küldve: 2008. december 11. 15:06
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: allofutes
Hali,
Pár éve olvastam a Saab megoldásáról, amiben állófűtés ugyan nem volt, de a motor vízterének növelésével és a motorblokk hőszigetelésével elérték, hogy a víz ne nagyon hűljön le reggelig. Olcóbb, neme?
Hali,
Lehet, viszont egy nagyon sok hőt ad le sugárzással, tehát a teljes hűtőrendszert újra kellene méretezni: azaz lényegesen növelni kellene a kapacitását. És a hűtőfolyadék is egy szemét anyag, környezetvédelmi szempontból.
Igen, bár a svédek egyszerűen bedugnak egy merülőforralót a víztérbe, odaállnak a konnektorhoz - és kész. Ráadásul ők jól el vannak látva vízi energiával, amely tiszta. És nekik jó ez így. Hogy lehetne megmagyarázni, hogy vegyetek becsomagolt motorú Saabokat?
Üdv
Pt
Feladó: Géza
Küldve: 2008. december 11. 15:50
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Ha a szerző helyében lettem volna, nem spekulálgattam volna annyit az elektromosság körül. Nincsen abban semmi ördöngősség. Ne "sajnáljuk" a szegény amerikaiakat a 110V miatt, attól nem lesz hosszabb a töltés. Számtalan áram- meg feszültségátalakító megoldás létezik. Gond nélkül megoldható, még a japánok 100V-os hálózatával is.Egyedüli probléma ami megoldásra vár egyértelműen Mininél és mobiltelefonoknál is az akkumulátorok kapacitás/térfogat aránya.
A gyorstöltés sem gond, manapság mindenhol kapható például az 1 óra, vagy rövidebb idő alatt tölthető 2,8 Ah-ás ceruzaakku. Olyanszerű (távolról) bigyókból áll a Minié is.
Nem kell aggódni az erőművek miatt se. Kis helyi generátorok jobb hatásfokkal állítanak elő áramot a megtakarított üzemanyagból, mintha az a kocsit hajtaná.
A döbbenetes fékezés is természetes, a mágneses tér csodákra képes, nagyobbakra, mint a súrlódás.
Most idézek: "A legnagyobb teljesítmény 150 kW, ha benzines lenne, azt mondanánk, hogy 204 lóerős." Ezt ne! Középiskolában tanítják, hogy 1 kW=1.341HP (LE), vagy 1LE=0.7457kW. Nem csak benzinből (vagy lóból) "jön" a lóerő!
Egyedüli nagy hátrány tehát az akkuk nagy volumene, na meg nem utolsó sorban az ár.
Egyébként imádom autós cikkeiket, de ha a téma beviszi Önöket a "rengetegbe", ajánlom hozzáértő szakik lektorálását.
Tisztelettel,
Farkas Géza, Marosvásárhely
Kedves Géza,
nem én spekuláltam, ?k mondták, mennyi id? alatt tölt?dik fel Amerikában. Csak tudják.
Ne haragudjon, tudom, hogy mik a teljesítmény-váltószámok, ezt azért írtam, mert nem szokás villanymotorok teljesítményét lóer?ben megadni. Ebben azért egyetérthetünk.
üdvözzlettel:
Papp Tibor
Kedves Tibor!
Nem kekekckedésb?l írtam, amit írtam. Lehet nálam (is) szakmai elferdülés az oka, t.i. "villamos" vagyok, csak az autókat is kedvelem. Ezért olvasom a Totalcart. Lehet, hogy tudják az amerikaiak, amit tudnak, de az is, hogy a tesztautók lehet nem nekik készültek speciel. Ha lesz, majd lehet lesz ebb?l is külön amerikai meg japán piacra. Ez nem fog sok fejtörést okozni az AC Propulsion-nak. Csak legyen miért foglalkozni vele. Itt béke!
Ami a lóer?ket illeti, igaza van, pedig a lóer? már csak egy konzervatív (bevett) mértékegység, ami sehogy se talál az SI rendszerbe. Az én Golfom törzskönyvében nem is szerepel csak a kW-os teljesítmény. Igaza van már csak azért is, mert valószín? olvasói legnagyobb részének nem sokat mond a kW, ha nem klíma vagy olajf?t?test a téma.
Tehát bocsánat a kisördögeimért, de kikívánkoztak. Egyébként a cikk nagyon jó, akárhonnan nézem. A Mini pedig 30-annyi éve plátói szerelmem, amilyenben sajnos ebben az életben már részem nem lesz.
További sok jó cikket!
Tisztelettel,
Géza
Kedves Géza,
szerintem ez úgyis nagyon a távoli jövő.
Ja, és azt a Minit ne adja fel. Fő az optimizmus!
Üdv
Pt
Feladó: Dexter
Küldve: 2008. december 11. 15:55
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
"Nem láttam a töltőkábelt a csomagtartóban, és különben is: szimpla hálózati töltéssel 8-10 óra lenne, amíg feltöltődik az 5088 darab lítium-ion cellás akku. Addigra már rég hazarepült a gépem. Ennél már csak az amerikaiak szerencsétlenebbek, hiszen ott 110 voltos a hálózat, tehát nagyjából kettővel szorzódik a töltési idő."
szerenyen annyit kerdeznek: he?
Mitől feleződik minden elektromos teljesítmény a fele feszültsegtől?
ne haragudjon, de ez elég húzos kijelentés. Ha csak egy sima ohmikus fogyasztó lenne, akkor a fele feszültségről negyedakkora lenne a teljesítménye, de nem az - tehát ha feltesszük tudnak az amerikaiak ugyanakkora teljesítményű notebookot, telefont, izzót tervezni mint európai tárasaik, akkor alighanem autótöltőt is sikerülhet.
Ez szarvashiba volt.
bye
dexter
Ezt a BMW-sek mondták.
Csak tudják, mennyi idő alatt töltődik fel Amerikában.
Akkor a hibát ők követték el , ön csak továbbadja. Ez a dolog egyszerűen kizárt.
Építettem már tapot , akkutöltőt, használtam 220- 230 - 110-es elektronikakat (ilyenek hatósági felülvizsgálatát is ellátja a cégünk). Ha az autó akkumulátorát x amperrel lehet tölteni, akkor a tápegység feladata ennek a biztosítása - gondolom x KWh betöltése a bemenő oldalon mondjuk 110 volton n amper lehet, 220-on n/2, azonos idő alatt. Hacsak az autó nem tud többet fogyasztani, mint amit a hálózat biztosíthat (ami nonszensz - tekintve hogy az amerikaiak az egész hálózatukat pár évtizede már az alacsonyabb feszhez fejlesztettek), akkor nincs ok arra, hogy a töltes kétszer tovabb tartson.
Ez valami városi legenda - de nem kell elhinni bemondásra: kerdezzen meg bárkit aki elektronikaval foglalkozik .
További szép napot!
bye
dexter
Kedves Dexter,
passzolom a kérdést. Pusztán ezért nem fogok átmenni Kaliforniába, hogy ellenőrizzem. Talán megbocsátják az olvasók és inkább más paraméterekben kételkedek egy autó esetében:) Lehet, hogy pesszimizmust szeretnének gerjeszteni, és utána mekkora nagy öröm, ha tíz óra alatt feltöltődik.
Üdv
Pt
Közben én is utánanéztem a dolognak olyanokkal akik ott jártak, éltek.
Az Usában kétféle háló van alapértelmezésben: a 110-es alacsony kapacitású és a 220-as nagy. Kb mint nálunk az ipari áramnak hívott 380 és a sima 230.
A standard hálózati 110-ről a minden lakótelepi lyukban kivehető teljesítmény korlátozza a töltőáramot, tehát kb mint az, hogy a nálunk a szolgáltató által alapban adott 35 amperes biztosíték itt old le. Kb ahogy az, hogy a városi sebességkorlátozás 50-nem határozza meg a végsebességet.
Beideznem a helyi ember véleményét:
" A hülye újságíró félreértette. Arról van szó, hogy Usában a mezei konnektor 110V és kb 2kW vehető ki belőle. De van ott is 220V konnektor, amiből 4kW kivehető, ezért van az eredeti amerikai dumában is az, hogy 110-ről dupla idő a töltés, mint 220-ról. Csak a körülményeket nem ismerő európai azt hitte, Európa vs Usa-ról beszélnek."
Bocs a hülye újságíróért :) csak ők is a cikk alapján kezdték véleményezni, és elég általános a vélekedés arról, hogy ez egy félreértés. (Lehet, hogy valaki egyet is ért a dupla idő és az Usa összefüggésével, de ő nem írt.)
Szép estét!
bye
dexter
Helló, az a helyzet, hogy 240 Voltról beszéltek/írtak Európa vonatkozásában, úgyhogy a hülye újságíró :) emiatt hitte, hogy Európáról van szó. Nyilván, nálunk sincs ott a 380 minden lakásban... A lényeg, hogy már mindnyájan tudjuk, mi az igazság. Lassan töltődik, és kész.
Üdv Pt
Feladó: Adrián
Küldve: 2008. december 11. 16:07
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Hát ami pénzt megint beleöltek ebbe a m?szakilag 0 újdonság megoldásba, beletehették volna az üzemanyagcellás autó fejlesztésbe is. Igaz ez a költség oda csak egy morzsa lett volna, de mégiscsak az az egyetlen jöv?... Pl. Honda fcx..
Biztos nagy a reklámértéke ...
üdv: Adrián
Kedves Adrián,
tulajdonképpen igazad van, csakhogy ez egy létező műszaki megoldás, amit akár Te is megvehetsz odaát, tehát olyan sokat nem öltek bele. Mint írtam, egy Scion átépítése 70 ezer dollár + kevés adó.
A tüzelőanyag-cellás autók fejlesztése dollármilliókba kerül, annyiból a Minisek szerintem legyártották mind az 500 autót. Másrészt, a tüzelőanyag-cellás autó is csak egy villanyautó, ellenben azt nincs hol megtankolni. Egyelőre nagyon korlátozottan használható, például Japánban sincs 3-4 állomásnál több - és azok sem publikusak. Ez a helyzet.Őszintén szólva én nem is nagyon hiszek benne, hogy egyhamar tele leszünk hidrogénkúttal. és ha igen, az a hidrogén is földgázból vagy kőolajból lesz eleinte, nem nap- meg szélenergiából, ahogy a lila ködös víziókat előadják.
Sajnos.
Üdv
Pt
Feladó: András
Küldve: 2008. december 11. 15:43
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Szia, elektromos Mini amúgy már létezett, ha nem is sok, azt hiszem 3, vagy annak a nem sok többszöröse:
Az olasz meló című filmben használták őket, mivel nem engedte L.A. vezetősége, hogy benzines kocsikkal száguldozzanak a metróban :)
András
Kedves András!
Hű, erről nem is tudtam, köszi az infót. Persze lehet, hogy azok nem mentek túl sokat egy töltéssel...
Viszont én nagyon büszke voltam magamra, amikor a youtube-on megtaláltam az elektromos 02-est. Állítólag ezért készítették, hogy ne büntessék kipufogógázzal az élen futókat.
Köszi
Pt
Feladó: László
Küldve: 2008. december 11. 15:36
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Hali,
Tankolásnál nyugodtan számolhatsz az éjszakai árammal, sőt, annál is olcsóbbal: a villanyautókra spéci technológiát fejlesztenek az áramosok. Ha azt vállalod, hogy neked mindegy, este 11 és reggel 5 között mikor kapod meg a kért 30 kWh-t, akkor egyedileg vezérelten úgy tudják kiosztani a villanyt, hogy a jelenlegi elosztó hálózat is bírja, és a sok villanyautó egyenletesen terheljen meg (mondjuk) egy atomerőművet.
Az autózási szokásokat kétségtelenül érinti, hogy heti egyszer ötperces tankolás helyett 1-2-3 naponta egy éjszakára rögzíteni kell az autót, de valamit valamiért.
Engem a vilanyautókba szerelt akkuk élettartama jobban izgat: 2-3 év alatt elhasználódnak. Drága lesz még az.
Üdv
Laci
Hi,
hát igen. Talán ezért mondták, hogy "az akkuk élettartamát pillanatnyilag nem kommunikáljuk". Ha a notebookokból indulunk ki, nagyjából fix időn belül megdöglik, akárhogy is használják.
Meglátjuk, ez még nagyon a jövő.
Üdv
Pt
Feladó: Viktor
Küldve: 2008. december 11. 14:48
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Kedves Tibor,
tetszett a Minis cikk, egy megjegyzésem lenne: sántít a költség összehasonlító táblázat, hiszen a benzinárnak töredéke a benzin előállítási (szállítási...stb.) költsége, a 240 Ft több mint fele adó...
ha ugyanezt az adó arányt rávetíted a villany energia árára, már közelít az összehasonlító 10 literes fogyasztás költségszintjéhez keresletnövekedés nélkül??? ok, nem kiforrott dolog, lehet ez még olcsóbb, hatékonyabb...
Gondolatom mellett szól az LPG gáz megadóztatása, gondolatom ellen szól, hogy a megújuló erőforrásoknál talán nem lesz ilyen kapzsi az állam... bár illuzióim nincsenek...
De a lényeg számomra, hogy végre valahára alakul egy sorozatkész zöld autó?!
üdv
Viktor
Kedves Viktor,
kicsit rácztomis lesz, amit írok, de a drága jó államunk remek okmányirodákat, jó kis minisztériumokat tart fenn az adónkból, háborúzik a nevünkben, szoctámot fizet, gyors és hatékony bíróságokat üzemeltet. Tehát végez egy csomó hasznos szolgáltatást.
Szóval, ha realisták vagyunk, tudhatjuk: bármi is fogja mozgatni a jövőben az autóinkat, szénné fogják adóztatni. Épp most írta egy másik olvasónk Norvégiából, hogy ott már törik is a fejüket, hogyan adóztassák meg az egyre több villanyautót.
Hiába, egy állam már csak ilyen.
Üdv
Pt
Feladó: Gy
Küldve: 2008. december 12. 9:44
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
És akkor arrol se feledkezzünk meg, hogy a villanyautok elterjedésével egyidőben állam bácsi kiterjesztené nagyvonalú adózási rendszerét a villanyáramra is.
Az viszont felvetné ugyanazt a kérdést, hogy aki csak kávét akar főzni otthon, miért fizeti meg az autózási felárat, ahogy például a bioetanol is felnyomta a kukoricaárakat - és ez Mexikóban élelmezési problémákhoz vezetett.
Szóval, szerintem egyetlen nagy szereplő (energiaszektor, állam, autóipar) sem érdekelt a változásban. Legalábbis szerintem.
Üdv
Pt
Feladó: Gyuri
Küldve: 2008. december 11. 15:45
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: minie08
Sziasztok,
a mini masodik oldalán van egy keretes. Igaziból a gond az, hogy azonnal lenne jövedéki adó az "autóvillanyra" is és akkor abszolut versenyképtelen a benzinnel.
Olyan országban, ahol fosszilis energiahordozót égetnek el (az országok döntő hányada), max. 60% hatásfokkal, de inkabb 25%-kal, aztán azt szállítják (megint veszteség), majd akkut tölt (itt is van veszteség) vele az ember, egyszerűen nem lehet olcsóbb az árammal működő autó, mint a közvetlen szénhidrogén üzemű (hibrid).
Nálunk Osloban van egy csomó villanyautó, de itt is felmerült, hogy azonnal vége lenne az adómentességenek, amint meghaladják az autópark 4-5%-át, mert az államnak szüksége van az adókra, ami az üzemanyagon befolyik. (pedig itt vizierőműből jön a villany és egy egyszerű mezei háznak is 3x64 amperes bekötése van a hálózatba, szóval az ingyen termő áram és a kész infrastruktúra meglenne)
Gyuri
Kedves Gyuri,
én is ettől tartok. Hisz a kőolajszármazékok energiatartalma adott, és ingyen van, magyarán, csak a kitermelést, finomítást, szállítást és a rengeteg adót fizetjük meg. Ellenben, amikor az energiát tényleg elő kell állítani (néha ráadásul kőolajszármazékokból), lehetetlen, hogy versenyképes legyen. Hacsak nem nyomják fel iszonyatosan a kőolajszármazékok árát (magas kereslet, adóemelés, Kathrina II. hurrikán, kőolajválság, stb.)
Köszönjük, hogy norvégiai tapasztalataival segítettél látni a jövedéki adó perspektíváit, de nem továbbítjuk az ötletet az APEH-nek.
Üdv:
Papp Tibor
Feladó: József
Küldve: 2008. december 8. 16:21
Címzett: Karotta
Tárgy:ae86
Kedves Nínó Karotta!
Két napja nem alszom a Lemans cikk és következményei miatt. Régóta Afrikában dolgozom, és amúgy is nagy autóhiányom van. De amikor a Hacsirokü linkre átmentem, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet, akkor felébresztetted bennem az állatot! Végre ha most hazamegyek, megszerzem magamnak a 215/40 16-os felnin guruló MX-5-öt.
Olvastam aztán össze-vissza az összes szöveget, és linket, teljesen kész vagyok! Kb annyira kialvatlan, mint Ti voltatok hajnal felé Le Mans-ban. Már ott tartok!
Az autód miatt írok, ami így képen nagyon rendben van, minden, ami fontos, nemcsak olyan, hanem az is, ami kell!
A 4 szívócsövet, amikor megláttam az új motorod fényképét, már szinte hallottam is a hangját!!! Olyan szépet, amikor egy ilyen motor megszólal úgy rendesen tüdőből nyomva a gázt, hát most ahogy így írom, abban a pillanatban is libabőrös lettem! Talán mégsem kellene a szívócsöveknek mindig az airboxban lenniük. A wéberes VFTS-eknek sosem volt airboxuk. Hát ahogy azok szóltak, szóval el tudom képzelni, ahogy a Te motorod muzsikál! Azzal a teljesítménnyel!
Még a 90-es évek előtt kezdtem versenyezni rallye-ban, és akkor, meg előtte minden versenyt megnéztünk. Csak egy és kettő volt, ahol Hankó Lacit Hankkónen-nek hívták, és a Lőtéri "finnesen" keresztben és hosszában is sok szaltót dobtak egy ilyen autóval, így a Toyota sajnos addig élt. Hankkónenék ma is jól vannak, és versenyeznek. Cél Peti is versenytett egy ilyennel, szintén rallye-ban, első osztályban mind a ketten.
Na az leírhatatlan volt, ahogy azzal az autóval akárhol, murván és aszfalton is autóztak. Ezt akkor láttuk, amikor még kb 100 különféle Zsiguli és Lada emblémás autó volt a mezőnyben! De ők velük tökéletes szinkronban gyönyörködtették magukat és minket. Akkor azok a modern autók közé számítottak, a motorjuk hangja gyönyörű volt!
Miskolcon tuningolták a motort, gyönyörűen szólt!
Most meg nézem, ahogy a kiváló géppel Te is milyen gyönyörűeket fordulsz! Képzelheted, micsoda őrjöngés volt egy akkori rallye versenyen, ahol az alap az volt, hogy csak így illett, és csak így is lehetett gyorsan haladni egy gyorsaságin. Hát ha elvétve volt egy-két elsőkerekes autó azzal is gyorsan megtanultak így közlekedni, és fordulni. Meg az összes akkori Trabant, Wartburg természetesen. Fel sem merült az íven autózni lehetősége.
Így maradtam én itt kövületként érezve magam, aki kilóg a normális emberek sorából, és csak elvakult kilincs irány párti vagyok továbbra is.
Ja: olvastam a havazásra való autó keresgélést is, na szóval kész vagyok, ideje hazamennem végre szabadságra. Elvonási tünetek jelentkeztek...
Gratulálok!
Üdvözlettel:
József
Szia!
Megértem a lelkesedést, mi is ugyanígy be voltunk sózva. Kiemelkedően nagy móka volt, hogy az indulás délutánján, 16:00 órakor még egyáltalán nem volt alkalmas járművünk az útra.
A következő nagy projektek ezek lesznek:
Le Mans classic
Goodwood revival
Nürburgring saját autóval
Céldátumaink nincsenek, de megoldjuk apránként mindet.
(És ha nem utolsó generációs MX-5-öd lesz, akkor eszedbe se jusson 16-os felnit venni rá. Én legfeljebb 195/50 R15 környékén néznék körül inkább a helyeben. Több örömed lesz egy kezesen csúszó autóban, mint egy ólomlábú tapadósban.)
Minden jót,
Bazsó Gábor
Feladó: Bence
Küldve: 2008. december 11. 7:22
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: allofutes
Kedves Tibor!
Ezen cikketeknek is örülök, kifejezetten hasznos.
Azért azt megnézném, hogy egy Lancia Dedra HF turbo Integraléba hová a szöszbe bírnák bezsúfolni - de nyilván, ahogy említetted, vannak kocsik ahol méretügyi problémák vannak... :-( Mondjuk nekem szívósom van, ott pl. a köztihűtő helyén elférne... :-)
Ugyanakkor:
Laikus a kérdés, de a füstgázt nem célszerűbb inkább a kipufogó rendszerbe vezetni, csakhogy langyítsa a maradék hulladékhőjével a katalizátort (ez sem utolsó szempont) és ne terjengjen másfelé a füstgáz, ami különböző karosszéria, ill gépészeti elemek idő előtti romlásához vezethetne?
Csak én nem látok blogposztot, vagy tényleg nincs? :-S (hajnal effektus)
ÜdV: Bence
Helló Bence,
hát igen, csodák nincsenek.
A kályha külön kipufogásán én is gondolkodtam, de szerintem nem tenne jót neki, ha a jéghideg, jóval nagyobb kipufogógázra méretezett kipufogórendszerbe bevezetnék azt a kevéske égésterméket: lenne ott minden kondenzvíz, rohadás, korom. Szóval ezért nem.
Arról nem is beszélve, hogy amikor a motor jár, telenyomná a fűtőkészüléket, tehát kellene egy szelep, meg kellene bontani a kipufogót... így is látszik, hogy van meló a beépítéssel.
Üdv
Pt
Feladó: P. Zoltán
Küldve: 2008. december 8. 11:49
Címzett: Papp Tibor
Tárgy: mercb180cdi - decibel
Tisztelt Szerkesztőség!
A Fülembe forró ólmot öntsetek c. teszthez szeretnék hozzáfűzni egy kis szösszenetet, ezen belül is a decibel, mint hangintenzitás témaköréhez.
Ennek oka, hogy kissé megrettenve olvastam a következő sorokat:
"Nem tudom, vajon a Mercedesnél létezik-e olyan irányelv, hogy bármelyik autójuknak csendesebbnek kell lennie, mint egy benzines Dacia. Valószínűleg nem, mert a B 180 CDI nem az: alapjáraton 84 decibelt (C) mértünk benne, míg a Daciában tízzel kevesebbet. De ha az ember egy kis megnyugvásra vágyna, nyugodtan megpihenhetne az 1,4-es Sandero motorterében, mert alapjáraton még az is halkabb négy decibellel, mint a Merci utastere."
Itt felrémlettek az egyetemen belénk sulykolt intenzitással kapcsolatos tudnivalók, melyek szerint ez egy 10-szer logaritmus(valami) alakú mennyiség. Következésképp 3 dB-s hangintenzitás növekedés kétszerakkora hangerősséget jelent. Számomra kicsit megdöbbentő, hogy egy merci belsejében 10 dB-vel nagyobb hangintenzitás, azaz több, mint 8-szor (3*3+1 = 10 dB, tehát három duplázás meg egy kicsi :)) akkora hangerősség mérhető, mint egy Dacia-éban. Továbbá a Dacia motortere kicsit kevesebb, mint fele olyan hangos, mint a merci utastere...
A személyes konklúzióm ezzel kapcsolatban az, hogy előbb veszek Sandero-t, mint dízel B osztályt, a kollektív pedig, hogy talán az olvasók közül nem mindenki van tisztában a decibel jelentésével, ezáltal azzal, hogy a 10 és 4 decibeles különbségek elég jelentősek a hangérzet szempontjából. Talán erre célszerű lenne utalni a cikkben a jobb érthetőség szempontjából.
Üdvözlettel:
P. Zoltán
Kedves Zoltán!
Először én is bele akartam szőni, de azt ugye megbocsátja, hogy nem vállalom
a nép megismertetését a logaritmussal. Elég rossz pedagógus lennék ugyanis,
és mivel ez az összehasonlítás tényleg inkorrekt, feleslegesnek éreztem
ezzel fárasztani az olvasókat. Úgyhogy kihúztam a vonatkozó részt.
Azért sem akartam belemenni a magyarázatba, mert ez a C-szűrő valahogy
"többet mér", mint az A, nyilván azért, mert több frekvenciát "hall meg",
mint az A. Azóta ugyanis vettünk egy okosabb zajmérőt (pont ezen
felbuzdulva), és lényegesen alacsonyabb értékek adódtak A-val mérve, mint
C-vel. Igaz, az arányok hasonlóak. Persze az is lehet, hogy egyszerűen
Nyegleó kollégánk műszere kissé gagyi. Mindenesetre azt csak megerősíteni
tudom, hogy a Dacia motortere alapjáraton érzetre is halkabb, mint a Merci
utastere.
Viszont, mire megvettük a jó műszert, addigra már visszavittük a B-osztályt,
így azt nem tudtuk lemérni a szűrővel.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Tárgy:Re: mercb180cdi - decibel
Dátum:Mon, 8 Dec 2008 20:42:32
Feladó: P. Zoltán
Címzett:Papp Tibor
Kedves Tibor!
Köszönöm válaszát!
Teljesen jogos, a nép megkímélése a logaritmustól. :-)
A szűrőkkel kapcsolatban az eltérés valószínűleg abból adódik, hogy az
A-szűrő, az emberi fül érzékelési tartományára van "belőve", a C-szűrő
pedig az alacsonyabb frekvenciákat figyeli. Tehát valószínűleg azért
mért többet a C-szűrő, mert a motor hangja alacsonyabb frekvenciás,
így ez érzékenyebb rá. A műszerrel valószínűleg nincs gond.
Elnézést a túlzott okoskodásért! :-)
Üdvözlettel:
P. Zoltán
Feladó: Márk
Dátum: 2008. november 29. 18:58
Tárgy: Hyundai, Hyunadi, Hyunday, vagy esetleg Hunyadi?
Címzett: Papp Tibor
Kedves Tibor!
A totalcar.hu-n olvastam a 2008. november 9-i Hyundai H1 tesztedet, tetszett. Épp az imént egy "érdekességre" lettem figyelmes, gondoltam, megosztom veled, hátha már neked is szemet szúrt. Az alábbi linken (Jaguar elbocsátások, totalcar) egy Hyundai reklám terelgette el-el a figyelmemet a cikkről, és azt hittem, káprázik a szemem, mivel egyszer Hunyadit olvastam az autómárka helyes neve helyett. Aztán a következő képkockán megint máshogy láttam kiírva, így gyanús lett. Végigvártam párszor a reklámot, Print Screen-t és Paintet ragadtam, és lebuktattam a reklámot, bizonyítandó, hogy nem én vagyok a hülye (pontosabban mégis, csak úgy átrendezve könnyebb volt neves történelmi személyiségeink családneveként olvasni). A reklám ominózus két képét egyben küldöm jpg-ben, mellékletként. Kérdem én: ennyire nagy elvárás lenne egy cégtől, hogy egy amúgyis néha Hunyadinak félreolvasott autómárka nevét párszor ellenőrizzék, pláne úgy, hogy ott figyel mellette mégegyszer a márkanév?
Üdvözlettel
G. Márk
egy totalcar-függő
Talán lehet, hogy szándékos? Vagy csak kevereg az a sok H meg y a billentyűzeten.
Üdv
Pt
Feladó: Gábor
Küldve: 2008. december 2. 19:56
Címzett: Rácz Tamás
Tárgy: Tudtok segíteni?
Hello Tamás
Veled szoktam levelezni a totalcar-ból, ezért most is hozzád fordulok. Januárban költözünk az USA-ba (Portland, OR) ~egy évre, és teljesen tanácstalan vagyok, hogy milyen autót vegyek. Mivel saját büdzséből kell finanszírozni, és az időtartam is korlátozott, ezért úgy számoltam, hogy $5.000 a felső határ. Ezen túl még feltétel, hogy legyen elegendő hely egy kétgyermekes családnak. Tetszenek az ős SUV-ok (Yukon, Expedition), de ettől többet aztán nem tudtam meghatározni, és akkor gondoltam, hogy hátha össze tudtok hozni olyan emberekkel akik járatosak a kinti modellekben, és akik tudják, hogy mit szabad 100k mérföld felett venni. Gondoltam, hogy nyitok egy topicot, de szkeptikus vagyok, a hatékonyságában...
Kedves Gábor!
Tamás, ha még itt lenne velünk, valószínűleg a Chrysler Voyagert vagy annak testvérét, a Dodge Town&Country-t javasolná, hisz ő is ilyet vett. És még elégedett is vele. Megfelelő inspekció után, tágas családi autónak, nem is olyan rossz választás, bár én inkább hanyagolnám az amerikai gyártmányokat. Nemcsak a busz vonalon, de az SUV-k között is inkább keresnék egy japán kocsit. Ennél a korosztálynál, ebben az árkategóriában szerintem ezekkel várható kevesebb gond, bár itt már nagyon igaz, hogy rettentően sok múlik a konkrét autó állapotán.
Winkler és Karotta ajánlásával klassz Nissan Pathfindereket és Toyota 4Runnereket lehet kapni 5000 dollár alatt, íme egy és még egy.
Érdekes lehet még az itthon Mitsubishi Pajero néven ismert kocsi, az USÁ-ban ez Montero néven fut, itt van egy.
Én, a magam részéről nem vagyok nagy SUV rajongó, a tudásuk jelentős hányada felesleges és sok hátránnyal jár. Terepen nem járnak, az összkerékhajtás így felesleges. Magas építésük, béna futóművük miatt kanyarban dülöngélnek, nem rugóznak túl finoman, a kényelmük nem fogható egy hasonló korú, jobb személyautóéhoz. Vagy ha Portland környékén gyakori a havazás, akkor inkább egy jó kis Subaru Legacy kombi, ami nem túl magas, de elég tágas. Íme egy használható példány a környékről.
Hasonló, de az elegánsabb limuzinfajta a Toyota Camry, szerintem ügyvezetőnk ezt ajánlaná.
És a végére néhány érdekes európai modell. A VW Transzporter busza Eurovan néven, öthengeres benzinmotorral vagy egy Volvo 740 kombi, vagy egy szép W124-es Mercedes kombi.
Ja, és íme a teljes keresés, amiből szemezgettem, és ami tele van gyanús, de azért kívánatos amerikai dögökkel.
Remélem segítettem.
Üdvözlettel,
Tóth Zoltán
Feladó: S. Ferenc
Küldve: 2008. december 5. 11:28
Címzett: Winkler Róbert
Tárgy: bmw318d08
Tisztelt Szerkesztőség!
Szívesen olvasom az autótesztjeiket, Winkler Róbert írásait általában a humoros megfogalmazás miatt külön is figyelem, de a mai cikk részleteit (pl. "...azt mondtam: a szentségit, de jó kis autó.") más kifejezéssel nem lehetett volna megoldani? Végülis az újságírói felelősség is kötelez(ne) valamire...
Üdvözlettel:
Siklósi Ferenc
Kedves Ferenc,
De igen, meg lehetett volna. Úgyhogy kérem az olvasókat, szavazzanak, vagy adjanak további ötleteket, mivel lehetne elkerülni az efféle felháborító kifejezéseket.
-a teremburáját
-a kutyafáját
-ezer ördög és pokol
-a mindenségit
-hinnye
-nocsak, nocsak
-jé
-a pofám leszakad
Üdvözlettel:
Winkler Róbert
Szia Tibor!From: József
To: Papp Tibor
Subject: jobbkormány
Date: Mon, 6 Oct 2008 11:16
Az lenne a kérdésem, hogy lehetne jobbkormányos Mazda 6-osomat otthon balkormányossá tenni és milyen procedurákon kell átmenni, illetve lehet-e forgalomba helyezni?
Segitségedet előre is köszönöm!
Tisztelettel Józsi
Totalcar a legjobb - csak kár hogy nincs TV
Üdv az egész csapatnak!
Kedves József!
Nyomoztam, de sok jót nem tudok mondani az átépítéssel kapcsolatban. Kár, hogy nem Subarut akar behozni...
A helyzet a következő: Magyarországon ugyan foglalkoznak ilyesmivel, de leginkább a könnyedén átépíthető Subarukkal, mert azokban a tűzfal cseréje nélkül megoldható. Akad még, hogy átépítenek Mitsubishi Lancert is, de az már komolyabb mutatvány, ott ugyanis már lemezt is kell cserélni. Mazda6-tal nem nagyon foglalkoznak, mert nem igazán éri meg: ez nem egy EVO, vagy STI. Tehát ahhoz, hogy valaki megcsináljon egy ilyen átépítést, kellene egy törött balkormányos példány is, meg rengeteg munka. Ráadásul egy ilyen melóhoz kell egy kis rutin is, ami a Subarukra és Mitsukra megvan - ha akad is valaki, aki megpróbálná a Mazdával, nem biztos, hogy olyan jól sikerülne a hiányzó típusismeret miatt.
Annyit tudok tenni, hogy kirakjuk az RSVPTC-re, hátha jelentkezik valaki mégis.
Üdvözlettel:
Papp Tibor
Feladó: Tibor
Tárgy: árak
Küldve: 2008. november 25. 8:48
Címzett: Winkler Róbert
Üdvözlöm!
Vén Tibor vagyok, első autóm megvásárlása előtt állok,a véleményét szeretném kérni, hogy ön szerint valóban várható hogy a használtautó árak esni fognak év elején a válság miatt? Ép ma jelentették be hogy az új autó árak januárban emelkedni fognak,a használt autó árak nem fogják ezt követni,és emelkedni?
Ön zerint megéri várni január, februárig az autóvásárlással?
vagy jelentősen nem fognak változni használtautó árak és lényegében csak sújadóval járok rosszabbul ha idén veszek autót?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Vén Tibor
Kedves Tibor,
tekintve, hogy gazdasági világválságokban viszonylag járatlanok vagyunk, csak tippelni tudunk. Mint láthatja, még banki körökben is csodálkozva nézik a történéseket, tehát ezt nem róhatja föl nekünk. De különböző alternatívák vannak:
- bedől Európa és az USA, az euró, dollár, forint elveszíti az értékét.
Ez esetben Ön nem fog autót vásárolni, bár az autók értéke is a nullával lesz egyenértékű, ellenben az élelmiszerekkel. Így például egy kiló kenyér annyiba kerülhet, mint ma egy dízel Mondeo kombi. De hagyjuk a borúlátást, egy ilyen krachra nem lehet felkészülni másképp, mint műkincsekbe, aranyba, platinába és alapvető élelmiszerekbe fektetve a pénzt.
- sokkal reálisabb egy "normál" válság, amikor az embereknek nincs elég bátorsága, vagy pénze/hitele a vásárláshoz. A kérdés az, hogy mennyire nincs. Minél rosszabb a helyzet annál olcsóbbak lesznek a dolgok - egy darabig. De ma már kevesen járnak az Ön cipőjében, hogy most vesznek először autót. Egy mérsékelt válságban sokan fognak úgy dönteni, hogy most inkább nem cserélik le a kocsit, nem vesznek újat, hanem tovább használják, vagyis csökkenhet a választék a használtató-piacon. És ez ellensúlyozhatja a keresletcsökkenés hatását. Amennyiben drámaian megnőne a hitelből visszavett járművek száma, az valóban járhat árcsökkentő hatással.
Csakhogy szerintem ezek a folyamatok nem ilyen gyorsak. A hitelek pár hónapig odázhatók, adminisztráció, visszavétel, satöbbi - ez idő.
Januárig pedig bő egy hónap van, ilyenkor amúgy is leül a piac, olcsóbbak a kocsik. Ha a csőd nagy és hosszú távú lesz lesz, a hatása kicsit később várható. Vagy nem. Mert ilyen helyzetben semmi sem biztos.
Ami viszont biztos, hogy a nagyon olcsó, maximum száz-kétszázszázezer forintba kerül? autók iránt nő a kereslet, már most is. Ezeknek az ára nőhet, de ez abszolút értelemben nem lehet nagy növekedés.
- a használtautó-piacon az árakat gyökeresen letörhetné, ha hirtelen eltörölnék a regadót. Erről susmogtak korábban, de a jelenlegi helyzetben nem hiszem, hogy bekövetkezne. Ha viszont mégis, drámai lenne az áresés.
Persze, én, ha TÉNYLEG szükségem lenne az autóra, egyszerűen megvenném, mert kell. Én az "amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra" elv híve vagyok, igaz, én nem szoktam több pénzt elkölteni annál, mint amennyi van.
Időközben megjött Csikós Zsolttól a levele, amelyben a 620-as dízel Rover felől érdeklődik. Nos, arról mindenképpen lebeszélném. Vagy bármi más.
Üdvözlettel:
Papp Tibor